4. A KOCKÁZATFELMÉRÉS FŐBB ÖSSZETEVŐI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ EGÉSZSÉGKOCKÁZAT KVANTITATÍV MEGHATÁROZÁSÁRA (László Erzsébet)

Az egészség veszélyeztetettségének értékelése olyan koncepcionális szintézist igényel, amely lehetővé teszi a szennyezőforrástól az expozíciós utakon át az embert érő vegyi terhelés számszerű kifejezését és a kockázat valószínűségének megállapítását.

Az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája kockázatfelmérésre vonatkozó definíciója óta [1] négy összetevőt különböztetnek meg:

I. a veszélyesség azonosítása (okoz-e károsodást az adott vegyi anyag),

II. az expozíció értékelése (különböző expozíciós szituációban az adott vegyi anyag milyen mértékben érinti vagy terheli az élőlényeket),

III. a dózis-válasz összefüggés toxikometriai értékelése (a dózis és a károsodás súlyossága, illetve előfordulási gyakorisága közötti összefüggés ismerete),

IV. a kockázat jellemzése (adott populáción belül a káros hatás előfordulási valószínűségének megállapítása, illetve az egészség veszélyeztetettségének elviselhető szinthez való viszonyítása).

		4.1 A veszélyesség azonosítása

Az elmúlt 10-15 évben a vegyi anyagok veszélyességének meghatározására különböző eljárásokat dolgoztak ki, amelyeket két véglet közé lehet helyezni. Az egyik eljárás egy adott anyag egy-egy fizikai (pl. robbanásveszély), kémiai (pl. maró hatás), biológiai (pl. heveny mérgezőképesség) tulajdonsága alapján osztályoz. Például, ha az anyag LD₅₀ értéke laboratóriumi rágcsálókra vonatkozóan kisebb mint 500 mg/testtömeg kg, akkor az veszélyesnek tekinthető. A másik eljárás szerint meg kell határozni (méréssel vagy számításokkal) az anyag környezetben való viselkedését, lebomlását, átalakulását, a környezeti közegek közötti mozgását, vándorlását, kötődését is. A továbbiakban a környezeti közegekben várható koncentrációk és az élőlényekre gyakorolt káros hatást okozó koncentrációkkal való összehasonlítása alapján határozható meg a veszélyesség. Az első megközelítés túlzottan leegyszerűsítő; a veszélyesség nem azonosítható a vegyi anyag egy-két tulajdonságával. Az utóbbi eljárás bár tudományosnak és vonzónak tűnik, de használata körülményes. Az említett nehézségekből az a következtetés vonható le, hogy a veszélyesség értékeléséhez célszerű egyidejűleg figyelembe venni:

• a vegyi anyagok inherens (fizikai-kémiai) tulajdonságait, a károsító hatás hordozóit;
• az expozíció, a károsodás bekövetkezésének lehetőségét, mértékét, az érintett populáció nagyságát;
• a veszélyesség megállapításához rendelkezésre álló információ teljességét.

Az anyagok fizikai-kémiai jellemzői nemcsak a közvetlen fizikai veszélyességüket (oxidáló hatás, gyúlékonyság) határozzák meg, hanem biológiai aktivitásukat is. Szoros összefüggés áll fenn pl. a gőznyomás és az inhalációs toxicitás, az oldékonyság, az oktanol/víz eloszlási arány, a disszociációs tulajdonság és a biológiai felvétel, a felszívódás között. A fizikai-kémiai mutatók (móltömeg, oldékonyság) lényegesen befolyásolják a környezetben való elterjedés és az ökotoxicitás mértékét. A fizikai-kémiai tulajdonságok, a toxicitás és az ökotoxicitás együttesen determinálják az anyag belső tulajdonságaiból eredő veszélyt, függetlenül a külső környezeti tényezőktől.

A vegyi anyagok veszélyességének meghatározásakor meg kell különböztetni a szerkezetéből eredő belső tulajdonságokat azoktól a külső tényezőktől, amelyek közvetve befolyásolják a károsodás bekövetkezését. Ezek a külső tényezők a vegyi anyag életciklusának jellemzői: a gyártási/forgalmazási mennyiségük, a felhasználási szokások, a környezetben való előfordulás, szétszóródás mértéke, az élő szervezetekkel való érintkezés lehetőségei, alapvetően megváltoztathatják veszélyességüket, azt megsokszorozhatják vagy teljesen eliminálhatják. Ilyen külső tényezőknek tekintjük a környezetben való elterjedtséget, a perzisztenciát, a táplálékláncban való felhalmozódást.

A vegyi anyagok veszélyességét abszolút értékben meghatározni körülményes lenne, de ezt a veszélyesség fogalma sem igényli. Annál gyakrabban van szükség a vegyi anyagok relatív veszélyességének megállapítására, több anyag veszélyesség szerinti rangsorolására. Az egyes tulajdonságokhoz ill. azok tartományaihoz rendelt pontszámokat összeadva vagy összeszorozva könnyen kialakítható az adott anyagot jellemző szám, amely jól használható a prioritások meghatározására, a veszélyesség összehasonlítására. A prioritási pontszámok azonban önkényesek és bár egyes tulajdonságokat súlyozottan is figyelembe lehet venni, végsősoron a különféle káros tulajdonság (pl. heveny toxicitás, perzisztencia, a káros távolhatások) egyetlen mutatószámmal való kifejezésére irányulnak. A különböző anyagok veszélyességének összehasonlítására az egyes tulajdonságokat jellemző önkényes, pontszámokkal kifejezett indexek használata terjedt el [2], amely az alábbi összefüggésből számítható ki:

Veszélyesség = [(fiz.kém + tox + ökotox)] xQxBCxPop xPxD
ahol a pontszámok az alábbiakat jelölik:

fiz.kém	a fizikai-kémiai tulajdonságok
tox	a toxikológiai tulajdonságok
ökotox	ökotoxikológiai tulajdonságok
Q	a gyártott/forgalomban lévő mennyiség
BC	a biológiai felhalmozódás (kumuláció, biokoncentráció)
Pop	kockáztatott populáció nagysága
P	perzisztencia, lebomlás
D	az expozíció lehetséges formái, a környezetben való elterjedtség.

A veszélyességet jelző pontszámokhoz tudományos alapot nem találunk. A vázolt séma közel sem tökéletes, inkább csak a legfontosabb kiindulási adatokat, tulajdonságokat és mennyiségi kritériumokat kombinálja könnyen kezelhető formában.

		4.2 A környezeti expozíció

A vegyi anyagok okozta, az egészségromlásban és az ökoszisztéma károsodásában megnyilvánuló nemkívánatos hatások megelőzésében, ellenőrzésében, csökkentésében az expozíciós utak azonosításának és számszerűsítésének kulcsfontosságú szerepe van.

Az expozíció a szervezet és valamely vegyi anyag kapcsolataként, kontaktusaként definiálható. A célszervezet akkor tekinthető exponáltnak, ha a szennyezőanyaggal való érintkezés során az anyag átjut a környezet/szervezet határon, és bizonyos dózisban eljut a célponthoz (sejthez, sejtalkotóhoz). A definícióhoz az is hozzátartozik, hogy a szervezet adott (x,y,z koordinátákkal meghatározott) helyen tartózkodik t-vel jelölt időben. A szennyezőanyag ugyanezekkel a paraméterekkel leírható helyen és időben c koncentrációban van jelen. Az expozíciós szituáció annak leírására szolgál, hogy az élőlények, az ökoszisztémák hogyan érintkeznek a szennyezett közeggel, milyen mértékben vannak a szennyezőanyag hatásának kitéve.

Az expozíció meghatározása 3 módon történhet:

1. a biológiai mintákból, szövetekből, testnedvekből történő kémiai-analitikai meghatározás révén, amelyet célszerű a káros hatás biológiai kimutatásával együtt végezni;
2. a levegő, víz, talaj és az élelmiszerek környezeti monitorozásán alapuló szennyezettségi szintek mérésével;
3. a vegyi anyagnak a szennyezőforrástól a célszervezetig megtett útjának (terjedésének) vizsgálatával illetve modellezésével.

4.2.1 Az expozíció közvetlen mérése

A populáció vegyianyag-terhelését statisztikailag egyetlen ponttal (átlag, medián) jellemezni nem lehet, ahhoz ismerni kell a szennyezőanyag tér és időbeli eloszlási gyakoriságát. A megoszlási görbe alapján határozható meg, hogy a lakosság, a populációt alkotó élőlények, az ökoszisztéma fajainak hányad része milyen koncentrációnak van kitéve. Az expozíció közvetlen meghatározása egy populáció valamennyi egyedének vizsgálatával a gyakorlatban lehetetlenség. Azonban, ha az egyedek expozícióját mérni tudjuk, megfelelő valószínűséget biztosító mintavételezéssel az egész populációt jól jellemző koncentráció eloszlási gyakoriságot kaphatunk. A biológiai monitorozással (pl. vérólomszint) közvetlenül mérhető expozíció módszertani kérdéseinek fontosságára, a biológiai markerek használatára és jelentőségére itt csak utalunk [3].

4.2.2 Az expozíció közvetett meghatározása

Az expozíció közvetett meghatározási módszerét gyakran kell igénybe venni. Ha az egyedek változtatják helyüket és ismerjük, milyen mikrokörnyezetben tartózkodnak, akkor az expozíció eloszlási görbét a mikrokörnyezetben előforduló koncentráció és az ott eltöltött idő alapján számíthatjuk ki:

ahol

cij	j mikrokörnyezetben előforduló koncentráció
tij	i egyed j mikrokörnyezetben eltöltött ideje.

A környezeti monitorozásból származó adatok felhasználása az expozíció értékeléséhez az első pillanatban lehetségesnek és kézenfekvőnek látszik. Azonban a levegő, az ivóvíz, a talaj, az élelmiszerek szennyezettségére vonatkozó adatokból nem lehet az aktuális, tényleges expozícióra közvetlenül következtetni. Ugyanis a fix mérőpontokon mért adatok és az embert ténylegesen érő szennyezettségi szituációk között nagy különbségek lehetnek.

Amennyiben az egyes környezeti közegekben mért adatokkal dolgozunk, ismerni kell, hogy mire vonatkozik, mit reprezentál a szennyezőanyag koncentrációja. Állandó szennyezőforrás esetén a vegyi anyag koncentrációja a környezeti közegben egyensúlyi állapot következtében állandó lehet. Leggyakrabban azonban a szennyezőanyag koncentrációja változik a szennyező emissziós forrástól függően és befolyásolja az anyag lebomlási sebessége, a hőmérséklet, nedvesség, légcsere, stb. Az átlagolt koncentráció hasznos lehet az adatok tömörítése miatt is, de a vonatkoztatási idő (óra, nap, év) alapjában meghatározhatja a biológiai hatás értékelésének kritériumait.

Az expozícióbecslés során a szituáció leírása (az un. expozíciós forgatókönyv) az adatok és helyzetek kezelhetőségét segíti elő. Az expozíciós szituációk elemzésével érthetőbbé és érzékelhetőbbé válnak a jövőben bekövetkező környezeti változások és a döntési változatoktól függő következmények. Az expozíciós forgatókönyv készítés tehát gondolkodásmódunkba építi az elképzelhető expozíciós helyzeteket (és azok bizonytalanságait) és tartalmazza a számításokhoz szükséges adatokat. A becsült expozíció ugyanis nemcsak a környezet szennyezettségi szintjének függvénye, hanem azt az expozíciós szituációkban használt, dozimetriai jellegű humán-fiziológiai értékek (testtömeg, belélegzett levegő, ivóvíz, élelmiszer fogyasztás) is nagymértékben befolyásolják [4].

A szervezetbe jutott mennyiséget testtömeg és időegységre vonatkoztatva az átlagos napi bevitel érték formájában, mg/testtömeg kg´nap egységben fejezzük ki.

Az expozíciós paraméterek megválasztásával járó bizonytalanság [5] elemzése érdekében ajánlatos a számításokat az adott környezetre a monitorozás, a környezet-analitikai vizsgálati eredmények révén jellemzőnek tartott paramétereken kívül az ésszerűen legkedvezőtlenebb paraméterekkel is elvégezni (pl. maximális szennyezettségi értékek, erőteljes fizikai munkával járó fokozott légzés, a szennyezett környezeti elemekből való fokozott fogyasztás). Ez a bizonytalansági elemzés nem tartalmazza a vegyi anyagok koncentrációinak mérési hibáit és adottnak veszi a szennyezőanyagoknak a környezeti közegek közötti (pl. a talaj és a respirábilis részecskék közötti, a belső és külső légterek közötti szennyezettség, stb.) megoszlási arányát is. Ugyanakkor szemléletesen jelzi azt, hogy az egyes expozíciós utak és a dozimetriai humánbiológiai értékek milyen arányban járulnak hozzá a szervezetet ért vegyianyag-terheléshez.

		4.3 A dózis-válasz összefüggés elemzése, a kísérletes toxikológiai adatok kivetítése az emberi egészség szempontjából elviselhető dózisokra

A kockázatjellemzés talán legsajátosabb szakasza a dózis-válasz összefüggés elemzés, amely azzal foglalkozik, hogy az expozíció során a szervezetet ért vegyi anyag mennyisége milyen mértékű károsodást, betegséget okoz az élő szervezetben.

A környezeti vegyi expozícióból eredő egészségkárosodásra utaló humántoxikológiai adatok viszonylag korlátozottan állnak rendelkezésre. Ezért a kockázatfelmérésnek ebben a szakaszában össze kell hasonlítani a kísérleti állatokon toxikusnak bizonyult dózisokat az expozíció során az embert érő anyagmennyiséggel.

Az állatkísérletes adatok képzése, gyűjtése, felhasználása azon a széleskörben elfogadott - korrekt - feltételezésen alapszik, hogy a kísérletes toxikológiai eredményekből következtetést lehet az emberre nézve levonni. Így például valamennyi emberen daganatképző vegyi anyagról (az arzén kivételével) állatkísérletben is kimutatták, hogy valamennyi, vagy több fajon karcinogén. A heveny mérgezés tekintetében is nagyfokú hasonlatosság áll fenn. Ez látható az emlősök közötti anatómiai, élettani és biokémiai paraméterek hasonlatosságában is. Az extrapoláció általános elvét azonban a sok kivétel miatt rendkívül körültekintően kell alkalmazni, ezért a fajok közötti különbség értékelésére nagy figyelmet kell fordítani.

A különböző típusú toxikológiai vizsgálatok az alkalmazott módszereket illetően eltérnek, de arra irányulnak, hogy

• azonosítani lehessen, mely szervek, szervrendszerek károsodnak adott anyagtól,
• ki lehessen mutatni a szervezet felépítésében, sejtjeiben, sejtalkotóiban bekövetkező szerkezeti, morfológiai, illetve molekuláris szintű elváltozásokat és funkcionális zavarokat,
• meg lehessen állapítani az expozíciós körülményeket és dózisokat, amelyek eltérést, károsodást, betegséget, pusztulást okoznak,
• a károsodás természetét és a károsodáshoz vezető biológiai folyamatot (hatásmechanizmust) megismerjük,
• és végső soron azt a célt szolgálják, hogy adott vegyi anyag káros hatást nem okozó, (NOAEL) illetve minimálisan okozó (LOAEL) szintje megállapítható legyen (no-observable-adverse-effect-level illetve lowest-observable-adverse-effect-level).

4.3.1 A toxikus hatások kategorizálása

A toxikus hatásokat általában a károsodott szerv/szervrendszer szerint osztályozzák, így megkülönböztethetők a máj, a vese, a reprodukciós rendszer, a légzőrendszer, a központi és a perifériás idegrendszer, az immunrendszer, a szem, a bőr, a vérképzés, a szív és érrendszer károsító anyagok/hatások, valamint a sejtek génállományát károsító, genotoxikus anyagok, amelyek mutációhoz, daganatképződéshez vezethetnek. A különböző típusú toxikus hatások értékelésének kritériumai az alábbiak szerint csoportosíthatók:

Toxikológiai mutatók	Kritérium
1. Heveny toxicitás	osztályozás
2. Irritáló hatás	osztályozás
3. Maró hatás	osztályozás
4. Allergizáló hatás	osztályozás
5. Ismételt kezelés/expozíció okozta szervtoxicitás	NOAEL vagy LOAEL
6. Mutagenitás	osztályozás
7. Karcinogenitás	osztályozás
7.1. Nem-genotoxikus karcinogenitás	NOAEL vagy LOAEL
8. Reprodukciós toxicitás	NOAEL vagy LOAEL

Az osztályozás elemeit a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény valamint a végrehajtásáról szóló rendeletek tartalmazzák.

4.3.2 A hatástalan szintek

A toxikológusok hagyományosan a dózis-válasz összegfüggések alacsony dózistartományban végzett értékelésekor megkülönböztetik a genotoxikus hatást a szisztémás, célszerv toxicitástól. Az előbbi a genetikai anyag károsodását jelenti, amely daganatképződéshez is vezethet és valószínűségi jellegű. Az utóbbi olyan biológiai hatást jelent, amely küszöbértékkel jellemezhető, azaz a biológiai válasz csak bizonyos (küszöb) szint elérése felett jelentkezik. Ezt a küszöbdózist nevezik megközelítően "nincs megfigyelhető hatás" szintnek (no-observable-effect-level, NOEL). A NOEL érték számos bizonytalanságot hordoz magában (nem lehetünk biztosak abban, hogy a legsúlyosabb hatást azonosították és a legérzékenyebb biológiai módszert választották; az egyes szervek, szervrendszerek károsodása más-más dózisszinten jelentkezhet). Ezért az állatkísérletekben megállapított NOAEL értékből biztonsági tényezők alkalmazásával számszerűsítik a tolerábilisnek, megengedhetőnek tartott dózist, amelyre (referencia dózisként) hivatkozva lehet az elviselhető napi vegyi terhelést megadni.

A biztonsági tényezők biológiai igazolása, azaz a populáció érzékeny (gyermekek, terhesek, idősek, betegek) egyedeinek védelme nem szorul különösebb indokolásra, azonban ennek mértékét tudományos vizsgálatokkal, érvekkel alátámasztani igen nehéz. Ezért érezhető bizonyos önkényesség a bizonytalanságok kompenzálására, és tekinthető inkább politikai, mint tudományos eszköznek.

4.3.3 A napi megengedhető bevitel (ADI, TDI, RfD) értékek

A biztonsági tényezőre mégis szükség van, azért, hogy az állatkísérletekben meghatározott NOAEL-ből ki lehessen számítani az emberre vonatkoztatott napi megengedhető bevitelt. Az ADI - Acceptable Daily Intake értéke egyszerű osztással a NOAEL/UF (biztonsági tényező) hányadosaként nyerhető. Az ADI értéket a nemzetközi szervezetek (WHO, FAO) és tekintélyes nemzeti hatóságok (US EPA) szakmai bizottságai alakítják ki a tudományosan megalapozott, ellenőrzött, validált információkból, figyelembe véve a vegyi anyag felhasználását, a környezeti közegekbe jutás várható mértékét, az expozíciós utakat, az emberrel való érintkezés várható mértékét. Az ADI tehát elfogadható szintet, alacsony szintű kockázatot reprezentál, de nem garantál biztonságot. Ugyanis nincs arra mód, hogy az ADI szintű expozíció zéro-kockázatát meghatározzuk.

Az ADI értékkel azonos jellegű az Amerikai Egyesült Államokban az 1980-as évek vége óta használt un. Referencia Dózis (RfD) és Referencia Koncentráció (RfC). Az RfD definíciója szerint "a lakosság, beleértve az érzékeny egyéneket is, napi expozíciójának (bizonytalanságot is tartalmazó) mértéke, amelyet az egészségkárosodás érzékelhető kockázata nélkül képes elviselni az egész élet során." A megengedhetőnek tekintett referencia dózis - az ADI-hoz hasonlóan - nem közvetlenül fejezi ki a toxikológiai küszöb vagy az egészségkockázat szintjét, nem mért, hanem megállapított érték.

Az ADI és az RfD megnevezésen kívül számos országban azonos értelemben használják a napi tolerábilis bevitel, a TDI - Tolerable Daily Intake megnevezést. Tekintettel arra, hogy az ADI, az RfD és a TDI azonos tudományos megközelítésből következtetett értékek, ezek szinonimaként használhatók.

4.3.4 A vegyi anyagok karcinogén hatása

A vegyi anyagok másik csoportja, a DNS-t, a genetikai anyagot károsító kemikáliák nem jellemezhetők küszöbdózissal. A genotoxikus hatásnak, a daganatképződésnek valószínűsége van. Természettudományos szempontból az mondható, hogy a karcinogén anyagok dózis-válasz összefüggése szerint zéró kockázat csak a zéró dózisnál van. A dózis növekedésével a kockázat azonnal meghatározható, s a dózis növekedésének függvényeként írható le. A részletes mennyiségi kockázatfelmérésben széleskörben használják az állatkísérletekben meghatározott dózis - daganat-előfordulási gyakoriság illetve a belélegzett koncentráció - daganat-előfordulási gyakoriság közötti összefüggés alapján az un. orális meredekségi tényezőt (Slope Factor, mg/kg testtömeg´nap) és az egységnyi kockázat (Unit Risk, mg/m3) értékeket.

Ma már több mint kétezer vegyületet tartanak számon, melyek valamely állatfajon daganatot okoztak egyszeri, vagy hosszabb ideig tartó, többszörös behatás után. Lényegesen kevesebb azon vegyületek száma, amelyek emberen is képesek bizonyítottan daganatot létrehozni. Az előbbieket az ember viszonylatában potenciális daganatkeltőknek tekintjük, mindaddig, míg a tumorkeltő (daganatkeltő) hatásuk emberen is bizonyítást nem nyer.

A karcinogén anyagokat osztályokba sorolják, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutató Központja (IARC) meghatározása szerint:

1 osztály	a bizonyítottan humán karcinogének (daganatkeltő anyagok),
2A osztály	valószínűleg humán karcinogén anyagok, humán bizonyítékok korlátozottan állnak rendelkezésre, az állatkísérletes bizonyítékok elégségesek,
2B osztály	lehetséges humán karcinogén anyagok, humán bizonyítékok korlátozottan állnak rendelkezésre, de nincs elégséges állatkísérletes bizonyíték; nincs humán adat, az állatkísérletes bizonyíték elégséges; esetenként ide sorolják azokat az anyagokat, melyekre nincs humán adat és csak korlátozott evidenciájú az állatkísérletes adat,
3 osztály	az anyag humán karcinogenitás szerint nem osztályozható,
4 osztály	az anyag valószínűleg nem karcinogén az emberre.

Összefoglalva a dózis-válasz összefüggés értékeléssel kapcsolatos feladatot, megállapítható, hogy a veszélyesség azonosítása fázisban megjelölt vegyi anyag(ok) toxikológiai tulajdonságait, egészségkárosító hatásának mértékét kell megállapítani. Az információkat szakkönyvekből, kézikönyvekből illetve elektronikus adatbázisokból kell kigyűjteni. Ez a feladat viszonylag egyszerűen megoldható, ha validált forrásból származó ADI értékkel rendelkezünk. Ha az információs forrásokban nem található nemzetközi szervezetek által levezetett/elfogadott/jóváhagyott ADI, RfD vagy TDI érték, akkor a kockázatfelmérési jelentés dózis-válasz fejezetében meg kell adni az elemi szakirodalmi forrásokból a toxikus/károsító hatás jellegét, a genotoxikus hatást vagy az érintett célszerveket/szervrendszereket. Ismertetni kell a kísérletes adatok forrását (tesztobjektum, kísérleti állatfajok, a vizsgálat/expozíció időtartama, alkalmazott dózisok, koncentrációk) és az adott vizsgálatokban meghatározott NOEL/NOAEL/-LOAEL értékeket.

A toxikológiai értékelésnek tartalmaznia kell az adott expozíciós dózis-szint lehetséges humántoxikológiai vonatkozásait és az alkalmazott biztonsági tényező értékét.

		4.4 A kockázat jellemzése

A kockázatfelmérés 4. lépésében először az egyéni kockázat kiszámítására kerül sor az expozíciós értékek alapján, utána vetíthető ki a kockázat az adott populációra. Végül a kockázatértékelés bizonytalanságát is meg kell adni a szennyezőanyagok, az expozíciós utak, az érintett populáció vonatkozásában.

A kockázat, kissé egyszerűsítve, a gyakoriság és a következmény összeszorzásával számítható ki.

KOCKÁZAT = GYAKORISÁG x SÚLYOSSÁG [következmény/időegység] = [esemény/időegység] x [következmény/esemény]

A küszöbdózissal jellemezhető vegyi anyagokkal való érintkezés során bekövetkező károsodás jellemzésére kockázati hányadost használnak, amely a becsült expozíció mértékének és a toxicitás szempontjából megengedhető (referencia) dózisnak aránya.

Az általános toxikus hatásokból eredő kockázat megítélése nem korlátozódhat a tolerábilis szinthez való viszonyításra. A károsító hatás jellegét, mértékét és reverzibilitását is elemezni kell. Az általános toxikus hatás ugyanis legtöbbször nem fenyegeti közvetlenül az életet, hanem az egyén élettani teljesítményét rontja.

A vegyi anyagok daganatképző kockázata az állatkísérletes vizsgálatokon (esetenként epidemiológiai felméréseken) alapuló, a dózis-karcinogén hatás közötti összefüggést számszerűsítő értékek (orális meredekségi tényező - Slope Factor- , illetve egységnyi kockázat - Unit Risk), valamint az átlagos napi bevitel illetve belélegzett koncentráció alapján ítélhető meg. A számított kockázati érték a rák incidencia háttérértéken felüli, elméleti többlet kockázatot jelent. Az 1E - 6 (1x10 ^-6 ) számított kockázat azt fejezi ki, hogy egymillió ember közül egy esetben valószínűsíthető, hogy rákos megbetegedése adott vegyi expozícióra vezethető vissza mindamellett, hogy rákot mástól is kaphat. A példában említett érték alacsony, társadalmilag elfogadható kockázatnak tekinthető. Konkrét esetekben, kármentesítési cél-értékként más kockázati szint is megadható, javasolható. A terület használatától függően, például egy objektum kizárólag ipari hasznosítása esetén, ha az ott dolgozókon kívül más receptort nem érint a szennyezőanyag, akkor 1E-5 kockázati szint tekinthető elfogadhatónak.

A kockázatjellemzés során a hiányzó adatok okozta kényszerű egyszerűsítéseket, valamint a számítások bizonytalanságát meg kell fogalmazni. Ez legegyszerűbben az expozíciós szituációk tényleges és legkedvezőtlenebb jellemzőivel végzett számítások eredményeinek összevetésével oldható meg. Például kizárólagosan a szennyezett területen termelt élelmiszerek fogyasztásával, egyedi ásott kút vizének használatával számolunk.

Ahhoz, hogy elkerülhető legyen a kockázat becslés részeinek túlzott leegyszerűsítése, a tények és körülmények apró részleteit is meg kell adni. Igaz, ez nagyon összetetté teszi, és csak a szakemberek szűk csoportja számára válik érthetővé a kockázat-felmérési tanulmány. Ezért különösen kell törekedni a közérthetőségre, hogy a közvélemény formálásától a döntéshozatalig egyaránt hasznos és felhasználható legyen a kockázatfelmérési szakmai jelentés.

		Irodalom

[1] National Academy of Sciences (NAS). Risk Assessment in the Federal Government: Managing the Process. National Academy Press. Washington, D. C. 1983

[2] Sampaolo A., Binetti R.: Elaboration of a practical method for priority selection and risk assessment among existing chemicals. Regulatory Toxicology and Pharmacology 6. 129-154. 1986.

[3] DeRosa C.T.: Decision support methodologies for human health assessment of toxic substances: Agency for Toxic Substances and Disease Registry's perspectives on collaboration and infrastructure development among government, academia, and industry.

[4] Toxicol.Lett. 79 (1-3): 283-5, 1995

[5] J.B.H.J. Linders, R. Luttik: Uniform system for the evaluation of substances. Chemosphere, 31, 3237-3248, 1995

[6] P.M. Chapman, A. Fairbrother, D. Brown: A critical evaluation of safety (uncertainty) factors for ecological risk assessment. Environmental toxicology and chemistry, 17, 99-108, 1998