2. A KOCKÁZATFELMÉRÉS SOKOLDALÚ ESZKÖZ (Dura Gyula, Gruiz Katalin)

A kockázatfelmérés a vegyi anyagok illetve a szennyezőkké vált anyagok helyes kezelésének sokoldalú eszköze. A kockázatfelmérésnek meghatározó szerepe van a környezeti problémák kezelésében. A kockázatfelmérés elősegíti a környezet általános védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény, az egészségről szóló 1997. évi CLIV. törvény, a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény, a Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló 83/1997.(IX.26.) Országgyűlési Határozat, a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról rendelkező 33/2000. (III.17.) kormányrendelet végrehajtását.

A szennyezőforrások és veszélyességük azonosítása, a szennyezés terjedése és mértékének vizsgálata révén, továbbá a vegyi anyagok környezetre és az egészségre gyakorolt hatásának tanulmányozásával nagyon fontos és nélkülözhetetlen ismeretanyaghoz jutunk. Ezek az elemi információk ténylegesen a kockázat jellemzési folyamatban kerülnek összesítésre és válhatnak a döntés-előkészítés részévé.

A környezeti- és egészségkockázat becslés eszközigényét valamint a kockázatfelmérést végző szakember feladatait folyamatábra szemlélteti (1. ábra).

Az ábrán téglalap jelzi a hely-specifikus adatigény két főbb területét, a szennyezett terület környezet-analitikai vizsgálatát és a helyi vízföldtani, talajtani, éghajlati és az érintett élőlények, az ember expozíciós tényezőire vonatkozó ismeretek összegyűjtését, a feltételezések megfogalmazását. Sarkított téglalapok mutatják a kockázatfelmérés során használt eszközök révén, így a modellezéssel számított, továbbá a toxikológiai adatbázisból nyert és szükség esetén kísérletes toxikológiai, humánbiológiai, öko-toxikológiai vizsgálatokkal meghatározott adatokat. Az ábrán árnyékolt téglalapok jelzik a kockázatfelmérést végző szakemberek feladatait, amelyek felölelik a veszélyazonosítást, a környezeti elemekben prognosztizált koncentrációk megállapítását, a tolerábilis szint(ek) megválasztását, a kockázat kvantitatív jellemzését és a szakmai állásfoglalást tartalmazó jelentés elkészítését.

1. ábra

		2.1 Kockázatfelmérés és a kármentesítési programok

A környezeti adósságállományunk az évtizedek sora alatt felhalmozódott [1]. A földtani közeget (talajt), felszín alatti és felszíni vizeket veszélyeztető környezetszennyezések száma több tízezerre tehető. Ezt felismerve a kormány 1991-ben rövid és középtávú intézkedési terveket fogalmazott meg, amelyeknek végrehajtása a Kormány 2205/1996.(VII.24.) határozatával elfogadott Nemzeti Környezetvédelmi Program "F" függelékét képező Országos Környezeti Kármentesítési Program (OKKP) alapján történik. Az OKKP szinte valamennyi szakaszában - a nyilvántartásba vett szennyezett területek prioritás szerinti rangsorolásában, a diagnosztikai tényfeltáráson alapuló, a további környezetkárosítás megszüntetését célzó gyorsintézkedések meghozatalában, a kárfelszámolás során a tisztítási szintek megállapítása során - a kockázatfelmérés nélkülözhetetlen eszköz.

A kockázatfelmérés a kármentesítési kritériumok, a terület-felhasználás és a területfejlesztés mellett a talaj és a felszín alatti vizek védelmének meghatározó elemét jelenti. Ez tükröződik "A felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról" rendelkező 33/2000. (III.17.) kormányrendeletben. A nemzetközi gyakorlat mutatja, hogy a szennyezett területek kezelése során általános szennye-zettségi határértéket használnak a felmérés kezdeti szakaszában, a kármentesítés érdeké-ben pedig egyedi, hely-specifikus, részletes, mennyiségi kockázatelemzést végeznek [7].

A háttérkoncentrációk, amely mellett a talaj termékenysége hosszú távon fenntartható, fontos érték az átfogó talajvédelmi és preventív intézkedések tervezése és hatékonyságuk ellenőrzése szempontjából. Az enyhe szennyezettség, amelyre az általános érvényű határértékekből lehet következtetni, már veszélyeztetheti hosszú távon a talaj termékenységét. Ezért a talaj szennyezettségéből eredő potenciális kockázat (az össz szennyezőanyag-tartalom) és az aktuális kockázat (pl. kivonatokban meghatározott mobilis szennyezők) felmérése indokolt. A mérsékelt és súlyos talajszennyezettség, amely az embert, a növényzetet, az állatokat veszélyezteti, soha nem nélkülözheti a részletes környezeti és egészségkockázat kvantitatív felmérésén alapuló objektív szakmai véleményalkotást.

		2.2 Kockázatfelmérés-orientált környezetminőségi kritériumok/határértékek

Szembetűnő a környezetminőségi kritériumok és szabályozások, illetve környezetvédelmi és közegészségügyi szempontú irányértékek sokfélesége és különbözősége az egyes országok és nemzetközi szervezetek szakmai anyagaiban. A listák közötti különbözőségek részben abból erednek, hogy a szabályozók kit, illetve mit kívánnak megvédeni. [2]

A kritérium szűkebb értelemben a vegyi anyagok tulajdonságaihoz kapcsolt absztrakt kifejezés, mint íz, szag, szín, toxicitás, eutrofizálás, stb. A legtöbb országban azonban a kritérium a vegyi anyag veszélyes tulajdonságaihoz rendelt számértéket jelenti. A kritérium felállítása tudományos dedukción alapuló, politikai megfontolásokat tükröző és jogszabályi implementálást is magában foglaló folyamat, amelynek legfontosabb elemét a környezet- és egészségkárosodás bekövetkezésének valószínűsége, azaz a kémiai kockázat képezi.

A környezetminőségi kritériumok általánosságban kétfélék lehetnek: kibocsátás orientáltak, vagy a potenciális károsító hatáson alapuló értékek. A szennyezés-orientált kritériumok betartása önmagában nem garantálja a környezet megóvását. A szennyezés kibocsátás iparágaktól, vállalatoktól függ, ezekre sajátos szabályozás vonatkozik, ezért ezzel a továbbiakban nem foglalkozunk.

A potenciális károsító hatáson alapuló kritériumok megalapozása csak széleskörű ismeretek és sok adat birtokában lehetséges. Ma már magától értetődő, hogy adott szennyezőanyag különböző környezeti közegben (levegő, víz, talaj) előforduló mennyiségét harmonizáltan kell megítélni és az integrált (a környezeti közegek között harmonizált) környezetminőségi kritérium kialakítására kell törekedni.

A talaj ökológiai funkcióinak, így a biomassza produkciónak, a szűrő, pufferoló, átalakító funkcióinak védelme és a társadalmi-gazdasági-technikai tevékenységhez szükséges fizikai közeg megóvása összetetté teszi a szennyezett talajokkal, területekkel kapcsolatos kritériumok megállapítását.

Az egészség- illetve a környezetvédelem aspektusából elfogadható kockázati szint nagymértékben különbözik nemcsak az egyes országok között, hanem országon belül is, különösen a szennyezésmentesítési kritériumokat illetően. A különbözőség tükrözi a kívánatosnak ítélt talaj- (egészség és ökoszisztéma) védelmi szintet, valamint utal arra is, hogy a döntéshozatalban a talajminőségi kritériumnak milyen súlya van, illetve milyen következményekkel jár annak be nem tartása. Így vált gyakorlattá az általános és a hely-specifikus szennyezés-mentesítési kritériumok használata különböző országokban.

A talajszennyezettség értékelésére és a szennyezésmentesítés mértékének megállapítására két megközelítés használható. Az általános talajminőségi kritériumok - akár a szennyezettség megállapításához, akár a szennyezésmentesítéshez használják - toxikológiai és ökotoxikológiai ismereteken alapulnak, bizonyos kockázati szintnek felelnek meg és általános/standard expozíciós szcenáriót, forgatókönyvet követnek. A legtöbb szennyezési eset azonban sajátos jegyeket visel és ezeket csak a hely-specifikus kockázatfelmérés során lehet figyelembe venni. Igaz, hogy ez sokkal fáradságosabb, több adatot követelő és vitatottabb eljárás, de az általános kritériumokhoz képest sokkal rugalmasabb és adekvátabb [3].

Az általános talajminőségi kritériummal összefüggésben logikusan vetődik fel az aktuális talajhasználat kérdése. Szennyezésmentesítés esetén a talajhasználatnak gazdaságpolitikai vetülete van. A talajhasználattal összefüggő kritériumok tudományos meg-alapozottsága, leszármaztathatósága nem erős, mindenekelőtt a talajhasználattal kapcsolatos expozíciós körülmények bizonytalansága miatt. A föld gazdasági értéke a tulajdonosokat arra vezetheti, hogy a föld teljes kapacitását kihasználják. A talajhasználat szerinti megközelítést érvényesítik számos országban a szennyezés elhárítás terén, azaz a talajminőségi és remediációs kritériumokat a talajhasználat függvényében állapítják meg. Ez esetben sem zárható ki a talaj használatához igazított "általános érvényű" kritériumok érvényesítése.

A CARACAS (Concerted Action on Risk Assessment for Contaminated Sites in the European Union) programban részt vett országok kockázatfelmérési gyakorlatát foglalja össze a 2. táblázat. A vizsgált 11 ország közül csak Finnország és Hollandia érvényesíti a talajtisztítás célkitűzéseként a multifunkcionalitást, a többi országban a talajtisztítást a használat függvényében állapítják meg. (Hollandiában a multifunkcionalitás elve jelenleg felülvizsgálat alatt áll.) A védendő értékek között az emberi egészség mindenütt első helyen szerepel. Az ökoszisztémák védelmét helyenként megjegyzés kíséri: Dániában akkor kell erre figyelni, ha az adott területen érzékeny ökoszisztémák vannak, Franciaországban az ökoszisztémák védelme alatt a növény- és állatvilág értendő, Svájcban a talaj hosszú távú termőképessége a kritérium. A felszín alatti víz minőségvédelme általános célterület, de a felszíni vizek védelmét csak a vizsgált országok fele nevezte meg [4]. Magyarországon a 33/2000 (III.17.) számú, a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló Kormányrendelet és végrehajtására kiadott 10/2000. (VI.2.) számú, A felszín alatti víz és a földtani közeg minőségi védelméhez szükséges határértékekről szóló együttes KöM-EüM-FvM-KHVM rendelet értelmében a szennyezett területek kármentesítésének célja a talaj termékenységének és használatának helyreállítása, hosszú távú fenntartása.

A szennyezett terület vizsgálatához és megítéléséhez használt irányértékeket - a legkülönbözőbb elnevezések ellenére - 3 típusba lehet sorolni a kockázat elfogadhatósága és valószínűsége alapján (3. táblázat). A környezetet szennyező daganatkeltő anyagokra is megadható a "társadalmilag elfogadható" kockázati szint [országonként változó mértékű és a körülmények függvényében 10-6 - 10-4 kockázati szint], azonban az ésszerűen legalacsonyabb szintű expozíció gyakorlatát ajánlott követni (As Low As Reasonable and Achievable - ALARA elv betartásával).

Az EU kezdeményezte és támogatásával folytatott CARACAS program eredményeit monográfiában foglalták össze és áttekintést adtak a szennyezett területek megítéléséhez használt kockázatfelmérési eljárásokról, azok jogi és szabályozási környezetéről valamint a kockázatfelmérést támogató szakmai-tudományos-kutatási háttérről és fejlesztési igényekről [5]. A sikeres programot célirányosan a CLARINET és a NICOLE programok formájában folytatják tovább és ezek jelentik az európai kockázatfelmérés tudományos és gyakorlati fejlesztésének nemzetközi fórumait.

2. táblázat

Kockázatfelmérési eljárások a CARACAS programban részt vett egyes országokban valamint Kanadában és az Egyesült Államokban

Jelölések:
1. ahol érzékeny ökoszisztémák vannak
2. flóra és fauna
3. lásd. "egyéb" oszlop
4. hosszú távú termőképesség

3. táblázat

A szennyezett terület vizsgálatához és megítéléséhez használt irányértékek a CARACAS program egyes országaiban és Kanadában

Jelölések:

1. Típus: az a szint, amely alatt a számított kockázat elfogadható, de felette nem biztos, hogy van tényleges kockázat
2. Típus: az a szint, amely alatt a számított kockázat elfogadható, felette viszont az aktuális kockázat igen nagy valószínűséggel fennáll
3. Típus: az érték felett teljes bizonyossággal reális a kockázat a szóban forgó talajhasználat során

A talajhasználati (más szóval funkcionális) megközelítés úgy tűnik, hogy élesen különbözik a használattól független, multifunkcionális szemlélettől. A funkcionális és a multifunkcionális megközelítés a gyakorlatban már nem különbözik mereven egymástól, mert mindegyik technikai megvalósítása nagyon változatos képet mutat.

		2.3 Monitoring rendszerek és a kockázatfelmérés

A monitoring a szennyezőanyagok tér- és időbeli változásának nyomonkövetési eszköze.

A monitoring rendszerek tervezését, működtetését, a mérendő paraméterek körének kiválasztását nagymértékben elősegítheti a kockázatfelmérés. Ugyanis jól hasznosítható információkat nyújt a környezetre veszélyes anyagokról, előrejelzést ad a szennyezőanyagok hely-specifikus és nagyobb térségi eloszlásáról, a várható környezeti és egészségi következményekről. A működő monitorhálózatok adatai a kockázatelemzők számára is hasznosak. Támogatást adhatnak a kockázatfelmérés pontosságát és megbízhatóságát illetően többek között az expozíciós utak azonosításában, a kockázat időszakos megítélésében.

A monitoring az esetek döntő hányadában a műszaki beavatkozás részének tekinthető és az intézkedések hatékonyságának mérésére szolgál. Ezért is fordít megkülönböztetett figyelmet a felszín alatti vizek védelméről szóló 33/2000 Kormányrendelet az utóellenőrzésre. Az utóellenőrzés során figyelembe kell venni a természetes szennyezéscsökkenés összetett biotikus és abiotikus folyamatainak következményeit is. (Például egy tetra- és triklór-etilén szennyezést követően nem elegendő az eredeti szennyezők koncentrációit mérni, hanem a bomlásterméket, így az 1,2-cisz-diklóretilén és a vinilklorid mennyiségét is ellenőrizni kell).

		2.4 Kockázatfelmérés és a kármentesítési technológiák kiválasztása

A remediálási technológia megválasztásában is szerepet játszik a kockázat nagysága és jellemzői. A beavatkozás elvégezhető a szennyezőforrásnál, az expozíciós útvonalon és a hatásviselő receptornál. A helyreállítási eljárások alkalmazását - a kockázat mértékén, súlyosságán kívül - alapvetően a műszaki lehetőségek határozzák meg, adott talaj- és talajvíz-szennyezettségi viszonyok között.

		2.5 Kockázatfelmérési irányok

Ideális esetben a vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak a prevenciót szolgáló felmérése és a jogi szabályozás érvényesülésének hatósági ellenőrzése elválaszthatatlan, egyik sem nélkülözheti a formális kockázatfelmérési eljárást.

A kockázatfelmérés több célpontra, hatásviselő receptorra irányulhat: foglalkozhat a lakosság, a fogyasztók, a munkavállalók, a környezet- vagy ökoszisztémák vegyi eredetű problémáival. A kockázatfelmérés célkitűzéseit illetően szolgálhatja a vegyi anyag életciklusának különböző szakaszait, nevezetesen a forgalmazás előtti értékelést és a szennyezőkké vált vegyi anyagok ellenőrzését, szabályozását.

A vegyi anyagok forgalomba hozatala előtt végzett kockázatfelmérés a törzskönyvezés (notifikálás) előfeltétele. A kockázatfelmérésnek ez esetben meghatározó szerepe van, hogy az emberre és a környezetre biztonságos új vegyi termékek kerülhessenek forgalomba.

Ezt a területet a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény szabályozza a 93/67/EEC irányelvekkel és az Európai Bizottság 1488/94. sz. rendeletének szellemében.

A kockázatfelmérésnek kulcsfontosságú szerepe van a szennyezett területek környezet- és közegészségügyi szempontú értékelésében. Az ezirányú kockázatfelmérés részben hozzájárul a helyi hatósági intézkedések meghozatalához, másrészt szakmai alapot ad a hely-specifikus kármentesítési szennyezettségi (D) határértékek megállapításához, a 33/2000. (III.17.) sz. kormányrendelet gyakorlati végrehajtásához. További példának említhető a Garé község külterületén lévő hulladéklerakó és környezete dioxin és klórbenzolokra vonatkozó talaj- és vízszennyezettségi határértékei (20/1997. (VII.18.) KTM-NM-FM, KHVM együttes rendelete), illetve Nagytétényben a Metallochemia üzem és környezete talajának ólomszennyezettségi határértékének megállapítása (8/1997. (II.7.) KTM-NM-FM együttes rendelet).

A környezet- és egészségvédelem különböző részterületein hasonló problémák vetődnek fel, gyakran ugyanazon adatokat használják fel és hasonló megoldást keresnek a vegyi anyagok, a szennyezőkké vált anyagok települési-, lakó- és munkahelyi környezetben való viselkedésére, kedvezőtlen hatásuk megelőzésére, a dolgozók, a fogyasztók és a környezeti közegek révén közvetett hatásnak kitett lakosság egészségének és nem utolsó sorban az ökoszisztémák védelme érdekében. Ezért szükséges a kockázatfelmérési feladatok konkrét megfogalmazása. Végülis nincs elvi különbség az új vegyi anyagok szabályozásával összefüggő kockázatfelmérés menete és a szennyezett területekből, objektumokból eredő kémiai kockázat felmérése között. A konkrét célkitűzésekben meglévő különbözőségek miatt van szükség az expozíció- és kockázatfelmérési eljárások egységes elvek szerinti végzésére, a kockázatfelmérési tevékenység megfelelő minőségének biztosítására, hogy különböző körülmények között azonos szintű kémiai biztonság garantálható legyen.

		2.6 Szennyezett területek kockázatának szemikvantitatív értékelése

Szennyezett területek esetén nem olyan "egyszerű" a kockázatfelmérés, mint az új, vagy a nagy mennyiségben előállított vegyi anyagoknál, lévén, hogy általában nem egyetlen vegyi anyag szennyez adott területet, hanem nagyon gyakran nem azonosított szennyezők keveréke. Szennyezett területek esetén általában nem újonnan előállított vegyi anyagokról, hanem korábbi, kevésbé szigorú feltételekkel gyártott és használt, hosszabb ideje a környezetben lévő, a környezeti hatásoknak kitett vegyi anyagról, leggyakrabban vegyi anyagok keverékéről van szó. A szennyezett területek kockázatának megítélése azzal is bonyolódik, hogy az egyszersmind tárgya a szennyeződésnek. Tehát itt összeadódik a már bekövetkezett kár (mint konkrét kockázat) és a jövőben lehetséges kár (mint látens vagy potenciális kockázat).

A szennyezett területekre jellemző, hogy létezésük, történetük többnyire ismert, tényfeltáró vizsgálatok legtöbb esetben már történtek. Ez azt jelenti, hogy jól feltett kérdésekre viszonylag jó válaszok kaphatók, melyek tartalmazzák azokat a kiindulási adatokat, melyek a kockázat különböző célú és mélységű jellemzéséhez szükségesek. A szennyezett területek kockázatának felmérésére értelemszerűen többlépcsős eljárásokat alkalmaznak, melynek lépései a helyi igények függvényében részletességben és pontosságban különböznek egymástól [6]. Az előzetes felmérések általában kevés adatból kiindulva igyekeznek a kockázat jellegét meghatározni. A diszkurzív vagy leíró kockázatjellemzés azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló ismeretekből kialakított vélemény kerül megvitatásra. A szennyezőforrás, a környezet és a szóbajövő receptorok - célszervezetek ismerete alapján készül az anamnézis, melyből következtetni lehet a jövőbeli káros eseményekre és hatásokra, példák, tapasztalatok, tudományos ismeretek és összehasonlítás alapján, és prognózis adható.

A kockázat kvalitatív jellemzésére a veszélyforrás, a környezet, és a receptorok (cél-szervezetek) jellemzésére osztályozási rendszer használható. Ennek a módszernek elsősorban több veszélyforrás vagy szennyezett terület összehasonlítása esetén van létjogosultsága, mert az osztályzatnak (a veszély nagyságának jellemzésére kialakított önkényes skálának) önmagában nincsen jelentése. Az eredményül kapott osztályzatok, vagy pontszámok nagysága szerint rangsorolhatók az összehasonlítandó szennyezett területek, vagy más veszélyforrások.

Előzetes felmérés leggyakoribb célja, hogy adott területen megállapítható legyen a vizsgálatok köre, terjedelme.

Különösen fontos a szennyezett területek előzetes kockázatának becslése olyan esetekben, ha több, nagy számú terület vizsgálatáról és rangsorolásáról van szó. A gyakorlatban ezt sokszor igénylik pl. a kárfelmérési, -mentesítési programokban, ahol nagyszámú szennyezett terület felméréséről, a kockázat meghatározásáról és a beavatkozás sürgősség szempontjából való rangsorolásáról van szó. Ilyenkor a rangsoroláshoz elegendő a relatív, vagy kvalitatív kockázatbecslés, amikor pontszámokkal, vagy más dimenzióval nem rendelkező mutatókkal jellemzik a szennyezett területet. Természetesen ilyenkor is a szennyezőforrás, szennyezésterjedés, célszervezet gondolatmenetet kell követni, de csak a kitettség és hatás tényét regisztrálják, a mértékét általában szemikvantitatív formában fejezik ki. Az ily módon nyert pontszámok csak az azonos módon felmért területek egymáshoz viszonyítására alkalmasak. A kockázatfelmérés annyival több a veszély azonosításánál, hogy nemcsak a vegyi anyagot, hanem az adott terület és a szóba jöhető hatásviselő receptorok konkrét tulajdonságait is figyelembe veszi.

Amíg a veszélyesség a vegyi anyag belső, elválaszthatatlan tulajdonsága (attributuma), addig adott anyag kockázata mindig térben és időben meghatározható körülmények között jelentkezik. A veszély, illetve a kockázat értékelésének összefüggéseit mutatja a 2. ábra.

2. ábra
A veszély és a kockázat összefüggései

Egy szennyezett terület kockázatának felmérése tehát lehetővé teszi a veszély azonosítását, a veszélyforrás(ok) számbavételét, a veszélyes anyag kibocsátás mennyiségének - a szennyezettség mértékének - megadását, természetének jellemzését, továbbá a veszélyt jelentő vegyi anyag tulajdonságainak és káros biológiai hatásának jellemzését [7].

		Irodalom

[1] Horváth Vera: Környezeti adóságállományunk. Magyar Minőség, VIII.évf. 5. 15-17. 1999

[2] Criteria Setting: Compilation of procedures and effect-based criteria used in various countries. Ministry of Housing, Spatial Planning and Environment, the Netherlands, 1995.

[3] Dura Gyula, László Erzsébet: Környezetminőségi kritériumok környezet-egészségügyi szempontjai, különös tekintettel a talaj szennyezettségének megítélésére. Egészségtudomány, 41. 79-85. 1997.

[4] Seminar on Analysis, Methodology of Treatment and Remediation of Contaminated Sites. UN Economic Commission for Europe, Paris, 1999

[5] Imperial College of Science, Technology and Medicine: Risk Assessment for Contaminated Sites in Europe. A report prepared as part of the Concerted Action on Risk Assessment for Contaminated Sites in the European Union. 1998.

[6] Dura Gyula, Csorbáné László Erzsébet: Cselekvés-orientált kockázatfelmérés. In: Környezeti ártalmak és a légzőrendszer. V. kötet. (Szerk.: Schweiger Ottó, Szabó Tibor) Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium kiadványa, 31-40 old. 1995

[7] Gruiz Katalin, Szvetnik Natália, Dura Gyula: Környezeti kockázat felmérésének és elemzésének módszertani fejlesztése a kármentesítési program céljainak figyelembevételével. Tanulmány. BME Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék. 1997