8. RÖVID MÓDSZERTANI ÖSSZEFOGLALÓ A SZENNYEZETT TERÜLETEK KÖRNYEZETI ÉS EGÉSZSÉGKOCKÁZATÁNAK FELMÉRÉSÉHEZ (Dura Gyula)

A kockázatfelmérésnek meghatározó szerepe van a környezet szennyezésével kapcsolatos problémák kezelésében, a hatósági döntések szakmai megalapozásában. Ugyanis a szennyezőforrásokra, a szennyezés terjedésére és mértékére, azok környezetre és az egészségre gyakorolt hatására vonatkozó adatok a kockázat jellemzési folyamatban integrálva válnak a döntés-előkészítés részévé.

Ha a kockázatfelmérés eredménye, megbízhatósága megfelel az elvárásoknak, akkor a társadalmi-gazdasági következmények figyelembevételével a kockázatkezelés szakmai-tudományos alapját képezi. Ha a kockázatfelmérés nem végezhető el kellő pontossággal az információk hiányossága miatt, akkor további adatgyűjtésre és vizsgálatokra van szükség.

A szennyezett területek vizsgálata kapcsán végzett kockázatfelmérés alapvető célja, hogy a vegyi szennyezettségből eredő veszélyeztetettségre vonatkozó tudományos igényű ismeretek a közvélemény és a döntéshozók számára értelmezhető módon kerüljenek bemutatásra.

		8.1 A kockázatfelméréssel kapcsolatos gyakori kérdések

Feladatkörök elhatárolása:

A kockázat felmérését végző szakember feladata: a tudományos ismeretek hatékony alkalmazása, a vizsgálati eredmények felhasználása és az adott kérdéssel kapcsolatos problémák és bizonytalanságok feltárása. Esetenként hasznos lehet más érdekeltek bevonása is a társadalmi-, anyagi- és kulturális értékek védelmének kifejezésében.

A kockázatfelmérés tervezése során a hatóságok részéről gyakran felmerülő kérdések:

• a probléma természete és kiterjedése,
• a kockázatkezelést megalapozó döntésben mennyire segít a részletes mennyiségi kockázatfelmérés,
• az egészségkárosodás valószínűségével számolva melyek és mekkorák a veszélyeztetett populációk, (érzékeny) lakossági csoportok,
• melyek a veszélyeztetett környezeti/ökológiai értékek (pl. az ökoszisztéma jellemzői, tulajdonságai),
• a kockázattal összefüggő egyéb értékek és a várható haszon (pl. ipari termelés, természetvédelem risk/benefit aránya) hogyan viszonyul egymáshoz,
• milyen mértékű bizonytalanság fogadható el.

A kockázatértékelést végző szakember gyakori kérdései

• a kockázatfelmérés léptéke (helyi, regionális),
• milyen foglalkozási és lakossági csoportok érintettek, mi azok érzékenysége,
• melyek az ökoszisztéma jellemzői, a kritikus célszervezetek és ökológiai végpontok,
• valószínűsíthető-e a környezeti károsodások helyreállása és az mennyi időt vesz igénybe,
• a probléma időbeli (múlt, jövő) kiterjedése,
• adatok hozzáférhetők-e és a kockázatfelmérés igényei, minőségi követelményei szerint adekvátok-e,
• az elemzés korlátai (adatok, módszerek, idő hiánya).

A kockázatfelmérés során szembe kell nézni azzal, hogy a megbízható adatok, az adott helyre vonatkozó ismeretek és tapasztalatok, idő és pénzügyi források a legtöbb esetben korlátozottan állnak rendelkezésre.

A kockázat felmérését végzőnek tisztában kell lennie

• a kockázatfelmérés elvégzésének indokaival (mi teszi szükségessé elvégzését),
• a döntés előkészítés természetével (környezetvédelmi politika, nemzeti vagy helyi program, kármentesítés, stb.),
• a probléma, a szennyezettség tér- és időbeli határaival,
• milyen mélységű, mennyire részletes kockázatfelmérésre van szükség,
• többlépcsős eljárás tervezhető-e, ha igen, az egyes szakaszokban milyen kérdés megválaszolása a cél.

A kockázatfelmérés tervezése során tehát egyértelműen meg kell határozni, hogy

• milyen foglalkozási/lakossági csoportok érintettek,
• milyen környezeti/ökológiai értékek kezelése a cél,
• mekkora a szennyezettség térségbeli és időbeli kiterjedése,
• melyek a szennyezőanyagok, a szennyezettségi szintek és az értékelendő célszervezetek és végpontok közötti alapvető összefüggések,
• melyek az eredményesség kritériumai,
• és nem utolsósorban milyen adat-, információs és pénzügyi források állnak rendelkezésre.

		8.2 A környezeti kockázat felmérése

A kockázatfelmérés tervezése és a környezeti probléma megfogalmazása során a rendelkezésre álló információk összesítésére kerül sor. Az információ minősége és mennyisége azonban a probléma megfogalmazását is meghatározza. Ebből az következik, hogy a problémamegfogalmazás és az információfeldolgozás iteratív folyamat, amelyet a hiányzó adatok és a lehetséges célszervezetek és végpontok meghatározására kell használni. Ebben a szakaszban kell azonosítani, hogy a kockázatfelmérésre a környezet magas szennyezettsége vagy az észlelt környezeti károsodások/károsító hatások miatt az ökológiai értékek védelme érdekében kerül sor. Abban az esetben, amikor a szennyezőforrás, a szennyezőanyag(ok), a szennyezettség mértéke, intenzitása ismert, a kockázatfelmérés az ökoszisztémákra, az élőlényekre gyakorolt lehetséges hatás értékelésére irányul. A kockázatfelmérés tervezési szakaszában kerül sor a megfelelő, az érzékeny és reprezentatív célszervezetek és adekvát végpontok kiválasztására.

A környezeti kockázat becsléshez ismerni kell az alábbi adatokat:

• a szennyezett/érintett terület nagyságát,
• a kibocsátás mértékét és/vagy a szennyezőanyag koncentrációját a talajban és a felszín alatti vizekben,
• a vízi és szárazföldi ökoszisztéma jellemzőit,
• a terület vízföldtani, talajtani és meteorológiai mutatóit,
• a szennyezett terület korábbi és tervezett használatának/hasznosításának formáját.

A környezeti kockázatfelmérés lépései:

I.) A veszélyesség azonosítása

Az aggodalomra okot adó káros hatás(ok) és/vagy tulajdonság(ok) meghatározására irányul, és az összes rendelkezésre álló adat ismeretében meg kell vizsgálni azt, hogy a kockázatfelmérés mely szennyezőanyagokra, mely stresszorokra terjedjen ki.

II.) A dózis-válasz értékelése

A következő lépésben a szennyezőanyag azon koncentrációjának meghatározása vagy becslése a cél, amely alatt a szóban forgó szennyezett környezeti elem várhatóan nem okoz káros biológiai hatást. Ezt a koncentrációt prognosztizált hatástalan koncentrációnak (Predicted No Effect Concentration, PNEC) nevezik.

A PNEC értéket úgy lehet kiszámítani, hogy becslési tényezőt (assessment factor) rendelnek a teszt szervezeteken végzett vizsgálatokból származó eredményekhez, például az LD₅₀-hez (közepes halálos dózis), az LC₅₀-hez (közepes halálos koncentráció), az EC₅₀-hez (közepes effektív koncentráció), az IC₅₀ -hez (koncentráció, amely 50 %-ban gátol egy adott funkciót, például a növekedést), a NOEL(C) -hez (az a szint/koncentráció, amelynél nem figyelhető meg hatás) vagy a LOEL(C) -hez (az a legalacsonyabb szint/koncentráció, amelynél a vegyi anyagra adott hatás már megfigyelhető).

A becslési tényező a bizonytalanság mértékének kifejezése és abból származik, hogy a korlátozott számú egyedre, teszt-szervezetre és az ökoszisztémát reprezentáló fajra kapott vizsgálati adatokat kiterjesztik a valós környezetre. Ezért általában minél több adat áll rendelkezésre és minél hosszabb idejű a laboratóriumi vizsgálat, annál kisebb a bizonytalanság és a becslési tényező. (A heveny toxicitás vizsgálatából kapott L(E)C₅₀ értékhez rendszerint 1000 nagyságrendű becslési tényezőt rendelnek, a hosszantartó/krónikus toxicitás vizsgálata alapján meghatározott NOEC értékhez rendszerint 100-as becslési értéket rendelnek).

III.) Az expozíció becslése

Az expozíció mértékét - hogy milyen koncentrációban fordul elő a szennyezőanyag adott környezeti közegben - az ésszerűség és a lehetőség határain belül analitikai mérésekkel kell megállapítani. Ezt a koncentrációt előrejelzett környezeti koncentrációnak (Predicted Environmental Concentration, PEC) nevezik.

A PEC-értéket valamennyi környezeti elemre meg kell adni, amelyeknek szennyezettsége ismert vagy valószerű előrejelzések alapján várható.

A PEC-érték becslésekor különös figyelmet kell fordítani, ahol ez lehetséges:

• a szennyezettségi szintekre vonatkozó, megfelelően mért adatokra;
• az anyag fizikai-kémiai tulajdonságaira, különösen a gőznyomásra, a vízoldékonyságra és az n-oktanol/víz megoszlási hányadosra;
• a bomlástermékekre,
• a környezeti elemek adszorpciós/deszorpciós kapacitására, valamint a lebomlás, a transzformáció lehetőségeire;
• az expozíció időtartamára és gyakoriságára.

A környezeti koncentrációk adott szituációkhoz megfelelően kiválasztott eloszlási (expozíciós) modellekkel is kiszámíthatók.

IV.) A kockázat jellemzése

A környezeti kockázat jellemzése a PEC/PNEC arányon alapul.

Ha a PEC/PNEC arány kisebb, mint egy vagy eggyel egyenlő, a becsült kockázat arra utal, hogy jelenleg nincs szükség további adatra vagy vizsgálatra és a jelenleg már alkalmazott kockázat-csökkentést célzó intézkedések elegendőek. Ha az arány egynél nagyobb, akkor a kockázatfelmérés készítőjének kell eldöntenie, hogy annak mértéke és a többi releváns tényező - mint például a bioakkumulációs képesség, a perzisztencia, az ökotoxicitás, a szennyezőanyag mobilitása, stb. alapján szükség van-e további adatgyűjtésre és/vagy vizsgálatra a kockázat pontosításához, illetve szükség van-e további kockázatcsökkentő intézkedésekre.

V.) Összegzés

A kockázat jellemzését valamennyi érintett környezeti közegre el kell végezni. A kockázatfelmérésben szereplő összes azonosított szennyezőanyag figyelembevételével összegezni kell valamennyi lehetséges hatást.

A kockázatfelmérési jelentésben/tanulmányban feltüntetendő információk:

• az útmutatóval összhangban kiszámított kockázatfelmérési eredmények, a PEC/PNEC arány környezeti közegenként és releváns fajonként;
• szakmai indoklással javaslatot kell tenni az esetben, ha egy vagy több lehetséges káros biológiai hatás, vagy érintett környezeti elem esetében további adatra és/vagy vizsgálatra van szükség a kockázat pontosításához;
• javaslatot kell megfogalmazni az adott területre vonatkozó szennyezettség tűrhető szintjére, a beavatkozás mértékére, ha a környezet veszélyeztetésének/kockázatának mértéke túllépi a megengedhető szintet.

		8.3 Az emberi egészségkockázat felmérése

A kockázatfelmérés során figyelembe kell venni a lehetséges egészségkárosító hatásokat a környezeti közegek révén közvetlenül vagy közvetve érintett lakossági csoportok illetve a foglalkozásszerűen exponált emberek vonatkozásában.

A potenciális egészségkárosító hatások lehetnek: heveny mérgezés; bőr-, szem- és nyálkahártya irritáció; maró (korrozív) hatás; érzékennyé tétel (szenzitizálás); kis dózisokkal hosszan tartó (krónikus) mérgező hatás, reprodukciós toxicitás (fejlődés toxicitás, torzképződés); mutagén hatás és daganatkeltő hatás.

Az egészségkockázat becslésének lépései:

I.) A veszély azonosítása

Az összes rendelkezésre álló adat ismeretében meg kell vizsgálni azt, hogy a kockázatfelmérés mely szennyezőanyagokra terjedjen ki.

II.) A dózis-válasz értékelése

Nemzetközi szervezetek validált toxikológiai adatbázisaiból elő kell hívni és be kell mutatni a szóban forgó vegyi anyagokra vonatkozó toxikológiai ismereteket, toxikometriai adatokat és a hosszabb idejű, krónikus kísérletes vizsgálati adatokból meghatározott dózist, amelynél káros biológiai hatások már nem figyelhetők meg (No-Observed-Adverse-Effect-Level, NOAEL), valamint a napi tolerábilis/megengedhető dózis értékét.

A rákkeltő hatás esetében közölni kell a nemzetközi szervezetek (WHO-IARC) besorolását és a daganatkeltő képesség (unit risk, slope factor) számszerű értékét.

Heveny toxicitás, maró hatás és irritáció vonatkozásában ismertetni kell, hogy az anyag természetéből eredően okozhat-e ilyen hatásokat.

A bőrön keresztüli és a légúti szenzitizálás esetében elegendő annyit megállapítani, hogy az anyag természetéből eredően túlérzékenységi reakciót válthat ki, hacsak nincs egyértelmű adat arról, hogy adott dózis/koncentráció alatt valószínű, hogy káros hatások jelentkeznek annál a személynél, aki már érzékeny az adott anyagra.

Ha rendelkezésre állnak olyan egészségkárosodásra utaló adatok, amelyeket emberi expozíciós esetek kapcsán figyeltek meg, a kockázat becslésekor ezeket megkülönböztetett figyelemmel kell kezelni.

III.) Az expozíció felmérése

Minden emberi populációra (a szennyezett területen munkavégzés során vagy a környezet révén érintett emberekre), amelyre a szennyezőanyag hatást gyakorol, vagy - valószerű előrejelzések alapján - hatást fejthet ki, az expozíció mértékét méréssel vagy modellekkel meg kell állapítani. A becslésnek figyelembe kell vennie az expozíció térbeli és időbeli változásait is.

Az expozíció becslése során különös figyelmet kell fordítani, ahol csak lehetséges:

• a szennyezettség mértékére;
• az anyag fizikai-kémiai tulajdonságaira, közöttük - ha jelentősek - azokra, amelyek folyamatot hoznak létre (pl. porképződés, aeroszol-képződés, kioldódás, szivárgás);
• a bomlástermékekre és/vagy az átalakulási termékekre;
• az expozíció valószínű útjaira és a felszívódás lehetőségére és mértékére;
• az expozíció gyakoriságára és időtartamára;
• a jellegzetesen terhelt (exponált) populáció(k) típusára, érzékenységére és nagyságára, amennyiben ilyen információ rendelkezésre áll.

Ha az expozíciós szintek felmérésére számításos módszereket alkalmaznak, megfelelő modelleket kell használni az ember szervezetébe jutó szennyezőanyag(ok) átlagos napi dózisa(i)nak, más szóval a napi bevitel becslésére. A hasonló természetű, hasonló hatást mutató anyagokat és a releváns monitorozási adatokat is célszerű figyelembe venni.

A vegyi anyagok hatásmechanizmusa meghatározó szerepet játszik az állatkísérletekben kapott eredményeknek emberi viszonyokra történő kivetítésében. Ezért az élettani alapú farmako-toxikokinetikai un. PBPK modellek (pl. a talaj ólomszennyezettségéből a vérólom szint előrejelzésére alkalmas program) használatát szorgalmazni kell.

IV.) A kockázat jellemzése

A dózis-válasz összefüggés elemzésével megállapított vagy releváns és validált toxikológiai adatbázisból átvett NOAEL értékhez kell viszonyítani az átlagos napi szennyezőanyag bevitel számított dózisát. A kockázati hányados közlésén kívül az adott toxikus, egészségkárosító hatás természetét is jellemezni kell. A daganatképződés kockázata a dózis-karcinogén hatás összefüggés meredeksége alapján ítélhető meg. Általánosan elfogadott, hogy a karcinogén kockázat zéró expozíció mellett nulla és alacsony dózistartományban a dózis-válasz összefüggés megközelítően lineáris. Ha egy vegyi anyag lenyelve karcinogén, akkor a daganatképződés valószínűsége az átlagos napi dózis/belélegzett koncentráció mértékéből és az orális meredekségi tényező illetve az inhalációs egységnyi kockázat értékéből határozható meg.

A kockázat jellemzésének kimunkálásakor - többek között- figyelembe kell venni:

• azt a bizonytalanságot, amely többek között a vizsgálati adatok szórásából, valamint az egyedek, nemek és fajok közötti eltérésekből adódik;
• az egészségkárosodás súlyosságát, reverzibilis vagy irreverzibilis jellegét;
• az emberi populációt és annak érzékenységét, amelyre az expozícióval kapcsolatos kvantitatív és kvalitatív információ vonatkozik.

A kockázat jellemzését valamennyi érintett környezeti elemre és szennyezőanyagra el kell végezni. A kockázatfelmérésben szereplő összes azonosított szennyezőanyag figyelembevételével összegezni kell valamennyi lehetséges egészségkárosító hatást. Amennyiben egy, vagy több lehetséges egészségkárosító hatás, emberi populáció, vagy környezeti elem esetében további információra és/vagy vizsgálatra van szükség, azt a kockázatfelmérés eredményének közlése során indokolni kell.

		8.4 A kockázatfelmérés ellenőrizhetősége

Az expozícióbecslés és a kockázat jellemzése több egyszerűsítést és feltételezést tartalmaz. Következésképpen az adatfeldolgozás világos bemutatásáról gondoskodni kell.

1. A kockázat értékeléséhez használt műszaki útmutatókra, ajánlásokra a hivatkozásokat pontosan meg kell adni.

2. Minden esetben visszakereshetően kell idézni a kémiai és toxikológiai adatforrást, ahonnan a fizikai-kémiai jellemzőket, a toxikológiai értékeket, a megengedhetőnek tartott dózisokat, koncentrációkat vettük.

3. Ismertetni kell a mért szennyezettségi adatok tömörítésének módját (nyersadatok, átlagok, maximális értékek, kimutathatósági koncentráció).

4. Ellenőrizni kell az expozíciós szituációk és utak számbavételével készített forgatókönyvet.

5. A szennyezettségre vonatkozó környezetanalitikai adatok feldolgozása és a szennyezett terület sajátosságainak érvényesítése az adott környezeti problémára megfelelőnek tartott eloszlási és szennyezésterjedési modellek használatát teszi szükségessé. A környezeti elemek (talaj, felszín alatti víz, levegő) közötti egyensúlyi koncentrációk modellezésére, továbbá a szennyezett környezeti közegből való fogyasztás mértékétől függően az emberi expozíció kiszámítására használt szoftver kiválasztását indokolni kell.

6. Az eredmények közlése. A kockázatfelmérési eljárás során a szennyezett területre kapott eredményeket, a környezeti- és az egészségkockázati hányados, valamint a daganatkockázati értékeket mintavételi pontonként kezelve táblázatos formában célszerű bemutatni.

Az egészségkockázat-felmérés eredményeinek közlése során be kell mutatni az átlagos napi expozíciós dózisok és koncentrációk kiszámításának részleteit, a szennyezett közegek, az expozíciós utak és az expozíciós szituációk szerinti csoportosításban.

A környezeti kockázat vonatkozásában a környezeti közegekben prognosztizált koncentrációk esetében be kell mutatni a PEC értékek kiszámításának menetét valamint az ökotoxikológiai értékekből a hatástalan koncentrációk (PNEC) származtatását.

A környezeti kockázat mértékét PEC/PNEC aránnyal kell kifejezni.

A környezeti kockázat értékelésében elfogadott megközelítési mód a talaj- illetve felszín alatti víz szennyezettségi értékek környezetminőségi kritériumokhoz való viszonyítása is. Az így kapott arányszám a talaj illetve a felszín alatti víz szennyezettségi szintjét jellemzi. Mivel a szennyezőanyagok egyidejűleg vannak jelen a szennyezett területen, hatásukat egyidejűleg fejtik ki - és ha tulajdonságaikat illetően sok a hasonlóság - ezeket a hatásokat a szakmai megítélés additívnak veszi. Ezért az egyes szennyezőanyagokra kapott határérték/irányérték túllépési arányszámokat célszerű összeadni, hogy egyetlen számmal lehessen jellemezni az adott mintavételi pont szennyezettségéből eredő veszélyeztetést.

7. Az eredmények jobb érzékeltetése érdekében a kockázati hányadost deskriptív jellemzővel is célszerű kifejezni. A kockázat mértékének a szakmai közvéleményben elfogadott kategóriái a PEC/PNEC arány alapján: a kockázat mértéke elhanyagolható, ha ez az arány 0,01-nél kisebb, továbbá kicsi 0,01-0,1 között, mérsékeltnek minősíthető a 0,1 és 1 közötti érték. Abban az esetben, ha az arány 1-10 közötti, a veszélyeztetettség nagy, afölött pedig igen nagy. Daganatkockázat esetén 1E-6 szintű többlet kockázat jelzi a társadalmilag elfogadható, konzervatív szempontok szerint végzett értékelést.

8. A kockázatfelmérés lényeges része a bizonytalansági elemzés. Célszerű elvégezni a kockázatfelmérés során a bizonytalansági elemzést a reálisnak és aktuálisnak tartott paramétereken kívül a legkedvezőtlenebb expozíciós szituációk jellemzőivel is. A kockázatértékeléssel nyert eredmények értelmezésekor utalni kell az egyszerűsítésekre, feltételezésekre, például arra, hogy egy adott időponthoz és mintavételi ponthoz tartozó statikus szennyezettségi koncentráció jelzi az expozíció hosszabb időtartama alatt dinamikusan változó szennyezettséget és a lebomlási folyamatok következményeit, amivel az ott tartózkodó emberek, élőlények érintkeznek.

		8.5 Ajánlások a kockázatfelmérés technikai kivitelezéséhez

A szennyezőanyagok környezeti elemek (kompartmentek) közötti megoszlását, átjutását, a szennyezés terjedését, a lebomlási folyamatokat leíró modellek illetve az expozíció és a kockázat prognosztizálására kidolgozott szoftverek használata fokozott körültekintést igényel.

Fontosnak látszik az alábbi körülmények figyelembe vétele:

A modell kiválasztása

A megfelelő modell kiválasztása előtt a legfontosabb tennivaló annak precíz meghatározása, hogy az adott modell mely kérdés(ek) megválaszolására alkalmas és arra milyen pontossággal képes. Meg kell győződni arról, hogy a kiválasztott modell valamennyi lényeges és releváns környezeti folyamatot tartalmazza-e. Pozitív válasz esetén a továbbiakban elemezni kell, hogyan illeszthetők be a modellbe az adott területre jellemző környezeti paraméterek, mennyire használhatók a monitorozásból származó adatok, a "szabványosított" környezeti paramétereket kell-e, lehet-e használni ahhoz, hogy összehasonlítható eredményeket kapjunk.

A megfelelő modell kiválasztását és valamennyi szükséges adat összegyűjtését követően is könnyen félremagyarázható a modellel nyert eredmény, ha a modell és a szimuláció elveit nem értjük világosan. Ugyanis a mérési adatok szórása és változatossága, valamint a tudományos következtetések esetenkénti nem-egyértelműsége a kockázatfelméréstől elválaszthatatlan bizonytalanságokhoz vezet.

A kockázatbecslés során használt adatok változatossága (variabilitása) a környezeti minták szennyezettségi koncentrációinak, a toxicitási jellemzők valódi heterogenitásából fakad. Más típusú változók variabilitása a tér- és időbeli változásokkal vagy a populáción belül az egyedek eltérő érzékenységével függ össze. Az adatok szóródása származhat a különböző mértékben sérülékeny lakossági csoportok (gyermekek, idősek, betegek) sajátosságaiból.

A bizonytalanság (uncertainty) ismereteink hiányosságát tükrözi. Számos vegyi anyag károsító hatásának mechanizmusát kellőképpen nem ismerjük a környezeti mintavételezésből és a mérésekből, de a vegyi anyagok környezetben való viselkedését leíró transzport, lebomlási és más modellekből is származhat jelentős bizonytalanság.

A bizonytalanságok sajátos csoportját képezik az adatok, információk hiányosságából eredő feltételezések. Ezért a kockázatfelmérést végző szakembernek az adathiányok pótlása miatt a kockázatfelmérési folyamathoz nélkülözhetetlen, a legszükségesebb információk pótlásáról, a becslések, közelítések, feltételezések megbízhatóságáról, indokoltságáról nyilatkoznia kell.

A bizonytalanságok különböző formáinak pontos ismertetése nélkül a kockázatfelmérésről készített jelentés felhasználói, a döntéselőkészítők nem tudják eldönteni, hogy a kockázatfelmérés milyen mértékben volt konzervatív. Ezért célszerű formális bizonytalansági elemzést végezni, például a szennyezettség átlagos és maximális koncentrációival, a reális és a legkedvezőtlenebb helyzeteket leképező expozíciós szituációkkal, hogy érzékeltetni lehessen a kockázat alul- vagy felülértékelésének lehetőségét. A kockázat kezeléséért felelősök igénylik, hogy a kockázat ne egyetlen számértékkel vagy tartománnyal legyen kifejezve, hanem leíró módon, a feltételezések és azok megbízhatóságának magyarázatával is.

A kockázatfelmérésben résztvevők különböző szempontjai, a lehetőségek és a szükségletek közötti divergenciák, újabb és újabb modellek megjelenése és széleskörű alkalmazásuk - a függelékben összeállított technikai háttéranyagon kívül - az alábbi ajánlások megfogalmazását indokolják.

1. A környezet vegyi szennyezettségéből adódó probléma minél precízebb megfogalmazására kell törekedni.

2. A megfelelő modell kiválasztása során figyelembe kell venni, hogy

• a modell alkalmas-e az adott szituáció leírására,
• tartalmazza-e a releváns környezeti folyamatokat,
• az adatigény és az adatok hozzáférhetősége összhangban van-e,
• a több közeget érintő expozíció becslésére alkalmas-e,
• különböző hatásviselő receptorok sajátosságai érvényesíthetők-e.

3. A modell jól dokumentált legyen.

4. A szoftver használata barátságos legyen.

A menüvezérelt programok általában ki is elégítik ezt a követelményt, ugyanakkor a változók és használt empirikus összefüggések többsége a háttérben marad, használatuk nem mindig tudatos. A program hely-specifikus adatok nélkül is az alapértelmezésben rögzített adatokkal futtatható és ilyen esetben gépi úton előállított mesterséges eredményeket produkál. A menüvezérelt programok esetenként rigidek, az összefüggések nem változtathatók meg, viszonylag sok konstanst használnak, adatbázisuk bővítése körülményes.

5. A szoftverek felépítése egyszerű és világos legyen.

Ennek a követelménynek megfelelhetnek az irodai számítógépes táblázatkezelő programon alapuló expozíció- és kockázatfelmérési szoftverek.

6. Az adatkezelés és adatközlés könnyen áttekinthető legyen.

Egy kockázatfelmérési program előnyös tulajdonsága, ha a szennyezőanyagra, a szennyezettség mértékére, a szennyezett területre és az érintett szervezetekre vonatkozó adatok rendszerezve láthatók. A változók csoportosított bemutatására ajánlott forma:

• szennyezettségi szintek (szennyezőanyag kibocsátás),
• szennyezőanyag fizikai-kémiai, toxikológiai és ökotoxikológiai tulajdonságai, a környezetben való viselkedése (felezési idő, növényekbe, élelmiszerekbe való átjutás),
• a szennyezett terület földtani, hidrogeológiai, meteorológiai jellemzői,
• az expozíciós forgatókönyv adatai: az expozíciós útvonalak és szituációk, a dozimetriai jellegű élettani paraméterek, a fogyasztás kvantitatív mutatói.

7. A részeredmények közlésére ajánlott forma:

• a szennyezett környezeti közegekből (levegő, víz, talaj, élelmiszerek) belélegzéssel, lenyeléssel, bőrön át felvett szennyezőanyag átlagos napi dózisának bemutatása,
• a szennyezett környezeti közegekből (levegő, víz, talaj, élelmiszerek) belélegzéssel, lenyeléssel, bőrön át felvett szennyezőanyagnak az expozíció teljes időtartamára vonatkoztatott kumulatív dózisának bemutatása,
• a reális és a legkedvezőtlenebb helyzetekre (például kizárólag a szennyezett területről származó élelmiszerek fogyasztása) számolt kockázatok bemutatása, megkülönböztetve a kockázati hányadost a daganatkockázat valószínűségi értékétől.

8. A kockázatfelmérési programok megfelelően karbantartott és validált adatbázisokat igényelnek. A szennyezett területek vizsgálatára kifejlesztett kockázatfelmérési programok (HESP, Caltox) mindössze néhány kiválasztott szennyezőanyag adatait tartalmazzák. A kockázatfelmérési programok sajátos adatigényeinek megfelelő adatbázis felülvizsgálata, bővítése, folyamatos frissítése a kockázatfelmérési tevékenység fenntartásának és megbízhatóságának előfeltétele.

9. A kármentesítéssel kapcsolatos szakmai elvárások többlépcsős, valódi iteratív kockázatfelmérési modellek alkalmazásával elégíthetők ki. A részletes, kvantitatív kockázatfelmérési program keretében célszerű elvégezni

• első szinten: a kockázat mértékének illetve tolerálhatóságának megállapítását,
• második szinten: valamennyi szennyezőanyagra összegzett (kumulatív) kockázat kiszámítását a potenciális és tényleges hatásviselő receptorokra a szennyezettség tér- és időbeli csökkenése figyelembevételével
• harmadik szinten: a kármentesítési szennyezettségi (D) határérték kiszámítását. A beavatkozási/tisztítási koncentrációk megfelelőségét ellenőrző jellegű kockázatértékeléssel célszerű kiegészíteni.

10. A kockázatfelmérési tevékenység minőségbiztosítását követelményként kell megfogalmazni.

Köszönetnyilvánítás

A szerzők köszönetet mondanak Horváth Vera főtanácsos úrhölgynek a Környezetvédelmi Minisztérium Környezeti Elemek Védelmének Főosztálya részéről megbízott szakmai témafelelősnek a rendszeres konzultációkért, értékes szakmai tanácsaiért.