II. Talajmintavétel

		1. A talajmintavétel alapelvei

A mintavétel célja kettős. Nemcsak számszerű paramétereket nyújt a talajtulajdonságok és a terület szennyezettségének jellemzésére, hanem azok változékonyságának (variabilitásának) megítélését is szolgálja. A leegyszerűsített és szakszerűtlenül végrehajtott mintavétel nem felel meg e kettős követelménynek és nem reprezentálja megbízhatóan a területet. Tekintettel a szennyezett talajok sokféleségére nehezen képzelhető el egyetlen mintavételi eljárásról, hogy minden igényt kielégítsen. A vizsgálat céljától, helyi viszonyoktól, pénzügyi lehetőségektől függően a mintavétel módja különbözhet.

A sűrűbb mintavétel és analízis ugyan költségesebb, de módot nyújt a talaj heterogenitásának megismerésére, elkülöníthetők a szennyezettebb foltok és megalapozhatók a differenciáltabb beavatkozások. A talajtisztítás megvalósíthatósága gyakran éppen a differenciált vagy alternatív eljárások függvénye, így a részletesebb mintavétel és az analízis többletkiadásai sokszorosan megtérülhetnek. Mivel a mintavétel az egész további eljárást alapozza meg, precíz tervezést és kivitelezést, valamint pontos dokumentációt igényel. Az általános mintavételi alapelveket az alábbiakban foglalhatjuk össze:

A helyszini mintavételtől az analitikai eredmények kiszámításáig számos hibaforrással találkozunk, amelyeket a módszertani kutatások sora próbált tisztázni. Az ez irányú vizsgálatok azt bizonyították, hogy az összes ejtett hiba 80-85 %-át az átlagmintában kereshetjük, azaz a terepi mintavételben. A maradék 15-20 % azon hibákat takarja, melyek a laboratóriumban fordulnak elő. Beleértve az előkészített, homogenizált átlagmintából való bemérést, azaz a második mintavételt és a műszeres analízis hibáit. Természetesen ez az arány, a hibaforrások súlya függ a talajtulajdonságoktól/szennyezőktől és az alkalmazott eljárásoktól is. Mindenesetre a mintavétel hibaforrásaival részletesebben kell foglalkoznunk.

Bár leszögeztük, hogy a talaj genetikailag nem homogén test, az egyes talajok e tekintetben is lényegesen különböznek. Az egymáshoz közelfekvő síkvidéki nem sérült (nem erodált) területek alapvető tulajdonságai mint a mészállapot, humusz, kötöttség, vízgazdálkodási jellemzők, összes elemkészlet stb. közelállóak, míg a távolabbi területek között nagyobbak az eltérések. Ez az ún. "makroheterogenitás" jelensége, mely a talajképződési folyamatok függvénye.

A szennyezett talajt különböző típusú változékonyság jellemzi, melyek a szennyezés eredetére, múltjára vezethetők vissza. Éles különbségek léphetnek fel a mikrokörnyezet hatása miatt. Ilyenek lehetnek a topográfiai körülmények, olyan emberi behatások mint a trágyázás és az emberi behatások. A mintavétel során figyelembe vesszük a szennyezett talaj makroheterogenitását pl. a szennyezőforrástól való távolság és a szélirány függvényében, tehát általában a nem pontszerű szennyezések felvételezésénél. Az elmondottak főként a felszíni 0-30 cm talajréteg jellemzésére szolgálnak.

A mélyebb talajrétegeket (feltárt talajszelvényt, munkagödröt) általában egyedi vagy pontmintákkal jellemezzük, vagy takarékossági okokból a mélyfúrások anyagából átlagmintákat készítünk. Mivel szennyezett területen döntő az azonos talajmélység, a terhelést talajtérfogatra adjuk meg, gyakran nem a genetikai szintek meghatározóak. Annál is inkább, mert pl. egy régi hulladéklerakó vagy egy gyári salakkal feltöltött gyárudvar esetében aligha beszélhetünk hagyományos értelemben "talaj"-ról. A mélyítő fúrásokat mindaddig folytatni kell, amíg a talajvizet, ill. a szennyezetlen altalajt (kőzeteket) el nem érjük, mely egyfajta kontrollként is szolgálhat a szennyezettség becslésénél. Törekedni kell a talajvízből is mintát venni. Egy-egy parcelláról legalább 3-5 mélyfúrást végzünk párhuzamosan. A feltárt talajszelvényt vagy munkagödröt a megtisztított 3 profilfalon mintázzuk alulról kezdve, legalább 3 eltérő mélységben. Célszerű a mélyfúrások rétegenkénti talajanyagát külön-külön elemezni.

		2. Párhuzamos átlagmintavétel és az ismételt laborvizsgálat

A talajvizsgálatok hibaforrásainak megoszlásából következik, hogy az elemzések pontosságát és megbízhatóságát kevéssé tudjuk növelni, ha ugyanazon talajmintákat esetleg többször is megvizsgáljuk. Az ismételt laborvizsgálat csak a laboratóriumi bemérés és analízis hibáját mutathatja meg. Az sem járhat komoly előnnyel, ha a felszíni mintavétel során az átlagminta részmintáinak (leszúrások, pontminták) számát egy-egy mintavételi helyen 30 fölé emeljük. Az átlagminta szórása 30 feletti részminta esetén már alig csökken az képlet szerint, ahol s = egyedi minták szórása, n = részminták száma. Ezt az összefüggést szemlélteti a 3. ábra.

3. ábra - A %-os szórás és a részminták számának összefüggése
(Sarkadi-Németh-Kádár 1986)

Amennyiben precízebb ítéletre törekszünk, felszini mintavételeknél 2-3 átlagmintát kell vennünk 1 átlagminta helyett a mintavételi területről. Hasonlóképpen a mélyfúrások számát kell növelni és több mintát analizálni. A párhuzamos átlagmintavétel különösen kisebb foltok, parcellák, pl. egy gyárudvar felvételekor indokolt. Ilyenkor ugyanis nehéz a reprezentativitás követelményeinek eleget tenni. Kevés mintát veszünk eredendően és így nehéz a mintavétel hibáját megítélni. A mintavételi egységek száma korlátozott, esetleg a kisméretű gyárudvart egy mintavételi egységként kezeljük.

Ha egy mintavevő dolgozik, célszerű a páros és páratlan fúrások anyagát külön-külön gyűjteni 1. és 2. számú átlagmintába. Helyesebb minden esetben, ha a mintázandó területen 2 mintavevő halad külön átlagmintákat gyűjtve, egyenletesen bejárva a területet véletlenszerű fúrásokkal. Nagyobb térséget előzetes helyszini bejárás után homogén mintavételi egységekre bontunk (talajháló vagy raszter) és a négyzethálók vagy rácsok területeiről külön átlagmintákat veszünk átlós bejárással a két-két átló mentén. A mintázandó terület egészére így érvényesülni fog a cikcakkos véletlenszerű mintázás.

		3. A mintavétel mélysége és a minta mennyisége

A talajokat lehetőleg genetikai szintenként mintázzuk és jelöljük. A művelt felső réteget a művelés mélységéig (0-20 vagy 0-30 cm), a bolygatatlan altalajt általában 30 cm-enként. A vizsgálatok jellegéből, céljából adódóan azonban a mintavételi mélység változhat. Szennyezett területen, pl. gyárudvaron, gyakran több méter mélységben nem talaj a takaró réteg,hanem salak vagy iszapok, egyéb üzemi hulladék. A mélyítő fúrásokat ilyen esetben azonos szintenként (30, 50 vagy 100 cm-enként) kell végezni a talajvízszintig, ill. esetleg azt meghaladóan a szennyezés határán túl.

Amennyiben avar, szerves fedőréteg is található, a fedőréteget, a legfelső finom humuszos réteget külön mintázzuk feljegyezve vastagságát cm-ben, valamint egyéb jellemzőit (szín, állag, összetétel a helyszini megfigyelés alapján). A feltalaj mintázásakor a mintavételi mélység függhet a védendő objektumtól és a hasznosítástól. Számos talajhasználati mód lehetséges, de csak néhány esetre alapozunk. Kiindulási alap a területhasznosítók egy-egy csoportja, valamint a károsanyag bekerülésének útja, mint pl. szájon át (orális), belélegzéssel (inhalatív) stb.

Gyermekjátszó: Az 1-6 éves korú gyermekek a legérzékenyebbek, akiknél döntő az orális felvétel. Mintázandó a homokozó homokja és a környező fedetlen talaj 35 cm mélységig. A gyermekjátszó füves, fás, növényekkel fedett része mintavételi szempontból a "park" kategóriába esik.

Kiskertek, házikertek: A gyermekeken túl a felnőttek is védendők, akik érintkeznek a talajjal a kerti munkák során. A gyermekek orális terhelése itt is jelentős lehet, de kisebb mint a játszótéren, ezért a határértékek nagyobb tűrést jeleznek. Amennyiben az udvar vagy a kert egy része játszótérül szolgál, természetesen a homokozóra érvényes megítélést kell követni. A mintázandó réteg az ásásnak, forgatásnak megfelelően 0-35 cm.

Sportpályák: Érintettek a sportolók és a sportesemények látogatói. Meghatározó a por belélegzésével járó terhelés. A gyepes, valamint más borítással fedett pályák a "park" kategóriába sorolandók. A fedetlen területek, pályarészek mint pl. a futballkapu előtti játéktér ide tartozik. A talajmintavétel 0-10 cm-t érint.

Parkok, szabadidő területek: Döntő a felület fedettsége (növényzet, kőburkolat stb.). A fedetlen poros területen a belélegzés, a porszennyezés dominál. A mintázandó mélység füves területen és a fedetlen poros talajon egyaránt 0-10 cm. A kisgyermekek, fiatalok itt is szorosabb kapcsolatban vannak a talajjal, intenzívebben mozognak, aktívan játszanak.

Ipari terület: A foglalkoztatott dolgozókat éri a terhelés a talaj és a levegő közegből. Munkavédelmi előírások, a maximálisan megengedett munkahelyi koncentrációk kritériumai érvényesíthetők. A mintázást a szennyezés teljes mélységéig el kell végezni. Külön a 0-10 cm réteget is mintázzuk a fedetlen területeken.

Mezőgazdasági terület: Élelmiszer és takarmány előállítására szolgál. A mintavétel mélysége eltér a művelt és a nem bolygatott rét és legelő között. A határértékek függenek a hasznosítás módjától és a talajtulajdonságoktól, ezért a pH, humusz és agyag mennyisége meghatározandó a növényanalízis adataival együtt. Rét és legelő 10 cm, művelt területek 30 cm mélységig mintázandók.

Nem agrárökoszisztémák: Erdőgazdálkodási, vízvédelmi és nem hasznosított egyéb területek tartoznak ide. Döntő itt a vizek és az ember védelme. A talajvíz védelme miatt fontos a terhelés nagyságának és a károsanyag oldhatóságának ismerete a telítetlen zónában. Elsősorban a 0-30 cm felső réteget mintázzuk, szennyezés gyanúja esetén a mélyebb rétegekből is mintát veszünk egészen a talajvízig.

Megjegyezzük, hogy a növény nélküli lakó és játszó területen, gyárudvarokon célszerű a felszíni poros 0-2 cm és a 2-10 cm réteget, növénnyel fedett lakó és játszó területen a 0-5, ill. 5-10 cm réteget külön begyűjteni és elemezni. Ha fennáll a mélyebb szennyezés lehetősége, a szennyezés határáig mintázandó. A homokozókban átlagmintát veszünk a töltéshomokból a talajfelszínig vagy az aljbetonig. Mélyítő fúrásokra (esetleg több vagy több tíz m-ig) van szükség, amennyiben fennáll a talajvíz szennyeződésének veszélye. Hasonlóképpen szennyvízelvezetők torkolatánál, bányavidékek meddőhányóin, gyárudvarokon, árterületek üledékein és vízgyűjtőkön is minden olyan esetben, amikor állandó erős terhelés gyanítható. A mélyebb rétegek, kőzetek vizsgálata elkerülhetetlen, amennyiben az átszivárgó vízzel bevitt anyagokat kíséreljük meg nyomon követni. Az ajánlott mintavétel mélységét Eikmann és Kloke (1993) a hasznosítás módja és a védendő objektumok szerint csoportosítva a 5. táblázatban foglalja össze.

A minta mennyisége (tömege) a vizsgálatok számától és céljától függ. A finomra őrölt légszáraz talajmintából a következő mennyiségekre van szükség g-ban:

	Tápelemek, humusz és pH meghatározása	250 g
	Fizikai vizsgálatok (kötöttség, térfogatsúly, fajsúly)	500 g
	Szervetlen károsanyagok vizsgálata	150 g
	Dioxin és furán vizsgálata	500 g
	Klórozott szénhidrogének meghatározása	400 g
	PAH meghatározása	500 g

A minta tömegét a fúró átmérője, a leszúrás mélysége, a pontminták száma és a talaj térfogatsúlya határozza meg. A térfogatsúly 0.2-1.7 között változhat. Előbbi a tőzeges szerves talajokra, utóbbi a homokos ásványi talajokra jellemző. A fent említett talajtömeg magában foglalja az archiváláshoz szükséges mennyiséget, a minta előkészítése (szárítás, őrlés, szitálás), analízise során fellépő veszteségeket, valamint az ismételt vizsgálatokhoz igényelt tartalékot is. A talajtulajdonságok, valamint a rendeletben előírt káros anyagok vizsgálatához szükséges talajmennyiség általában az 1 kg-ot ritkán haladja meg, friss mintára számítva. Szerves és kavicsos talaj esetén gyakran több mint 2 kg talajtömegre lesz szükség ahhoz, hogy elégséges finom talajrészt nyerjünk a laborvizsgálatokhoz.

Amennyiben egyéb paraméterek, szermaradványok elemzésére is szükség van, úgy a minta mennyiségét értelemszerűen növelni kell. A reprezentativitás követelményeiből adódóan a felesleges talajmennyiséget csak azután szabad kidobni, ha az egész mintatömeget alaposan homogenizáltuk, tehát lehetőleg a szárítást és őrlést követően. A szabványosított hengeres fúrók, botfúrók az előírt számú leszúrással biztosítják a szükséges talajtömeget, így elkerülhető a felesleges talajtömeg mozgatása és hibalehetőséget magában foglaló szanálása. Ásó vagy lapát használatát még felszini mintavételkor is tiltani kell, mert nem biztosítja az egyenletes mintavételi mélységet és kevés pont anyagából túl nagy, illetve gyakran nem reprezentatív talajmintát eredményez.

Hasznosítás módja	Védendő objektum	Szennyezés módja	Felszín jellege és fedettsége növénnyel	Talajmintavétel mélysége*
Gyermekjátszó	Gyermekek, kísérőik	Szájon át (orális)	Homokozó homokja és fedetlen környéke	35 cm
Házi- és kiskertek	Gyermekek, felnőttek	Orális és inhalatív	Ágyások és növényszegény felületek	35 cm
Sport- és lőpályák	Sportolók, fiatalok	Inhalatív	Pálya felülete és növényszegénykörnyéke	10 cm
Parkok, pihenőhelyek	Felnőttek, gyermekek	Inhalatív és orális	Nem fedett és növényszegény felszín	10 cm
Ipari területek	Felnőttek, munkavállalók	Inhalatív és víz	Nem fedett és növényszegény felszín	10 cm
Mezőgazdasági területek	Növények, tápláléklánc	Orális és növény	Szántó, zöldség- és gyümölcs területei	35 cm
Nem mezőgazd. területek	Talajvíz, növénytakaró	Orális, víz és növény	Nem hasznosított természetes felszín	Feltalaj 50 cm-ig

		4. Mintavételi terület kijelölése (talajháló, mátrix, raszter)

A mintavételi területek ill. parcellák határai és nagysága esetenként változhat a vizsgálat céljainak megfelelően, de általában elfogadott, hogy a maximum 1 hektár azaz 10.000 m ² lehet szennyezett ipari vagy kommunális területen. Irányadó a védendő objektum. Amennyiben védendő az ember, a terület méretét a hasznosítás módja (mint pl. gyermekjátszó, település vagy az adott ipari létesítmény területe) és fedettsége határozza meg. Mezőgazdasági művelésnél szintén a hasznosítás alapvető, külön mintázandó pl. egy zöldség a kertben stb. A minden esetben 2-2 átlagmintával jellemzett mintavételi egység további bontása akkor indokolt, ha különbség van a kezelésében vagy a talajtulajdonságok (mint pl. a pH, humusz, mész- vagy agyagtartalom, vízgazdálkodás) mások.

A mintavétel lehetővé teszi a károsanyagok eloszlásának megismerését, amennyiben a mintavétel az előre ismert vagy feltételezett szennyezőforrás és a talajtulajdonságok figyelembevételével történik. Ha nincs ilyen stabil kiinduló pontunk, úgy egy térbeli hálót tervezünk a mintázandó területre és kijelöljük a mintavételi egységeket. Első lépésben a mintázandó térséget bejárjuk és bejelöljük az 1:10.000-es méretarányú térképre a területre eső létesítményeket (épületek, utak, kutak), valamint a szennyezőforrást. Ha ásott kutakat találunk, bejelöljük a mintavétel időpontjában mért talajvízszint mélységét és ha ismert, a talajvíz áramlásának irányát.

Mezőgazdasági területen felhasználjuk az üzemi/gazdasági térképeket, melyen fel vannak tüntetve a táblák jelei, határai és területei, valamint a művelési ágak is. A térképlapnak kettős funkciója van. Segítségével és a helyismeretek birtokában kell megtervezni és kijelölni a mintavételi egységeket, rögzíteni rajta a mintavételek helyét, számát. Ezáltal utólag visszaazonosíthatók a vizsgálati eredmények, elhatárolhatók a foltok és ellenőrizhető az esetleges talajtisztítási beavatkozás eredményessége. Az így elkészített mintavételi térkép 1 példányát a mintákkal együtt a vizsgáló intézménybe küldjük, 1 példány a mintavevőnél marad. Amennyiben a gazdaság nem rendelkezik üzemi térképpel, beszerzendő a Megyei Földhivataloknál az 1:10.000-es kataszteri térkép. Kisegítő jelleggel felhasználhatók még üzemi talajtérképek, meliorációs tervek, tápanyagtérképek, melyek feltüntetik az előforduló talajtípusokat és korábbi beavatkozásokat.

Ha a vizsgálandó terület kisebb, pl. 1000 m ² alatti, úgy a hálót sűrítjük, hogy legalább 5-10 mintavételi területet, ill. 10-20 átlagmintát kapjunk. Az 1000-10.000 m ² területen 20-30 m-es hálót alkalmazva 20-30 átlagmintával jellemezhetjük a szennyezést. Nagyléptékű regionális felmérésnél másképp járunk el. A mintázandó régióban reprezentatív mintavételi helyeket jelölünk ki. A minimálisan szükséges mintavételi helyek száma (n) függ a terület heterogenitásától (n_h), a területnagyságtól és a vizsgálati léptéktől (n_g). Mivel tájanként változhat a heterogenitás nempontszerű diffúz terhelésnél is, több kiegészítő mintavételi területet kell kijelölni (n_z). Ez a minimális mintavétel számát jelenti. Az analíziseket és a kiértékelést követően egyedi esetekben további mintavételre lehet szükség. Példaképpen bemutatjuk a Kieli Egyetem Földrajzi Intézete által javasolt mintaszámot a vizsgált terület és lépték függvényében (db):

Lépték méretaránya	Vizsgált terület nagysága km 2 -ben*
	100	1000	10.000
1 : 25.000	20	200	2000
1 : 50.000	10	100	1000
1 : 500.000	1	10	100

* Párhuzamos átlagminta javasolt 10 m sugarú körben

Megemlítjük, hogy hazánkban létrejött a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM), mely országos mérőhálózat és 1236 pontot foglal magában. A mérőhelyeket természetföldrajzi egységek reprezentatív területein jelölték ki, így jellemezhetik az ország talajviszonyait és lehetővé teszik a talajállapot változásának nyomon követését is. A TIM pontok érintik azokat a termőhelyeket, ahol szabadföldi tartamkísérletek vannak, korábbi vizsgálatok és talajtani céltérképek készültek, ill. egyéb vizsgálatok folytak vagy folynak (meteorológiai állomás, talajvízszint-észlelő kút, földtani mélyfúrás, hidrológiai megfigyelő állomás). Ilyen módon a mérési pontokon nyert adatok kapcsolhatók múltbani adatsorokhoz és egyéb vizsgálatok eredményeihez.

Az említett sűrűségű, regionális vagy országos áttekintést segítő mintázás a Geográfiai Információs Rendszer (GIS) számára nyújt adatokat és a nemzetközi összehasonlítás alapjául szolgálhat. A német-orosz, valamint a német-magyar talajvédelmi együttműködés keretében hasonló felvételezésekre került sor, melyek elsősorban a regionális háttérszennyezettség megállapítását célozták. A hálórendszer, a raszter felépítése megfelelő méretarányú, kellő minőségű átnézetes térkép segítségével történik. A raszter eredet, az első mintavételi hely, a vizsgálandó régió területén húzható leghosszabb egyenes középpontja. A hálót az egyenes mentén fokozatosan kell kialakítani a földrajzi szélességgel párhuzamosan.

Az első keresztirányú egyenes a raszter középpontján halad át, a többi attól É-ra és D-re kerül. A mintavételi helyek közötti minimális távolság megállapításához irányszámként használható a 0.04-es szorzó. Ez 1:10.000 méretarány esetén 400 m, 1:25.000 méretaránynál 1000 m, 1:200.000 méretaránynál 8000 m távolságnak felelhet meg. A hexagonális raszternél a keresztirányú párhuzamosok távolságát úgy kapjuk meg, hogy a mintavételi helyek közötti távolságot 0.866 faktorral szorozzuk. Ez az eljárás a szennyezők kétdimenziós vizsgálatára alkalmas ott, ahol nem állnak rendelkezésünkre a mérőhálózat pontosítását (optimalizálását) lehetővé tevő alapinformációk (németországi javaslatok).

Mindenféle mintavételnél figyelembe vesszük a terület lejtési viszonyait. Az erózió következtében a lejtő felső, középső és alsó szakasza eltérő minőséget/szennyezettséget jelenthet. A mintavételi egységeket úgy kell kijelölni, hogy egy-egy parcella a lejtő azonos szakaszára kerüljön a különböző lejtőszakaszok önálló értékelhetősége érdekében. A 10 %-nál nagyobb lejtőkön a hálót a lejtőre keresztbe húzzuk. Talajszelvény ill. mélyfúrás esetén külön-külön mintázzuk a lejtő felső, középső és alsó részét. A lejtő hordalékos alján talajvíz-mintavételre is törekedni kell. A mintavétel minden esetben párhuzamos átlagmintavételt jelent.

		5. Pontszerű szennyezők környezetének mintázása

Pontszerű szennyező környezetében a szennyezőforrást középpontnak véve, a mintavételt koncentrikus körök mentén végezzük a fő- és mellékégtájaknak megfelelően. A középpontot, a szennyezőforrást 1:10.000 léptékű térképre rajzoljuk be. A térképen feltüntetjük a létesítményeket (pl. házak, utak, kutak stb.), felszini vizeket. A bejárás alkalmával bejelöljük az ásott kutakban mért vízszintet, a talajvízszint mélységét és ha ismert, a talajvíz áramlásának irányát

A térképvázlaton 0.2, 0.5 és 1.0 km sugarú köröket, valamint az uralkodó szélirányban 2, 3, 4, 5 km sugarú legalább 120 ^o -os köríveket rajzolunk. A teljeskörök mentén, az összes fő- és mellékégtájnak megfelelő sugarak metszéspontjában kijelöljük a mintavételi helyeket. A 2, 3, 4 és 5 km sugarú köríveken szélirányban, szintén a fő- és mellékégtájaknak megfelelő sugarú metszéspontokon, továbbá azok felezőpontjában is 22.5 fokonként mintavételre kerül sor a 4. ábrán feltüntetettek szerint.

Az egyes mintavételi helyeket a körív sorszámával és az égtáj megjelölésével kódoljuk. A talajt minden egyes helyen 20x20 m-es mintaterekről vett átlagmintákkal (2-2 db) jellemezzük, a 400 m ² háló átlói mentén. A felszini mintákat 0-25 cm talajrétegből vesszük, az átlagminták tömege minimum 1 kg legyen. Amennyiben a terület mikrobiológiai szennyezettségét is vizsgáljuk, úgy külön mintavételre kerül sor. A szennyezőforrás körül a vizsgálatot olyan távolságig kell végezni, amelyen túl a vizsgált szennyezők (az adott meghatározási módszer hibáját figyelembe véve) a távolsággal már nem csökkennek. Amennyiben felmerül a mélyebb szennyezés gyanúja, a 20-20 m háló sarkain és átlói metszéspontjában (összesen 5 db) mélyfúrást végzünk mintaterenként, ill. az átlók metszéspontjaiban 1-1 talajszelvényt tárunk fel. Ebben az esetben a szélirány nem befolyásolja a mintavételt, célunk pedig nemcsak a horizontális terjedés megismerése, hanem a vertikális eloszlás vizsgálata is.

4. ábra

Az előbbi esetben a szennyezőforrás (pl. egy gyárkémény) emisszióját, kibocsátását mérjük tartós szennyezés esetén a talaj felszínén. A pillanatnyi emissziót a levegőben mérhetjük. Amennyiben a szennyezőforrás a talajban található, hatását hasonló mintavétellel követhetjük nyomon. A helyszini bejárás nyomán a térképen bejelöljük a szennyezőforrást, 1 km távolságig feltüntetjük a házakat, utakat, létesítményeket, kutakat és a felszíni vizeket. Feljegyezzük az ásott kutak észlelt vízszintjét és ha ismert, a talajvíz áramlásának irányát. Fontos lehet a maximális és minimális talajvízszint ismerete a szennyezett területen. A szennyezőforrást középpontnak véve a térképre 10, 20, 50, 100, 200, 500, 1000 stb. méter sugarú köröket rajzolunk a fő- és mellékégtájaknak megfelelően, ill. a sugarak metszéspontjaiban kijelöljük a mintavételi helyeket az 5. ábrán bemutatottak szerint.

5. ábra

A mintavételi pontokat azonosítási számmal látjuk el a fentebb említett módon, a mintákat fúróberendezéssel vesszük a talajvízig terjedő rétegből. Ügyelni kell arra, hogy a furat faláról talaj ne hulljon vissza. Mivel a mélyfúrásnál használt mintavevő átmérője nagyobb és a kiemelt talajtömeg jelentős, elégséges a 0-20, 50-70, 100-120, 150-170 stb. cm mélységből származó talajt begyűjteni a 20-20 m négyzet sarkain és átlói keresztezésében. A mikrobiológiai szennyezettség vizsgálatához rétegenként külön mintát kell venni. A szennyezőforrás (pl. szikkasztó berendezés) körül olyan távolságig terjedjen a mintázás, amelyen túl a vizsgált jellemzők az adott módszer meghatározási hibáját figyelembe véve már nem változnak.

		6. Lineáris emissziós terület mintázása

Autópályák, utak, vasutak, csatornák mentén a mintavétel követi a lineáris szennyezőforrás helyzetét. A mintavételi háló téglalap alakú, nyújtott, a hálópontok a szennyezőforrástól 5, 10, 20, 50, 100 stb. m távolságban helyezkedhetnek el a szennyezés jellegétől függően. A hálók, ill. mintavételi területek átlói mentén vesszük meg véletlenszerű leszúrásokkal a 2-2 átlagmintát a felszínen, ill. szükség szerint a háló sarok és átlójának metszéspontjaiban 5-5 mélyfúrásra kerülhet sor, melyek anyagát részben átlagmintákká egyesíthetünk vagy külön analizálunk. A mintavételi pontok kijelölését a 6. ábra szemléleti.

6.ábra

		7. Egyéb kisméretű terület mintázása

Egyéb kisebb méretű területek (régi szemétlerakóhely, gyárudvar, futballbálya stb.) mintázása során is érvényesülnek ugyanazon alapelvek, melyeket korábban már megfogalmaztunk. A mintázandó területet először bejárjuk és kijelöljük a mintavételi egységeket, megrajzoljuk vázlaton a talajhálót. Minimum 4-6 mintavételi egységet célszerű a helyi viszonyoknak megfelelően képezni, így 8-12 átlagmintát nyerünk. Az átlagmintákat a négyszögek átlói mentén haladva, jobbra és balra 20-20 leszúrással kapjuk felszini mintázásnál. Mélyebb szennyezés gyanúja esetén a négyszögek sarkain és az átlók metszéspontjain végezhetünk mélyfúrásokat, talajszelvény feltárását. Egy futballpálya felszínének talajhálóit a 7., egy gyárudvar fedetlen felszínének matrixát a 8. ábra szemlélteti.

7. ábra
Javaslat egy futballpálya felszínének mintavételére

8. ábra
Javaslat egy fedetlen gyárudvar felszínének mintázására

A kiszállás, helyszini bejárás és mintázás költségei nem takaríthatók meg. Nem sokat nyerhetünk, ha kevesebb mintát veszünk, viszont elveszítjük az alapos feltárás lehetőségét és esetleg újabb mintavételre kényszerülünk utólag. A sokoldalú analízis költségei nagyságrendekkel nagyobbak lehetnek a mintavételi kiadásoknál, ezért először célzottan a minimálisan szükséges vizsgálatokra szorítkozunk (alapvizsgálatok + a feltételezett szennyezők elemzése). Mélyfúrásoknál tájékozódó jelleggel csak 1-1 fúrás anyagát vizsgáljuk az 5-5 mintavételi pontból, tehát 1 ismétlésben mintaterenként (esetleg átlagmintát keverünk az előkészített fúrások anyagából beméréshez). Amennyiben elégtelennek bizonyulnak a kapott eredmények a megbízható ítélet meghozatalához, úgy pótlólag elvégezhetők az elemzések újabb mintákon és más szennyezőkre.

Felmerül a kérdés, mekkora az a minimális terület, amelyet még mintázni érdemes? A mintavétel és az analízis költségei a talajkitermelés kiadásaihoz viszonyulnak. Amennyiben a szennyezett talaj térfogata az 50-100 m ³ -t meghaladja, talajvizsgálatokra kerülhet sor.

		8. Mezőgazdasági táblák, diffúz szennyezett területek mintázása

Nagy kiterjedésű területek, mezőgazdasági táblák általános talajszennyezettségének jellemzése a felszínen átlagmintákkal, valamint szelvénymintákkal történik. Mintavétel előtt a területet bejárjuk, 1:10.000-es léptékű térképen megjelölve az ott található létesítményeket. A vizsgálandó területet maximum 6 hektáros mintavételi parcellákra osztjuk és meghúzzuk a percellák 2 átlóját. Az átlók mentén minimum 20-20 pontból részmintát veszünk a 0-20 cm rétegből, tehát 2-2 átlagmintát gyűjtünk mintavételi egységenként. A szelvényminták helyét lehetőleg a parcellák sarkain és az átlók metszéspontjain, reprezentatív helyén jelöljük ki és helyét a térképlapon feltüntetjük.

A talajszelvényt jellemezni hivatott fúrásokat talajfúró berendezéssel, kanálfúró fejjel a 0-20, 50-70, 100-120, 150-170 stb. cm mélységből vesszük lehetőleg a talajvízig, de homoktalajnál minimum 3 m, egyéb talajon 2 m mélységig. A minták legkisebb tömege 0.5 kg, melyeket külön polietilén tasakba teszünk és furatszámmal ill. rétegjellel (mintavételi mélység) látunk el. A mintavételről jegyzőkönyvet veszünk fel, mely tartalmazza a mintavétel helyét, idejét, a mintavevő nevét, a használt térkép megnevezését és léptékét, a begyűjtött átlagminták számát, a furatok számát és a mélyfúrásból származó minták számát, a talajvíz mélységét. A szelvények mikrobiológiai szennyezettségének vizsgálatához rétegenként külön mintát veszünk.

Amint korábban utaltunk rá, a mezőgazdasági táblák kijelölésénél és mintázásánál az üzemi, talajtani, meliorációs, táblatörzskönyvi térképek és adatok elengedhetetlenek. Elvégzendő a növények analízise is, mely külön mintavételt igényel. A talaj szántott rétegének mintázására a standard botfúró szolgál, mely 20-25 leszúrásból kb 1 kg mintát gyűjt. A bolygatatlan rét-legelőn a 10 cm mintavételi mélység szükségessé teszi a 25-30 leszúrást, hogy a kb. 1 kg átlagminta tömegét megkapjuk. Réteges mintavételnél is használható ez a fúrótípus, amennyiben a talaj állapota lehetővé teszi, hogy 3 részletben (kiemeléssel) a 60 cm-ig lehatoljunk keveredésmentesen (beomlásmentesen). A fúrót csak függőleges mozgással lehet lenyomni.

A mélyebb mintázásra 60 cm mélységig külön rétegfúró is szolgálhat. A fúróhoz tartozó mintavevő kanállal annyi minta vehető ki a fúró felvágott oldalából, hogy a minimális 20 leszúrásból összegyűlik kb. 1 kg talajminta. Ilyen fúrókat használnak az állókultúrák (szőlő, gyümölcs, bogyós kultúrák) és a cukorrépa táblák mintázásához, amennyiben a talajvizsgálatra alapozott szaktanácsadás igényli a 0-20, 20-40 és 40-60 cm rétegek tápanyagállapotának ismeretét is. A standard és a rétegfúró beszerezhető a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomások segítségével. Gépi rétegfúrók különböző válfajai szintén alkalmazhatók.

		9. Mintavétel a talaj mikrobiológiai vizsgálatához

Felszini mintázás esetén a háló kijelölt pontjain, ahol a szelvényfúró pontokat is kijelöljük, a talajfelszínt megtisztítjuk és steril kanállal 0-5 cm mélységből 100 g talajmintát gyűjtünk steril porüvegbe. Ezt követően ugyanezen a ponton 20 cm mély, 30x30 cm kerületű gödröt ásunk. A gödör falából 15-20 cm mélyen újra 100 g talajt veszünk steril kanállal és egy újabb steril üvegbe helyezzük. A mintákat mintavételi területenként (hálónként) legalább 3 ismétlésben vesszük és hűtőtáskában a laboratóriumba szállítjuk, ahol a feldolgozásig +4 ^o C-on tároljuk. A feldolgozást lehetőleg 24, legkésőbb 48 órán belül el kell végezni.

Szelvények rétegenkénti mintázásánál rétegfúrót használunk. A fúrófejben felhozott talajminta felső vékony rétegét steril késsel levágjuk és az előre előkészített polietilén zacskóba tesszük. A megmaradt talajfelületről steril kanállal 100 g mintát veszünk és steril üvegbe helyezzük. A mintákat a fent leírtak szerint szállítjuk és tároljuk. Amennyiben feltárt szelvényt mintázunk ügyelni kell arra, hogy a mintát a genetikai szint legjellemzőbb részéből vegyük, ill. a nem jellemző részek (pl. állatjáratok, krotovinák, elütő talajfoltok) ne kerüljenek a mintába.

		10. Mintavételhez szükséges eszközök, a minták szállítása és tárolása

Első feltétel a megfelelő léptékű és minőségű térképek beszerzése, helyszíni térképvázlat készítése, amennyiben szükséges. A mintavételhez úgyszintén szükséges mindennemű, a szennyezett területre vonatkozó információ, adat. A mintavétel sűrűsége, a talajháló e nélkül nem tervezhető meg célszerűen és gazdaságosan. A mintavétel technikai eszközei az alábbiak: szabványosított standard fúrók és rétegfúrók, kézi és gépi mintavevők, polietilén zacskók és zsákok, vedrek, tájoló. A mikrobiológiai vizsgálatokhoz külön alufóliába csomagolt és hővel sterilizált kések és spatulák vagy fémkanalak, sterilizált 200 g-os csiszolt dugós porüvegek és hűtőtáska is szükséges. Minden mikrobiológiai mintához külön eszköz használandó.

A mintavevő eszközt minden használat előtt meg kell tisztítani. A fúrók talajjal érintkező részének olyan anyagból kell lennie, amely a mintát nem szennyezi. E célra megfelelők a kemény acélfúrók. Szerves anyagok vizsgálatánál lakkozott, olajozott, impregnált és műanyag szerszámot nem szabad használni. Az avar, szervesanyag-takaró mintázása egy minimum 0.1 m ² alapterületű fémkeret beszúrásával, a takaróanyag vastagságának mérésével és kiszedésével történik legalább 5 ismétlésben mintavételi egységenként. Ez a szervesanyag-takaró polietilén zacskókba gyűjthető.

Amennyiben veszélyes szerves szennyezők fordulnak elő, a mintákat barna porüvegben, ill. aluminium vagy nemesacél edényben szállítsuk. Dioxin esetén polietilén zacskó is megfelelő. Könnyen párolgó mintákat szorosan záródó edényekben gyűjtünk és az edényeket szinültig töltjük. Tápelemek, nehézfémek és arzén elemzésénél általában műanyag (fémmentes) edényeket használunk. A szerves Hg vegyületek talajmintáit az illékony szerves vegyületekre vonatkozó szabályok szerint kezeljük. A minták hűtve szállítandók és a mintavételt követő 12 órán belül azokat analizálni vagy konzerválni szükséges. Egyéb talajparaméterek vizsgálatánál a talajok 40-60 _oC-on történt szárítást követően eltarthatók.

A tárolással szembeni igény, hogy a mintában ne következzenek be olyan változások, amelyek a vizsgált tulajdonságok megváltozását eredményezhetnék. Szennyezésmentes, tiszta, jól szellőzött, hűvös és sötét helyiségben tárolhatók a talajok légszáraz állapotban. A száraz talajban a biológiai folyamatok szünetelnek. A szennyezésen túl legfőbb veszély a benedvesedés, mely egyfajta érlelést, átalakulást eredményezhet (penészedés, gombásodás, algásodás, kémiai átalakulás). A rosszul tárolt minta hamis eredményeket szolgáltathat és a hibák utólagos korrigálása már megoldhatatlan. A mintákat meg kell őrizni, archiválni kell, hogy utólagos vizsgálatok végzését lehetővé tegyük.

A talajmintavétel tartozékai még a mintazacskón kívül a mintaazonosító jegy és a védőtasak, melyek a minták szennyezésmentes, vízálló és egyértelműen leolvasható jeleit tartalmazzák. Feltétlenül szerepelnie kell a következő adatoknak: a mintavétel helye, dátuma, száma a mintavételi térképlap szerint; mintavétel mélysége és jellege (átlagminta, pontfúrás anyaga), valamint a mintavevő neve és címe. A műanyag zacskó vagy az üveg (szerves szennyező esetén) falára írt jelek nem elégségesek. Mindig kettős biztonsággal dolgozunk, a külső jelek vagy feliratok sérülhetnek vagy olvashatatlanná válhatnak.

Külön mintaazonosító jegyet alkalmazunk, melyet értelemszerűen kitöltve a polietilén védőtasakba helyezünk és a mintazacskóba tesszük. A mintaazonosító jegy védett a nedvességtől és a sérülésektől. Miután a mintázandó területet bejártuk, a mintavételt megterveztük, a hálót felépítettük, a mintaazonosító jegyeket előre kitöltve és védőtasakba rakva sorba helyezzük a mintavételi tervnek (útiránynak) megfelelően. A mintaazonosító jegy anyaga karton, mérete általában 8x4 cm; a védőtasak 12x4.5 cm méretű polietilén zacskó.

A mintavételt irányító szakembernek a helyszínen kell jól láthatóan kijelölni a parcellák sarokpontjait. Erre a célra felhasználhatók a helyszín tereptárgyai, vagy karókat és zászlókat kell használni. A 2 m-es piros-fehér jelzőkarók hasznos segédeszközök. A mintavevők a parcellák átlói mentén meghatározott számú lépés után veszik a pontmintákat felszíni mintázásnál vödörbe vagy közvetlenül a mintazacskóba, amit az irányító szakember a helyszínen ellenőriz. Az átlag- vagy mélyfúrások mintáit zsákokba gyűjtjük és mintavételi kísérőbárcával látjuk el, mely tartalmazza az alábbi adatokat: mintavétel ideje és helye; a zsákban levő minták számozása ...-tól ...-ig; a minták darabszáma.

		11. A mintázandó terület jellemzése, helyszini adatfelvételezés

Az utóbbi 100 évben gazdasági életünkben jelentős szerepet játszott anyagokról esetenként kiderült, hogy mérgezők, nem lebomlók, mobilisak, élő szervezetekben felhalmozódhatnak. A szennyeződés tehát származhat régebbi időkből, a veszély megítélése különleges szaktudást igényel. A törmelék- és hulladéklerakó helyeken, meddőhányókon a terepet mesterségesen feltöltötték olyan anyagokkal, amelyek a természetes altalajtól ill. talajtól különböznek. Szennyezésre gyanúsak az üzemek régi telephelyei, raktárai, ahol a múltban káros anyagokkal dolgoztak. Az anyagok "leltárát" be lehet határolni a termelési folyamat ismeretében.

Más eredetű szennyezéseknél mint pl. közlekedés, légszennyezés, szennyvizek és -iszapok mezőgazdasági alkalmazása, ma már betiltott növényvédőszerek maradványai, csővezetékek szivárgásai stb. ilyen anyagleltárt nehezebb készíteni. Adatok és információk gyűjthetők az érintett üzemekben, helyi hatóságoknál, tulajdonosoknál, lakóknál. Lakott területen előfordulhat, hogy emberek olyan alápincézett házban laknak, mely egy korábbi háztartási vagy ipari szemétlerakóra épült és a deponált anyagból keletkező gáz egészségüket veszélyezteti. Lakott területen ilyen esetben az építési előírások lehetnek mérvadók, beleértve a kívánt munkavédelmi szabályozást is.

Gondolni kell arra, hogy a szennyezett területen, hulladéklerakón a felszabaduló anyagok különböző formában és halmazállapotban fordulhatnak elő és különböző szállítási mechanizmusok (konvekció, diffúzió, megoszlás, diszperzió stb.) révén terjedhetnek. A gáz, folyadék (feloldott vagy szuszpendált) és szilárd szennyezők egymásba is átalakulhatnak, egyaránt terjedhetnek a telítetlen és telített talajrétegekben. Az anyagáramlás, a migráció végbemehet a nehézségi erő, koncentráció-csökkenés (diffúzió), talajvízáramlás (konvekció) segítségével. Mindez anyagspecifikus és nem független a helyi talajtani, geológiai, hidrológiai és hasznosítási tényezőktől.

Alapvető pl. a hidrogeológiai körülmény, a hidraulikus áteresztés. Utóbbi függ a hasznos üregtérfogattól. A laza kőzetek áteresztő képességét emellett főként a kötöttség (szemcsenagyság) és a tömődöttség befolyásolja, míg a tömör kőzeteknél a rések és repedések lehetnek meghatározók. Mészkövekben ehhez még a karsztosodás is hozzájárul, növelve az áteresztést és a talajvíz potenciális veszélyeztetettségét. Az elszivárgó csapadékvíz szállíthatja a szennyezőket a talaj telítetlen rétegein és a kapillárisokon keresztül a vízzel telített zónába. Fontos információt jelenthetnek tehát a háttérvizsgálatok, amelyek a geológiai/hidrogeológiai jellemzőkre vonatkoznak, valamint a geológiai és hidrogeológiai térképek, talaj- és talajvíz térképek.

A szennyezés felderítéséhez mintázzuk a talajt, altalajt, talajvizet. Egyszerű esetben legalább három talajvíz mérőhely szükséges ahhoz, hogy meg lehessen határozni a talajvízszint fekvését, a hidraulikus esést és ezzel együtt a talajvíz áramlási irányát. Mindez fontos a mintavételek, mérőhelyek megtervezésében. A talajvíz mérőhelyeket a hulladéklerakó szélétől 20-100 m távolságban célszerű elhelyezni az alsó áramlásnál a talajvíz áramlási irányára merőlegesen. Fontos lehet a felső áramlásban is elhelyezni egy mérőhelyet kontrollként (semleges kút).

A talajvíz talprétegét, ill. a talajvíztartó feküjét általában nem fúrjuk át a mélyebb rétegekben fekvő víz szennyezésének elkerülése érdekében, ill. hogy a különböző rétegvizek közötti hidraulikus összeköttetést elkerüljük. Ha mégis szükséges a mélyebb rétegvízek vizsgálata és eközben a védő agyagszint átfúrása, akkor megbízható tömítés beépítéséről is gondoskodni kell. Szükségessé válhat kutatóvájatok vagy szondázó fúrások létesítése, melyek segítségével meghatározható egy szennyezett terület horizontális és vertikális kiterjedése. A gyanús területeken kívül feltáró fúrások végezhetők a geológiai szituáció tisztázása érdekében. Egyúttal talaj- és talajvíz minták is nyerhetők a fúrómagvakból. Esetenként a talajlevegőt is elemezni kell könnyenilló anyagokra. A talajvíz toxikussága biotesztekkel is vizsgálható. (Pl. Daphnia baktérium teszt.)

Régi hulladéklerakók, hulladéktemetők gyakran takaró réteget kapnak és növénytermesztési célokat szolgálnak. Ha a szennyezésre gyanús területet a növények termőhelye szempontjából kell megítélni, akkor a vizsgálatokat általában 1 m mélységig végzik, ugyanis ezt tekintjük gyökérzónának. A káros anyagok felvétele döntően ebből a tartományból történik. A környező talajok is károsodhatnak azonban, a szennyezők széllel, vízzel vagy egyéb úton átjuthatnak, a depóniagáz is elvándorolhat az altalajban és a távolabb fejlődő növényzetben okozhat kárt. E téren ismereteink meglehetősen korlátozottak, különösen ami a szerves szennyezők mozgását illeti.

		12. Talajvíz mintavétel kémiai vizsgálatokhoz

Talajmintát gyűjtünk azon szelvényekből, ahol elérjük a vizet. Hasonlóképpen vízmintát veszünk talajvízkútból, rétegvízből, belvízből, felszíni álló vagy folyóvizekből. A mintavevő edénnyel minden esetben annyi mintát veszünk, hogy a 2 literes folyadékedény megteljék. Szükséges lehet a minta tartósítása.

Amennyiben a folyamatos mintavételhez talajvízkutakra van szükség, a kijelölt helyen talajfúróval olyan átmérőjű lyukat fúrunk, hogy a PVC cső behelyezhető legyen. A cső perforált vége 50 cm mélyen a talajvízadó rétegbe kerül, fedéllel zárható teteje a talajfelszín felett 20-30 cm magasan, jól láthatóan, jelzőoszloppal megjelölve helyezkedik el. A legalább 10 cm belső átmérőjű csőben zsineggel leereszthető az 5-7 cm átmérőjű, 2-3 dl űrtartalmú rozsdamentes acél mintavevő edény.

Ásott talajszelvény összegyűlt talajvizébe merítve a folyadékedényt közvetlenül megtölthetjük. Rétegvízből a kilépés helyén, drénvízből a drénkifolyóból, belvízből és kisebb állóvizekből ill. folyóvizekből szintén közvetlenül vehetünk mintát. A drénkifolyót szükséges lehet lapáttal annyira megtisztítani, hogy aláférjen a folyadékedény. Drénaknában zsinegre kötött mintavevő edényt, vödröt tarthatunk a vízsugár alá.

A talajvízmintákat a talajmintákhoz hasonlóan azonosítóval látjuk el és a mintavételről jegyzőkönyvet veszünk fel. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a minta kódszámát, a mintavétel helyének (táblaszám, hossz stb.) és jellegének (talajvízszelvényből vagy talajvízkútból, rétegvíz, drénvíz, belvíz, egyéb folyó- vagy állóvíz) megnevezését, mélységét cm-ben, valamint a mintavétel idejét és a mintavevő nevét. A mintákat az előírt helyszíni vizsgálatokat követően (hőmérséklet, szín stb. megállapítása) lehetőleg hűtőtáskában szállítjuk a laboratóriumba.

		13. Szennyezett területek feltárásának alapelvei és a káros anyagok leltára

A munka során az alábbi egymásra épülő feladatok jelentkeznek, ill. a következő munkafázisok különíthetők el:

I. Feltárás (a szennyezés ill. károsodás tényének megállapítása).

1. Felderítés az előzetes információk, bejelentések és adatok alapján.
2. Tényfeltárás további vizsgálatokra épülve, a szennyezés mértékének és kiterjedésének pontos meghatározása kárbecsléssel, kárfelméréssel, kockázatbecsléssel.

II. Veszélyelhárítás (azonnali elhárítás, kárenyhítés vagy ütemezett megelőzés).

1. Kármegelőzés a további károkozás megakadályozásával.
2. Kárenyhítés a károsodás részleges elhárításával.
3. Kárfelszámolás a károsodott elem megtisztításával, teljes kármentesítéssel.

III. Utóellenőrzés a beavatkozás eredményességének megállapítására.

1. Kontroll vizsgálatok, megfigyelőhálózat működtetése.
2. Területhasználati korlátok, gazdálkodás ellenőrzése.

A szennyezésre ill. a szennyezőanyagokra alkalmazható jogi előírások:

• Veszélyes hulladékokra vonatkozó jogszabály.
• Felszíni és felszín alatti vizek védelmére vonatkozó jogszabály.
• Bányatörvény rekultivációs előírásai.
• Általános rendészeti és rendőrjogi előírások.

A feltárás kapcsán számos illetékességi kérdés is felvetődik, mint pl.:

• Illetékesség az intézkedések elrendelésére.
• Illetékesség a helyszíni és laborvizsgálatok elvégzésére.
• Illetékesség az adatszolgáltatási kötelezettségek terén.
• Illetékesség az adatfelvétel és adattovábbítás terén.
• Illetékesség a területre való belépés joga tekintetében.
• Illetékesség a költségviselési kötelezettségek tekintetében.

Ha a szennyezett területen létesítmények vannak és káros anyagokat tárolnak, az immissziós előírások szerint is intézkedések foganatosíthatók. A területeket a helyi építési tervekben fel kell tüntetni és építkezési engedélyek kiadása előtt a veszélyeztetettséget vizsgálni szükséges. A károkozás kétirányú lehet, nemcsak az ember, hanem a természeti közegek is károsodhatnak a megbolygatott talajon. Megnyugtató döntés csak valamennyi érintett fél együttműködésével, szakemberek széles körének bevonásával és gyakran jelentős többletköltséggel hozható.

		14. A károsanyagok leltárának becslése

A számbavételnek ki kell terjednie a régi lerakóhelyekre, ahol mesterséges anyagokkal feltöltés történt, beleértve az építési törmeléklerakó helyeket is. Szennyezésgyanúsak általában azok a régi üzemi területek, ahol a múltban környezetkárosító anyagokkal dolgoztak. Össze kell állítani a használt anyagok leltárát a régebbi tevékenységi típus alapján, melyek a kockázatra utalnak. A német tapasztalatok szerint iránymutatóul szolgálhat az alábbi összeállítás:

1. Kőszénbányák, kokszolók, gázművek: Ammónia, As, Pb, Cr, Zn, antracén, (azbeszt), benzol, benzo/a/pirén, cianid, fluorén, krezol, mezitilén, ásványolaj, naftalin, PAH, fenol, sav, lúg, kátrányolaj, tiocianát, toluol, xilol.
2. Ércbányák: Pb, Cd, Cr, Cu, Hg, Zn, cianid, krezol, fenol, sav, lúg.
3. Ásványolaj tárololók, feldolgozók: As, Pb, Cr, Cu, Ni, Se, V, Zn, antracén, benzin, benzol, dibrómmetán, diklóretán/propán, etilbenzol, ásványolaj, naftalin, PAH, PCB, PCN, fenolok, TCDD, sav, lúg, kátrányolaj, tetraklóretán, ólomtetraetil, toluol, triklóretán/etén, xilol.
4. Vas- és acélgyártás: As, Pb, Cd, Cr, Ni, Hg, V, Zn, fluorid, cianid, ásványolaj, fenol, sav, lúg.
5. Érckohók: As, Sb, Be, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, Se, Tl, V, Zn, cianid, fluorid.
6. Fémolvasztók: As, Sb, Be, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, Zn, cianid, fluorid, ásványolaj, sav, lúg.
7. Fémöntőde: As, Sb, Cd, Pb, Cu, Ni, Hg, V, Zn, cianid, fenol, sav, lúg.
8. Fémek felületi kezelése és edzése: As, Sb, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, Se, Zn, benzin, benzol, cianid, kloroform, diklórmetán, fluorid, ásványolaj, sav, lúg, széntetraklorid, tetraklóretén, triklóretán/etén.
9. Szárazelemek és akkumulátorok gyártása: As, Sb, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, Se, Zn, fluorid, sav, lúg.
10. Szervetlen alapanyagok, vegyszerek előállítása: Ammónia, As, Sb, Be, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, Se, Tl, V, Zn, cianid, tiocianát, fluorid, fluoroszilikát, dinitrofenol, nitrobenzol, pentaklórfenol, sav, lúg, széntetraklorid.
11. Műtrágyák előállítása: Ammónia, nitrát, As, Cd, Cu, Tl, sav, lúg, fluorszilikát.
12. Szerves alapanyagok, vegyszerek és gyógyszerek előállítása: bármilyen anyag előfordulhat.
13. Műanyagok előállítása: Pb, Cd, Cr, Se, Zn, sav, lúg, akrilnitril, benzol, kloroform, cianid, dibrómetán, diklóretán/etén/propán, dinitrotoluol, epiklórhidrin, fluorid, krezol, PAH, fenol. ftalát, toluol, széntetraklorid, vinilklorid.
14. Festékek és lakkok gyártása: As, Sb, Pb, Cd, Cr, Cu, Hg, Se, Zn, antracén, benzin, benzol, klórbenzol/fenol, kloroform, cianid, diklórmetán, dinitrofenol/toluol, etilbenzol, fluorantén, fluorid, krezol, mezitilén, ásványolaj, naftalin, nitrobenzol, PAH, PCB, fenol, pentaklórfenol, ftalát, sav, lúg, kátrányolaj, tetraklóretán/etén, széntetraklorid, toluol, triklóretán/etén, xilol.
15. Növényvédőszerek gyártása: As, Pb, Cr, Cu, Hg, Se, Tl, Zn, aldrin, benzol, kloroform, klórbenzol/fenol, cianid, DDT, dibrómetán, diklórfenol/propán, dinitrofenol, epiklórhidrin, fluorid, fluoroszilikát, hexaklórbenzol/ciklohexán, krezol, naftalin, nitrobenzol, fenol, pentaklórfenol, TCDD, kátrányolaj, széntetraklorid, triklórbenzol/fenol, tetraklóretán, xilol.
16. Lőszer és robbanóanyag gyártása: As, Sb, Pb, Cr, Cu, Hg, dinitrofenol/toluol, nitrobenzol, fenol, sav, lúg.
17. Használt vegyszerek, oldószerek regenerálása: bármilyen anyag előfordulhat.
18. Állati tetemek roncsolása, hasznosítása: ammónia, benzin, tetraklóretán.
19. Üveg gyártása és feldolgozása: As, Sb, Pb, Cd, Cr, Cu, Ni, Hg, Se, Zn, benzol, cianid, fluorid.
20. Fafeldolgozás és megmunkálás: As, Cr, Cu, Ni, Hg, Zn, benzin, DDT, diklórmetán, dinitrofenol, fluorantén, fluorid, fluorszilikát, krezol, ásványolaj, naftalin, PCB, PCN, pentaklórfenol, fenol, sav, lúg, TCDD, kátrányolaj, széntetraklorid, toluol, triklóretán, xilol.
21. Papír és textil gyártása és feldolgozása: As, Sb, Pb, Cr, Cu, Hg, Zn, benzol, cianid, epiklórhidrin, ásványolaj, PCB, pentaklórfenol, sav, lúg, tetraklóretén, kátrányolaj, talliumtriklórbenzol, triklóretán/etén.
22. Gumi, műanyagok és azbeszt feldolgozása: Sb, Pb, Cd, Cr, Cu, Hg, Se, Zn, azbeszt, akrilnitril, benzin, benzo/a/pirén, benzol, klórbenzol, cianid, diklóretán/etén/metán/propán, dinitrotoluol, epiklórhidrin, fluorid, nitrobenzol, PAH, PCB, fenol, ftalát, kátrányolaj, széntetraklorid, toluol, triklóretán/etén.
23. Bőripar (előállítás és feldolgozás): As, Cr, Hg, fluorid, krezol, naftalin, pentaklórfenol, fenol, széntetraklorid.
24. Növényolajipar (étkezési olajok és zsírok gyártása). Cr, Ni, benzin, benzol, kloroform, diklóretán/metán, sav, lúg, széntetraklorid, triklóretén, tetraklóretén.
25. Vegytisztítás: Benzin, benzol, kloroform, diklóretán, tetraklóretén, triklóretán/etén.
26. Hulladékkezelők és derítők: bármilyen anyag előfordulhat.
27. Ócskavas és autóroncs telepek: Zn, Cd, Cr, Pb, benzin, ásványolaj, PCB, tetraklóretán, triklóretén.
28. Teherpályaudvarok: kiömlő folyadékok és szóródó rakomány bármilyen anyaga.
29. Repülőterek: ásványolaj, benzin, benzol, ólom- és brómvegyületek, foszfát, észter, tetraklóretán/etén, triklóretén.
30. Benzinkutak: Benzin, benzol, diezel üzemanyag, klórozott szénhidrogének, kenőanyagok, ólomakril, petróleum, PAH, toluol, xilol.

Egyéb eredetű szennyezések felléphetnek a légköri ülepedéssel, árvizekkel, öntözésre használt szennyvizekkel, az alkalmazott szennyvíziszapokkal, meghibásodott csővezetékekkel, növényvédőszerekkel nagyobb felületen, de nem mélyrehatóan. Utóbbi szennyezések nyilvántartásba vételéről is gondoskodni kell a talajvédelmet szolgáló intézkedések kikényszerítésével egyidejűleg.

		15. Előzetes adatgyűjtés, felderítés, tájékozódás

Az előzetes információszerzés és adatgyűjtés a feltárás része és segít eligazodni a tekintetben, hogy valóban fennáll-e a szennyezés, illetve

• mely szennyezők fordulhatnak elő, azok hatása a környezetre;
• mely tevékenység, esemény vagy technológia jelenthet szennyezőforrást;
• milyen mérvű lehet a károsodás mértéke, kiterjedése;
• becsülhetők a szennyezési utak és a veszélyeztetett objektumok.

A felderítés során összegyűjtött és a szennyezést alátámasztó dokumentáció alapján valószínűsíthető a helyszínen a szennyezőforrás vagy szennyező tevékenység, azonosíthatók a korábbi engedélyezés körülményei, jogszabályi korlátozások stb. A diagnosztikai célú vizsgálatok előtt minél részletesebb információszerzés indokolt, hiszen költségigénye elenyésző a talajtani feltáráshoz viszonyítva. Minél precízebb előzetes ismeretek birtokába jutunk, annál jobban megtervezhető a talajmintavétel és analízis, ill. annál gazdaságosabbá válik az egész feltárás. Az adatgyűjtést folyamatosan végezni kell a munka során, hiszen újabb szempontok merülhetnek fel.

Az előzetes információgyűjtés meghatározza a diagnosztikai feltárás hatékonyságát, valamint megvalósíthatóságát is a helyi adottságokhoz igazodva. Másrészről megalapozza a kockázatelemzést, amennyiben leírja a környezeti elemeket (érzékenységük, várható állapotváltozásuk) és viszonyukat a környezethasználattal. A vizsgálatokat több évre vagy évtizedre visszamenőleg el kell végezni, amennyiben az eset indokolja. A káresemények kapcsán tekintettel kell lenni a gyártástechnológiákra, szolgáltató tevékenység jellegére, raktározás és kereskedelem milyenségére, hulladék- és szennyező anyagokkal végzett bármilyen tevékenységre.

Ismerni kell a korábbi rendkívüli eseményeket, az akkori szennyezés körülményeit, a megtett intézkedéseket és azok következményeit. Ellenőrizni kell a fő tevékenységhez kapcsolódó fenntartási és javítási munkák jellegét (elfolyás, csöpögés, elszóródás lehetősége). A szennyező anyagokat azonosítjuk, csoportba soroljuk mint alapanyagok vagy segédanyagok, félkész- vagy késztermékek, energiahordozók, szennyvizek és szennyvíziszapok, veszélyes és nem veszélyes hulladékok. A szennyező anyagok mennyiségének, kiterjedésének becslése kapcsán ismerni kell a termelő tevékenység anyagforgalmát, anyagmérlegét.

Fontos dokumentumok lehetnek az alábbiak:

• veszélyes hulladékok bevallása, nyilvántartása, anyagmérlege;
• veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó hatósági engedélyek, szerződések, szállítólevelek, jegyzőkönyvek, raktározási adatok, bírságok stb.
• nem veszélyes hulladékkezelés bizonylatai és raktári nyilvántartása;
• tüzelőanyagok, alap- és segédanyagok, energiahordozók raktári nyilvántartása; a hulladékok tárolásának körülményei; a műszaki védelem módja; a telepen belüli és a ki/beszállítás mikéntje.
• földalatti tartályok és közművek helyzetére vonatkozó dokumentumok;
• szennyvízgyűjtő és tisztító rendszer működése, kezelése, iszapelhelyezés módja, korábbi szennyvízkezelési és gyűjtési eljárások.

A fentieken túl információk, háttérismeret nyerhető olyan dokumen-tumokból mint a vízjogi engedély, levegőtisztaságvédelmi bejelentések, haváriaterv, üzemi környezetvédelmi szabályzat, munkavédelmi utasítás, selejtezési jegyzőkönyvek, leltárhiányok jegyzőkönyvei, tartályok nyomáspróbájának igazolása. Részben a termelő tevékenységhez nem kapcsolódó szennyezésekre utal a kommunális szemétlerakó, a települési szilárd hulladék elhelyezése, melynek fontos dokumentumai lehetnek:

1. A beszállítási körzetben élő lakosok száma és az ott működő nem veszélyes termelési hulladékot kibocsátó üzemek.
2. A települési és a termelési hulladék neme, fajtája, összetétele és mennyisége.
3. A lerakó dokumentált, vélt vagy becsült élettartama.
4. A szervezett szemétszállíltás kezdete, a szállítást végző neve.
5. A lerakó műszaki védelme és a lerakás módja.
6. A térségben 1981. előtt működő és veszélyes hulladékot termelő üzemek ill. azok hulladékának kezelési módja.

Egyéb nem azonosítható, de valószínűleg illegális veszélyes hulladék lerakónak minősíthető területek azonosításához különösen fontos információkat gyűjteni a szennyezésről (eredete, milyensége, elterjedése). E célból a területen dolgozók, a közelben lakók, a szállítási útvonal mellett élők, a kezelő vagy őrző személyek és a hatósági megbízottak kérdezhetők ki, velük készíthetők riportok, hang- vagy videofelvételek, melyek kiindulási alapul szolgálhatnak a feltárás további lépcsőinél.

		16. A környezeti adottságok és a helyi viszonyok figyelembevétele

Az előzetes adatgyűjtés során felvesszük az általános adatokat, melyek a szennyezésgyanús terület azonosítására szolgálhatnak:

1. Telephely vagy terület fekvése: helység, körzet, dűlő megnevezése;
2. Terület nagysága, tulajdonosa vagy használója (a szennyezés idején és jelenleg);
3. Elérhető dokumentációk: szakvélemények, végzések, esetleges publikációk, fúrások adatai, korábbi feltárások eredményei;
4. A szennyezőanyag-"leltárhoz" tartozó adatok. Anyagok fajtája és becsült mennyiségei, a lerakás módja és ideje; termelt anyagmennyiség t/év.
5. Terepváltozás a lerakás következtében (feltöltés, halmozás);
6. Területhasznosítás régen és most, valamint a tervezett hasznosítás.

A környezeti feltételek értékelése során figyelembe kell venni, hogy milyen a szennyezésgyanús terület fekvése lakott övezethez, felszíni vizekhez, árterekhez, természet- és tájvédelmi körzetekhez, vízvédelmi zónákhoz, dologi javakhoz és kultúrális értékekhez, ill. egyéb védendő objektumokhoz. Ilyenek:

1. Éghajlati jellemzők

• helyi adatok mint az átlagok és szélső értékek;
• csapadék mennyisége, eloszlása, intenzitása;
• fagyos napok száma, az első és utolsó fagyos nap előfordulása;
• szél erőssége, gyakorisága és a jellemző vagy uralkodó szélirányok.

• magassági és lejtési viszonyok, domborzat, a felszín tagoltsága;
• természetes (erózió, defláció) vagy antropogén felszínmozgások;
• felszín borítottsága, növénytakarója;
• felszín közeli kőzetek kora, összetétele, fajtája, elterjedése.

3. Talajtani jellemzők

• talaj genetikai típusa és mechanikai összetétele (fizikai félesége);
• talajképző kőzete és vízvezető képessége (K-szivárgási tényező);
• adszorpciós kapacitása, kationmegkötő képessége (s és T érték)
• agyagos rész tartalma és minősége, kémhatása és szervesanyag-készlete
• termőréteg vastagsága és mészállapota stb.

Amennyiben a talajtulajdonságokat korábban nem vizsgálták, mindenképpen meghatározásra szorulnak a tájékozódó ill. részletes vizsgálatokban.

Meghatározó jelentőséggel bír a talajhasználat módja. A részletes megjelölés érdekében Baden-Württemberg talajvédelmi irányelvei pl. közel 40 változatot kódolnak a felvételezés kapcsán, az alábbi csoportokat képezve:

• szántó, zöldterület (legelő, kaszáló, rét, alomtermő terület)
• házikert (zöldséges, ültetvény, díszkert, pázsit, gyep)
• parlag (gyomos, bokros, lepusztult terület)
• erdő (lomblevelű, tűlevelű, kevert, tarvágás)
• speciális kultúrák (faiskola, komló, szőlő, zöldség, gyümölcs, dísznövény)
• zöldterületek (park, sportpálya, játszótér, iskola területe, temető)
• ipari területek (zöldfelület, raktározási és nem hasznosított terület)
• depók (szemét, kitermelt föld, speciális hulladék, meddőhányók)
• egyéb (közlekedési terület, beépített terület, zárt udvar, egyebek)

Megkülönböztetjük a védett természeti értékeket, védett elemeket. Ide tartoznak a vadon élő védett növény- és állatfajok (esetleg élő szervezetek egyedei, társulásai, fejlődési szakaszai), védett tájértékek, élőhelyek, földtani alakulatok és képződmények. Utóbbiak lehetnek: barlang, szurdok, hegy, szikla alakzat, ősmaradvány és ásványtársulás. A védett vizek között említhetők források, patakok, folyók, tavak, vízesések, lápok. Természeti erőforrásokhoz soroljuk az ásványi anyagokat (nyersanyag lelőhelyek) és energiahordozókat (bányaterület).

A környezeti elemek jellemzésekor megadjuk azok védettségi kategóriáit. Azaz a levegő esetén a levegő tisztaságvédelmi, a felszíni vizeknél a vízminőségi területi kategóriákat. A felszín alatti vizeknél megkülönböztetünk

• a hivatalos értesítőben közzétett fokozottan érzékeny vízminőségi területeket,
• ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvízforrások védőövezeteit, védőidomait,
• kijelölt talajvíz, parti szűrésű és sekély rétegvízű távlati ivóvízbázisok területeit.

Rögzítjük az infrastrukturális ellátottság jellemzőit (légi, vizi, vasúti, úthálózati közlekedés), melyek a kármentesítés későbbi fázisaiban mint a tervezés, kivitelezés, figyelőrendszer kiépítése, megvalósíthatóság során fontos szerephez jutnak. A káreseményeket is azonosítani szükséges mint gázkilépés, szivárgó víz, felszíni és talajvíz szennyezés, földcsuszamlás, terep süllyedése, növényzet károsodása, szél- és vízerózió, égés, robbanás, egyéb. A szennyezőanyag tulajdonságai közül az alábbiak ismerete meghatározó jelentőségű lehet a kockázatbecslésnél:

• összetétele, megjelenési formája (keverék, komplex vegyület stb.);
• sűrűsége, szétterülés helye, pH értéke;
• oldhatósága vízben, savban, lúgban, szerves oldószerekben;
• stabilitása aerob és anaerob viszonyok között (pH-függés, bomlástermékek);
• tűz és robbanás veszélyessége, radioaktivitása, veszélyességi besorolása.

A szennyezés terjedésének vizsgálatakor (9. Ábra) meghatározzuk a térbeli kiterjedést és az időbeli változásokat (időbeli és térbeli becslés ill. előrejelzés). A becslés történhet egyszerű számításokkal a sebességi, szivárgási, térfogati, hígulási stb. együtthatók figyelembevételével, elvi modellezéssel vagy egyéb műszaki becslésekkel. Mindehhez természetesen ismernünk kell a szennyezés körülményeit mint a szennyező minősége és mennyisége, környezeti elemek tulajdonságai és az érintett terület sérülékenysége, szennyezés története, időtartama.

Mivel ebben a szakaszban még nem rendelkezünk elégséges adattal, a hiányzó ismereteket közvetett információk, szakirodalmi utalások és analógiák útján pótolhatjuk. A szennyezőforrástól kiindulva megkíséreljük feltárni a szennyezés különböző terjedési útvonalait és megbecsülni, hogy az adott szituációban mely környezeti elemek a leginkább veszélyeztetettek. A terjedés jellegét döntően meghatározza, hogy pontszerű, foltszerű vagy diffúz szennyezőforrásról van szó. A szennyezőanyag kibocsátása történhet a levegőbe, vagy közvetlenül a talajfelszínre, talajba, talajvízbe, egyéb felszíni vízbe. Ennek megfelelően a terjedési utak az alábbiak lehetnek: levegőn, talajfelszínen, talajon talajvízen és felszíni vízen keresztüliek.

Az élő szervezetek egyaránt szennyeződhetnek a levegőből, talajból és vízből, tehát bármely közegből. A légterjedés a meteorológiai viszonyok függvénye, de meghatározó a szennyező anyag minősége, diszperzitása, szemcsemérete is. A szennyezés lehet helyi, regionális és globális. A talajfelszíni szennyezésnél az elfolyás, a víz és a szél általi elhordás a döntő. A talajban a vertikális terjedés megállapításához, az oldottanyag-transzport megítéléséhez mintavételek és analízisek szükségesek. A közvetlenül szennyeződő közeg más elemeket is veszélyeztet, úgy mint a

• légkört, talajt, felszíni vizeket (terjedés levegőben),
• talajokat, levegőt, felszíni vizeket (terjedés talajfelszínen),
• levegőt, talajt, talajvizet, felszíni vizet (terjedés talajban),
• talajt, talajvizet, felszíni vizet (terjedés talajvízben).

9. ábra
Szennyezőanyagok lehetséges vándorlása
szennyezett területről

Pontszerű szennyezőforrásnál a szennyezőanyag koncentrációja a kibocsátás helyétől távolodva koncentrikusan csökken mind horizontális, mind vertikális irányban. Különösen jellemző mindez a friss szennyezésekre, míg a régi szennyezések alakja jelentősen torzulhat. Foltszerű forrásnál több különböző kibocsátási pont jelenik meg, közöttük a szennyezés elmosódik és a heterogenitás, az egyenetlen akkumuláció dominál. Diffúz forrásnál ezzel szemben viszonylag egyenletes a terülés, a szennyezés. Mindez fontos a talajmintavételi tervek összeállításánál.

A kibocsátás időtartama lehet folyamatos, pillanatszerűen ismétlődő és bizonyos időszakra korlátozódó. Mértéke jellemezhető térfogattal és tömeggel, időben változó paraméterek esetén átlagértékekkel vagy idősoros adatokkal. Elégséges kiindulási adat esetén a szennyezők transzportja modellezhető, számszerűen is előrejelezhető bizonyos esetekben, főként az egyszerűbb mozgásokat leíró levegő és víz modellekben.

Tájékozódási szempontok lehetnek az összegyűjtött információs források kiértékeléséhez:

1. Milyen dokumentációk állnak rendelkezésre?
2. Adatok, közlések mennyire megbízhatóak, források ellenőrzése.
3. Térképek, légi fényképek szisztematikus kiértékelése évjáratonként.
4. Cégek, helytörténeti írások szisztematikus kiértékelése.
5. Egyes személyek, korábbi alkalmazottak információinak ellenőrzése.
6. Helyszíni felmérések, vizsgálatok, bejárások adatainak értékelése.
7. Helyi hatóságoktól, hivataloktól származó adatok értékelése.

		17. A feltárhatóság tényezői és korlátai

A gazdasági okokon ill. a pénzhiányon túlmenően természeti, jogi és területhasználattal kapcsolatos korlátozások is fennállhatnak. Jogi természetű akadályt jelenthetnek a tulajdonjogi, kegyeleti és honvédelmi korlátozások, valamint határterületen a szomszéd ország érdeksérelme. A talaj nehéz járhatósága, extrém időjárási viszonyok, árvíz- vagy belvíz veszély, omlás vagy csúszás veszélye, domborzati és természetes terepakadályok a természeti adottságokból eredő korlátokat támasztanak.

Külön nehézségeket okozhat az igénybevehető közműhálózat és energiaellátás, ill. az infrastruktúrális ellátottság hiánya, mely a nehezen megközelíthetőségből, a kiépítettség hiányából adódhat. A területhasználattal összefüggésben befolyásoló tényező a beépítettség, terhelési korlátok, védendő létesítmények jelenléte, balesetveszély vagy forgalomszervezési korlátozás, építmények statikai kockázata a szennyezett talaj bolygatásakor, összefüggő burkolt felületek és nagyméretű fedett létesítmények megléte, védendő mezőgazdasági kultúrák, a telephelyen folyó tevékenységből származó veszélyek (tűz, robbanás, káros sugárzás, fertőzés, gáz és porképződés veszélye).

A környezeti elemeket érintettségük, szennyezettségük mértékének megfelelő részletességgel kell vizsgálni a feltárás során, majd a diagnosztikai-mintavételi eljárásoknál is. Szükséges a prioritást, a rangsort megállapítani és a fontossági sorrendet a fő veszélyforrásoknak megfelelően kialakítani. A közvetetten vagy másodlagosan érintett elemek esetében egyszerűsítések eszközölhetők, a részletesebb feltárás elnapolható vagy elhagyható, a kockázat elhanyagolhatóbb. Ki kell azonban terjeszteni a feltárást a nem szennyezett szomszédos területre, mert háttér vagy referencia (kontroll) területül szolgálnak és viszonyítási alapot jelentenek a szennyezett talaj állapotának megítélésében.

		18. A feltárás végrehajtása

1. Feltárási terv engedélyeztetése a környezetvédelmi hatóságnál.

2. Műszaki biztonsági előírásokhoz igazodó intézkedések:

• A szennyezésgyanús terület körülhatárolása, útlezárás, forgalomelterelés;
• A területen folyó tevékenység korlátozása, szükség esetén áramtalanítás;
• A dolgozók balesetvédelmi és biztonságtechnikai oktatása;
• Illetéktelenek bejárásának és tartózkodásának megakadályozása;
• Védőfelszerelések beszerzése és használatának betanítása;
• Biztonsági és védelmi berendezések telepítése.

3. Feltárás megkezdésének bejelentése az illetékes környezetvédelmi hatóságnál.

4. Mintavételi és mérési helyek kitűzése, geodéziai azonosítása és térképi megjelölése.

5. Felvonulás a mérésekhez és mintavételekhez szabvány mintavételi eszközökkel.

6. Helyszíni mérések végzése és az adatok rögzítése jegyzőkönyvben a feltárási tervben, ill. az érvényes szabványelőírásokban leírtak szerint.

A jegyzőkönyvben részletesen ismertetni és indokolni kell a feltárási tervtől való esetleges eltérést.

A mintavételek adatait a mintavételi jegyzőkönyv rögzíti:

• mintavételi eljárás mikéntje, ideje és helyszíne,
• minta egyértelmű azonosítói, kódja (mélysége, átlagminta/pontminta stb.),
• mintavételi és mérési eszközök leírása, típusai és jellemzői,
• hatóságnak/műszaki ellenőrnek átadott kontroll minta azonosítása,
• mérést, mintavételt befolyásoló körülmények ismertetése (időjárási tényezők, biztonsági előírások betartása, üzemeltetés mikéntje stb.),
• minták tárolásának és szállításának módja, ideje,
• mintavételi tervtől történő esetleges eltérés részletes ismertetése és indoklása.

A laboratóriumi analízisek, mérések jegyzőkönyvének tartalmi követelményei:

• minták átvételének/beérkezésének ideje,
• minták feldolgozásának kezdete és az alkalmazott módszerek,
• méréshez használt műszerek és jellemzőik megadása,
• mérési eredmények és a kimutathatósági határok közlése,
• mérést végző személyek és a laboratórium megnevezése.

A munkák befejeztével feloldhatók a korlátozások és elszállíthatók a biztonsági berendezések, elkészíthető a végleges feltárási dokumentáció az adatgyűjtés, valamint a helyszíni és laboratóriumi mérések alapján. A dokumentációnak tartalmaznia kell tehát az adatgyűjtés információit:

• a szennyezés okának, eredetének és körülményeinek leírását.
• a szennyezés helyének, környezetének jellemzését.
• a veszélyeztetett természeti, környezeti és művi elemek felsorolását.
• a szennyezés geológiai, hidrológiai, természeti adottságainak jellemzését.

A dokumentációnak tartalmaznia kell a részletes feltárás eredményeit:

• A mérési, mintavételi helyek koordinátáit.
• A helyszíni és laboratóriumi mérés eredményeit.
• Az értékeléshez, minősítéshez használt határérték táblázatokat.
• A szennyezett terület lehatárolását, annak megbízhatóságát.
• A becsült szennyezőanyag mennyiségét, szétterülését.
• A szennyezők kármentesítés szempontjából fontos jellemzőit, a kármentesítési technológiát befolyásoló tulajdonságait.

A kármentesítési feladatok végrehajtására ütemtervet kell készíteni (lokalizálás, ill. védekezés, megóvás, tisztítás). Meg kell fogalmazni, ill. utalni szükséges mindazon körülményekre, melyek a kármentesítés biztonságos végrehajthatóságát befolyásolják. A feltárási jegyzőkönyvben rögzítendő a javaslat a figyelő rendszer (monitoring) üzemeltetésére.