2. Talajvédelmi stratégia keretei

2.1 Hazánk legfontosabb erőforrása, a talaj

Magyarország talajainak sokszínűsége a változatos, sokszor szélsőséges meteorológiai hatások, a változatos geológiai adottságok, a geomorfológiai heterogenitáson kialakult gazdag növénytakarójának, dinamikus talajbiológiai aktivitásának, talajképző folyamatainak következménye. Az előnyös természeti adottságok miatt a kedvező talajtulajdonságok aránya/mértéke jó. Ez azt jelenti, hogy talajaink többségének szerkezete, termőréteg vastagsága, víz-, levegő- és hőgazdálkodása, adszorpciós tulajdonságai, tápanyag gazdálkodása, szervesanyag tartalma, biológiai aktivitása kedvező, és ennek köszönhetően termőképessége nagy.

A kedvező adottságokat természetes talajpusztulási folyamatok és emberi beavatkozások egyaránt károsítják, s amennyiben a két hatás egyszerre lép fel, a folyamat olyan mértéket is elérhet, hogy az eredetileg kedvező adottságokban visszafordíthatatlan károsodás következik be.

Az elmúlt történelmi korokban a természetes talajpusztulási folyamatok voltak az elsődlegesen meghatározóak, ami napjainkra az iparosodással egy időben az emberi tevékenység hatására bekövetkező talajpusztulás vált meghatározóvá a természetes folyamatok mellett. A legszembeötlőbb talajpusztulási folyamatok a talajok eróziója, a vízháztartási szélsőségek (aszály, illetve belvíz), a szennyezettség, a másodlagos szikesedés, de rendkívül szembeötlő a szabad talajfelszín csökkenését előidéző beépítettség, tartós talajfedettség is. Kialakulásuk nem egy tényező függvénye, hanem több talajdegradációs folyamat együttes hatásának összetett eredménye.

Az elmúlt évtizedben a talajok használatával kapcsolatos társadalmi és gazdasági elvárások jelentősen megváltoztak. Több száz éves helyzetet változtatott meg például a földtulajdon terén egy fél évszázad alatt bekövetkezett drámai átalakulás, amely még nem fejeződött be, de a kedvezőtlen következmények jelentkezése már napjainkban is érzékelhető. A birtokstruktúra drasztikus változásával egy időben visszaesett a korábban központilag támogatott talajvédelmi intézkedések mértéke, a szaktanácsadói hálózat megszüntetését követően figyelemre méltó problémává növekedett a talajvédelmi ismereteken alapuló racionális/tudatos talajhasználat megvalósíthatósága, a környezet- és természetvédelmi ismereteken alapuló talajhasználati technikák széleskörű alkalmazásának esélye.

A rendszerváltozás sajátos társadalmi – és az agrárpolitikai – változások következtében megerősödött a talajok nem mezőgazdasági használatának igénye, felgyorsult az ingatlanforgalom, teret kapott az ingatlanspekuláció, a talajhasználattal kapcsolatos kérdések összetettebbé váltak.

A változások nyomon követése és regisztrálása kiemelt feladattá vált, amelynek megvalósítása komoly (személy és eszköz igényes) fejlesztést igényel, mivel a meglévő rész adatállományok nem elegendőek az országos szintű megbízható és pontos helyzetkép kialakításához.

A közelmúltban megfigyelhető tendencia a szabad természetes talajfelszín csökkenése, amely a zöldmezős beruházások nagy arányával, a felhagyott ipari és lakóterületek számának folyamatos gyarapodásával magyarázható. A felhagyott bánya és iparterületek talaja nagyrészt károsodott, szennyezőanyag koncentrációja magasabb a megengedhetőnél.

A fogyasztás növekedésével a társadalom igényeit kielégíteni képes terület nagysága szintén növekszik, amit az egy főre jutó területigény (ú.n. „ökológiai lábnyom”¹) növekedésével jellemezhetünk találóan.

Az életminőség három eleme: a megfelelő mennyiségű és minőségű egészséges élelmiszer, a tiszta ivóvíz, a kellemes környezet mind szoros kapcsolatban van a talajjal és annak használatával.

A talaj, mint az egyik legfontosabb feltételesen megújítható természeti erőforrás védelme Magyarországon kiemelt jelentőségű, a természeti erőforrások között arányaiban nagyobb fontosságot kap, mivel hazánk ásványi kincsekben szegény országnak számít.

A rendelkezésre álló vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy Magyarország talajainak állapota jelenleg még kedvező. A talajvédelem feladata megőrizni ezt az állapotot, megelőzni ennek az állapotnak a romlását, és megakadályozni a meglévő talajpusztulási folyamatok súlyosbodását.

2.2 A múlt és a jelen a talajvédelemben

Az ország talajainak megismerésével, a mezőgazdaság fejlesztésének igényével párhuzamosan alakult a talajvédelem. Tessedik Sámuellel kezdődött a szikesek javítása, Szabó Józseffel a savanyú talajok meszezése, Kaán Károllyal a homoki területek talajvédő fásítása, a Tokaj-hegyaljai, valamint a Balaton-felvidéki szőlők teraszolásával az erózió elleni talajvédelem.

1929-1933: A nagy gazdasági mélypont hatására nagy ütemben folyt az Alföld szikeseinek felmérése, javítása és ezzel párhuzamosan a szikkutatás. Ezek a nemzetközileg is kimagasló elméleti és gyakorlati eredmények a továbbiakban különböző intenzitással folytatódtak. Ugyanígy a savanyú talajok meszezése – Treitz figyelemfelkeltő munkáinak eredményeként – jelentős állami támogatással mind nagyobb területen valósult meg. Az Országos Állandó Talajjavító Bizottság irányításával mind korszerűbb és eredményesebb eljárásokat alkalmaztak a talajjavítás terén.

1950-es évek: Kiegészült a talajvédelem az erózió elleni védekezéssel, mind a folyamat megelőzése, mind a keletkezett károk elhárítása céljából. Az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet jelentős részt vállalt a talajjavítás, az erózió elleni védekezés üzemi terveinek kidolgozásában.

Szintén ekkor dolgozta ki Egerszegi a réteges homokjavítás módszerét, melynek különböző egyszerűsített változatait az alföldi szőlő- és gyümölcstelepítések során kötelezően alkalmazták, javítva a homoktalajok víz- és tápanyag-gazdálkodását. Megindult a talajvédelmi iránytervek kidolgozása és ezen keresztül a vízügyi szakemberek is bekapcsolódtak a talajvédelembe.

Az eredmények közt kell említeni a mezővédő erdősávok rendszerének kidolgozását, majd ennek alapján a telepítését. Ezzel a szélerózió csökkentését szolgálták az Alföldön. Mindezek alapján a nagyüzemi táblák által nyújtott lehetőségeket, valamint az állami támogatás anyagi erejét kihasználva az ország hegyes, dombos vidékein a vízerózió elleni védelem, az alföldi homokvidékeken a szélerózió elleni küzdelem feltételei teremtődtek meg.

A talajvédelem elemeinek komplex alkalmazására jó példa volt a Nyugat-magyarországi Meliorációs Program. Ebben a fizikai és kémiai talajjavítás, valamint a vízgazdálkodás elemeit kapcsolták össze, és jelentős területeken javították meg a mezőgazdálkodás feltételeit, a Kerka-vidék, az Őrség, Hetés és Göcsej tájában kedvező hatással voltak az életfeltételekre.

Voltak azonban ennek az időszaknak negatív hatásai is a rosszul értelmezett melioráció következményeként, mint a lápterületek lecsapolása. A Hansági csatorna megépítése, a Nagyberek csatornázása és mezőgazdasági hasznosítása nemcsak nem váltotta be a hozzá fűzött gazdasági előnyöket, hanem fontos vízi élőhelyeket tett tönkre. A homoktalajok javítása érdekében szükséges lápföld és tőzeg kitermelése ugyancsak az értékes vizes élőhelyek számát és területét csökkentette.

1980-1990: A 1980-as évektől kezdve a talajvédelem tervező és kivitelező intézményeinek leépítése, az állami támogatások csökkentése, majd az 1990-es évektől kezdve a termőföldek tulajdonváltása, a kisparcellák újbóli megjelenése a talajvédelem feltételeit jelentősen megnehezítette. Ehhez hozzájárul, hogy a talaj savasságát fokozó légköri savas ülepedés, a talajszennyezés mértéke nőtt.

A talajvédelmet most már nemcsak a mezőgazdasági termelés biztonságának növelése, a nagyobb termések elérésének célja indokolta, hanem a jó környezet, a táj védelmének és helyreállításának kötelessége is. Az új feltételek között már nem csak a termelési költség-haszon elemzések eredője az egyedüli döntő szempont, hanem a jó környezet biztosításának követelménye és ennek értéke is. Ma a múlt eredményeinek ismeretében új szemlélet jegyében kell dönteni a talajvédelem szélesebb értelemben vett területének alkalmazásáról, egyeztetve az adott tájban a mezőgazdasági-termelési, a környezetvédelmi, a szocio-ökonómiai igények követelményeit.

2.3 A talaj funkciói

A talaj funkciói közül ma már messze nem csupán a talaj termékenységét, a biomassza előállítására képes élő szervezetek életfeltételeinek biztosítását veszi igénybe a társadalom, hanem egyre inkább épít a talaj egyéb funkcióira is. Egy korszerű talajvédelmi stratégiának alapvető célja épp a talaj sokoldalú funkcióképességének, e funkciók (illetve az adott körülmények között elsősorban elvárt funkció(k)) zavartalanságának a biztosítása a jelenben, a közeljövőben és távlatilag egyaránt.

A talaj funkciói közül legfontosabbak a következők:

(a) A talaj Magyarország legfontosabb – feltételesen megújuló, megújítható – természeti erőforrása. Ésszerű használata – növényi hozamok „előállítása” – során nem semmisül meg, nem változik irreverzibilisen, „minősége” nem csökken szükségszerűen és kivédhetetlenül. Ellentétben a nem megújuló természeti erőforrásokkal, például a fosszilis energiahordozókkal (szén, kőolaj stb.), amelyek a felhasználás során alapvetően és visszafordíthatatlanul átalakulnak. Teljesen különböznek a talajkészletek a megújuló természeti erőforrásoktól (például napenergia, légkör és bizonyos mértékig a felszíni vízkészletek) is. Megújulásuk ugyanis nem megy végbe automatikusan, hanem állandó és aktív tevékenységet követel. A fenntartható mezőgazdasági fejlődésnek és racionális talajhasználatnak éppen ennek a „megújulóképesség”-nek (soil resilience) a kihasználása, a megújulás feltételeinek biztosítása, a talaj funkcióképességének fenntartása jelenti legfontosabb feladatát. Ennek legfontosabb elemei az ésszerű földhasználat, agrotechnika és talajvédelem.

(b) A talaj több természeti erőforrás (napenergia, légkör, felszíni és felszín alatti vízkészletek, geológiai képződmények, biológiai erőforrások) együttes hatását ötvözve és közvetítve, integrálva és transzformálva biztosít „életteret” a benne élő mikroorganizmusoknak, talajlakó állatoknak, illetve „termőhelyet” a rajta vagy benne élő növényeknek, természetes növényzetnek, speciális élőhelyeknek és termesztett kultúráknak. Ily módon a talaj a természet hatalmas biológiai reaktorának, transzformátorának tekinthető, amely a földi lét egyik nélkülözhetetlen feltétele, a bioszféra pótolhatatlan mozaikja. Szemléletesen tükrözik mindezt az 1. ábrán bemutatott összefüggések.

(c) A talaj a biomassza-termelés alapvető közege, s mint ilyen a mezőgazdaság alapvető termelőeszköze, a bioszféra legfontosabb tápanyagforrása. A talaj meghatározó tulajdonsága és egyedi, specifikus jellemzője a termékenység. Víz, levegő és a növény számára hozzáférhető tápanyagok egyidejűleg fordulhatnak elő ebben a négydimenziós, háromfázisú polidiszperz rendszerben, s ily módon képes a talaj a mikroorganizmusok és növények talajökológiai feltételeit biztosítani; víz-, levegő- és tápanyagigényét részben vagy teljesen kielégíteni.

A talajlakó szervezetek és növények alapvető életfeltétele a levegő, valamint felvehető formában lévő víz és tápanyagok egyidejű jelenléte a talajban. Ez viszont csak úgy lehetséges, hogy a talaj egy háromfázisú, polidiszperz rendszer. A talaj szilárd fázisát egyrészt különböző méretű (polidiszperz), alakú és térbeni elrendezésű ásványi részek (elemi szemcsék és szerkezeti elemek, aggregátumok) alkotják, másrészt szerves anyagok. A szilárd fázis elemei között kialakuló pórusok egy részét talajlevegő (gázfázis), más részét talajoldat (folyadékfázis) foglalja el, lehetővé téve levegő és víz „egyidejű” jelenlétét. Ez nemcsak a légzés, szervesanyag-lebontás és vízfelvétel feltételeit teremti meg, hanem lehetővé teszi azt is, hogy a talajban lévő vagy oda juttatott növényi tápanyagok oxidált és oldott formában legyenek jelen, s váljanak ily módon a növény számára hozzáférhetővé, felvehetővé. Ezt a talajban élő mikroorganizmusok tevékenysége is nagymértékben befolyásol(hat)ja, elősegítheti (mobilizáció), vagy akadályozhatja (immobilizáció).

(d) A talaj hő-, víz-, növényi tápanyagok és potenciálisan káros anyagok természetes raktározója. Képes a felszín közeli atmoszféra hőmérsékleti szélsőségeit – bizonyos mértékig – kiegyenlíteni; a mikroorganizmusok és növények – bizonyos szintű – víz- és tápanyagellátását a raktározott készletekből rövidebb-hosszabb idejű víz- és tápanyagutánpótlás nélküli időszakra is biztosítani.

A talaj hőraktározása képes tompítani a hómentes telek túl alacsony, vagy a nyári hőség túl magas hőmérsékletének káros ökológiai hatásait, lehetővé tenni bizonyos tavaszi növénykultúrák korábbi vetését és jövedelem növelő korábbi betakarítását.

1. ábra: A talaj, a talajhasználat, valamint a többi természeti erőforrás közti összefüggés vázlata

Jelmagyarázat:

+	kifejezett (erős) összefüggés;
|	gyenge összefüggés;
–	nincs összefüggés

Számok magyarázata:

1.	A talaj hőháztartásának befolyásolása.
2.	A sugárzó napenergia-elnyelés mértékének befolyásolása (szín, érdesség, növényborítottság stb.).
3.	Meteorológiai viszonyok hatása a talaj víz-, levegő- és hőháztartására, anyagforgalmára.
4.	Evapotranszpiráció, légszennyeződés a talajból.
5.	Domborzat hatása a talaj vízháztartására; vízmosások, mikrodomborzat.
6,7.	Árvizek vízborítása és üledéktelepítése.
8.	Felszíni vizek táplálása; „szennyezése oldott anyagokkal, lebegtetett üledékekkel, esetleg görgetett hordalékkal.
9.	A talaj nedvesség- és anyagforgalmának befolyásolása (sófelhalmozódás, szikesedés stb.).
10.	„Szennyezés” a talajból kilúgozódó anyagokkal.
11.	Talajképződés „alapanyaga” (talajképző kőzet); sófelhalmozódás a mélyebb rétegekből.
12.	Talajból kilúgozódó anyagokkal történő „feldúsulás”.
13.	Talajjavító anyagként történő felhasználás.
14.	Racionális művelési ág és vetésszerkezet befolyásolása.
15.	Napenergia-elnyelés mértékének befolyásolása (érdesség fokozása, megfelelő növényállomány, talajtakarás).
16.	Racionális művelési ág, vetésszerkezet és agrotechnika meghatározása, erős befolyásolás.
17.	Evapotranszpiráció és a légkörbe jutó szennyező anyagok mennyiségének befolyásolása (pl. szélerózió elleni védelem stb.).
18.	Racionális művelési ág, vetésszerkezet és agrotechnika jelentős mértékű befolyásolása.
19.	Rónázás, feltöltés; talajművelés (egyirányú, rétegvonalak menti szántás stb.).
20.	Racionális művelési ág, vetésszerkezet és agrotechnika befolyásolása; nedvességszabályozás feladatainak meghatározása, (árvízvédelem, belvízrendezés stb.).
21.	Felszíni vizek „táplálásának” (árhullámok, belvízveszély) és „terhelésének” (mezőgazdasági területekről származó oldott és lebegtetett anyagok mennyisége) meghatározása.
22.	Racionális művelési ágak, vetésszerkezet és agrotechnika befolyásolása; nedvességszabályozás feladatainak meghatározása (drénezés).
23.	Talajvíztáplálás, valamint a talajvíz „szennyezés” mértékének meghatározása, erős befolyásolása (műtrágyák, növényvédő szerek, gyomirtó szerek).
24.	Erózió-érzékenység, sekély termőrétegű talajok esetében a racionális művelési ág, vetésszerkezet és agrotechnika befolyásolása; alapkőzetig erodált területeken a rekultiváció lehetőségeinek meghatározása.
25.	Talajból kilúgozódó anyagokkal történő „feldúsulás” befolyásolása.
26.	Rekultiváció szükségességének és lehetőségeinek meghatározása; talajjavító anyagkénti felhasználás.
27.	Ásványi talajjavító anyagok iránti igény meghatározása.

A talaj vízraktározó képessége nyújt lehetőséget a növénynek arra, hogy a vegetációs periódus alatti folyamatos vízigényét a rendszertelenül – gyakran nagyon szeszélyes tér- és időbeni eloszlásban – lehulló csapadék talajban tározott vízkészletéből kielégítse a bekövetkező rövidebb vagy hosszabb csapadékmentes időszakokban. A talajok (tulajdonképpen azok vízraktározó képességét, illetve hasznosítható vízkészletét kifejező) nagyon különböző „aszályérzékenysége” azt eredményez(het)i, hogy teljesen azonos időjárási helyzet különböző talajokon nagymértékben eltérő ökológiai (termés- illetve biomasszahozambeli) következményekkel jár, mint erre a közelmúlt sorozatos csapadékszegény éveiben számos példa adódott. A mesterséges vízpótlás és vízelvezetés, öntözés és drénezés szükségességét, gyakoriságát, módját szintén a talaj vízraktározása szabja meg, s jelentősen befolyásolja annak eredményességét és hatékonyságát is.

A talaj tápanyag-raktározó képessége teszi lehetővé, hogy a növény folyamatos tápanyagigényét és tápanyagfelvételét vagy a talaj természetes tápanyagkészletéből, vagy szakaszos tápanyag utánpótlással elégítsük ki. Bár a talaj nem egy ideális (s főleg nem veszteségmentes) tápanyag raktár, néha mégis ilyen igénybevételére is sor kerül(t). Gondoljunk, az ún. „feltöltő műtrágyázás” (környezeti szempontból meglehetősen kockázatos) koncepciójára, vagy arra a gazdálkodóra, aki talaját a rendszerváltás előtti nagymértékű állami dotációt élvező (s így a felhasználó számára irreálisan olcsó) foszfor-műtrágyával töltötte fel, kihasználva talajának foszforraktározó képességét. Így, a talajban tározott foszforkészlet nagyságától függően néhány évig különösebb terméskiesés kockázata nélkül szüneteltethette a most már állami dotációt nem élvező, drága foszforműtrágya felhasználását.

Sok esetben szükséges lehet a talaj szennyezőanyag-raktározó képességének kihasználására. Szigorú feltételek betartása és pontosan szabályozott körülmények között – jobb híján – lehet élni ezzel, visszaélni azonban bűn, mert beláthatatlan ökológiai-egészségügyi következményekhez vezethet.

(e) A talaj a bioszféra nagy kiegyensúlyozó képességgel (puffer kapacitással) rendelkező eleme, amely egy bizonyos határig képes mérsékelni, tompítani a talajt érő különböző stresszhatásokat. Ilyet természeti tényezők (légköri aszály, túl bő nedvességviszonyok, fagy stb.) is kiválthatnak, egyre fenyegetőbbek és súlyosabbak azonban az ember által okozott különböző stresszhatások, amelyek köre egyre szélesebb, pl. az intenzív növénytermesztés (komplex gépsorok és nehéz erőgépek használata, nagyadagú műtrágyaés növényvédőszer-használat stb.); a koncentrált állattartó telepek hígtrágyája; az ipar, közlekedés, településfejlesztés és városiasodás szennyező hatásai, elhelyezendő hulladékai, szennyvizei, a „nyíló közmű-olló” (vezetékes vízellátás bevezetése csatornázás egyidejű kiépítése nélkül); valamint a felszíni bányászat.

A társadalom egyre inkább arra kényszerül, hogy a talaj ezen tompító képességét igénybe vegye, kihasználja, néha sajnos visszaélve e lehetőséggel. Gyakran feledésbe merül, hogy a pufferkapacitás véges, s a talaj nem tekinthető korlátlan hulladékbefogadónak, vagy szennyvíztisztítónak. Egy bizonyos határon túl képtelen a fokozódó stresszhatások ellen megfelelő védelmet nyújtani a környezetnek, a pórusterében tározott vízkészletnek, a rajta élő növénynek, és az erre alapozott növény › állat › ember táplálékláncnak. Ezt a veszélyt (amely találóan nevezhető „időzített bombának”) az teszi különösen súlyossá, hogy a hulladékok és szennyeződések elásása, talajba rejtése a kideríthetetlenség és felfedezhetetlenség reményével csábítja az elkövetőt a bűnre, s a következmények észlelésekor már késő, vagy roppant költséges az eredményes elhárítás, beavatkozás. Egy jó és szervezett észlelő-rendszer is csak csökkentheti a súlyos talajszennyezés veszélyét, de azt igazán csak egy felelősségteljes össztársadalmi kontroll előzheti meg, küszöbölheti ki, szoríthatja korlátok közé.

(f) A talaj a természet szűrő és detoxikáló rendszere, amely képes a mélyebb rétegeket és a felszín alatti vízkészleteket a talaj felszínére vagy a talajba jutó szennyeződésektől megóvni, s ezáltal azok sokoldalú hasznosíthatóságát lehetővé tenni.

A talaj szűrő- és detoxikáló képességének igénybe vételéről, hasznosításáról nem mondhatunk le. Ezzel azonban csak szigorú és kivételes következetességgel érvényesített és betart(at)ott feltételek között élhetünk. Minden ettől eltérő „visszaélés” beláthatatlan környezeti/egészségügyi következményekkel járhat.

(g) A talaj a bioszféra jelentős génbankja, amely jelentős szerepet játszik a biodiverzitás fenntartásában, hiszen az élőszervezetek jelentős hányada él a talajban (biota „habitatja”), vagy kötődik léte, élete közvetlenül vagy közvetve a talajhoz. Az egyes élőhelyek kialakulásának, változásának meghatározó feltétele a talaj, így annak tulajdonságaiban bekövetkező bármilyen változás jelentős hatással lehet az adott életközösségre, annak diverzitására.

(h) A talaj „hordozza” (fedi, őrzi, konzerválja) a Föld, az élővilág és az emberiség történelmének számos emlékét, fennmaradt „dokumentumát”, amelyek a mai technika nyújtotta eszközök felhasználásával, egyre inkább, egyre részletesebben és egyre meggyőzőbben adnak felvilágosítást a múltról, történelmünkről, az egyes korok földhasználati szokásairól. Ezen információk feldolgozása, megfelelő következtetések levonása magyarázatokat, praktikus tapasztalatokat nyújthat a jelenlegi problémákra.

A felsorolt funkciók mindegyike nélkülözhetetlen, azok egymáshoz viszonyított fontossága, jelentősége, „súlya” térben és időben jelentősen változott az emberiség történelme során, s változik ma is. Hogy hol, mikor és melyik funkciót hasznosítja az ember, milyen módon és milyen mértékben, az az adott táj gazdasági helyzetétől; a szocio-ökonómiai körülményektől; az egyes politikai döntésektől, az ezek által megfogalmazott céloktól, „elvárásoktól” függ.

Hosszú időn keresztül csak a talaj termőképessége volt – közismerten – fontos. A terméshozam nagysága volt a szinte egyetlen értékmérő, a nagy termés a fő (gyakran erőltetett, gazdaságilag, sőt politikailag presszionált) cél. Később társultak ehhez a minőségi követelmények, a gazdaságosság, majd – jóval később és sokkal halványabban – a környezetvédelmi követelmények. Csapadékszegény években és időszakokban felértékelődött a talaj „vízraktározó” funkciója; az intenzív műtrágyázás időszakában, majd a műtrágyák állami dotációjának megszűnése után „tápanyag-raktározó” funkciója. Sajnos a talajt érő stresszhatások és a bekövetkező káros folyamatok köre egyre szélesebb, azok egyre erősebbek, egyre inkább fenyegetik talajkészleteinket. Emiatt különös jelentőséget kapnak a talajok puffer–szűrő–detoxikáló és génmegőrző funkciói. Elsősorban a különböző stresszhatásoknak erősen kitett, szennyezett vagy szennyeződés által fenyegetett, illetve különösen érzékeny területeken (ivóvízbázisok területe, védett területek és azok puffer-zónái stb.).

A talajkészletek különböző célú hasznosítása során sok esetben egy-egy funkció karaktere (tér- és időbeni variabilitása, változékonysága / stabilitása / kontrollálhatósága, határfeltételei, korlátai) nem – vagy nem megfelelően – került figyelembe vételre. Ez gyakran ésszerűtlen talajhasználathoz, a talaj kizsarolásához, megújuló képességének korlátozásához, egy vagy több talajfunkció zavarához, súlyosabb esetben komoly környezet-károsodáshoz vezetett, s – megfelelő ellenintézkedések hiányában – vezethet a jövőben is. Pontosan ezen károk megelőzése, elhárítása, felszámolása, vagy legalább bizonyos tűréshatárig (kritikus terhelési szint) történő mérséklése a talajvédelmi stratégia fő célkitűzése.

Napjainkban a területhasználati célok is nagyon sokfélék: biomassza termelése élelmiszer, takarmány, nyersanyag vagy energia célra; népesség-foglalkoztatás (munkalehetőség, „eltartóképesség”); nyersanyag-kitermelés; építési terület (településfejlesztés, urbanizáció, infrastruktúra); üdülés, sport, rekreáció; esztétikus táj; biodiverzitás megőrzése. A különböző területhasználati célok különböző talajfunkciókat vesznek igénybe, hasznosítanak, értékelnek megkülönböztetett hangsúllyal.

Mindez sok-szempontú, az eddiginél sokkal differenciáltabb, sokszínűbb és árnyaltabb – hosszú távú környezetvédelmi és társadalmi szempontokat is maximálisan figyelembe vevő – EU-konform talajértékelést és talajhasználati szemléletet tesz szükségessé.

2.4 Nemzetközi és hazai jogszabályi keretek

A következőkben áttekintést nyújtunk a legjelentősebb nemzetközi egyezményekről, kezdeményezésekről, melyek ajánlásai, feladatai szorosan kapcsolódnak a hazai feladatokhoz.

2.4.1 Globális szintű kezdeményezések

• Világ Talaj Charta (FAO, 1982), mely a talajok ésszerű használata és a talajok védelme érdekében nemzetközi együttműködést sürget. Az általános talajvédelemre vonatkozó megállapítások mellett hangsúlyozza, hogy a talajok védelme szükséges a biztonságos élelmiszertermelés érdekében.
• Világ Talajvédelmi Politika (UNEP, 1982), a talajvédelmet a környezeti politika részeként kívánja megvalósítani. Ehhez kapcsolódó dokumentum az Irányelvek nemzeti talajvédelmi politika készítéshez (UNEP, 1983), mely a világ országainak ad támpontot és irányelveket saját talajvédelmi politikájuk kidolgozásához.
• Világ Természetvédelmi Charta (IUCN, 1982) elsősorban természetvédelemmel kapcsolatos elveket fogalmaz meg. A dokumentum az egyes fajokat természetes élőhelyükkel együtt védi. Ezért a talajvédelem fejezetben a fenntartható talajhasználatot, a talaj termékenységének megtartását és a degradáció elleni védelmét szorgalmazza.
• Rio-i Nyilatkozat, Agenda 21 (1992) nem tartalmaz közvetlenül talajvédelemre vonatkozó megállapításokat, azonban közvetve: fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés, terület- és erőforrás-használat tervezés integrált megközelítése, érzékeny ökoszisztémák, sivatagosodás témaköreiben megfogalmazott irányelvek a talajok védelmét is elősegítik.

Ezek a dokumentumok alapelveket fogalmaznak meg, szándékot fejeznek ki, megvalósításuk önkéntes. Megvalósításuk hazai eredményességéről részletes értékelés készült, amelyet a KvVM megbízásából a CEEWEB készített².

Talajvédelmi vonatkozású globális szintű nemzetközi egyezményekben megfogalmazott feladatok az egyezményhez csatlakozó országok számára kötelezőek, végrehajtásuk a nemzetközi jog eszközeivel akár kikényszeríthetőek. Kifejezetten talajvédelmi egyezmény jelenleg nincs hatályban, az alábbi egyezményeknek van talajvédelmi vonatkozása:

• Sivatagosodás elleni egyezmény (UNEP, 1994) elsősorban a talajerózió elleni védelmet és az aszálykárok enyhítését (megfelelő vízgazdálkodás) hangsúlyozza.
• Biodiverzitás egyezmény (IUCN, 1995) a Világ Természetvédelmi Chartájának alapelveit emeli jogi erőre. Talajvédelmi vonatkozása a teljes ökoszisztéma védelmén keresztül jut kifejeződésre. A talajt az ökoszisztéma részeként veszi figyelembe.
• Klímaváltozás keretegyezmény (UNEP, 1995) és a Kioto Protokol szempontjából a talaj a szén körforgalomban betöltött szerepe miatt meghatározó. A talaj a szén egyik legfontosabb raktára. Az egyezmény értelmében ezt a raktározó funkciót erősíteni kell, a levegőben lévő széndioxid tartalom csökkentése érdekében az itt a raktározott szén mennyiségét növelni kell.

Talajvédelem jogi megalapozása érdekében globális szinten a legutóbbi években megfogalmazott vélemény szerint a jelenlegi jogi eszközök nem elégségesek a fenntartható talajhasználat biztosításához. Ennek hatására született meg az Amman határozat (IUCN, 2000), mely kimondja, hogy a talajok ökológiai funkcióit csak hatékony jogi háttérrel lehet biztosítani. Át kell tekinteni a jogi eszközöket, és meg kell vizsgálni milyen eszköz a leghatékonyabb a talajok védelme érdekében. Ezt célozza a Montevideo Program III. (UNEP, 2001). A program keretében áttekintik a meglévő talajvédelmet elősegítő jogi eszközöket, és javaslatot tesznek a talajok védelmének, fenntartható használatának és szükség esetén rehabilitációjának érdekében leghatékonyabb jogi eszközre.
Más oldalról egy nemzetközi, elsősorban tudományos jellegű konferencia fogalmazta meg az ú.n. Tutzig javaslatot (1997). A javaslat szerint a fenntartható talajhasználat gyakorlati megvalósítása érdekében egyezményt kell létrehozni a természeti erőforrások védelme érdekében született többi egyezmény mintájára.

2.4.2 Az EU talajvédelmi vonatkozású joganyaga

Az EU joganyagában nincs talajvédelmi témájú joganyag, azonban elsősorban a környezetvédelmi politika területén találhatók talajvédelmet is érintő jogszabályok. Ezek a jogszabályok általában indirekt módon kapcsolódnak a talajvédelemhez. Az Európai Közösség 1978. és 1991. között több irányelvet és ajánlást bocsátott ki, amelyek közvetlenül, vagy közvetve érintik a víz- és talajvédelmet, és segítik a tagállamoknak összehangolni nemzeti jogi szabályozásukat. 1996. óta EU-direktívák és ajánlások jelölik ki a kármentesítés egyes szakaszaira vonatkozó célirányokat (A kármentesítés terén Európában Hollandia, Németország és Dánia jár az élen.). A vonatkozó direktívák felsorolását a 8. sz. melléklet tartalmazza, a legfontosabb jogszabályokat részletezzük:

Hulladékgazdálkodás
A legközvetlenebb hatása a hulladékgazdálkodási jogszabályok közt található, a szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználását szabályozó irányelvnek (86/278/EEC) van. Ez az egyetlen jogszabály, amelynek célja a talajok védelme a szennyvíziszapokban található toxikus elemtartalommal szemben. Ennek érdekében a talajokban, a szennyvíziszapokban Cd, Cu, Hg, Ni, Pb, Zn elemekre vonatkozóan határértékeket állapít meg, valamint szabályozza az egy évben egy hektárra kijuttatható toxikus elemtartalmat.
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos további szabályozás elsősorban a hulladékok kezelésére vonatkozik, melyet úgy kell végrehajtani, hogy ne okozzon szennyezést a környezeti elemekben, köztük a talajban. A legfontosabb a hulladék keretirányelv (75/442/EEC, módosította 91/156/EEC), mely a hulladékgazdálkodás általános szabályait fogalmazza meg, hogy a hulladékok ellenőrzött, és megfelelő szakmai színvonalú körülmények között kerüljenek begyűjtésre, kezelésre, hasznosításra, feldolgozásra és elhelyezésre. Különös figyelem fordul a használt olajokra, melynek begyűjtéséről gondoskodni kell, nem önthetők vizekbe, és a talajra (75/439/EEC módosítva 87/101/EEC). A hulladéklerakókról szóló irányelv (1999/31/EC) szabályozza, hogy egy hulladéklerakón milyen mennyiségű és minőségű hulladék helyezhető el, valamint megadja a hulladéklerakók kialakítására vonatkozó szakmai követelményeket. Az alapvető cél, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön lerakóra.

Vízvédelem
Számos vízvédelmi jogszabály közvetve hatással van a talajokra, valamint a talajvédelmi politikának is hatása van a vizekre. A vízvédelemben új megközelítésnek számít a Víz Keretirányelv (2000/60/EC) adta szabályozás. Az irányelv célja, hogy 2015-re a felszíni és a felszín alatti vizek elérjék a „jó állapotot”, melyet kémiai, biológiai és morfológiai jellemzőkkel adnak meg. A vízvédelmi politika alapegysége az ú.n. „víztestek”, amely az egy egységbe tartozó, azonosan kezelhető vizeket jelenti, pl. tó, patak, folyó, vízzáró rétegekkel határolt felszín alatti vízlencse. Vízgyűjtő területekben gondolkodik. Ez adja a kapcsolatot a talajvédelemmel. A vízvédelmet integrált megközelítésben szemléli, és egy adott vízgyűjtőn található összes szennyezőforrás által okozott terhelést (ipar, mezőgazdaság, lakosság) igyekszik kézben tartani.
Különös figyelmet érdemel a Nitrát Irányelv, mely a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szól. Az irányelv kimondja, hogy ki kell jelölni az ú.n. nitrátérzékeny területeket, ahol a vizek védelme érdekében akcióprogramot kell készíteni. Legfontosabb része az ú.n. „jó mezőgazdasági gyakorlat”, mely a trágyakezelés, tárolás és felhasználás szabályait tartalmazza.

A városi szennyvíztisztításra vonatkozó irányelv a szennyvíztisztítás technológiai követelményeit határozza meg annak érdekében, hogy a befogadóba csak megfelelő minőségű tisztított szennyvíz kerülhessen.
Szabályokat fogalmaz meg a szennyvíziszapra vonatkozóan is, de nem határozza meg a felhasználás követelményeit. A mezőgazdasági területen történő felhasználást más irányelv szabályozza, a nem mezőgazdasági területekre vonatkozóan nincs szabályozás.

Levegőtisztaság-védelem
A talajvédelem levegőtisztaság-védelemmel való kapcsolata elsősorban azon alapul, hogy a levegőbe került szennyezőanyagok ülepedés után a talajra kerülnek. A legfontosabb szennyezők: Pb, Cd, As, Hg, SO2, NOX, dioxinok, PAH-ok, PCB-k. A levegővédelmi intézkedések tartalmaznak kibocsátási határértékeket, levegőminőségi határértékeket, és egyes termékekben megengedhető szennyezőanyag-tartalomra vonatkozó határértékeket. Ezáltal csökkentik a talajokra jutó szennyezőanyag-tartalmat. A Levegőminőség-védelmi Keretirányelv (96/62/EC) és leányirányelvei levegőminőségi határértékeket, célkitűzéseket és elveket fogalmaznak meg. A levegőminőségi határértéket és szennyezőanyag-tartalmat, körzetekre vonatkozóan kell megállapítani.
Talajvédelmi szempontból a legfontosabb leányirányelvek a SO2, NOX határértékekre vonatkozó irányelvek. Készülőben van a nehézfémekre vonatkozó leányirányelv is.
A savanyodás elleni védelem céljából készült a bizonyos levegőszennyező anyagokra vonatkozó nemzeti maximum határértékek megállapítására vonatkozó irányelv (2001/81/EC). Célja a savasságot vagy eutrofizációt okozó, továbbá az ózon-prekurzor anyagokra vonatkozó maximális kibocsátási határértékek megállapítása. Ide vonatkozik a nagy teljesítményű tüzelőberendezések (50 MW-nál nagyobb teljesítményű erőművek) kibocsátási határértékeire vonatkozó szabályozás (2001/80/EC), mely szintén SO2, NOX és porra vonatkozó határértékeket állapít meg, valamint előírja, hogy csak a határérték alatti szennyezőanyag kibocsátással rendelkező erőművek kaphassanak működési engedélyt.
A levegőtisztaság-védelem oldaláról indult, integrált megközelítést tartalmaz az ú.n. IPPC Irányelv (96/91/EC), mely az integrált szennyezés megelőzésről és kezelésről szól. A cél, hogy a nagy, viszonylag nagy szennyezőanyag kibocsátású ipari létesítmények (pl. fémfeldolgozó, kohászati, vegyianyag-gyártó, hulladékkezelő létesítmények, valamint a nagy állattartó telepek (sertés, baromfi)) egyetlen, az összes környezeti elemre vonatkozó terhelést szabályozó engedélyt kapjon működéséhez. A kibocsátások alapja az un. „legjobb elérhető technikával” elérhető szennyezőanyag-kibocsátás.

Vegyi anyagok
Talajvédelem szempontjából legfontosabb a növényvédő szerekre vonatkozó a 91/414/EEC irányelv, amely szabályozza a növényvédőszerek engedélyezését és kereskedelmét. Előírásokat tartalmaz a növényvédőszerek összetételére és az engedélyezést megelőző, a környezetre és az emberi egészségre gyakorolt hatást megállapító kockázatelemzésre. Megadja a növényvédőszerekben felhasználható hatóanyagok körét, és az új hatóanyag bevezetésére vonatkozó eljárást. Új hatóanyag esetében vizsgálni kell a talajban való viselkedést: a lebomlást, a mobilitást, az adszorpciós, és deszorpciós viszonyokat, és meg kell adni a várható koncentrációt. A 79/117/EEC Irányelv szól bizonyos, környezetre különösen veszélyes hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek betiltásáról.
A legújabb jogszabály a perzisztens szerves szennyezőkre vonatkozó szabályozás, mely megadja, hogy bizonyos szennyezőanyagokat tartalmazó anyagokat – és a belőlük lévő készleteket is – veszélyes hulladékként kell kezelni.

Környezeti hatásvizsgálat
A környezeti hatásvizsgálat átfogóan vizsgálja egy adott tevékenység környezetre gyakorolt hatását. A környezeti hatásvizsgálat szabályait a 85/337/EEC irányelv tartalmazza (módosítások 97/11/EEC, 2003/35/EC). Az irányelv előírja, mely tevékenységek, beruházások esetén kell a környezeti elemekre, az emberi egészségre, a kulturális örökségre és egyéb értékekre gyakorolt hatásokat és azok összefüggéseit vizsgálni. Elsősorban az eljárásrendet szabályozza, konkrét szakmai követelményt nem fogalmaz meg.
A stratégiai környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó irányelv (2001/42/EC) az egyes tervezés alatt álló politikák és programok várható környezetre gyakorolt hatásának vizsgálatát írja elő.

Közös mezőgazdasági politika
A környezetvédelmi politikán kívül a mezőgazdasági politikának van nagy szerepe a talajok védelmében. A mezőgazdasági politika elemei közül az agrár-környezetvédelmi programoknak (2003/1783/EC), a környezeti kritériumrendszer (cross-complience) alkalmazását előíró irányelvnek (2003/1782/EC) és a biogazdálkodást szabályozó irányelvnek (2092/91/EEC) vannak talajvédelmi vonatkozásai.
Az agrár-környezetvédelmi programok keretében nyújtott támogatások közül lehetőség van a talajvédelmet is elősegítő gazdálkodási módok és technológiák alkalmazásának támogatására (pl. talajvédő vetésforgó, talajkímélő művelés, csökkentett géphasználat). Jogosultság a terület alapú támogatásokra, amelynek alapja bizonyos minimum követelmények betartása, talajvédelmi vonatkozású előírásokra vonatkozósan is: az erózió elleni védekezés, a szervesanyag gazdálkodás, a talajszerkezet megtartása, és tájvédelmi előírások, stb. A biogazdálkodásra vonatkozó irányelvben a talajok biológiai aktivitásának, és termékenységének megőrzése, valamint a tápanyagok visszaforgatása jelenik meg, mint a talajok védelmét szolgáló szempont.

EMAS és IPPC-integrált szennyezés-megelőzés irányelv
Az európai ipari vállalatok működését környezetvédelmi szempontból erőteljesen érinti az EMAS (Környezetmenedzsment és audit rendszer) és az IPPC (Integration Pollution Prevention and Control – Integrált Szennyezési és Megelőzési Irányelv) EU-direktívák, amelyek sikeres megvalósításában a tisztább termelési módszerek alkalmazásának jelentős szerep jut, és amelyeket hazai vállalataink sem kerülhetik el Magyarország EU-csatlakozásával. A Magyar Tisztább Termelés Központja (TTM) és hálózata nem csak ipari vállalatok, de mezőgazdasági üzemek felülvizsgálatát, tevékenységének környezet-hatékony átszervezését is megkezdte, támogatja.

Termésnövelő anyag
Termésnövelő anyagokra általánosságban vonatkozó közösségi szabályozás nincs érvényben. Az úgy nevezett EK jelzésű műtrágyák szabályozására született a 2003/2003 EK rendelet, mely a közös piac szabályozására vonatkozó rendelkezések között található. A rendelet a műtrágyák minőségi követelményeire terjed ki a hatóanyag, oldhatóság, szemcseméret szempontjából. Környezetvédelmi szempontokra nem terjed ki, így a szennyezőanyag-tartalomra sem. A foszfor műtrágyák kadmium tartalmára vonatkozó szabályozás EK szinten jelenleg vita tárgya.
A talajvédelem megjelenik az EU közös kutatási programjában is mint kutatási terület. A jelenleg érvényben lévő 6. Kutatási Keretprogramon belül a Fenntartható fejlődés, globális éghajlatváltozás és ökoszisztémák címszó keretében lehet a talajokra vonatkozó kutatási projektekkel pályázni.

Uniós környezet- és természetvédelmi politika

6. Európai Környezetvédelmi Akcióprogram prioritásként tartalmazza a talaj védelméről szóló stratégia elkészítését (az előrejelzett hét tematikus stratégia egyike). Célkitűzése, hogy a talajvédelem azonos szintre kerüljön a vízvédelemmel vagy a levegő védelmével. A stratégia prioritásai a talajt érő olyan negatív hatások csökkentése, megszűntetése, mint a szervesanyag tartalom csökkenése vagy a talajszennyezés. Fontos, hogy a talajvédelmi érdekeket más politikákba is integrálják.

Európai Tájvédelmi Egyezmény célja, hogy elősegítse a tájak védelmét, kezelését és tervezését, valamint hozzájáruljon a tájak terén megvalósuló európai együttműködéshez. Az egyes ágazati tervekkel ellentétben az egyezmény kizárólag a tájjal mint önálló egységgel foglalkozik, ám komplexitása miatt várhatóan a földhasználatra is kedvező hatással lesz.

Biodiverzitás megőrzése szempontjából a talaj szerves részegységet képez. A legfontosabb irányelv az „Élőhelyekről szóló irányelv” (92/43/EEC) a biodiverzitás megőrzése érdekében jelöl ki védett területeket, ahol a természetes körülmények fenntartásáról kell gondoskodni. A talaj is az élőhely része, így az élőhely-védelmi intézkedések közvetve a talajok védelmét is szolgálják. A „Madarak védelméről szóló irányelv” (79/409/EEC) bizonyos szempontból alapjául is szolgált az Élőhely irányelvnek, amely bizonyos madárfajok védelméről szól az EU tagállamaiban.

A Natura 2000 területek lehatárolásának alapját az előző két direktíva képezi. A programban elsősorban a természetvédelemhez, az élőhelyekhez kapcsolódó területek valamint az őket összekapcsoló folyosók szerepelnek. A javaslat tartalmazza a kiemelkedő tájképi értékű vagy az egyedi jellegű tájak kijelölését is. A kijelölt területek kezelése egyrészének kezelése, mint védett természeti terület a Nemzeti Park fennhatósága alatt történik, míg a fennmaradó területek agrárkörnyezet-gazdálkodási és hagyományos tájfenntartás során gazdagodnak.

2.4.3 Hazai vonatkozások

Magyarország egyetért az Európai Közösség 1998. évi „Első Talaj Fórumának” (1999. Berlin) azon javaslatával, hogy a talajvédelmi szabályozást egy átfogó talajvédelmi jogszabály mellett az egyes kiemelt részterületek önálló szabályozásával együtt valósítsa meg. Ennek elemei már rendelkezésre állnak a hatályos magyar jogrendszerben (felsorolás a 9. sz. mellékletben).

A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény preambulumában több lényeges – és a törvény bevezetésének szükségszerűségét alátámasztó – cél került megfogalmazásra, melyek közül kiemelendő:

• a termőföld területének csökkenése ésszerű határok között mozogjon;
• a termőföld minőségének védelme megfelelő jogi hátteret kapjon.

A talaj védelme az állam és a földhasználó, illetve a beruházó és üzemeltető közös feladata. A törvény meghatározza a felelősségi viszonyokat és az ellenőrzés intézményrendszerét. A földtörvény olyan jogalap, amire építeni lehet, s amely megfelel az EU jogszabályi követelményeinek. A törvény megvalósítását biztosító rendeletek következetes kidolgozása és megvalósítása, valamint az intézményrendszer működtetése, fenntartása terén viszont hiányosságok tapasztalhatók.

A termőföldről szóló törvényhez hasonlóan a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény is már preambulumában kitér a termőföld védelmére, mint a nemzeti vagyonnak a részére, melynek megőrzése és védelme, minőségének javítása alapfeltétel az életminőség szempontjából.
A törvény II. fejezetében foglalkozik a föld védelmével, mely szerint: „… a föld védelme kiterjed a föld felszínére és a felszín alatti rétegeire, a talajra, a kőzetekre és az ásványokra, ezek természetes és átmeneti formáira és folyamataira. A föld védelme magában foglalja a talaj termőképessége, szerkezete, víz- és levegőháztartása, valamint élővilága védelmét is”.

Agrár-környezetvédelmi Program: 2253/1999. (X. 7.) Kormányhatározat az Országgyűlés által elhatározott Nemzeti Agár-környezetvédelmi Program végrehajtására támogatja hazánkban a környezetkímélő, többfunkciós mezőgazdaság fejlesztési programjainak megvalósítását. A program elemei direkt és indirekt módon szolgálják a komplex talajvédelmet:

• agrár-környezetgazdálkodási alapprogram (talajvédelem – erózióvédelem, talajszerkezet védelme, talajkímélő művelési módok);
• integrált növénytermesztés;
• ökológiai állattartás;
• környezetileg érzékeny területek (talajvédelemi célprogramok, vízvédelmi célprogramok);
• kiegészítő támogatások (talajsavanyodás elleni védelem).

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a program jelentős eredményeket biztosít a természetileg érzékeny területek védelme, a családi gazdaságok környezetkímélő rendszereinek fejlesztése és a fenntartható mezőgazdaság elterjesztése terén. Jelentős számú gazdálkodó csatlakozott már a programhoz, azonban a kezdeti pénzügyi és tájékoztatási problémák miatt, sokkal kevesebben a lehetségesnél. A monitoring elmaradás miatt nincsenek pontos adatok a pozitív változásokról, eredményekről (pl. talajállapot változása). Az EU csatlakozás miatt kialakult átállási problémák remélhetőleg hamarosan megoldódnak, az új belépőkre vonatkozó szabályok eredményeképpen részletes adatok állnak majd rendelkezésre a jelenlegi és jövőbeli talajállapotról.

A támogatási rendszerbe bekerülők vállalják, hogy teljesítik a helyes gazdálkodási gyakorlatban megfogalmazott elvárásokat, valamint a „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot" megtartását.

E program végrehajtása során kapcsolódik össze a biodiverzitás védelme és a talajvédelem kérdése, különös tekintettel tájvédelemre, ökológiai rendszerek, élőhelyek védelmére, fajvédelemre (pl. túzok) és a vízbázis védelem feladataira.

A talaj- és földvédelem, valamint a mezőgazdasági területhasználati módok és technológiák környezetbarát jellegének kialakítása szerepet kapott az 1999-ben elfogadott Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program Érzékeny Természeti Területek alprogramjában is. A Program 2002-ben indult. A mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági területekre egyaránt vonatkozó talajvédelmi politika fejlesztése keretében, több közös együttműködés és egyeztetés történt a talajvédelmi stratégia kidolgozására. A magyarországi talajvédelmi stratégiai tervezése – az Európai Közösség talajvédelmi politikájában eddig elfogadott elveket is figyelembe véve – a talajvédelemben legérintettebb tárcák és akadémiai kutatóhelyek bevonásával jelenleg folyik.

Jó mezőgazdasági gyakorlat: bevezetése és összekapcsolása a támogatási rendszerrel jelentős előrelépést biztosít a talajvédelem és a vízbázis védelem terén. Keverednek a „jó mezőgazdasági gyakorlat”, a „helyes mezőgazdasági gyakorlat” és a „helyes gazdálkodási gyakorlat” meghatározásai és elvárásai. Ennek tisztázása, bevezetése a közeljövő fontos feladata, mivel ehhez kapcsolódik a kifizetés teljesítése. A tájékoztatásnak és továbbképzésnek, a társadalom széles körű bevonásának nagy szerepe lenne a rendelet hatékony gyakorlati megvalósítása terén.

Sivatagosodás és talajvédelem: A 47/1999. (VI. 3.) Országgyűlési határozat döntött a UNCCD egyezményhez való csatlakozásról, valamint a 2003. CVII. törvény az egyezmény kihirdetéséről. Végrehajtási rendeletek még kidolgozás alatt vannak. A részfelelősségek a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium között még nem kerültek tisztázásra.

Adatbázisok–monitoring: Magyarország az adatbázisok tekintetében európai nagyhatalom. A hosszú évtizedes talajtérképezési és talajvizsgálati tevékenység eredményeképpen olyan talajtani (illetve természetföldrajzi) információbázissal rendelkezünk, ami feltétlenül Európa, de talán nem túlzás azt állítani, hogy a Világ élvonalát jelenti. A Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) általános elismeréssel működik, mint ez a Nemzeti Környezetvédelmi Program I. fázisáról készített beszámolóban is megjelenik, s egyaránt szerepel az NKP II. fázisának, illetve a Nemzeti Fejlesztési Program prioritásai között is ³ . Fontos, hogy a TIM és annak folyamatos működtetése, az adatok publikálása megvalósuljon, s eredményei széles körben elérhetővé váljanak mind a kutatók, mind a szaktanácsadók, gazdálkodók számára.