IX. Helyszíni vizsgálatok

A laboratóriumban végzett talajtani alapvizsgálatok mindazon paramétereket szolgáltatják, amelyek ismerete elengedhetetlen a szennyezőanyag-terhelés, ill. pontosabban a veszélyeztetettség megítéléséhez, a mobilitás becsléséhez. Ezek a kötöttség, szemcseösszetétel, pH, hidrolitos aciditás, mészállapot, szervesanyag-tartalom, adszorpciós kapacitás. Az adatok átszámításához szükséges a térfogattömeg, valamint a szárazanyag-tartalom ismerete. Sós és szikes talajainkon fontos lehet a vízoldható sótartalom és a lúgosság, szerves szennyezők esetén a ditionit- ill. az oxalát-oldható Fe tartalom meghatározása is.

Bizonyos vizsgálatokat a helyszínen végzünk a talajszelvény feltárásakor. Ide tartozik a genetikai szintek leírása, a humuszos és a termőréteg vastagságának megállapítása, valamint az egyes talajrétegek tulajdonságainak vizsgálata:

• Talaj színe, fénye, nedvessége, fizikai félesége és szerkezete;
• Talaj tömődöttsége, kiválások előfordulása, esetleges talajhibák;
• Talajvízszint, szénsavas mésztartalom és a fenolftalein lúgosság;
• Talajtakaró növényzet gyökérzetének mennyisége és mélysége.

A talajszelvény feltárását és részletes morfológiai leírását lásd: TIM Módszertan. 1. kötet. FM NAF. Budapest. 1995. c. kiadványban.

A szelvény helyének pontos kijelölése után általában 2 m hosszú, 1-2 m mély és 0.8 m széles gödröt ásunk. A morfológiai vizsgálatokat és a talajmintákat a szelvény fő- vagy homlokfalán végezzük. Megfigyeléseinket a "Helyszíni talajvizsgálati jegyzőkönyv"-ben rögzítjük. A kiásott szelvény homlokfalán éles késsel lefelé haladva, 20-30 cm szélességben 1-2 cm átmérőjű talajrészeket pattintunk ki. Így jobban tanulmányozható a talaj eredeti szerkezete, színe, tulajdonságai. Ezután a szelvény bal sarkába helyezett mérőszalaggal vagy léccel leolvassuk az egyes rétegek mélységét és vastagságát.

Az így kipreparált homlokfalon azonosítjuk a talaj színét, a humuszos réteg vastagságát, a gyökerek eloszlását, a talaj szerkezeti állapotát, tömődöttségét, nedvességét, sósavval lecseppentve a CaCO₃ tartalmú rétegeket stb. Az elütő rétegeket késsel meghúzott vonallal elhatároljuk. Feljegyezzük az átmenet jellegét is (éles: 1-2 cm, határozott: 2-5 cm, fokozatos: 5-10 cm átmenettel, ill. diffúz). A genetikai szinteket az ábécé nagybetűivel és szükség szerint indexszámokkal is jelöljük.

Az átmeneti rétegeket is jelöljük. Így pl. foltosan keveredhet a fakó kilúgzási szint a barna vagy vöröses felhalmozódási szinttel, amikor is AB jelölést alkalmazunk. Genetikai szintek ugyanakkor nem különböztethetők meg pl. a futóhomokok, kavicsos váztalajok, tőzegek, vastag láptalajok esetében. Nem a talajképződési folyamatok eredményeképpen differenciálódnak a tavi üledékek, öntések, lejtőhordalékok talajai. A szelvényben előfordulhat humuszos, agyagos, iszapos, kovárványos eltemetett talajréteg, fosszilis szint. A szelvény leírásánál a réteg megnevezésén túl a vastagságát, mélységét, színét, jellegét is feljegyezzük.

Enyhén nedves állapotban, ujjal elgyúrt csipeten határozzuk meg, a Munsen-féle színskálát használva. Feljegyezzük a szín mélységét is (fakó, világos, sötét), ill. keverék színeknél a komponenseket, pl. barnásszürke-fekete (uralkodó a fekete szín, kevés szürke, kevesebb barna árnyalat). A többi szín megjelenése tarkázottságot okoz. A gyengén tarka 2 % alatt, a közepesen tarka 2-20 % között, az erősen tarka 20 %-ot meghaladó, az alapszíntől eltérő felületet jelent. A tarkaság erősségén túl annak jellegét is kategorizáljuk:

• Foltosan tarka: az elütő szín foltokban különül el;
• Csíkosan tarka: az elütő szín csíkokban különül el;
• Márványozottan tarka: a foltok vagy csíkok határai elmosódottak;
• Hálósan tarka: az elütő szín egymást átszövő erekben különül el;
• Mozaikosan tarka: az elütő szín éles kontúrú három vagy sokszögek formájában különül el.

A talaj pillanatnyi nedvességállapotának jellemzésére az alábbi fokozatok használhatók helyszíni vizsgálatoknál:

• Száraz: szemre, fogásra száraz, vízzel érintkezve színe erősen változik;
• Friss: hűvös tapintású, vízzel érintkezve színe kevéssé változik;
• Nyirkos: fogása nyirkos, összenyomva kissé tapad, vízzel érintkezve színe alig változik;
• Nedves: kézen nedves foltot hagy, színe vízzel érintkezve nem változik, összenyomva erősen tapad;
• Vizes: a talaj sáros, összenyomva víz préselhető ki belőle.

A talaj mechanikai összetételének (fizikai féleségének) fő jellemzőit, kategóriáit az alábbiak szerint minősíthetjük a helyszínen érzékszervi meghatározással:

Fizikai féleség meghatározásánál kell leírni a 2 mm-nél nagyobb, víztartó képességgel már nem rendelkező (talaj számára nem hasznos) durva vázrészt, a kavics arányát. Fizikai talajféleségként jelenik meg még a nagy szervesanyag-tartalommal bíró tőzeg, kotu és lápföld. Tőzeg a lápos területen feltárt szelvényben található, ahol elhalt növényi maradványok korhadásnak indult anyagai halmozódnak fel. Ha a tőzeg ásványi talajjal keveredik, lápföldnek nevezzük. Koturól akkor beszélünk, ha az eredeti növényi részek korhadása előrehaladott, azok már felismerhetetlenek. Szervesanyag-tartalmuk általában 10-30 % között ingadozik.

A szelvény morfológiai leírásakor jellemezhető a szerkezetesség foka, mennyiben alakult ki a morzsalékosság, aggregátumok stb. A tömött, poros vagy homok talajon szerkezeti elemeket nem látunk. A gyengén szerkezetes talaj morzsái nyomásra elmállanak, könnyen szétesnek. Közepesen szerkezetes talajban ezek a morzsák nagyobbrészt épek maradnak, míg az erősen szerkezetes talajt nyomással és dörzsöléssel szemben is ellenálló morzsák alkotják, amelyek egymáshoz csak kevéssé tapadnak.

A morzsák ill. szerkezeti elemek alakja, nagysága térbeli elrendezése változó, melyek alapján szerkezettípusok különböztethetők meg. A köbös szerkezet elemei a tér három irányában közel egyformán fejlettek. A hasábszerű elemek függőleges, míg a lemezszerűek vízszintes irányban kiterjedtek. Ezen túlmenően ide sorolható a tőzeges láptalajok rostos, valamint a gyökérrel teljesen átszőtt gyepes rétegek nemezszerű szerkezete is.

Vizsgálata a kiásott szelvény falán történik nagyméretű acélkés vagy geológus csákány segítésével. Fokozatai az alábbiak lehetnek:

Omlós talaj:ásó, kés nyoma nem marad meg benne, könnyen bomlik;

Laza talaj: vágásélek könnyen elsimíthatók, de önmagától nem omlik be;

Tömődött talaj: vágásélek épek maradnak, a kés nehezen hatol bele;

Erősen tömődött talaj: ásó vagy kés nehezen hatol bele, csákánnyal bontható meg és hegyének nyoma megmarad;

Tömör talaj: csákány sem képes érdemben megbontani.

Fontos a gyökérfejlődést akadályozó jelenségek számbavétele. Talajhibának minősül minden olyan tényező, mely a növény fejlődését akadályozhatja. Ide sorolható a tömör kőzet vagy gyengén mállott kőzettörmelék, laza vagy cementált kavics vagy homokkő, mészkőpad, eketalpréteg, gyepvasérc, szikesség, glejes réteg (magas talajvíz). A talajszelvény leírásánál feljegyezzük a növényi gyökerek mennyiségét, eloszlását, állapotát. Mindezekből következtetni lehet az előforduló talajhibákra is. Sós, szódás, erősen meszes vagy tömődött rétegben eltűnik pl. a gyökérzet. A behatolás mélységét azonosítani kell.

A morfológiai vizsgálatokat követően tájékoztató jelleggel elvégezzük a karbonát-tesztet. A talajszelvény minden rétegére 10 %-os sósavat cseppentünk és figyeljük a pezsgés erősségét. Pezsgési fokozatok a következők:

Főként a szikes és szikesedésre hajlamos talajokon végezzük el a szódatartalom kimutatására és ezzel a talajtípus vagy altípus azonosítására. A meghatározás kolorimetrikusan történik (fenolftalein színátcsapása 8.4 pH körül). A fenolftalein lúgosság fokozatai: