III. A szennyezett talaj kockázatának vizsgálata

		1. A veszélymegítélés szempontjai

A szennyezésre gyanús terület vizsgálata bizonyos munkafázisok elvégzését jelenti. A veszélyeztetettség első értékelése az előzetes információk és a helyszíni bejárás nyomán történhet a feltárás fázisában. A tájékozódó fázisban végzett helyszíni és laborvizsgálatok nyomán eldönthető, hogy fennforog-e veszélyeztetés? A részletes vizsgálatokkal azonosítjuk majd a szennyező fajtáját, a szennyezés mértékét, ezt követően megtesszük a veszélyelhárítással, szanálással kapcsolatos intézkedéseket. Az utógondozás kapcsán rendszeres felügyeletet gyakorolunk és szükség esetén további intézkedéseket hozunk, ill. a lehetséges veszély megítélésével döntünk a további talajhasznosítás módjáról.

Valójában minden fázisban döntenünk kell és meghatároznunk a prioritásokat. A veszély megítélésének is több fázisa van, de ez a döntési folyamat azonos alapelven nyugszik. Az emberi élet és egészség védelme elsőbbséget élvez. A tájékozódó vizsgálatok eredményeképpen megítéljük, hogy valóban fennáll-e a veszély, vagy a gyanú elejthető. Elégtelen információ, adat esetén további vizsgálatokra szorulunk, pl. rendszeres további ellenőrző vizsgálatokat végzünk. E fázisban már mindenképpen fel kell derítenünk az okokat és nemkülönben a kötelezettek körét.

A részletes vizsgálatokat elvileg már a kötelezett végezteti el az alapvető védelmi céloknak megfelelően. A kármentesítési (remediálási) variánsokat alá kell vetni költséghatékonysági elemzésnek, melyek részét képezik a megfelelő biztonsági intézkedéseket is tartalmazó hatósági döntésnek. A veszély mérsékelhető

• a talaj kezelésével vagy cseréjével (kármentesítés)
• a szennyezés továbbterjedésének megakadályozásával (biztosítás)
• a talajhasználat korlátozásával, tiltásával (hasznosítás módosítása)

Az intézkedéseket követően ellenőrizni kell a beavatkozás hatékonyságát az utógondozás keretében. Fenn kell tartani azon berendezések működtetését is, melyek a sikeres beavatkozáshoz szükségesek (pl. a szivárgó víz kezelése, gyűjtése stb.). Az utógondozás nyomán további javító intézkedések válhatnak szükségessé, melyet az erre kötelezettnek kell elvégezni. Meg kell becsülni a jövőbeni hasznosításból eredő esetleges veszélyeket is. A szennyezettség tényét és a használati korlátozásokat telekkönyvileg iktatni kell és a kataszterbe történt bejegyzés a szanálás után sem törölhető.

A vizsgálat és kockázatbecslés munkafázisai, lépései

I. Előzetes információk értékelése

• Veszélyeztetettség előzetes becslése a meglévő információk és a helyszini bejárás tapasztalatai alapján (interjúk, szemtanúk meghallgatása)
• Döntés a tájékozódó vizsgálatokat illetően

II. Tájékozódó fázis (összehasonlítás a háttéradatokkal)

• Helyszini tájékozódó vizsgálatok elvégzése
• Veszélyeztetettség megítélése
• Kötelezettek felkutatása

III. Részletes vizsgálati fázis

• Főbb szennyezők azonosítása és a kockázat nemének/mértékének végleges megállapítása
• Döntés a további eljárásról (felügyelet, biztosítás, kármentesítés)
• Kármentesítési intézkedések főbb irányainak meghatározása

IV. Kármentesítési vizsgálatok

• Remediációs alternatívák megítélése, vizsgálata
• Hatósági döntés az alternatívák mérlegelése alapján
• Veszélyelhárítási intézkedések részleteinek kidolgozása

V. Kármentesítés

• Remediációs megoldás kidolgozása
• Engedélyezési intézkedések megtétele

VI. Monitoring, felügyelet

• Rendszeres felügyelet és szükség szerint további intézkedések megtétele
• Lehetséges veszélyek megítélése a további hasznosítás során.

A "veszély" fogalma jogi szempontból kulcsfontosságú. Rendőrjogi értelemben a közbiztonság (által védett javak) védelmének veszélyeztetéséről van szó. Védendő az emberi egészségen túl a kommunális vízellátás, valamint a talajvíz és az élelmiszerek tisztasága. Mivel a kár rendkívül nagy lehet, már a károkozás csekély valószínűsége esetén is el kell járni.

Az egészségre nemcsak az akut hatások jelenthetnek veszélyt, hanem kis mennyiségben történő folyamatos felvétel vagy terhelés is, melyek csak hosszú évek múltán okoznak daganatos megbetegedéseket. Az anyagok terjedése veszélyeztetési úton történik a védendő objektum felé: a levegő, víz, talaj, ember, állat, növény, egyéb védendő javak. Esetenként kell meghatározni a kritikus utakat. Egyik esetben lehetséges, hogy a deponált anyagból keletkező gáz veszélyezteti a lakókat, mert háztartási szemétlerakón épült alápincézett házban laknak. Más esetben a deponált anyag a kút vizét vagy a haszonállatokat károsítja a rajta termő szennyezett takarmánynövényeken keresztül.

Mivel számos kémiai vegyület fordulhat elő, melyek viselkedése a kvantitatív prognózis számára legyőzhetetlen akadályokat jelent. A meghatározó jelentoségű néhány károsanyagfajtára koncentrálunk. A káros anyagok leltáránál ezeket az anyagokat gazdasági ágazatokhoz, tevékenységi körökhöz rendelve soroltuk fel. Ezek közül a kiválasztásnál döntő a környezetre gyakorolt hatás, nem pedig azok a paraméterek, amelyeket a kémiai analízis könnyen vagy gyakran kimutat. A szóba jöhető kiválasztási szempontok az alábbiak lehetnek:

Kritériumok: előfordulás, toxicitás, mobilitás, bioakkumuláció, lebonthatóság.

Jellemzők: mennyiség, koncentráció, vízoldhatóság, gőznyomás, oktanol/víz és megoszlási együttható, felezési idő, bioakkumulációs faktor, bomlástermék, toxicitás növényre és állatra, karcinogén hatás mértéke és fokozatba sorolása, nem rákkeltő anyagnál a hatásfok, LD₅₀, LC₅₀, ADI, NOAEL értékek.

Szigorú értelemben lehetetlen rákkeltő anyagokra határértéket megadni, mivel a nem káros mennyiség "0". Amennyiben meg lehetne állapítani tűrhető rák-kockázatot, levezethető lenne a még tolerálható károsanyag-felvétel is. Az eddigiekből adódik, hogy a hasznosítástól független standard értékek a talajra nem adhatók, mindig a veszélyeztetési utak összességét kell figyelembe venni. A veszély megítélésében pl. az ivóvizekre adott határértékek minden további nélkül nem alkalmazhatók a talajvízre, csak iránymutató jelleggel.

A talajra adott határértékek jelzik, hogy meghaladásuk esetén veszély jelentkezhet az adott hasznosítási módnál, ill. további költségesebb vizsgálatokra van szükség a tényleges veszélyhelyzet megállapítására és elhárítására. Alkalmasak a szennyezett talajkataszter összeállítására is. Utalnak a növények szennyeződésének veszélyeire, valamint az emberi egészség akut és krónikus károsodásának lehetőségére. Hasonló értelmű információt nyújtanak az élelmiszerek nehézfém-tartalmára adott határkoncentrációk is.

A Holland-lista, Berlini-lista vagy az Eikmann-Kloke féle határértékek szigorúan véve toxikológiailag nem indokolhatók, veszélyeztetettség alacsonyabb vagy magasabb értékeknél egyaránt előfordulhat. A koncentrációk átlépése egy állapotot jelez, mely a természetes állapottól való nemkívánt távolságot mutatja. A veszélyes anyagoknak való kitettség az érintett károsultak vizsgálatával is becsülhető. Közvetlenül az emberi szervezetre vonatkozó adat pl. az emberi vér ólomtartalmára adott határkoncentráció.

		2. Az abszolút, relatív és összes kockázat

A kockázatelemzésnél különbséget tehetünk aszerint, hogy abszolút vagy relatív kockázatokat becsülnek, ill. a teljes kitettséget vagy csak egyes expozíciós utakat elemeznek. Az USA környezetvédelmi hatósága 1986-ban jelentette meg a "Superfund Public Health Evaluation" c. munkát, mely részletesen ismerteti az egészségkárosító hatások meghatározásánál követendő eljárást (USEPA 1986). A kézikönyvet kiegészíti a "Superfund Exposure Assessment Manual", mely a károsanyagok elterjedésére és hatásmechanizmusára vonatkozó adatokat foglalja össze. Ehhez hasonló igénnyel lép fel a "California Site Mitigation Decision Tree Manual" (CDHS 1986).

Az említett amerikai források az abszolút kockázat megítélését segítik, de arra is használhatók, hogy fordított irányban a védendő objektumra szállított anyagmennyiség alapján a talaj állapotát becsüljük. A szennyezett terület emberi egészségre gyakorolt negatív hatása durva becsléssel ilyen általános adatokkal megítélhető a tájékozódó fázisban, amikor még nem rendelkezünk helyi mért adatokkal.

Baden-Württemberg 1987-ben kiadta az "Altlasten-Handbuch" c. kézikönyvet, melynek alapján a szennyezettség-gyanús területek relatív kockázatát lehet becsülni. A standard összehasonlítási szituációra vonatkoztatva meghatározható a veszélyeztetettségi ill. prioritási rangsor. A relatív veszélyeztetettség alapjául szolgálhat a "Hazard Ranking System" c. kiadvány (USEPA 1982, módosítva 1988). Németország több tartományában adaptálták az amerikai tapasztalatokat és olyan modellszámításokat végeznek a relatív kárbecslésre, amely a pénzeszközök elosztásánál a prioritások megállapítására is alkalmas.

Az összes kockázat becslésekor meghatározzuk a tényleges napi felvételt, mely különböző forrásokból ill. expozíciósutakból tevődik össze. Szükség szerint pl. megítéljük az orális és inhalatív terhelés mértékét is külön-külön. Amennyiben a szennyezőanyag nem rákkeltő, a napi tényleges összes terhelés veszélyessége a még "tolerálható" terhelés értékével összevetve minősíthető. Ha az összes terhelés túllépi a megengedettet azonnal cselekedni kell. Rákkeltő anyagoknál az egyes kockázati tényezőket, hatásuktól függően, össze kell adni. Sajnos a veszélyes anyagok szervezetben lejátszódó valamennyi kölcsönhatását nem ismerjük, a humán- és ökotoxikológiai ismereteink hiányosak. A veszélyeztetés becslésének minden fázisában utalni szükséges a bizonytalanságokra és annak az elkészült jelentésekben, feltárási dokumentumban is tükröződnie kell.

		3. Kockázat közvetlen érintkezés és orális felvétel esetén

Amennyiben a szennyezett terület településközelben található, a lakosságnak a teljes károsanyag "leltárral" szembe kell néznie. A gyerekek kb. 6 éves korig hajlamosak játék közben talajt lenyelni, de a felnőttek is érintkeznek a talajjal kerti munkák vagy építkezések során. A fedetlen testrészekre került szennyezett talaj káros anyagai felszívódhatnak a bőrön át. Rovarok vagy mikroorganizmusok közvetítésével is fertőzések léphetnek fel. Potenciális veszélyt jelenthetnek még a talajülepedések, meddőhányók földcsuszamlásai stb. Amennyiben a területen üzemi tevékenység folyik, ellenőrizni szükséges az adatok munkahelyre vonatkozó munkavédelmi előírásai betartását, védőfelszerelések használatát.

A károsanyag mennyiségén és toxicitásán túl fontos információt jelenthet a szennyezett terület hozzáférhetősége: bekerített vagy sem, topográfiai helyzete, fedettsége, lakott helytől való távolsága. A szennyezőforrás megítélésében ismerni kell a vízzáró rétegek helyzetét, a szennyezés kiterjedését, a növénytakaró állapotát. A fedetlen felszín felporozódhat, külön mintázzuk ilyenkor a felső 0-10 cm talajréteget. A 6. táblázatban feltüntettük azokat a határkoncentrációkat, melyek az As és néhány nehézfém-szennyezés esetében irányadók a veszélyeztetési utak megítélésénél.

A határértékek összes tartalmat jelölnek. Meghaladásuk veszélyhelyzetet teremthet kedvezőtlen körülmények között, ezért ilyenkor részletes vizsgálatokat kell végezni és meghatározni az oldhatósági, felvehetőségi viszonyokat:

• Az 1. oszlop értékeinek túllépésekor a termesztett növények szennyezettségét (fogyaszthatóságát) ellenőrizzük növényvizsgálatokkal.
• A 2. oszlop koncentrációinak meghaladásakor (a zárójeles Cu 500 ppm érték kivételével, mely elsősorban a talaj biológiai aktivitásának és a főbb termesztett növényeknek védelmét szolgálja) az emberi egészség veszélyeztetetté válhat. A határértékek olyan területre vonatkozhatnak, ahol tartósan gyermekek játszanak és a szennyezett talajt lenyelhetik, mint pl. játszóterek, házikertek.
• A 3. oszlop értékeinek túllépése akut veszélyhelyzetet teremthet, ezért azonnali beavatkozásra, ill. egészségügyi vizsgálatra van szükség. A küszöbértékek olyan szennyezett területre vonatkoznak, ahol gyermekek esetenként fordulnak elő.
• Az összes Cr tartalom mindhárom oszlopban a Cr(III) formára vonatkozik. Az igen mérgező és rákkeltő Cr(VI) frakciót külön vizsgálni szükséges.

Elem jele	Haszon (1)- növényekre	Lakott területen emberi egészség védelmében
		Tartós behatás	Akut behatás
Cd	2	40	40
Hg	2	10	200
As	40	100	100
Cr	100	200	500
Cu	10	(500)*	3000
Ni	100	400	(4000)*
Pb	300	500	3000
Zn	500	2000	2000

* Bizonytalan érték

A 6. táblázat adatai kapcsán megjegyezzük, hogy a 2. oszlop alatti, azaz az 1. és 2. oszlop közötti tartományban a növényzetre gyakorolt káros hatás általában még nem drasztikus, mértéke elfogadható. Másrészről karcinogén hatás esetén (As, Cd, Cr, Ni) elvileg nem lehetne olyan küszöbértéket megadni, amely alatt fennállhat az emberi egészség károsodása. Eljárásjogi okokból mégis sor kerülhet ilyen javaslatok kidolgozására. Mind a növényzetre, mind az emberi egészségre a 6.5 pH alatti savanyú, kolloidszegény homokos talajok a leginkább veszélyesek, melyek potenciálisan kevés szennyezőt képesek inaktiválni, megkötni.

A durva megközelítő kitettségi becslésnél abból indulhatunk ki, hogy a leginkább veszélyeztetett 6 év alatti gyermek naponta átlagosan 0.1-0.3 g talajt nyelhet le. A közepes testsúlyt 15 kg-nak vehetjük, a kinntartózkodás idejét az időjárástól függően kb. fél évre tesszük. Hosszabb időszakon át elviselhető napi agadokra a már hivatkozott (USEPA 1986) kiadvány ad útmutatást. A helyszínen kell meggyőződni a gyermekek tényleges ott-tartózkodásának idejéről, a károsanyagok oldhatósági stb. viszonyairól.

Ha egyes személyekre vagy csoportra nézve az expozíció becslése egészségügyi kockázatra utal, ajánlatos további orvosi vizsgálatokat végezni mint pl. a haj vagy a sejtnedvek elemzése. Igaz, hogy közvetlen összefüggést nehéz találni a szervezet terhelése (biológiai monitoring) és a betegségi tünetek között. Kivételt az akut mérgezések jelentenek, ahol az ok-okozati kapcsolat nyilvánvaló. A szennyezőanyagoknak való kitettség és a betegségelőfordulások ma még epidemiológiai vizsgálatok hiányában nem jelezhetők előre. Szerepet játszanak a családi, genetikai tényezők, az eltérő korú és nemű egyénektől is más-más eredmények származnak. Kérdés, mennyiben fogyasztanak helyben termelt élelmiszert, italokat, mennyi időt töltenek a helyszínen stb., tehát az összefüggések feltárása összetett feladat.

Miután a helyi szennyezés körülményeit megismerték és felbecsülték a veszélyeztetési potenciált, kidolgozható egyedi munkavédelmi szabályozás. A veszélyeztetés mértéke az alábbi főbb szempontok alapján tisztázható:

• Veszélyes anyagok mely fajtájával és koncentrációjával kell számolni?
• A tervezett munkálatok során hogyan kerülhet káros anyag a dolgozók szervezetébe?
• A legkedvezőtlenebb esetben milyen terhelés érheti a dolgozót?

A becslésekhez egyaránt hasznosítani kell a helyi káros anyag kémiai analízisének adatait, laborvizsgálatok/kísérletek eredményeit, szakirodalmi ismereteket, valamint alternatív szituációkra vonatkozó számítások anyagait. A beavatkozásoknál váratlanul nagy terhelések jelentkezhetnek, pl. fúrásoknál por, folyadék vagy gáz jelenhet meg stb. Fontosak lehetnek olyan méréstechnikai eszközök, melyek riasztanak, azonnal jelt adnak a veszélyhelyzetekben. Egyes hordozható berendezések a szennyezők széles spektrumát érzékelik (mint a gyorstesztek, a metanométer, kombinált óvóberendezések, fotoionizátor-detektor, mobilis tömegspektrométer). A munkavédelmi előírásoknak tartalmazniuk kell a technikai, óvó és légzésvédelmi szabályozást egyaránt, esetleg munkaidő kedvezménnyel kiegészítve.

Munkaegészségügyi megelőző vizsgálatok is szükségesek, ha a veszélyes anyag akut vagy krónikus károsodást okozhat, ill. a rákkeltő anyagokkal kerülnek érintkezésbe.

		4. Szennyezett talajból származó légszennyezés

A szennyezők gázemisszió, aeroszolok képződése, gőz és por útján is veszélyeztethetik az egészséget. A légköri terjedésen túl a talajlevegőt, valamint az altalajban található üregeken és járatokon történő transzportot is vizsgálni szükséges. Fontos becslési kritérium az építmények elhelyezkedése, szennyezett területtől való távolsága. Régebben lerakott hulladékanyagokból lényegében az alábbi hatásmechanizmus eredményeképpen képződhetnek gázalakú emissziók:

1. Lebontható anyagok biokémiai átalakulása gázképződéssel mikroorganizmusok közreműködésével.
2. Oldott, adszorbeált, szilárd vagy folyékony fázisban található anyagok átmenete gázfázisba.
3. Az altalaj szennyezői egymással vagy a szivárgó ill. csapadékvízzel reakcióba lépve gázt termelnek.
4. Gázok szabaddá válása konténerekből, tartályokból, vezetékekből elillanás útján.

Az 1. pontban említett lebontásnál aerob és/vagy anaerob folyamatok zajlanak le az altalajban az eltemetett szennyezőanyag összetétele, tömődöttsége, nedvességtartalma hatására. Az aerob bomlásnál főként víz és széndioxid, míg az anaerobnál metán és széndioxid keletkezik. Gyakorta nem jelezhető előre, hogy melyik folyamat az uralkodó. Az erősen összetömörödött depóniáknál az aerob lebontás csak a legfelső fedetlen rétegben megy végbe. Az alsóbb rétegek vízmentes pórusai is megtelhetnek ugyanis depóniagázzal és kiszorítják a levegőt.

Ha viszont a gáztermelés nem intenzív, levegő hatolhat be az altalajba. A tapasztalatok szerint a régebbi hulladéklerakókban egymás mellett folyhat az aerob és anaerob bomlás, mely tükröződik a gázfázis összetételén is. A metán és a széndioxid főalkotók a háztartási depóniákban kb. fele-fele arányban képződve, régebbi lerakókban inkább a metán túlsúlya érvényesülhet 55:44 %-os megoszlásban a német tapasztalatok szerint. A depóniagáz számos más anyagot is tartalmazhat kisebb mennyiségben mint pl. kénhidrogént, ammóniát, hidrogént, nitrogént, klórozott szénhidrogéneket, szervesen kötött nyomelemeket, szénmonoxidot stb. A depóniagáz átlagos összetételéről a 7. táblázat adatai tájékoztatnak.

Összetevők megnevezése	Összetevők kémiai jele	Összetevők mennyisége tf %-ban
Metán	CH4	0-80
Széndioxid	CO2	0-80
Nitrogén	N2	0-78
Oxigén	O2	0-21
Hidrogén	H2	0-3

Megjegyzés: A fő összetevőkön túl még több mint száz egyéb, kis mennyiségben előforduló anyagot azonosítottak (főként szerves klórozott szénhidrogéneket, azok gázalakú átalakulási termékeit).

A depóniagázok mennyiségét az alábbi módon szokták becsülni ill. jellemezni:

• Gázképződés sebessége m ³ /t hulladék/év
• Képződött összes gáz mennyisége m ³ /t hulladék

Mindkét módszerhez vannak elméleti és mért adatok. A szakirodalomban az összes képződött gáz mennyiségét 40-180 m ³ /t, a gázképződés sebességét 1-30 m ³ /t/év értékkel jellemzik általában. A depónia gáztermelése idővel csökken, az időtartamot azonban csak közelítően lehet behatárolni. Egyes amerikai adatok szerint a könnyen és közepesen bomló szerves anyagok 80 %-a 30-35 év alatt bomlik el.

Németország viszonyai között ennél rövidebb időt, kb. 12-15 évet állapítottak meg. Találtak azonban néhány évtizeddel a hulladéklerakás befejezése után is olyan depóniákat, ahol a metán koncentrációja meghaladta a 20 tf %-ot. A vizsgálatok tovább folynak. Megemlítjük, hogy egy 75 évvel korábban lezárt depóniában még jelentős metánkészletet találtak az Egyesült Államokban. Persze a gázképződés megszakadhat a depóniában akkor is, ha pl. a bomló közegben a tápanyagok aránya a gázképző baktériumok számára nem megfelelő, esetleg szárazság, vízhiány miatt a tápanyagtranszport, ill. a baktériumok élettevékenysége szünetel, vagy a hőmérséklet túl magas vagy túl alacsony a biológiai folyamatokhoz.

A 2. pontban említett gázfázisba történő átalakulásnál a folyamat nemcsak fizikokémiai paraméterektől függ mint az oldhatóság, kémiai összetétel, gőznyomás, hőmérséklet, melyek az egyensúlyi állapotot befolyásolják, hanem a talaj típusától, tulajdonságaitól, víztartalmától, gázvezető képességétől is. A 3. pontban említett gázképződés lejátszódhat pl. ha reakcióképes fémek vagy fémporok érintkeznek, vagy az acetilénes iszap lúgos/savas anyaggal keveredik. Ilyenkor éghető vagy mérgező gázokkal kell számolni. Ömlesztetten lerakott hulladéknál kevéssé valószínű hirtelen intenzív gázemisszió, amennyiben a reakciók korábban végbemehettek.

A gázképződés függhet tehát a hulladék minőségétől és a hulladékban lejátszódó kémiai, fizikokémiai, mikrobiológiai folyamatoktól. Ebből adódóan az alábbi kérdések megválaszolása elengedhetetlen:

• Tartalmaz-e a lerakott hulladék mikrobiálisan lebontható, elsősorban növényi eredetű anyagokat?
• Mekkora a depónia gáztermelő potenciálja?
• Sor kerülhet-e gázképzési reakcióra az adott viszonyok között?
• Fennáll-e az elillanás veszélye tartályokból, sérült vezetékekből stb?

A képződő gáz elterjedhet a depónia körüli talajban; csatornákba, vezetékekbe, aknákba, épületekbe szivároghat; légkörbe kerülhet. A levegőbe kilépő gázok a szaganyagokkal együtt már a talaj feletti 20-50 cm magasságban sokezerszeresen hígulnak. A hígulás és a transzport meteorológiai és topográfiai állapottól függő. A gázok talajbani terjedésének fő tényezői a talaj porozitása ill. szerkezete, a káros anyagok koncentrációja a depóniában, nedvességtartalom, hőmérséklet és a gáznyomás, valamint a molekuláris diffúzió és kipárolgás (volatilizáció).

A légtérbe került gázok áramlási irányát és immissziós helyét a szélirány határozza meg. A szélsebesség és a talajközeli légrétegek turbulenciája befolyásolja a gázfelhők ill. gázzászlók hígulását, amely nappal kifejezettebb. Tapasztalt klimatológusok a helyi topográfiai ismeretekből következtetni tudnak az uralkodó légmozgásokra, hegy-völgy szélrendszerekre. Ködképződés, gyenge légmozgás és légcsere esetében (inverziós helyzetekben, amikoris az alsó levegőréteg hidegebb, mint a felső) a kibocsátott anyag nem tud felhígulni és átmenetileg nagyobb immissziós koncentrációk léphetnek fel, a szagterhelés kifejezettebbé válik. Elegendő helyismeret és mért adat esetén a káros anyag levegőbeni terjedése előrejelezhető, modellezhető.

A felporzás a szennyezett terület felszínéről szélerózió, gépjárműforgalom, földmunkák hatására következik be és függ a felszín nedvességi állapotától. Lakóhelyek mentén ilyen emissziós források a fedetlen lerakók, meddőhányók, a lerakóhelyen átvezető nem szilárd burkolatú utak, nyitott felszini munkagödrök. A depóniagázok, könnyen illó szerves vegyületek a porral együtt a levegőbe kerülve égést, robbanást idézhetnek elő. Robbanásveszély következhet be, amikor a fedőrétegen végeznek munkálatokat, a gáz koncentráltan lép ki és lassan hígul, a munkagödörben robbanásra hajlamos keverék keletkezik.

Másik veszélyforrás az akut mérgezés és a fulladás. A gázkeverék tartalmazhat toxikus anyagokat, míg a fulladás elsősorban az aknákban és munkagödrökben jelenthet reális veszélyt. Előfordulhat, hogy a tömény depóniagáz a pincébe kerül és belélegezve néhány percen belül halálos CO₂ mérgezést ill. fulladást okoz. Háztartási hulladék és gipsz keveredésekor kénhidrogén képződhet akut mérgezést okozva.

Az illó rákkeltő anyagokban, nehézfémekben gazdag depók esetleg csak nyomokban termelnek gázokat, viszont tartós hatásuk krónikus betegségeket idézhet elő lakott területen. A szennyezett talajok ilyetén megítélésében az orvosok részvételét is biztosítani kell. A beépített telkek, gyermekjátszók, szabadidő központok területén tartózkodók egészségügyi vizsgálata indokolt lehet. A kellemetlen depónia illatot előidéző kénhidrogén, merkaptán, zsírsavak és aminok pl. már a toxikus küszöbkoncentráció alatt rontják a közérzetet, ezért a beavatkozás elengedhetetlen ilyenkor is.

A poremisszió nemcsak az emberi egészségre lehet káros, hanem egyéb javakra, növényekre, állatokra is. A toxikus hatású porok haszonnövényekre rakódva az egész táplálékláncot szennyezik. Káros hatású a jelentős mérvű nemtoxikus porterhelés is, mely a tüdőbe juthat. Végül megemlíthető, hogy a depóniagáz a talajéletet és a föld alatti növényi részeket is károsíthatja, valamint megváltozhat a talajvíz minősége, pl. keménysége a vízben oldott CO₂ következtében.

Ami a hatósági jogi eljárás megalapozását illeti, a hulladékokra vonatkozó törvény és a rendőrhatósági előírások mellett érvényesíthetők a levegőtisztaságvédelmi törvény maximális immissziós koncentrációi (MIK). Igaz, hogy ma még számos anyagra nincsenek konkrét határértékek kidolgozva. Iránymutatóul szolgálhatnak a munkavédelmi és balesetvédelmi előírások üzemi területen, így pl. a maximális munkahelyi koncentrációk (MAK).

A feltárási munkák, ill. a helyszíni előzetes bejárás során információt kell gyűjteni arra vonatkozólag is, hogy a légszennyezés, depóniagáz-képződés valószínűsíthető-e? A beszerzett általános információk erre már utalhatnak (szennyezés eredete, mennyisége, növényzet esetleges károsodása, valamint a lakott terület közelsége stb.). Konkrét kérdésekre is választ kell keresnünk, pl:

• Biogáz képződésének feltételei adottak-e?
• Oldószerek, illékony szerves vegyületek, éghető vagy mérgező anyagok jelenléte?
• Porok terjedésének és egyéb migrációs utak feltételei adottak-e?
• Az anyagok fizikai és kémiai adottságai alapján a gázemisszió kizárható-e?

Azonnali intézkedések szükségesek, ha utalás történik mérgezési, fulladási, robbanási, fellobbanási esetekre vagy azok lehetőségére. A teendők lehetnek:

1. A terület lezárása és a veszélyre utaló táblák elhelyezése.
2. Kilakoltatás, gyújtóeszközök használatának tilalma, az esetlegesen folyó építkezési munkák leállítása.
3. Az épületek kényszerszellőztetése, esetleges védőidomok felszerelése.
4. Aknák szigetelése vagy tömítése, védelmi beavatkozások.
5. Robbanásbiztos gázriasztó készülékek felszerelése.

A helyszini vizsgálatok során megállapítandó az altalaj gáz/levegő aránya, gázprodukciós számítások végezhetők a telepített műszerek adataiból, azonosíthatók a szagok, a fő összetevők. Hordozható gázkromatográffal elemezni kell az atmoszféra és az építmények levegőjét; hordozható detektorokkal az éghető gázok jelenlétét; exploziméterekkel a felgyülemlett gázok mennyiségét aknákban, csővezetékekben, mélyen fekvő helyiségekben. A helyszinen mért adatokra támaszkodva a keletkező depóniagáz mennyisége becsülhető, számításokkal modellezhető.

Az éghető gázok koncentrációjának méréséből megállapíthatók a hígulások, valamint a gázkilépések helyei is azonosíthatók (vezetékek menti repedések, fedőréteg és a gödrök peremei stb.). Hígulásra a depóniagáz és a levegő metántartalmának összevetése adhat útmutatást. A gázmintavétel általában fúrólyukakból történik szondákkal, a talajlevegőt pedig O₂, N₂, CO₂, CH₄ tartalomra elemezik rutinszerűen. A szondázással azonosíthatók a gázmigrációk és a szennyezett területek, behatárolható a gázcsere mélysége, időbeni változása. Az eredményekből következtethetünk pl.

• a metánoxidáció fellépésére, melyre a metán/széndioxid arányváltozása utal.
• fölös mennyiségű oxigén megjelenésére, amely az aerob folyamatok jele.
• fúrások közötti koncentráció gradiensekre, változásokra. Ha az oxigén jelenléte kimutatható pl. a teljes mélységben akkor feltehető, hogy a depóniagáz képződése befejeződött vagy valamilyen oknál fogva megszakadt.

A fúrásokat meg kell tervezni, hogy a szondázás elég sűrű legyen és igazodjon a helyi adottságokhoz. A szonda anyaga és mérete, ill. a perforált rész megfeleljen a mintavételi mélységnek. Célszerű a minták egy részét alaposabban, a nyomokban jelenlévő alkotórészekre is megvizsgálni utólag a laboratóriumban. Tekintettel kell lenni arra is, hogy a jövőbeni esetleges területhasználatnál ne legyenek az ott tartózkodók érdemi megterhelésnek kitéve, ill. terveznek-e olyan beavatkozásokat a vizsgálat helyén, amelyek az emissziót befolyásolhatják. Fontos a mérési időtartam és gyakoriság, melynek eredményei alapján a különféle határfeltételek, extrém meteorológiai viszonyok hatása is megítélhető.

A szennyezett területen végzett emisszió-méréseket követően a lakott területen immisszió-mérések is szóba jöhetnek, hiszen az emberi egészség lehetséges károsodása az állandó tartózkodási helyeken enélkül nem ítélhető meg. Hasonló immissziós mérések akkor szükségesek, ha a lakónegyedek közelében a levegő toxikus, főként pedig rákkeltő anyagokkal szennyezett. Másrészről, ha a levegőben intenzív szaghatású káros anyagok jelenlétét észlelik és emiatt a talajhasznosítást korlátozni szükséges. Az immissziós méréseknél figyelembe veszik:

1. A már elvégzett emissziós mérések eredményeit;
2. Külső és belső épületrészek, pincehelyiségek és azok feletti lakószobák terhelését;
3. Összehasonlításra alkalmas nem szennyezett kontroll háttérterhelést;
4. Mérési időtartam és gyakoriság rögzítését különféle határfeltételek (meteorológiai extremitások, talajhőmérséklet változása) megítélése céljából;
5. Az immissziós méréseket kiegészítő egészségügyi-toxikológiai vizsgálatok, valamint az érintett lakosság kikérdezésének eredményeit.

Az emberre ható légszennyezés (gázok, gőzök, por) egészségügyi kockázatát egyedi esetek, esettanulmányok példáján lehet becsülni. A több hatóanyagú károsanyagok veszélyessége ma még kellő toxikológiai ismeret híján nem prognosztizálható. A szanálási célok meghatározása integrált veszélymegítélést igényel, azaz valamennyi lényeges veszélyeztetési utat meg kell szüntetni. El kell érni, hogy mind az akut veszély (mérgezés, fulladás), mind a krónikus betegségekhez vezető hosszú tartós behatás, egészségkárosodás megszűnjön és zavaró szagterhelés se lépjen fel.

		5. Szennyezett talajvíz vizsgálata

A helyi hulladéklerakó vagy szennyezett üzemi terület csupán pontszerű szennyezőforrásnak tűnik a térségben, de ez a veszélyeztetési út különösen érzékeny. Főként ott, ahol az altalajban a vízzáró réteg hiányzik, ill. a felszínhez közel van. A talajvíz szennyeződhet a káros anyagok bemosódásával a felszínről (a telítetlen zónán áthaladó csapadékvíz útján), valamint alulról az eltemetett szennyezőn átáramló talajvízzel. Bejuthatnak ezen túlmenően szennyezett vizek közvetlenül is a talajvíz zónájába. A víz mozgása a laza kőzetek szabad pórusain, valamint a tömör kőzetek repedésein valósul meg alapvetően, miközben a gázalakú szennyezők is feloldódhatnak.

Ha a szennyezett talaj a telített zónában fekszik, akkor a kilúgzás intenzívvé válhat, a vízoldható szennyezők közvetlenül a talajvízbe kerülhetnek a horizontális áramlásokkal. Az ásványi olajok, halogénezett szénhidrogének átfolyási sebessége a viszkozitás és a sűrűség függvénye. A könnyen illó, de viszonylag nehezebb halogénezett szénhidrogének hidraulikus áteresztése meghaladhatja a vízét. A szennyezők különböző halmazállapotban és eltérő szállítási mechanizmusok révén terjednek a telítetlen vagy telített zónában. A migráció vagy anyagáramlásban szerepet játszik a nehézségi erő (gravitáció), a koncentráció-csökkenés (diffúzió), a talajvíz áramlása (konvekció).

A fentiekből adódóan az anyagok áramlását számos tényező befolyásolja, melyhez anyagspecifikus, talajtani, hidrológiai és hidraulikus jellemzők tartoznak. A veszélyeztetettség megítélésénél mindezen adatokat mérni és értékelni szükséges. Az anyagspecifikus viselkedésre jellemző pl., hogy amíg a klórozott szénhidrogének az egész talajvízben akár külön fázisként megjelenhetnek, addig az ásványolajfázis nagyobb része a talajvíz felszínén úszik és a vízbe csak az oldható részei kerülnek.

A szennyezés mozgása, a hidraulikus áteresztés függ a hasznos üregtérfogattól mind a laza, mind a tömör kőzetekben. A hasznos pórustérfogatot laza kőzeteknél meghatározza a szemcseméret, tömődöttség, valamint a pórusok alakja, míg tömör kőzeteknél a repedések, ill. mészkőben még a karsztosodás is áteresztést növelő tényező. A fedőrétegek csak akkor jelentenek védelmet, ha nem áteresztőek. Ismernünk kell az értékelésüknél a rétegvastagságukat, porozitásukat, áteresztőképességüket befolyásoló jellemzőket. A szennyezők terjedését egyéb általános környezeti okok is módosíthatják mint pl.

• a felszini vizek helyzete, árterek fekvése, árvízveszély;
• a talajvízszint állása, ingadozása és újraképződésének sebessége;
• a telítetlen talajzóna állapota, vastagsága, áteresztőképessége, szorpciós kapacitása stb.
• a talajvíz áramlási sebessége és iránya, esése, valamint a vízréteg vastagsága;
• a talajvíz kivétele: kivett vízmennyiség, kivételi helyek, kutak fekvése;
• a talajvíz és a szivárgó víz fizikai és kémiai tulajdonságai.

A talajvíz önmagában is védendő, de meghatározó a hasznosítás módja. Amennyiben ivóvízként is szolgál és a központi vagy egyéni ivóvízellátás kerülhet veszélybe a szennyezéssel, különös szigorral kell eljárni.

A feltárás során olyan kritériumokat kell figyelembe venni, mint a károsanyagok leltára, tömege és fajtája, halmazállapota, vízoldhatósága, toxicitása, stb. A szabaddá válás megítélésénél az altalaj fizikai félesége és vízáteresztő képessége; a talajvízszint elhelyezkedése, ingadozása, folyási iránya, átfolyási sebessége, újraképződése; a talajvíz természetes háttérterhelése (geogén koncentrációk) és az általános antropogén terhelés; a szennyezett terület fekvése, ill. érzékenysége az esetleges áradással szemben, a terület védettsége, fedettsége, a szivárgó víz kezelése.

A veszélyeztetettség ill. a lehetséges hatások megítélésénél szempontok az alábbiak:

• A talajvíz hasznosításának módjai (ivóvíz, öntözés, fürdőzés stb.);
• Ivóvízbázisoktól, vízkivételi helyektől való távolság;
• Védett természeti/tájvédelmi körzetektől való távolság.

A hidrogeológiai viszonyok megértéséhez a geológiai és vízgazdálkodási intézmények nyújtanak információt, felhasználhatók a geológiai, hidrogeológiai, talajtani és talajvíz szintvonal térképek. A talajvíz minőségvizsgálatát államilag rendszeresen végzik, adatai szintén hozzáférhetők. A bejárást követő helyszini vizsgálatokat a talajvíz áramlásának irányában kell végezni.

A fúrási pontok kijelöléséhez ismerni kell a helyi hidrogeológiai adottságot, a közeli talajvíz-mérőhelyeket és a kémiai vizsgálatok eredményeit, valamint természetesen a szennyezésre, a szennyező anyagok leltárára vonatkozó adatokat. Az altalaj és a talajvíz felderítéséhez a már meglévő mérőhelyek, kutak, források, ill. vízminőségi eredmények is felhasználhatók. Egyszerű esetben legalább három észlelőhely szükséges a talajvízszint fekvésének, hidraulikus esésének és így áramlásirányának meghatározásához. Ez azonban csak az összefüggő talajvízkészletekre érvényes.

Amennyiben több helyi vízkészlettel kell számolni vagy vízválasztók vannak a területen, akkor további mérőhelyeket kell létesíteni. Meg kell határozni a mérőhely mélységét, átmérőjét, kiépítettségét, elrendezését és számukat. Célszerű azokat a szennyezett területtől 20-100 m távolságban elhelyezni a talajvíz áramlási irányára merőlegesen, az elfolyó alsó áramban. Erős szennyezésnél elengedhetetlen, hogy a befolyó felső áramban is kiépítsenek a nem szennyezett területen egy semleges kutat. Utóbbit kívánatos a szennyezett területtől távolabb oldalirányba helyezni, hogy az oda áramló szennyezetlen talajvíz adottságait megismerjük.

A mérési helyek hálózatát fokozatosan kell kiépíteni a mérési eredmények alapján, nem pedig előre megtervezett hálópontokat fúrunk meg. Amint a talajmintavételek kapcsán korábban már említettük, a talajvíz talprétegét szennyezett területen általában nem fúrják át a további szennyezés ill. a rétegvizek közötti hidraulikus összeköttetés elkerülése céljából. A védő agyagszint átfúrásakor, rétegvizek vizsgálatakor megbízható tömítések behelyezéséről kell gondoskodni. A felszini víz behatolása ellen a mérőhelyeket cementtel szigetelik (palástcementezés).

Részletesebb feltárásnál további mélyítő szondázó fúrásokat végezhetnek, kutatóvályatokat létesítenek, melyek segítségével a szennyezett terület horizontális és vertikális kiterjedése behatárolható. A nem szennyezett szomszédos területen hasonló feltáró fúrásokkal tisztázható a geológiai szituáció, a fúrómagból talajminták vehetők, elemezhető a talajlevegő is illékony anyagokra (pl. klórozott szénhidrogének). A helyszinen az altalaj vízáteresztő képessége vízszivattyúzási próbákkal vizsgálható.

A talajvíz kémiai elemzése a tájékozódó fázisban szervetlen kémiai anyagokra és összegzett szerves kémiai paraméterekre terjedhet ki, a fontosabb hidrokémiai jellemzőkön túl. A helyszíni vizsgálatok között az alábbiak említhetők:

1. A szín, szag és zavarosság kvalitatív becslése;
2. Hőmérséklet a mintavételkor ^o C-ban;
3. A 25 ^o C-ra vonatkozó elektromos vezetőképesség, µS/cm;
4. Oxigén, mg/liter;
5. Redoxpotenciál mV, és a pH értéke a mért hőfokon.

A laboratóriumba szállított mintákban további mérések eszközölhetők:

• Savkapacitás pH 4.3 értékig a mért hőfokon, mmol/liter;
• Összes keménység Ca-ból és Mg-ból számítva, mmol/liter;
• Összes és lebontható szerves szén, mg/liter (TOC és DOC);
• Adszorbeálható szerves halogének, µg/liter (AOX és benne POX);
• Szénhidrogének µg/liter (IR-spektrum);
• Szükség szerint GC-kromatogram, bioteszt.

Az egyedi meghatározások között említhetők (mg/liter):

• Bór;
• Anionok: számított hidrogénkarbonát, klorid, szulfát, nitrát, fluorid;
• Kationok: Na, K, Ca, Mg, NH₄, Mn és Fe (utóbbi csak akkor, ha nem határozták meg a redoxpotenciált);
• As, Al, Sb, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, V, Zn (ICP multielemes technikával);
• Cianidok, PCB, PAH vagy GC-fingerprints, klórozott szénhidrogének, BTEX, VOCE stb;
• Toxikológiai vizsgálat bioteszttel.

Ha a tájékozódó vizsgálatok során nincs különbség a befolyó és az elfolyó vizek minőségében, akkor a további vízvizsgálatoktól eltekintenek. E tekintetben kontrollként szolgálhatnak a talajlevegő elemzései is a könnyen illó szennyezők kiszűrésére. A szennyezés megítélésében döntő a hasznosítás, valamint az oda- és elfolyó víz minősége közötti különbség. A háttérterhelés helyenként geológiai okokból igen eltérő lehet, így az általános határértékek ill. küszöbkoncentrációk gyakran nem használhatók a minősítéskor. Mértékadó ugyan az anyagok és anyagfajták koncentrációja a szennyezettség, terhelés megítélésében, de a mérlegelésbe az odafolyó szivárgó víz minőségét be kell vonni.

A hatérértékek túllépésekor, ill. a védendő objektumok veszélyeztetésekor azonnali intézkedések szükségesek a prioritások kijelölésével:

1. Emberi egészség védelme az ivóvíz és élelmiszereken keresztül történő szennyezés (kertészet, szántóföldi növénytermesztés, haltenyésztés) megakadályozásával;
2. Növények, állatok, élő környezet károsodásának elhárítása;
3. Egyéb védendők mint a víz, talaj, levegő és vagyoni értékek.

A kármentesítési célok megalapozására szennyezésterjedési modelleket és terhelési mérlegeket állítanak fel, a részletes feltárás során kapott adatokkal számításokat végeznek és a hasznosítással kapcsolatos aggályok képezhetik a veszélymegítélés mércéjét. A műszaki beavatkozás technológiájáról, sorrendiségéről a döntést az illetékes hatóság hozhatja meg. A sokirányú vizsgálatok eredményeit csak tapasztalt szakember(ek) értékelheti(k) ki. Speciális esetekben szükségessé válhat növényvédoszer maradványok, ismeretlen nyomanyagok kimutatása költségesebb eljárásokkal.

Illékony anyagokat pl. a gázkromatográfia és a tömegspektrometria összekapcsolásával, a nem illékony szerves vegyületeket nagynyomású folyadékkromatográfiával (HPLC), a nyomokban előforduló fémeket és károselemeket ICP/AAS készülék segítségével elemzik. A nem illékony szerves anyagok kimutatására ma még nem rendelkezünk megfelelően érzékeny módszerekkel, így gyakran nem is szerepelnek a kémiai vizsgálati programokban. Szükség szerint az analízisek megismételhetők, ill. többszöri mintavételre kerülhet sor nehezebb esetekben.

		6. Szennyezett felszíni vizek vizsgálata

Szennyezőforrás közelében a felszíni vizek is szennyeződhetnek alulról a szennyezett talajvízzel, ill. felszíni hozzáfolyással. Záporok, hirtelen hóolvadások, áradások, gátszakadások, lejtőcsuszamlások okozta lemosódás, valamint a szélerózió okozta porterhelés szintén lehetséges okozója a károsanyag bevitelének.

Meg kell különböztetni a károsanyag természetéből eredő tényezőket mint

• mennyiségi összetétel, a szennyező konzisztenciája és szemcsemérete,
• akut és krónikus toxicitás, felezési idő, lebomlóképesség,
• mobilitás, adszorbeálhatóság, felhalmozódásra való hajlam,
• odaáramlás állandósága, időtartama, távolsága.

A felszíni vizek sajátosságai között említendő a vizek típusa (állóvíz, folyóvíz), folyási sebessége, mélysége, eredeti terhelése, hordalékai, ökológiai állapota, tápanyag- és oxigéntartalma, hőmérséklete, fotoszintetikus aktivitása.

A gyakori kommunális és ipari szennyvizek szervetlen anyagai a vizek sótartalmát és keménységét növelik, a nitrogén és főként a foszfor-vegyületek eutrofizációhoz vezetnek. Nagyobb tömegű szerves anyag jelenléte csökkenti a víz oxigénkészletét. A nehézfémek, peszticidek, PCB, PAH és más szerves kötésű klórozott vegyületekről ismeretes, hogy az üledékekben és a táplálékláncban akkumulálódnak. A dúsulás ennek megfelelően kimutatható az üledékekben, vizi növényekben, halakban is. Az ember terhelése a vízzel, fürdéssel, halak fogyasztásával következhet be.

A feltárás során hasznosíthatók a korábbi vizsgálatok eredményei, térképi anyagok, egyéb információk és esetleg a légi felvételek kiértékelése is indokolt lehet az alábbi kritériumok alapján:

• A víz fajtája és az emissziós forráshoz viszonyított fekvése;
• A lehetséges immissziós utak, topográfia, vízgyűjtő nagysága, lefolyási tulajdonságok;
• A vízre vonatkozó kvalitatív és kvantitatív eredmények, a vízfelügyelet adatai;
• Időjárási és csapadékadatok, szivárgó vízkilépések;
• Víz hasznosítására vonatkozó adatok (ivóvíz, egyéb vízkivételek, öntözés, haltenyésztés, üdülő célú hasznosítás);

Helyszíni szemle során azonosíthatók a káros anyag bejutásának útjai, feljegyezhető a víz állapota mint a szag, szín, zavarosság, algásodás, habképződés, olajfoltok, halpusztulás stb. Télen a jégképződés jellege, ténye is hasznos információt nyújthat. A szivárgó víz kilépési helyeit szintén meg kell állapítani. Ha a tározóba közvetlenül nagy mennyiségű szennyvíz vagy károsanyag juthat, azonnali intézkedések válhatnak szükségessé: ivóvízkivétel leállítása, fürdési és halászati tilalom, valamint a szennyezőutak elzárása védőberendezések építésével.

A szennyezés megítéléséhez víz- és üledékminták analízise szükséges. Ajánlatos legalább két mintavételt ejteni több hetes időközzel. Folyóvizeknél a háttérterhelés becsléséhez kontrollmintát vesznek a szennyezetlen szakaszon.

Az üledéket akkor célszerű mintázni, ha a vízmozgás csekély és az üledék finom szövetű. A feltáró fázisban állóvizeknél javasolt az üledék analízise az alábbi paraméterekre:

• As, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, Zn
• Összes kivont és extrahálható szerves halogének
• Ásványi olajból származó szénhidrogének

Gyanú esetén egyéb szennyezőkre is kiterjesztik az elemzést az anyagleltár, ill. a termelésre (gazdálkodási tevékenységre) tipikus anyagok szerint. A víz elemzését lényegében a talajvíznél bemutatott jellemzők meghatározása jelentheti. Szennyezett vizeknél, amennyiben szivárgó vízkilépéseket kívánnak befogni és a csatornahálózatba vezetni, a szennyvízkezelésre vonatkozó szabályok szerint kell eljárni és a megadott határértékeket be kell tartani. Folyóvizeknél egyértelműen eldönthető a szennyezés az odafolyó és az elfolyó víz mutatóinak tükrében. Állóvizeknél a referencia mérést a környék más nem szennyezett állóvizei vagy talajvizei jelenthetik. Amennyiben ilyen módon nem lehet vízminőségromlást bizonyítani, a további pótlólagos, speciális vizsgálatok elhagyhatók. Ha a vízben nehézfémek vagy szerves szennyezők találhatók, különösen állóvizekben, az üledéket fokozottabb figyelemmel kell vizsgálni.

A bioteszten kívül arra is gondolni kell, hogy az élelmiszerül szolgáló hal a káros anyagok akkumulátora, tehát szintén analízist végeznek a bioakkumuláció megállapítására. Erre a célra az uralkodó halfajták kifejlett példányai alkalmasak. A víz állapotát folyamatosan ellenőrizni szükséges mindaddig, amíg döntés születhet a kármentesítésről vagy a korlátozott hasznosításról. A folyóvizek szennyeződése gyakran csak átmeneti és korlátozott, az állóvizek azonban érzékenyebbek, lassúbb az öntisztulásuk, az üledékekben megkötött szennyezők újból mobilizálódhatnak. Toxikus, rákkeltő szerves szennyezők ember és állat számára egyaránt súlyos veszélyt jelentenek a direkt érintkezés, fogyasztás miatt. Utóbbi esetben a szennyezőforrást meg kell szüntetni, beleértve szükség szerint az üledék eltávolítását is a felszini vizek talpazatáról. Amennyiben a szanálás költségei nem terhelhetők a károkozóra, azokat a rendelkezést kibocsátó hatóságnak kell viselnie.

		7. Szennyezett termőtalaj vizsgálata

A hulladéklerakók, szennyezett területek felülete sok esetben növénytermesztési célokat szolgál. A felső réteg tartalmazhat különböző termelési hulladékokat, iszapokat, salakokat, az altalaj felszínre került anyagát. A szennyezők sokirányú átalakuláson mehetnek át a talajban:

1. Felszínről való elhordásuk a talajrészecskékkel szél- és vízerózióval;
2. Gáz alakban történő elillanás a légkörbe;
3. Kimosódás, talajoldattal a talajvízbe kerülés;
4. Adszorpció és kémiai kicsapódás a talaj szilárd fázisán;
5. Kémiai szétesés és mikrobiális lebomlás, bioakkumuláció, stb.

A talajmintavétel mélysége általában 1 m-re, azaz a gyökérjárta rétegre terjed ki, ahonnan a káros anyagok felvétele történik. Mivel a környező talajok is szennyeződhetnek szél- és vízerózió, áramló szennyezett talajvíz vagy depóniagáz által, a mintavételeket azokra is ki kell terjeszteni. A tervezett hasznosítástól függően az alábbi expozíciós utakat kell vizsgálni:

• Élelmiszer, takarmány és vadon termő növény szennyeződése, anyagfelvétele;
• Tenyésztett és vadon élő állatok szennyeződése, anyagfelvétele;
• A növényi és állati terméket fogyasztó emberek anyagfelvétele;

10. ábra
Káros anyagok veszélyeztetési útjai
a talaj-növény rendszerben

A káros anyagok táplálékláncba jutása akut toxicitást vagy tartósan feldúsulva krónikus megbetegedést eredményezhet emberen és állaton egyaránt. A mezőgazdasági, főként a kertészeti (házikertek zöldségtermesztése, ill. üzemszerű piacra termesztés) hasznosítást kell veszélyesnek tekinteni, míg az egyéb termőhelyek mint az erdő, park, díszkert, ugar kevesebb figyelmet érdemel és csak érintőlegesen tárgyaljuk. Meg kell említeni, hogy a termesztett növények károsanyag-felvételét jobban ismerjük a vadon termőkénél. A szerves szennyezők talajbani viselkedéséről és növénybe jutásuk mechanizmusáról szintén keveset tudunk, az ilyen jellegű szabatos kísérletek gyakorlatilag hiányoznak.

A termőhelyek szennyezettségének megítélésénél nem szabad elfelejteni, hogy a talaj összes elemtartalma és a növényi felvétel között alig van összefüggés. Amennyiben eltérő talajtulajdonságú termőhelyeket hasonlítunk össze, általában csak az extrém magas és az extrém alacsony szennyezettségű termőhelyek azonosíthatók a növényelemzési eredményeken. Azonos (tulajdonságú) talajon vagy egy termőhelyen belül viszont a terhelés mértéke jól tükröződhet a növényi felvételben, a növényfajra és elemre specifikus telítési görbének megfelelően. A növényi felvétel aktív élettani jelenség és számos környezeti tényező függvénye, ezért azonos nehézfém-tartalmú vagy szennyezettségű, de eltérő tulajdonságú termőhelyeken a tápláléklánc terhelése esetleg nagyságrendekkel is eltérhet.

A talajtulajdonságok közül a kötöttség, agyag- és humusztartalom (azaz a kolloidok, valamint az agyagásványok mennyisége és minősége), ill. a pH a meghatározó. A kolloidok alapvetően a megkötődést, míg a pH a mobilitást, az elemek felvehetőségét szabályozza. A termőhelyek minősítésénél, a kockázatelemzésnél ezért nemcsak az "összes", hanem a mobilis vagy "felvehető" frakciókat is vizsgáljuk és határkoncentrációkat állapítunk meg kísérletesen eltérő hazai talajokra és a főbb termesztett növényekre vagy növénycsoportokra.

Hasznos információt szolgáltatnak a helyszini megfigyelések, diagnosztikai toxicitási tünetek, fejlődési rendellenességek, depressziók, terméscsökkenések. A növénymintavétel és analízis segít a termelt takarmány vagy élelmiszer szennyezettségét elbírálni, amelyhez a takarmányokra és élelmiszernövényekre megadott határértékek szolgálnak. Az emberi/állati terhelésnél az átlagos fogyasztás adataiból indulnak ki, melyeket összevetnek a megengedhető napi fogyasztás irányszámaival. A terület humán-, zoo- és fitotoxicitásán túl elbírálási kritérium még a károsanyag akkumulációs képessége, biológiai aktivitása, mozgása a táplálékláncban. Egyes elemek vagy anyagok pl. kritikusak a talajvízre (jól oldódnak), vagy könnyen illók/bomlók, míg a talajbani felhalmozódásuk, perzisztenciájuk, felezési idejük szempontjából kevésbé fontosak.

A nem bomló perzisztens káros anyagok a talaj/növény rendszerben az alábbiak:

1. Nehézfémek és nyomelemek:

• elsősorban az emberre és állatra káros a Cd, Pb, As, Hg, Tl
• főként a növényekre káros a Zn, Cu, Ni, Cr túlsúlya

2. Szerves vegyületek:

• Poliklór bifenilek (PCB)
• Policiklikus aromás szénhidrogének (PAH)

A feltárás ill. a helyszini bejárás során a termőhely alábbi jellemzői bírnak jelentőséggel:

• Károsanyagok fajtája, természete, mennyisége stb.;
• Terület jelenlegi vagy tervezett hasznosítása;
• Fedőréteg vastagsága, anyagának eredete és jellemzői;
• Talajszennyezés látható jelei: idegen anyag jelenléte, idegen szaghatás, szín;
• A növényen látható károsodások, elszíneződés, terméscsökkenés;
• A talaj típusa, félesége, tulajdonságai (korábbi vizsgálat eredményei);
• Talajvízszint állása, mélysége és ingadozása.

A korábbi iratokból és a termékenység jellegéből következtethetünk az anyagleltárra. Rendkívül kritikus szennyezőknek minősülnek a Cd, Tl, PAH, PCB, valamint kritikusnak az As, Pb, Cu, Ni, Hg, Zn. A fedőréteg gyakran antropogén felhordást jelent és amennyiben 1 m-nél vékonyabb, a régebbi lerakóhely szintén kritikusnak minősül. Miután a fedőréteg is tartalmazhat káros anyagokat, vizsgálata elengedhetetlen. Az észlelhető talajidegen tünetekre (szag, szín stb.) egységes vagy számszerű kritériumok nincsenek, ezért talajtani szakembereket kell igénybe venni.

A talajbani eltéréseket, foltokat, heterogenitásokat talajvizsgálatokkal kell azonosítani nagyobb terület esetén a párhuzamos átlagmintavételek szabályai szerint. Hasonlóképpen kell eljárni a növényi elváltozások vizsgálatánál (klorózisok és nekrózisok). Arra is figyelemmel kell lenni, hogy utóbbiakat nem a depóniagáz okozta-e, tehát levegőelemzésre is sor kerülhet.

Azonos nehézfémtartalmú talajoknál annál inkább várható nagyobb felvétel a növényben, minél savanyúbb és kolloidszegényebb (sovány homok) a termőhely. Szerves szennyezőknél döntő lehet a humusz mennyisége az organofil jelleg miatt, míg az ionos alakban előforduló anyagoknál a pH érték is. Előnytelennek minősül ha a talajvíz 1-2 m-nél sekélyebben van akár időlegesen is, mert a káros anyagok horizontálisan terjedhetnek és a redoxfolyamatok következtében mobilizálódhatnak. Ilyen környezeti szempontból érzékeny területünk, tájunk pl. a Nyírség, savanyú kolloidszegény homoktalajaival és alacsony víztükrével.

A tájékozódó fázisban a talajtérképek alapvető információt szolgáltatnak és hazánk e téren részletes felvételezésekre támaszkodhat. A szennyezett területeken azonban a hagyományos térképek, ill. talajtani információ nem adhat minden esetben megfelelő eligazítást, mert a fedőréteg feltöltött anyagból áll, vagy az antropogén beavatkozások a genetikai szinteket megbolygatták. A várható heterogenitás miatt talajhálóban kell mintavételt és térképezést végezni. Kisebb, 1 hektár alatti területen is legalább 4 mintateret kell kijelölni és 0-30, 30-60, 60-100 cm rétegekből párhuzamosan átlagmintákat venni. Ajánlatos szúrópróbaszerűen a mélyebb rétegek szondázását is elvégezni, mivel a káros anyagok kapilláris úton később a feltalajba vándorolhatnak és a szennyezés gócpontja, forrása rejtve maradhat.

A mélyítő fúrásokkal különösen az alábbi jellemzőkre szerzünk adatokat:

• Fizikai féleség, szemcseméret eloszlás, szerkezet, tömődöttség;
• Humusztartalom, szennyező anyagok koncentrációja, talaj feltűnő tulajdonságai;
• Talajvíz és duzzasztott víz jellemzői.

Ha a talaj felszínén idegen anyagot találnak, természetesen azt is mintázzák és vizsgálják kilúgozhatóság, oldhatóság, toxicitás, növényi felvehetőség szerint. Célszerű az ICP/AAS készülékkel végzett áttekintő analízis, vagy összegzett paraméter a szerves szennyezőkre. Szükség szerint alkalmazható a Neubauer-féle csíranövény teszt. A pontfúrások, szondázások mintáit akkor célszerű összevonni, ha egységes a talajprofil, de az összekeverés előtt az eredeti minták egy részét légmentesen lezárva archiválni kell. Kontrollként a nem szennyezett területről is átlagmintákat vesznek. Amennyiben a pH 7 feletti, a karbonátok mennyiségét is meghatározzák. Kiegészítő információt adhat még az oldható sófelhalmozódásról tájékoztató elektromos vezetőképesség.

Klórozott szénhidrogének felhalmozódására utalhat a szerves halogének OX-összesített paramétere. Kidolgoztak eljárást a könnyen illó vegyületek mennyiségének becslésére is. A PAH esetén nem lehet össszesített vagy fő jellemzőt megadni, ezért 6 egyedi anyagot vizsgálnak. További eljárásokkal (gázkromatográfia, infravörös és ultraibolya spektroszkópia) megítélhetők a szerves szennyezők fajtái és koncentrációi. A PCB, PAH, OX esetében is széleskörű kutatási munkák indultak a környezetvédelmi célú laboratóriumi vizsgálatok és értékelési módszerek kifejlesztésére, mert a határértékek alapján történő megítélés a szervetlen paraméterekhez hasonlóan ma még nem megoldott.

		8. A terület részletes vizsgálata

Szervetlen paraméterek esetén határérték túllépéskor részletes kibővített analízist végeznek, gyakran kistenyészedényes teszttel együtt. A szennyvíziszapban szokásos elemeket határozzák meg "összes" és "felvehető" tartalomra. Továbbá valamennyi talajmintában mennyiségi analízist végeznek a PAH és PCB komponensre.

Ilyenkor célzott analízisekkel az egyéb szerves halogénvegyületek mint az említett növényvédőszerek, PCP, egyéb halogénes oldószerek elemzését végzik el gázkromatográfiával, elektroncsapdás detektorral stb. A PCP és PCB kiugró értékeinél, ill. egyéb szerves klórvegyületek felhalmozódásánál a mintákat PCDD és PCDF (poliklór-dibenzodioxin és -dibenzofurán) tartalomra is vizsgálni szükséges. Az analitikailag nem vizsgált vagy nem kimutatható anyagok fitotoxicitásáról a kiegészítő kistenyészedényes Neubauer-teszt adhat felvilágosítást, melyet gyakran here, fűfélék vagy gabonamagvak elemzésével végeznek.

A királyvízzel vagy tömény salétromsavval végzett kioldás az összes tartalmat mutatja meg, melyre határértékeket közölnek. A felvehető frakciókra megbízható határértékeket még ritkán találunk, a kiterjedt kutatások nagyszámú adatra alapozva kívánják a határkoncentrációkat megállapítani. Ez a munka a fejlett országokban különösen intenzíven folyik, de rendkívül költséges és időigényes, mert kísérleteket feltételez.

A termőtalajok határérték túllépésekor (As, nehézfémek) vizsgálni szükséges a termesztett növényeket. Szennyezettek lehetnek azonban azok a növények is, melyek nem szennyezett talajon nőnek, esetleg a szomszédos kontroll területen. A terhelés oka lehet pl. az immissziós terhelés, légszennyezés. A talajvizsgálatok önmagukban nem adhatnak kielégítő tájékoztatást a káros anyagok növényi felvételéről, döntéshez a növények elemzése elengedhetetlen. A fajspecifikus különbségek miatt bizonyos uralkodó fajok elemzése is szükséges, ill. a fajspecifikus különbségek miatt bizonyos uralkodó tesztfajokra korlátozzuk a vizsgálatokat.

		9. A talaj és a haszonnövények értékelési kritériumai:

A szervetlen paraméterek határértékei kizárólag arra szolgálnak, hogy a további lépéseket megítélhessük (kibővített talajvizsgálat, növényelemzés). A műszaki beavatkozás szükségességérol általában nem lehet dönteni csupán a talajvizsgálatokra, ill. egy-egy növényfaj vizsgálatára alapozva. A határértékeket úgy állapítják meg, hogy a savanyú és gyenge szorpciós képességű talajokon se következzék be a növények veszélyeztetése. E célból nem ritkán a "gyakran előforduló tartalmak" szolgáltak viszonyítási alapként, elegendő precíz szabadföldi terhelési kísérlet hiányában.

11. ábra
A talaj-növény-állat-ember tápláléklánc vizsgálatának egyszerűsített sémája

A határértékek irányszámai több esetben eltérhetnek a talajok szennyvíziszap elhelyezésére adott terhelési értékeitől. Utóbbiak más célt követnek, ugyanis az odaszállítást korlátozzák, a további szennyezésnek szabnak határt. Savanyú homokokon pl. a Cd határértéket 2-3 ppm-ről 1 ppm-re kell leszállítani, ill. a 6.5 pH alatti talajok meszezéséről gondoskodni szükséges szennyezett területeken, amennyiben élelmiszernövények termesztésére hasznosítják azokat. Az Pb alig mozog a talaj-növény rendszerben, ezért a határérték 300 mg/kg-ra emelhető. A Zn 500 mg/kg koncentráció felett okoz nyilvánvaló növekedési zavarokat. A Ni határértéke 100 mg/kg, mivel zoo- és humántoxicitását időközben kevésbé tekintik súlyosnak. Az As felvétele jelentéktelen az Pb és Hg elemekhez hasonlóan, a növények koncentrációja alig nő a talajszennyezés esetén és a fitotoxikus hatások is csak extrémebb terhelésnél jelentkeznek (8. táblázat).

A 8. táblázat ideiglenes határértékei kultúrnövények termőtalajaira, azaz mezőgazdasági és kertészeti művelt területre vonatkoznak. Egyéb termőhelyeken mint a rét, ugar, erdő, nádas stb., melyek nem közvetlenül az élelmiszer- és takarmánytermelést szolgálják, valószínűleg magasabb határkoncentrációk tolerálhatók. Elegendő adat és kísérlet híján azonban nem lehet határértékeket javasolni. Hazai talajainkra hasonló irányszámokat még szintén nem adhatott a kutatás.

A németországi gyakorlatban az élelmiszerekre az egészségügyi hatóság írhat elő határkoncentrációkat, melyek átlépésekor (ha tudomására jut) kötelező a szennyezés okainak vizsgálata. A feldolgozás, csomagolás során elvileg nem kerülhetnek nehézfémek az élelmiszerekbe, így általában a csomagolt és előkészített élelmiszerekre is a 9. ill. a 10. táblázatban feltüntetett adatok a mérvadók. Az élelmiszerként hasznosított gabonafélékre a német irányelvek az alábbi káros szerves szennyezőt engedélyezik (Altlasten 1990):

	Dieldrin, endrin, heptaklór, HCB:	0.01 mg/kg
	Klórdan:	0.02 mg/kg
	DDT:	0.05 mg/kg
	Lindan:	0.1 mg/kg

A takarmánynövényekre szintén vannak határértékek az ásványi elemeket illetően. A hazai maximálisan megengedett As, Pb, Hg, Cd koncentrációkat a 12. táblázatban tüntettük fel. Az 1988. évi német takarmányrendeletben takarmányféleségekre és részben a hasznosító állatokra közlik a megengedett maximális tartalmakat (13. táblázat). Szerves szennyezőkre a német takarmányrendelet az alábbi maximális koncentrációkat engedélyezi (BGBL. I. S. 869-910, 1988):

* Magvas, csonthéjas és bogyós termés

A károsanyag-elemzésnél és a talajvizsgálatoknál a nyomelem analitikában tapasztalt szakemberek és intézmények közreműködése szükséges. A mintavétel szintén szakember jelenlétét és betanított személyzetet igényel. A mintavétel, a minták szállítása, előkészítése és analízise során a szennyeződést el kell kerülni. A vizsgálatok megbízhatóságát a vizsgált jellemzőktől, ill. az alkalmazott módszertől függően az alábbiak szerint ellenőrizhetjük:

1. A rutin analitikai eljárás mellett egy más ellenőrző módszert alkalmaznak szúrópróbaszerűen. Az összes tartalom vizsgálatánál pl. az atomabszorpciós spektrometria kiegészítéseképpen röntgenfluoreszcenciát.
2. A referencia érték meghatározásához tiszta homok vagy más talaj analízisét.
3. Körelemzésekkel külső laboratóriumok mintaanyagának analízisét.

Ismert és szabványosított módszereket szükséges alkalmazni és azokat mindig meg kell adni, közölve a kimutathatósági határokat és a szórási tartományokat is. A minőségi ellenőrzésre célszerű kötelező irányelveket kidolgozni és egy intézményt a módszertani központ feladataival (köranalízisek szervezése, helyszini kontroll) megbízni. Speciális óvórendszabályok lehetnek szükségesek a szerves szennyezőket tartalmazó minták kezelésénél:

1. A mintavételi eszközt minden talajminta után acetonnal meg kell tisztítani;
2. A mintákat jól záródó, lehetőleg henger alakú üvegbe helyezzük. Az üvegnek ne legyen műanyag zárókupakja vagy gumi szigetelése. Újrahasznosításuk mosást, majd 0.1 N salétromsavas és tiszta acetonos öblítést igényel 110 ^o C-on történő szárítószekrényes szárítással bezáróan.
3. Szállítás közben a mintákat fénytől és hőtől védeni kell. Kölcsönös szennyeződésük az üvegek tökéletes zárásával küszöbölhető ki. Sötét helyen 5-15 ^o C-on lehetőleg rövid ideig tárolandók.
4. Az előkészítés szervetlen paraméterekre és az alaptulajdonságok meghatározására szárítást, darálást, 2 mm-es szitán való áteresztést jelent. Mintegy 50 ml reprezentatív mintamennyiséget 100 µm-nél kisebb szemcsenagyságra őrölnek achát vagy izzított korundbetétes malmokban.
5. Szerves szennyezőknél ismeretlen mértékű elillanás, átalakulás léphet fel az őrlés és szárítás alatt, ezért a meghatározásokat friss szitált mintákból végzik. A nedvességtartalmat külön határozzák meg és az adatokat szárazsúlyra adják meg. A módszertani fejlesztés-kutatás folytatódik.

A nem élelmiszer és takarmány természtésére szolgáló egyéb termőhelyeken mint az erdő, rét, ugar stb. a tápláléklánc kevésbé veszélyeztetett. Két alárendelt expoziciós utat kell megemlíteni:

• Táplálékkal való felvétel bogyók, gombák és más növények gyűjtésekor;
• Táplálékkal történő felvétel vadászott vadállatok fogyasztásakor, melyek főképpen a szennyezett területen nőtt növényekkel táplálkoztak.

A talajvizsgálatokat hasonló alapelvek és eljárás szerint végezzük, mint a kultúrtalajoknál. A növényvizsgálatokat növénytársulás felvételezéssel kell kiegészíteni. A fogyasztott gombákat és a vadállatokat célszerű közvetlenül is megvizsgálni. Kísérletek és vizsgálatok hiányában nehéz minősíteni a vadon termő növényeket. Alapul vehető a nem szennyezett kontroll terület hasonló fajokból álló növénytársulása. A takarmánynövényekre adott határértékek is orientálhatnak, bár itt jelentős biztonsági tényezőt is beépítenek a határértékekbe.

Ami a szükséges beavatkozásokat illeti, szintén a kultúrtalajokra leírtak lehetnek mérvadóak. Fontos szempont a pH szabályozása és ellenőrzése, mivel az erdőtalajok, mezőgazdaságilag vagy kertészetileg nem hasznosított termőhelyek gyakran erősen elsavanyodtak. Környezetvédelmi szempontból felmerülhet e területek meszezésének szükségessége. Erdők és rétek újratelepítésekor fontos olyan fű- vagy fafajok kiválasztása, melyek károsanyag-felvétele csekély. A faj- ill. fajtaspecifikus akkumulációs különbség a vadontermőknél is nagyságrendi lehet.

		10. Szennyeződés építményekre gyakorolt hatása

Építmények alatt értendő bármilyen építészeti műtárgy mint pl. utak, hidak, épületek, csövek, vezetékek, árkok stb., melyek állagát vagy funkcióját a szennyezés veszélyeztetheti. A szennyezők fizikai, kémiai és biológiai hatást gyakorolnak az építményekre:

Fizikai hatás: Ülepedések, lerakódások, csuszamlások, betemetések. Az elmozdulások következtében repedések keletkeznek a műtárgyakon, melyeken gázok áramolhatnak be és felhalmozódva egészségkárosodást okozhatnak.

Kémiai hatás: Érintkezés agresszív szennyezőkkel. A szivárgó szennyvíz vagy depónia gáza is megtámadhatja a betont, műanyagokat, fát, acélt vagy szigetelő anyagokat. A kémiai hatás általában közvetlenül savak, sók, zsírok, olajok, szerves oldószerek formájában nyilvánul meg.

A műtárgyak kémiai befolyás alá kerülnek, ha közvetlenül érintkeznek káros anyagokkal vagy ha a káros anyag közvetetten kerül oda talajbani vándorlással, esetleg bolygatott szennyezett talajjal való feltöltés útján. A kémiai támadási pontok az alábbiak lehetnek sók és savas vagy lúgos oldatok agresszivitása miatt:

• fémek: korrózió, fém feloldásával járó kémiai reakciók;
• nemfémek: anyag oldódásával vagy duzzadásával járó kémiai reakciók;
• szerves anyagok: anyag oldódásával, tágulásával vagy összehúzódásával járó kémiai reakciók

A biológiai befolyás okozói a mikroorganizmusok, gombák és algák lehetnek.

A káros anyag fő szállítóközege a víz. A szivárgó vízzel a szennyező anyag gázokat képezhet (pl. H₂S), melyek savas oldatokkal a tartószerkezetet károsítják, ill. egyaránt agresszívek a betonra és az acélszerkezetre is. A szerves oldószerek különféle szigeteléseket rongálhatnak. A vízszint ingadozásakor, szerves hulladék lebomlásakor ülepedések, süllyedések léphetnek fel, terep- és lejtőbeszakadások fordulhatnak elő. A fizikai, kémiai és biológiai hatás együtt, egymást átfedve jelentkezhet, a feltáráshoz alaposan ismerni kell a helyi sajátságokat.

Korábban pl. a hulladéklerakókat minden különösebb korlátozás nélkül hasznosították, rajtuk lakóházak, kiskertek, játszóterek létesülhettek. Az építési engedélyhez mindössze az állag biztonságát igazoló okmányt kellett mellékelni, az egyéb lehetséges káros hatásokat nem vették figyelembe. A veszélyeztetést befolyásoló tényezők között meg kell említeni:

• a károsanyag féleségét és koncentrációját;
• az agresszív közeg utánpótlási sebességét, mennyiségét;
• az építmény minőségét, állagát, ellenállóképességét,
• valamint a már taglalt fizikai és biológiai tényezőket.

A tájékozódó fázisban helyszini vizsgálatokat végeznek és feltárják az építmények lehetséges veszélyeztetési útjait. Tisztázandó, hogy milyen beavatkozások szükségesek ill. alkalmasak a műtárgyak és a benne lakók megóvására. A fontosabb szennyezőket oldhatóság, gőznyomás, valamint fizikai-kémiai diffúziós viselkedésük szempontjából jellemezni szükséges. Az adatokat a környezeti paraméterekkel (hőmérséklet, csapadék, szélerősség, mechanikai behatás) összekapcsolva következtethetünk a lehetséges emissziókra.

A beavatkozások célja legtöbbször, hogy a műtárgy anyagának ellenállását megőrizzük. E célból igyekeznek a kritikus szennyező közeget megváltoztatni, ill. külön speciális védőidomot vagy védelmi rendszert kiépíteni. Legfontosabb azonban a megfelelő minőségű, jó ellenálló-képességű építőanyag megválasztása. A kiválasztás során az alábbi anyagok jöhetnek számításba: beton és egyéb cementtermékek, fémek, bitumen és aszfalt, tégla, fa, gumi, műanyag. A kiválasztás szempontjai:

• az anyag élettartama, mechanikai behatással és korrózióval szembeni ellenállása;
• a támadó vegyület fajtája és mennyisége;
• tervezett építési mód és hatása a területre;
• talajvíztől való távolság, ill. összeköttetés a talajvízzel;
• pótlólagos szigetelő és védő rendszerek;
• hosszú távú ellenőrző és figyelő rendszer (monitoring)

A szennyezés-gyanús területek védendő építményein túl egyre gyakrabban arra kell választ kapni, vajon ilyen talajon építhetők a jövőben lakóházak, emberközeli egyéb műtárgyak? Mindez érinti a tervezőket, az engedélyeket kiadó önkormányzatokat is. Figyelembe kell venni, hogy egy sor nehezen becsülhető kockázattal kell számolni. A ma még esetleg kármentesítésre nem szoruló terület a beavatkozás nyomán remediációra, szanálásra szorulhat. Az építési tevékenység áttörheti a fedőréteget és a talpréteget, a bolygatott talaj aerobbá válhat, kiszabadulhatnak a szilárd, folyékony és gáz alakú szennyezők (egészségkárosodás, robbanásveszély).

Abszolút elfogadott ezért, hogy a hulladéktárolókon tilos az építkezés. Ez alól kivétel csak akkor tehető, ha a veszélyhelyzet véglegesen megszűntethető biztonsági intézkedésekkel:

• Depónia felületének repedésmentes leszigetelése az épület körzetében;
• Pince építésének tilalma, levegőztetés biztosítása az épület és a talaj között;
• Gázmentesítés, vezetékek szigetelése;
• Zárt helyiségekben jelző- és mérőkészülékek elhelyezése;
• Elektromos készülékek, szerelvények robbanás elleni védelme;
• Meglévő építmények rendszeres utóellenőrzése.

Indokolt különböző szakterületek tapasztalt szakértőinek bevonása veszélyelhárítás céljából. Magától értetődő valamennyi szakhatóság és önkormányzati testület részvétele is. A biztonsági és kárelhárítási beavatkozásokat belátható idő alatt el kell végezni az alábbiak szerint:

• Károsanyag-terhelésnek csökkentése tolerálható mértékig;
• Biztosítás, amíg a megfelelő remediáció elvégezhető;
• Veszélyeztetési utak megszakítása;
• Szennyezett terület meg nem engedett hasznosításának tiltása.

A beavatkozás hatékonyságát az a veszélyeztetési fokozatkülönbség adja meg, amely a beavatkozás előtti és utáni állapotot jellemzi. A megfelelő eljárás kiválasztásának kritériumai lehetnek:

• A védelmi célkitűzés elérhetősége, technikai igényessége;
• Az eljárás biztonsága, ellenőrizhetősége (munka-, személyi- és balesetvédelem);
• Megvalósíthatósága a helyi körülmények között: meglévő építmények, térbeli korlátok, hozzáférhetőség, talajtani és hidrológiai viszonyok;
• Depóniák megléte az eltávolítandó anyagok számára;
• Esetlegesen képződő szennyvíz eltávolításának lehetősége;
• Beavatkozás időigénye és költségessége;

A remediációs eljárások egy része csak lassan fejti ki hatását, mint pl. a hidraulikus talajvíz tisztítása, mikrobiológiai eljárások. Más részük hatékonysága az idővel csökkenhet mint pl. a védőidomok tömítő hatása. A biológiai eljárásoknál különösen indokolt lehet az alkalmasságról előkísérletekkel meggyőződni. Fontos a beavatkozások környezetre (ember, állat, növény, víz, talaj, levegő) gyakorolt hatását előre felbecsülni. Minden esetben vizsgálni kell, hogy

1. Lehetséges vagy egyáltalán szükséges-e adott károsanyagot feltétlenül eltávolítani?
2. Nem indukálnak-e újabb szennyezést, veszélyhelyzetet? Pl. az illékony klórozott szénhidrogénekkel telített talajlevegőt kiemelve elvégezhető-e a szennyezett levegő tisztítása?
3. A talajok kitermelése csak extrém esetekben alkalmazható eljárás. Más módon és elviselhető ráfordítással a károsanyag hatása valóban nem mérsékelhető?
4. Elkerülhető-e a talajvízháztartás, a biotópok, a természetes táj károsodása?
5. Beszerezhetők-e a szükséges engedélyek, hatósági hozzájárulások?

Minden kiválasztott variáns esetén meg kell becsülni a várható költségeket:

• A telek és a lerakóhely költségei;
• A beruházási, bérleti, kártalanítási költségek;
• Az illetékek, leírások, tőkeszolgálat kiadásai;
• Üzemi költségek mint a kezelés, javítás, karbantartás;
• A vizsgálatok és elemzések, valamint a készülékek készenléti díja;
• Mérnökirodák és szakértők honoráriumai;
• A hatósági és saját ellenőrzés költségei hosszú távon.

Fel kell becsülni a költségek várható hatékonyságát költség-haszon analízissel. A természettudományos és technikai szempontokon túl a beavatkozásnak pénzügyileg is reálisnak kell lennie amellett, hogy a kockázatot az elfogadható mértékre csökkenti. (Ritkán lehet olyan eljárást elrendelni, mely teljes tisztítást céloz.) A szükséges állapotot a leggazdaságosabb feltételekkel kell megvalósítani a hasznosítási célnak megfelelően. Az illetékes hatóság az intézkedés meghozatalakor valamennyi mértékadó szempontot körültekintően méltányolni köteles és a viszonylagosság alapelveiből indulhat ki.

Meg kell határozni a remediációs célokat. Az elrendelés csak olyan intézkedésekre vonatkozhat, melyek technikailag és gyakorlatilag kivitelezhetők. Az elrendeléssel együtt a hatósági engedély is kiadható, amennyiben nincs külön akadálya (pl. nyilvános meghallgatás előírása stb.). A kármentesítés céljait részletesen ki kell dolgozni, kivitelezési tervet kell készíteni.

		11. Talajtisztítási munkák kivitelezésének ellenőrzése

Az ellenőrzésnek ki kell terjednie a munkák minden fázisára, a technikai irányításra, a környezetre gyakorolt befolyás vizsgálatára, a hatékonyságra, valamint a bizonylatolási fegyelemre. Példaként a feltárás során elvégzendő vizsgálatokra utalunk:

• Talaj- és vízmintavételi helyek kijelölésének, térképezésének ellenőrzése;
• A mintavételi eljárások ellenőrzése;
• A minták előkészítésének és vizsgálatának ellenőrzése;
• A talajvízszint és folyási irány ellenőrzése;
• A vízmennyiség becslésének ellenőrzése szivattyúzási munkákat megelőzően;
• A környezet levegőjének ellenőrzése;
• Ülepedéseknél, földcsuszamlásoknál szakértők bevonása;
• A balesetvédelmi előírások betartásának ellenőrzése;
• Közbülső dokumentáció, könyvelés ellenőrzése (kísérő jegyzőkönyvek stb.);
• Legfontosabb munkafázisok fényképes dokumentációja.

A talajtisztítási munkák eredményességét külön szükséges vizsgálni. Erre már az előzetes tervezésnél gondolni kell a megfelelő kritériumokat szem előtt tartva:

1. Olyan reprezentatív mintavétel szükséges, amely megbízhatóan képes bizonyítani a beavatkozások hatását, a veszélyeztetettség csökkenését.
2. Meg kell adni azt az időtartamot, ami után a határkoncentrációk már nem fordulhatnak elő a talajvízben, valamint a maximum értékek lehetséges előfordulási gyakoriságát statisztikailag jellemezni szükséges.
3. A műtárgyak, védőidomok hatékonyságát megfelelő próbákkal, helyszíni kísérletekkel kell ellenőrizni. Ilyen kontroll lehet a tömítőfalak tömítőképességének vizsgálata szivattyúzási kísérletek segítségével stb. Esetleg talajvíz-megfigyelő kutak működtetése is indokolttá válhat.

Megfontolandó, hogy a későbbi ellenőrzés céljából mely létesítmény őrzendő meg, ill. kell-e új létesítményeket emelni. Az utógondozás kidolgozott ellenőrzési tervet igényel, melyből nyilvánvalóvá válik a soron következő vagy eljövendő vizsgálatok módszere, ideje, terjedelme. Az ellenőrzések gyakoriságát, mikéntjét, terjedelmét az illetékes hatóságnak kell(ene) előírnia szakértői és szakhatósági konzultációkat követően. Természetesen azon szakemberek tapasztalata értékes különösen az utógondozás (monitoring) terén, akik a feltárásnál is jelen voltak.

Az utógondozás során az alábbi ellenőrző intézkedések lehetnek fontosak:

• a talaj és a felszíni vizek minőségének megfigyelése;
• a gáz és por emisszió ellenőrzése;
• a flóra és a helyi fauna fejlődésének ellenőrzése;
• a növények károsanyag-tartalmának ellenőrzése;
• a talajtisztítási intézkedések hatékonyságának ellenőrzése;
• a rézsük stabilitásának ellenőrzése;
• a telepített ellenőrző berendezések állapotának és működőképességének felülvizsgálata;
• lényeges változások megfigyelése (pl. szivárgó víz kilépésének ellenőrzése).

Szükség szerint a fenti vizsgálatok alapján szabályos időközönként felülbírálható a teljes veszélyeztetettség. A mindenkori legújabb mérési eredmények és megfigyelések az újraértékelést szolgálják. A szennyezett területre vonatkozó adatok, információk, tapasztalatok jelentős értéket képviselnek. Alapvető igény, hogy az információ hosszú távon megőrződjön és hozzáférhető legyen. A helyi közösség, önkormányzat az építésijogi eljárásaiba, terveibe a felhalmozott ismeretanyagot be kell, hogy építse.