8. A rekultivációs és kármentesítési munkák koncepciója, az elvégzett munkák bemutatása

		8.1.Föld alatti létesítmények

A termelés leállításának természeti, környezeti hatásai

A termelés leállításának leggyorsabban jelentkező hatása a bányában fakadó vizek szintjének emelkedésében nyilvánult meg.

A II. IV. és V. Bányaüzemek üregei egymással összeköttetésben vannak, illetve a táró szinten a III. Bányaüzem is kapcsolódik hozzájuk. A III. Bányaüzem bezárása megtörtént, öregségi vizei az üregek telítődése után az É-i tárón folynak ki. A III. Bányaüzem táró feletti szintjeiről szintén ide áramlanak a fakadó vizek. A többi üzem üregeinek telítődése után a bányavíz az É-i tárón jut a felszínre.

A fakadó vizek kioldják a velük kapcsolatba kerülő ércet. Elnyelik a radongáz egy részét és a fa korhadásából származó kénhidrogént. A bányában olajos, illetve robbanóanyag- maradványokból, akkumulátorokból származó vegyi szennyező anyagok nem maradhattak az öregségi vizek szennyeződésének elkerülése miatt. Várhatóan uránnal, rádiummal, valamint radon- és kénhidrogéngázzal terhelt víz fog az É-i tárón kifolyni, amelynek a kezelésére fel kellett készülni.

A szellőztetés megszüntetése után az utóbbi évekre jellemző 20-30.000 m ³ /perc levegő kiáramlása megszűnik. Csökken a zajhatás. A szívó hatás megszűnésével csökken a radon- kiáramlás.

A bányában használt gépi berendezések túlnyomó része ugyan nem hasznosítható gazdaságosan, a környezetre gyakorolt hatásuk alapján azonban azokat ki kellett menteni.

8.1.1. A föld alatti létesítmények bezárásának koncepciója

A Bányatörvény 42. §. (2) bekezdés szerint: “A hasznosításra nem kerülő föld alatti bányatérségeket olyan állapotban szabad felhagyni, hogy az sem a környezetre, sem a felszínre veszélyt ne jelentsen.”

A fejtési bányatérségek felhagyásának módja – a mellékkőzetek, elsősorban a fedőrétek szerkezeti, fizikai-mechanikai tulajdonságai és a kialakult fejtésmódok miatt – az uránbányászatban általában a fedőrétegek omlasztásával történt. Az elmúlt több évtizedes bányászati tevékenység során az a tapasztalat, hogy az omlasztással felhagyott fejtési térségek hatására a külszínen nem, vagy alig érzékelhető mozgások jelentkeztek. A kisebb méretű mozgások hatására – melyek lakott területtől távol keletkeztek – károsodások nem következtek be.

A fedőkőzet kezelése – az omlasztásos fejtés felhagyás esetén – irányítható és szabályozott körülmények között ment végbe. Ez a fejtési üregekre előírt legnagyobb nyitott terület (1000 m ² ) elérése esetére és a fejtési üregek lefejtés utáni felhagyására is vonatkozott.

A fenti okok miatt célszerűnek tűnt a bezáráskor még nyitva lévő fejtési üregeket is a korábbi gyakorlat szerint felhagyni.

A kirabolt, leomlasztott fejtési térségeket az ÁBBSZ előírásai szerint a szellőztetésből ki kell zárni. A bányatérségek lezárását oly módon kell elvégezni, hogy a radongáz, amely a fejtésekben maradt ércekből keletkezik, ne áramolhasson ki az üregekből, de a fakadó vizek akadálytalanul elfolyhassanak. A radongáz kiáramlását a bánya bezárási munkáit végző dolgozók védelme érdekében kellett megakadályozni.

A felhagyással párhuzamosan a nem szennyező, de gazdaságosan hasznosítható villamos, gépészeti és bányászati anyagokat, gépeket, eszközöket, berendezéseket ki kell rabolni.

A feltárt készletek kitermelésére vonatkozó döntést alapvetően környezetvédelmi szempontok indokolták, tekintettel arra, hogy a vízzel történő természetes kioldódás, a perkolációs folyamat révén az öregségi vizek U-tartalma jelentősen növekszik. A víz oldott U-tartalmának minimalizálása érdekében a bányabezárási terv a bezárási munkák során keletkezett, 500 g/t U-tartalom feletti – mivel a perkoláció hatásfoka erősen minőségfüggő – ércek kiszállításával számol.

A föld alatti munkákat úgy kellett ütemezni, hogy a bányából kiszállítandó összes érc 1998. I. félév végéig feldolgozásra kerüljön, hogy azt követően a dúsító leszerelésének munkáit ne akadályozza.

8.1.2 A föld alatti létesítmények felhagyása

A tevékenység kivitelezését a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény, valamint a végrehajtását szabályozó 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet és a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség által kiadott Környezetvédelmi Engedély alapján az éves Műszaki Üzemi Tervekben tételesen felsorolt, külön engedélyezési eljárásokban is jóváhagyott tervek szerint végezték el.

Az elvégzett munkák főbb csoportjai:

• fejtési bányatérségek felhagyása
• külszínre nyíló aknák felhagyása
• külszínre nyíló aknák végleges lefedése
• É-i és K-i tárók felhagyása
• olajjal, savval, lúggal szennyezett talajok felszedése, ártalmatlanítása
• olajjal, zsírral szennyezett gépi berendezések kiszerelése
• a föld alatti bányatérségek egyenletes vízfeltöltődését biztosító, de a radongáz kiáramlását mérséklő gátrendszer kiépítése.

A BT. Vhr. 26. § (4) bekezdés d) pontja alapján a 4954/2000/3. számon kiadott pécsi Bányakapitánysági határozatban a 2001–2004. évekre jóváhagyott Műszaki Üzemi Terv 26. pontjában előírtaknak megfelelően készítették el a bánya megszüntetési állapotát tükröző bányatérképeket.

Fejtési bányatérségek felhagyása

Az több évtizedes bányászati tevékenység mérésekkel igazolt tapasztalata, hogy az omlasztással felhagyott fejtési térségek hatása a külszínen nem, vagy alig érzékelhető mozgásokat jelentett.

A fedőrétegek szerkezeti, fizikai-mechanikai tulajdonságából, valamint az alkalmazott fejtésmódokból adódóan (max. 1000 m ² nyitott felület, átlagos üregmagasság 3,15 m, a fejtési üregek 85%-ban alátámasztással voltak biztosítva) a túlnyomórészt kamra- és pásztafejtéssel kialakított bányatérségekben a fedőrétegek leomlasztása minden esetben a fejtési üregek feltöltődését eredményezte, megakadályozva az esetleges felboltozódások, átszakadások bekövetkezését.

A felhagyott fejtési üregek lakott területtől távol, a felszíntől legalább 400 m mélységben kerültek omlasztásra.

A fejtési üregek felhagyásával párhuzamosan végrehajtották azon vágatszakaszok omlasztását is, amelyek a térbeli elhelyezkedésük (jelentős tektonikai vetők mentén, fejtési üregrendszerhez való becsatlakozásoknál, 30 m ² -es kitörést meghaladó kereszteződéseknél) miatt, tönkremenetelük esetén jelentős mozgásokat okozhatnának.

A fejtési bányatérségek felhagyása során 163.551 m ² fejtési, 30.338 m ² vágat omlasztását végezték el.

Külszínre nyíló aknák felhagyása

Az ÁBBSZ 13. § (2.) bek. szerint: “A küszínre nyíló aknát felhagyásakor teljes hosszúságban be kell tömedékelni és a tömörödésnek megfelelően utána kell tömedékelni.”

A munkákat, az egyedi engedélyezési eljárás keretében elfogadott külön tervdokumentációban előírtak szerint hajtották végre. A tervek figyelembe vették az betömedékelt akna későbbi funkcióját is (vízkizárás, vízkivezetés).

Tömedékelésre kerültek a IV. és V. szállító, valamint a IV., IV/A és V. légaknák. Ezeknek a nagy átmérőjű, több mint 1000 m mély aknáknak a felhagyása különleges tömedékelési technológiák kidolgozását, alkalmazását igényelték.

V. légakna

A mecseki uránércbányászat a perm-triász homokkő képződményekben, az É-mecseki karszt alatt, attól vízzárórétegekkel elszigetelten folytatta bányaműveleteit. A bányaműveletek csak egy helyen érték el a karsztot, nevezetesen az V. légakna mélyítése során mintegy 200 m-es hosszban harántolta a karsztvíztároló kőzetet. A harántolás során 1m ³ / perces összvízhozamot megközelítő vízfakadások keletkeztek, amelyek a depresszió kiterjedése eredményeként mintegy 120 l/percre csökkentek.

Az V. légakna vízhozamát az egykor mélyített ún. aknatengelyfúráson keresztül engedték le a –13. szintre, ahonnan föld alatti vízelvezetőkön keresztül a bánya fővízmentesítő telepére szállították. A csapoló tevékenység hatására a karsztvíztárolóban az akna közvetlen környezetében depresszió alakult ki.

A bányabezárások folyamatában a függőleges aknákat eltömedékelték, így az V. légaknában is megszűnt a csapoló tevékenység. A bányabezárások eredményeként az összes öregségi víz az É-i tárón folyik ki. (8.1 ábra)

Annak érdekében tehát, hogy az V. légakna által mesterségesen létrehozott karsztvíz és öregségi víz kommunikációja teljes mértékben és maradéktalanul megszüntethető legyen, az akna 360-410 m-es mélységközében injektált kőzetöv létrehozására volt szükség, amelyik ezt a kommunikációt megakadályozza. A kizárás feltétele elsősorban és kizárólag környezetvédelmi célzattal történt, ugyanis amíg a karsztvíztároló vízforgalmában a néhány 10 l/perces elvonás vagy betáplálás gyakorlatilag elhanyagolható, addig a karsztvíztároló védelme érdekében ez a betáplálás már nem engedhető meg.

A bányabezárást követően az üregekben összegyűlő öregségi vizek vízszintje kedvezőtlen esetben elérheti a harántolást, létrehozva a szennyezett öregségi vizek és az ivóvízbázis szempontjából fontos karsztvizek keveredését.

Az V. légakna felhagyásának főbb mozzanatai:

• 13. szinti alapvágat előterheléses zárógáttal való lezárása a tömedékanyag fogadása céljából,
• az akna külszíntől mért 410 m-ig (a karsztvizet tartalmazó zóna alsó határától 10 m-ig) saját meddővel való betömedékelése,
• az ún. vezérlyuk vízlevezető képességének visszaállítása,
• az akna bányászati, gépészeti-villamos visszaszerelése a külszín és 410 m között,
• kísérleti fúrások a vízkizárás műszaki feltételeinek meghatározásához,
• a mérések és tapasztalatok eredményének ismeretében a tervek pontosítása,
• a vízzárást igénylő palást cementtejes és műgyantás beinjektálása,
• az injektálás műszaki eredményességének ellenőrzése és a javítások elvégzése,
• a vízzáró betondugó létesítése,
• az akna bányászati, gépész-villamos berendezéseinek visszaszerelése,
• az akna saját meddővel történő betömedékelése a külszínig,
• az ún. vezérlyuk teljes hosszban való mechanikus műgyantás és cementtejes elzárása,
• az akna külszíni nyílásának lefedése.

V. Légakna és kitörési szintjeinek térfogata

8.1 táblázat

IV. – IV/A. légaknák felhagyása

A bányabezárási tervek szerint a IV. és IV/A. légaknák felhagyását úgy végezték el, hogy a föld alatti térségekben összegyűlő öregségi vizek  az É-i tárón keresztül kifolyhassanak a felszínre (8.2. ábra).

A fenti kiemelten fontos funkciójuk teljesülése érdekében több, a tömedékelés megkezdése előtti részfeladatot kellett végrehajtani:

A két légakna függőleges szakaszai műszakilag, biztonságilag alkalmatlanok voltak munkavégzésre, ezért a bányabezárás egyéb föld alatti térségeinek felhagyásával párhuzamosan építették meg a vizet áteresztő szintzáró tömedékfogó gátakat.

A fakadó vizek kizárására szakaszos kombinált száraz hidraulikus tömedékelési eljárást alkalmaztak a IV. és IV/a. légaknák felhagyásakor.

IV.-V. szállítóaknák felhagyása

Az aknákat a közvetlen közelükben lévő meddőhányók anyagának (mérésekkel folyamatosan ellenőrzöt)t inaktív “saját meddőkőzetével tömedékelték (8.3 ábra).

A kivitelezés biztonsági feltételeként mindkét akna külszíni rakodóit alkalmassá tették a nagy súlyú tehergépkocsik bejárására. Az aknák külszínhez közeli szerelő és kiszolgáló bányatérségeit előtömedékeléssel és külön tervek szerinti pillérbeépítésekkel megerősítették.

Mindkét aknánál a 13. szint alatti ún. zsompokat és zsompvágatokat hidraulikus eljárással tömedékelték be.

Külszínre nyíló aknák végleges lefedése

Az külszínre nyíló nagy mélységű és nagy átmérőjű aknákat a tömedékelés utolsó munkafázisaként a külszínen egy-egy vasbeton lemezzel zárták le.

Az aknák térkiképzésének külszíni csatlakozópontjai, járulékos funkciókat betöltő építményei (szellőzőcsatornák, szállítási, gépészeti, karbantartási, biztonsági építményei stb.) ugyan minden esetben eltérőek voltak, a végleges lezárás követelményeiben azonban az alapelvek közösek, mely szerint a lefedésnek alkalmasnak kell lenni a várható rokkanásból eredő tömedékanyag mérésére és pótlására.

K-i és É-i tárók felhagyása

K-i táró felhagyása

A K-i táró a felhagyott III. üzem déli területein összegyűlő vizek elvezetését szolgálja.

A táró felhagyott szakasza felszínhez közel helyezkedik el, ezért  a tömedékelés az üreg maximális kitöltését irányozta elő a jövőbeli bányakárok elkerülése, minimalizálása érdekében.

A munkavégzés alatt és után a felhagyott bányatérségből a víz változatlan mennyiségben, de már ellenőrzött úton távozik.

É-i táró felhagyása

A II., III., IV. és V. üzemek különböző műveleti szinteken, de végső soron a +219 m mBf tárószinten összeköttetésben állt egymással. Ezt az összeköttetést az É-i táró valósította meg. Az tárón keresztül került a külszínre a bányákból kiemelt víz. Az É-i táró  –  kedvező térbeli elhelyezkedése miatt a bányaüregek feltöltődését követő vízkivezetés, valamint a még meglévő tárószint feletti fakadó vizek végleges kivezetésére szolgál.

• kiképezték azokat a csatlakozó pontokat, melyek hosszú távon biztosítják a fakadó és a feltöltődés után a bányavizek É-i tárói kivezetését,
• megtörtént a táró műszaki állapotának felmérése,
• elvégezték a tektonikailag zavart zónák szakaszain a meglévő biztosítások szükségszerű megerősítését,
• kiépült a hosszú távú vízkivezetést biztosító drenázsrendszer, melynél felújítás után felhasználták a már funkcionáló betonvályút és vascsőrendszert is;
• elkészült a víz akadálytalan kifolyását biztosító, de a radongáz kiáramlását megakadályozó zárógát;
• beépítették a táróban keletkező radongáz mennyiségét mérő műszer elhelyezéséhez szükséges csőrendszert.

A K-i és É-i táró föld alatti térségeinek felhagyása után a külszínen elkészítették a vízkivezetések rákötését arra a csőhálózatra, amelyen keresztül a szennyezett vizek a tisztítóra jutnak. A folyamatosan végzett mérések és megfigyelések a drenázsrendszerek megfelelő működését igazolták.

A környezeti károk minimalizálása a föld alatti térségek felhagyása során

A bányaüregek kiképzésekor alkalmazott technológiák, működési feltételek egy része környezetre káros anyagok felhasználásával járt.

A Környezetvédelmi Engedély előírta a környezetre káros anyagok felszedését, kiszerelését, bányából történő kiszállítását, kezelését és ártalmatlanítását, majd a kijelölt helyen történő elhelyezését.

Így a kármentesítési munkák során az olajjal, savval, lúggal szennyezett talajokat kiszállították és ártalmatlanították.

A kiszerelt és kiszállított fémtartalmú anyagok szennyezettségük és műszaki állapotuk alapján csak kohósításra alkalmasak.

		8.2.Külszíni területek és létesítmények kármentesítési koncepciója és az elvégzett munkák ismertetése

8.2.1.Üzemi területek, építmények kármentesítésének koncepcióterve

Az üzemi területek és építmények sugárzási szintjének csökkentésére (dekontaminálására) a “Sugárvédelmi követelmények”, illetve az ÁNTSZ tárgyban kiadandó határozata a mértékadó.

Az üzemi területek sugárvédelmi minősítéséhez el kellett végezni a levegő gammadózis-teljesítmény és a talaj fajlagos aktivitás méréseket.

A vizsgálatokat 20x20 m-es, illetve ha a mérési eredmények indokolták, 10x10 m-es hálósűrűséggel tervezték.

A megengedett sugárzási szintek ismerete alapján meg kellett határozni az elszállítandó talaj mennyiségét. Az elszállítandó meddőkőzetet, talajt a zagytározókba, a meddőhányóra vagy aknák tömedékeléséhez lehet szállítani a szennyezettségük függvényében.

A megbolygatott területeket tereprendezéssel, inaktív földdel történő takarással kellett helyreállítani. A tervezés alapján a 20 cm-es földtakaró a felére csökkenti a gammadózis-teljesítményt.

Külön kell kezelni a szennyezett utak (betonozott, aszfaltozott stb.) sugármentesítését az egyes üzemi területek jövőbeni hasznosítási koncepciójától függően. Amennyiben a terület hasznosításának valószínűsége alacsony, úgy az üzemudvarok talajának dekontaminálásához hasonlóan a szennyezett burkolatok és útalapok felszedését tervezték (pl. IV. Ny-i légakna üzemi útja). Egyéb esetekben a szennyezettség minősítése utáni döntés szerint kellett eljárni az ALARA elvet szem előtt tartva.

A lebontásra ítélt építményekből kiszerelt gépeket, berendezéseket, tárgyakat nagynyomású vízsugárral dekontaminálni. A maradék felületi szennyezettség függvényében lehet az anyagokat hasznosítani. Ha nagyobb a szennyezettségük a megengedett értéknél, akkor a meddőhányón kell elhelyezni azokat. Az építési törmelékeket szintén a meddőhányón kell elhelyezni.

A további hasznosításra megtartott építményeket a sugárszennyezettségük függvényében nedves takarítással dekontaminálni, majd egyszerű falfelület-felújítással (meszelés, festés) kell alkalmassá tenni. Ha a helyiség padlózata alatt a megengedettnél nagyobb fajlagos aktivitású meddőkőzet van, azt el kell távolítani. Az építmény egyéb célú hasznosíthatóságát a sugárvédelmi mérések alapján dokumentálni kell.

Hulladékok kezelésének koncepcióterve

A rekultivációs munkák során kezelendő hulladékok aszerint csoportosíthatók, hogy azok radioaktív vagy egyéb szennyezést tartalmaznak-e.

Radioaktív anyagokkal szennyezett hulladékok:

a)  Fémhulladékok,

b)  Építési törmelékek,

c)  Talaj,

d)  Oldatok,

e)  Egyéb (gumi, műanyag, kábel stb.) hulladékok.

Veszélyes hulladékok:

a)  Fáradt olajok,

b)  Olajfelitató anyagok,

c)  Olajjal szennyezett talaj, kőzet,

d)  Savval szennyezett talaj,

e)  Egyéb vegyi anyagokkal szennyezett talaj.

A felsorolt radioaktív anyaggal szennyezett hulladékok kezelését az alábbiak szerint kell elvégezni:

a)  Fémhulladékok

A fémhulladékokat az ALARA elvet figyelembe véve dekontaminálni kell, amely vízsugárral történő mosást jelent. Azokat a hulladékokat, amelyeknek a felületi sugárszennyezettsége a megengedett szint alatt van, hasznosítani kell. A nem dekontaminálható fémhulladékokat a III. sz. meddőhányón kell lerakni.

b)  Építési törmelékek

Az építési törmelékeket 0,2 Bq/g fajlagos aktivitás alatt a hagyományos lerakókon is el lehetne helyezni, mégis az látszik gazdaságosnak és ésszerűbbnek, ha valamennyi építési törmeléket a vállalat saját lerakóink valamelyikén helyezik el. Így ezeket a hulladékokat is a III. sz. meddőhányón rakták le a magasabb fajlagos aktivitású törmelékekkel együtt.

c)  Talaj

A radioaktív anyagokkal szennyezett talaj is a III. sz. meddőhányón lett elhelyezve, függetlenül a fajlagos aktivitásának a mértékétől.

d)  Oldatok

A sugárzó anyagokkal szennyezett oldatokat, vizeket az eredetüktől függetlenül a zagytározóban helyezték el.

e)  Egyéb hulladékok

Az egyéb hulladékokat a felületi sugárszennyezettségük alapján kell minősíteni. Ha a szennyezettség értéke a megengedett szintet nem éri el, az anyagot hasznosítani lehet. A nem hasznosítható és a megengedettnél szennyezettebb anyagokat a III. sz. meddőhányón kell lerakni.

f)  Savval szennyezett talaj

A savval szennyezett talajt semlegesítés után a III. sz. meddőhányón kell elhelyezni.

g)  Egyéb vegyi anyagokkal szennyezett talaj

Elsősorban mangánérccel és mésszel szennyezett talajokat kell idesorolni. Az ártalmatlanításuk a III. sz. meddőhányón történt a megfelelő kezeléssel.

A kármentesített és rekultivált telephelyek hasznosításának lehetősége

A külföldi gyakorlat, a hazai felmérések és a koncepcióterv szerint az üzemi területek, létesítmények a dekontaminálás, rekultiváció után ipartelepítés céljára alkalmassá válnak.

Kővágószőlőstől délre fekvő területek

Az ÉDÜ (Ércdúsító Üzem) olyan területen épült, amelynél elsődleges szempont volt a jó megközelíthetőség (vasút, közút), infrastruktúrája teljes körű (villamos energia, víz, távközlés stb.).

A technológiai rendszer elbontása, illetve a terület rekultiválása után a megmaradó épületek felhasználásával kis- és középvállalkozások működhetnek.

A volt I-es bányaüzemi térség területi adottságai kielégítőek kis- és középvállalkozások telepítésére. A környezetében elhelyezkedő perkolációs dombok rekultivációja után kialakulhat egy ipari park.

Rekultiváció után ehhez a területhez kapcsolódhatnak a III-as üzembe telepíthető tevékenységek is.

A fatelep infrastruktúrája a famegmunkálási, tárolási tevékenységhez illeszkedik. Miután a terület iparvágányokkal is ellátott, a vasúti-közúti szállítás kapcsolatrendszerét kielégíti, amely a terület további fejlesztési irányát jelentheti.

A fentiek alapján ezen a területen kialakítható egy ipari park, amely mind a város, mind a régió szempontjából kedvező gazdasági lehetőséget biztosít.

Kővágószőlőstől északra fekvő területek

A területre jellemző, hogy kizárólag a mélyművelésű bányászat számára kialakított infrastruktúrával rendelkezik.

A IV-V. légakna, IV. üzem speciális külszíni létesítményeit le kell bontani, ipari vagy egyéb tevékenység telepítésére nincs lehetőség.

A II–V. Bányaüzemek területén fekvő külszíni létesítmények hasznosítási lehetőségét vizsgálni kell.

Kővágószőlőstől keletre fekvő terület

A Pécsett található központi irodaház, az üzem-egészségügyi rendelő, valamint a balatonkeresztúri üdülő mai rendeltetésének megfelelően tovább hasznosítható.

A rekultivált földterületek hasznosításának lehetősége

A rekultivált földterületek további hasznosíthatóságának meghatározója, hogy infrastruktúrával ellátott telephelyeken vagy bányatelken belül mező- és erdőgazdálkodási környezetben helyezkednek el.

Az infrastruktúrával ellátott telephelyeken az épületek, létesítmények környezetében rekultivált földterületek raktározás, anyagtárolás vagy további ipari beruházások céljára hasznosíthatók.

Az egyéb területeken, ipari infrastruktúrával nem rendelkező mező- és erdőgazdálkodási környezetben levő földterület ipari vagy egyéb termelő jellegű hasznosíthatóságának nincs reális esélye.

A rekultivációt úgy kellett végrehajtani, hogy ezek a területek morfológiailag a környezetbe illeszkedjenek, földtakaró ráhordásával a radiológiai paraméterek a hatóságok által előírt követelményeknek megfeleljenek, a levegőtisztaság és a talajerózió védelme érdekében meginduljon és fejlődjön a zöld növényzet vegetációja. A talajvíz és a rétegvizek további radioaktív szennyeződése az ellenőrzött vízrendezéssel és vízkezeléssel kiküszöbölhető legyen.

Az uránbányászat megmaradó létesítményeinek, rekultivált területeinek további hasznosítása nagyban befolyásolja a kistérség jövőjét, különös tekintettel az uránércbányászat megszüntetéséből adódó, ugrásszerűen megnövekedett foglalkoztatási gondokra.

A Beruházási Programban számba vették azokat a külszíni területeket, a területeken elhelyezkedő művi létesítményeket, melyeket a korábbi bányászati és ércfeldolgozási tevékenység közvetve vagy közvetlenül érintett.

Mintegy 216,5 ha nagyságú a számbavett terület, melyből:

• szabad terület 206,2 ha
• művi létesítménnyel fedett 10,3 ha

Az előzetes felmérések bemutatták, hogy közel 45 ha terület radioaktív anyagokkal, szénhidrogénekkel, nehézfémekkel és egyéb vegyianyagokkal szennyezett. A művi létesítmények 50%-a sugárszennyezettsége, ill. rossz műszaki állapota miatt más célra nem volt hasznosítható.

A szennyeződéseket és a rossz műszaki állapotú, illetve sugárszennyezett létesítményeket bányatelekkel fedett tíz telephelyen, ipari utakon és utak mentén, valamint egyéb szomszédos ingatlanokon regisztrálták.

A Környezetvédelmi Engedély meghatározta az elvégzendő feladatokat, a betartandó határértékeket és vázolta az üzemi területek, építmények és egyéb külszíni létesítmények rekultivációjának követelményeit. Pontosan rögzíti, hogy “Az üzemi létesítmények felhagyására területrendezési vagy újrahasznosítási tervet kell készíteni. A saját és idegen tulajdonú egyéb külszíni létesítmények esetében el kell végezni a szennyezettség felmérését, dekontaminálásukról, illetve az ipari eredetű szennyeződések felszámolásáról kármentesítés keretében gondoskodni kell.”

A fent említett telephelyek, területek, valamint a művi létesítmények szennyeződés- mentesítésére a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség és a Pécsi Bányakapitányság által határozattal jóváhagyott kármentesítési, illetve tájrendezési tervek készültek.

E tervek végcélként határozták meg a következőket:

• Azon területeket, művi létesítményeket, amelyek használhatósága az uránbányászati tevékenység megszűnésének következtében korlátozódott, újrahasznosításra alkalmas állapotba kell hozni.
• Azon területeket, amelyek újrahasznosításra nem alkalmasak, a természetbe, tájba illően kell kialakítani.

Kármentesítési módszerek, technológiák

A területkorlátlan hasznosíthatóságánakfeltételei:

• a felszíni sugárzási szinteknek a természetes háttérértékkel megegyezőnek kell lenni,
• legalább 2 m mélységig nem lehet 180 Bq/kg sugárzóanyag-tartalmú meddő, törmelék vagy talaj, amely az előírt sugárvédelmi szint feletti felületi sugárszennyezettséget idéz elő
• a területen nem vezethető át és a szomszédos területekről sem várható radioaktív anyaggal szennyezett felszíni vagy technológiai víz.

A területkorlátozott hasznosíthatóságánakfeltételei:

• a területen tartózkodó egyén többletsugár-terhelése évenként maximum 1 mSv dózisegyenérték lehet,
• legalább 1 m mélységig nem lehet 180 Bq/kg sugárzóanyag tartalmú érces kőzet, törmelék, talaj, amely az előírt sugárvédelmi szint feletti felületi sugárszennyezettséget idéz elő.

Azokra a területekre, ahol az érctartalmú kőzet természetes kibúvása található (földtani háttér), a fenti kritériumok nem vonatkoznak.

Az uránércbányászati rekultiváció munkálatai során alkalmazott kármentesítési technológiák ismertetése.

Sugárszennyezettség csökkentése

Talaj:

A szennyezett talajt kitermelték és a meddőhányókon helyezték el megfelelő műszaki védelemmel.

Épület, építési törmelék:

Határérték feletti sugárszennyezett épületek mentesítése a:

• kis és közepes sugárszennyezettség esetén dekontaminálással (portalanítás, falak mosása, vakolat és aljzat eltávolítása.),
• nagy sugárszennyezettség esetén (amennyiben a dekontaminálás nem vezet eredményre, illetve magas a költségigénye) épületbontással történt.

Egyéb anyagok, hulladékok:

Szilárd halmazállapotú anyagokat, hulladékokat dekontaminálni kell. Ez vízsugárral történő mosást is jelenthet. Amennyiben a dekontaminálás határérték alatti felületi sugárszennyezettséget eredményez, lehetséges az újrahasznosítás (pl. fémek).

Talajvíz:

Radiológiai szennyezettségének csökkentésére talajvíz kiemelő kutakat kell létesíteni. A kiemelt talajvíz a kémiai vízkezelő üzembe kerül.

Szénhidrogénnel szennyezett talajok ártalmatlanítása:

A főleg kenőanyagoktól és üzemanyagoktól származó szennyezés többnyire együtt járt a talaj radioaktív anyagokkal való szennyezettségével is, a kezelési technológia alkalmazására a III. sz. meddőhányó kialakított központi depónián került sor. Az előírt kármentesítési határérték elérését követően a tisztított talajt a meddőhányón helyezték el.

A szénhidrogénnel szennyezett talajvíz tisztításának munkafolyamata:

• a talajvíz kitermelése,
• a szabad CH-fázis leválasztása elhelyezése,
• a megtisztított talajvíz elhelyezése.

A szennyezett területre telepített figyelőkutakat negyedévente, a bevezetett vizet havonta, a kifolyó megtisztított vizet hetente mintázni és akkreditált laboratóriumban vizsgálni kell.

Egyéb, szénhidrogénnel szennyezett anyagok ártalmatlanítása:

A fáradt olaj, olajfelszívó anyagok, olajos homok, olajos föld, olajos kőzet, olajos forgács, olajos rongy, olajos pakurahordók, tározók ártalmatlanítását a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos rendelet szerint végezték.

Savval és lúggal szennyezett talajok kármentesítése:

A kármentesítés célja a savval és lúggal szennyezett talajok semlegesítése. A semlegesítő adalékanyagként mészhidrátot kell használni.

A semlegesítés során legalább pH= 6-7 értéket kell elérni, ezután a talajt lerakóba kell elhelyezni, úgy, hogy a vízzel való érintkezés lehetősége a lehető legkisebb legyen.

Fémmel szennyezett talaj szennyezettségének csökkentése:

A rekultiváció során feltárt fémszennyezések együtt jártak radioaktív szennyezettséggel is, a kármentesítés a talaj központi lerakóba történő szállításával és mészhidráttal történő semlegesítéssel történt.

Oldott sóval szennyezett talajvíz szennyezettségének csökkentése:

A kiemelt talajvizet a kémiai vízkezelő üzembe vezetik. A zagyterek körül az elszivárgott technológiai oldatok hatására kialakult talajvíz-szennyeződés kármentesítésére 15 db termelőkutat létesítettek és közel 3000 fm drénszivárgót. A víz részleges sómentesítésére mésztejes technológiát, a szivárgó vizek rádiummentesítésére bárium-kloridos technológiát alakítottak ki.

Ipari utóhasznosításra kialakított területek:

A telephelyek szennyezettsége, a létesítmények műszaki állapota, valamint a kármentesítési és tájrendezési tervekben foglaltak alapján tízből hét telephelyen valósulhat meg utóhasznosítás.

Az I., II., III. és V. sz. Bányaüzemek, valamint az ÉDÜ területén ipari, kereskedelmi és szolgáltató tevékenység már jelenleg is folyik, további lehetőség van a területek kihasználtságának növelésére.

8.2.2. A külszíni területeken és létesítményeken elvégzett munkák

I. sz. Bányaüzem

Az I. sz. Bányaüzem Pécs belterületi határától 10 km-re, Kővágószőlős külterületén helyezkedett el.

A bányaüzem területének rekultivációja, - amely a korábbi Kutató-Mélyfúró és Szolgáltató üzemek területét is magában foglalja, 2002-ben fejeződött be.

A területen 2020 m ³ sugárszennyezett, illetve rossz műszaki állapotú épületet bontottak le, valamint elvégezték a sugárszennyezett és olajjal szennyezett talajok kármentesítését. Az üzemi hulladéklerakó felszámolása során a veszélyes hulladékokat (akkumulátor, olajos hordók stb.) a vonatkozó rendeleteknek megfelelően ártalmatlanították.

A közel 10 ha-on a megmaradt meglévő épületek más egyéb ipari, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységnek biztosítanak telephelyet.

A Beruházási Program keretében a helyi infrastruktúrát és építményeket hasznosítva felépült a Környezetvédelmi Bázis (amely magában foglalja az I. sz. bányaüzem üregeiből kiemelt víz uránmentesítését végző üzemet, a környezetvédelmi tevékenységhez szükséges laboratóriumi hátteret, a monitoring tevékenység irányítását és végzését).

A területen a bérlő és tulajdonosi státusszal rendelkező vállalkozások tevékenységei:

• gépjárműjavítás, szerviz,
• famegmunkálás,
• földtani kutatás,
• mélyfúrás,
• műanyag-feldolgozás,
• mélyépítés
• acélszerkezet-gyártás,
• villamossági szerelés, javítás,
• infrastrukturális szolgáltatás,
• szállítás – fuvarozás stb.

A terület az ÁNTSZ által végzett inaktívvá nyilvánítási eljárása soránkorlátozott hasznosíthatóságúminősítést kapott.

II. sz. Bányaüzem

A II. sz. Bányaüzem Pécs belterületi határától 20 km-re Bakonya község külterületén helyezkedett el.

A tényfeltárások szerint a Bányaüzem területén a talaj kármentesítése, illetve épületek bontása nem szükséges. A 12 ha területből kb. 2,5 ha telepített erdő, míg a beépített területrész 0,53 ha.

A beépített területrész épületei ipari, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek gyakorlására alkalmasak.

A Bányaüzem területe az ÁNTSZ inaktívvá nyilvánítása szerintkorlátozás nélkül hasznosíthatóminősítést kapott.

III. sz. Bányaüzem

A III. számú Bányaüzem Pécs belterületi határától 12 km-re Kővágószőlős külterületén helyezkedett el.

A bányaüzem területének rekultivációja befejeződött.

A létesítmények felszámolása első lépéseként az épületek gépészeti és villamos kiszerelésére került sor, a sugárszennyezett és rossz műszaki állapotú épületeket lebontották.

A megmaradt épületek infrastrukturális ellátottsága (a villamos energia-, hírközlés, szennyvízcsatorna-rendszer, ivó- és tűzi vízhálózat) továbbra is biztosított.

Az üzem területén radioaktív és olajjal szennyezett talajok talajcserével történő ártalmatlanítása megtörtént.

A kármentesítés és tájrendezés műveleteinek befejezése után a megengedett határérték feletti sugárzó anyag a bontási síkhoz (mely a rendezett terep alatt – 1,00 m) viszonyítva nem maradt vissza.

A tájrendezési műveletek (radiológiai vizsgálatok, bontások, kármentesítés, bevágások-feltöltések létesítése, újabb radiológiai vizsgálatok) elvégzése után a kármentesítés terepi művelete a talaj tömörítésével, a terep egyengetésével fejeződött be.

Az üzem területe sugárvédelmi szempontbólkorlátozás nélkül hasznosítható.

V. sz. Bányaüzem

Az V. számú Bányaüzem Kővágótöttös község külterületén 8 km-re északnyugatra helyezkedett el.

A létesítmények felszámolásának első lépése az épületek gépészeti és villamos kiszerelése volt.

Az IMS-épületek, az aknatorony és kiszolgáló épületeinek bontása megtörtént. 6200 m ³ törmelék került a III. számú meddőhányón kijelölt helyre, az IMS épületek bontása során keletkezett építési törmeléket pedig az akna tömedékelésére használták fel.

Az üzem területén a radioaktív és olajjal szennyezett talajokat talajcserével ártalmatlanították.

Az aknaudvar É-i és K-i területein az épületek a hozzájuk vezető úthálózattal együtt és az üzemi terület déli részén a szennyvíztisztító telep is megmaradt.

A megmaradó épületek infrastrukturális ellátottsága (a villamos energia, hírközlés, szennyvízcsatorna-rendszer, ivó- és tűzi vízhálózat) továbbra is biztosított.

Az aknaudvar és környezete kármentesítési és tájrendezési műveleteinek befejezése után a területen a megengedett határérték feletti sugárzó anyag nem maradt vissza 1 m mélységig.

A tájrendezési műveletek (radiológiai vizsgálatok [alapfelmérés], bontások kármentesítés, bevágások-feltöltések létesítése, újabb radiológiai vizsgálatok) elvégzése után a talaj tömörítésével, a terület egyengetésével fejeződött be a kármentesítés terepi művelete.

Sugárvédelmi szempontból a kővágótöttösi 039/3 hrsz.-ú ingatlan korlátozás nélkül hasznosítható.

A Bányaüzem területén mélyített akna tengelyétől 25 m sugarú körön belül fekvő teljes zóna általános építési korlátozás alá esik. Az akna környezetében kiépített nagy térfogatú szerelőszintek, szerelvénypincék, valamint a +245 méterben kiépített nagy szerelvényű tárószinti aknarakodó miatt okozott térszín süllyedés miatt.

Ércdúsító Üzem

Az ÉDÜ Pécs belterületi határától 10 km-re, Cserkút és Kővágószőlős községek közigazgatási területén, a tortyogói és a pellérdi víznyerő kutak védőövezetében helyezkedett el.

A területet északról a 6-os számú főút, délen a Pécs–Budapest vasútvonal határolja.

A közel 40 ha-os terület rekultivációja már 1998-ban megkezdődött.

A Beruházási Programban jelentős mennyiségű sugárszennyezett és rossz műszaki állapotú épület lebontását tervezték. A bontás során végzett helyszíni radiológiai mérések az épületekben, azok alapjaiban több helyen magas sugárszennyezettséget állapítottak meg.

A technológiai építményeket rossz műszaki állapotuk miatt lebontották. Az építési törmeléket a központi hulladéktárolóban helyezték el.

Az építmények gépészeti és villamos berendezéseit, az ércfeldolgozás speciális technológiai berendezéseit kiszerelték. Az alacsony, illetve közepes sugárszennyezettségű, nem dekontaminálható berendezéseket a központi hulladéktárolóban helyezték el.

Az üzem területén olajjal, savval, lúggal, valamint nehézfémekkel szennyezett talaj kármentesítését, talajcserével végezték el.

Az ÉDÜ területén az épületek és építmények jelenleg több vállalkozó számára biztosítanak ipari, kereskedelmi és szolgáltatási tevékenység végzéséhez telephelyet.

Az épületek és építmények kihasználtsága 2003-ban 90%-os.

A bérlő illetve tulajdonos vállalkozók tevékenységei:

• raktározás – tárolás,
• faipari tevékenység,
• öntödei tevékenység,
• papírgyártás,
• műanyag-feldolgozás, fémipari tevékenység vagy fémmegmunkálás kerámiagyártás stb.

Kővágószőlős Önkormányzata elkészítette a terület rendezési tervét.

Az ÉDÜ kármentesített területén ipari parkot létesítenek.

Rekultivált üzemudvarok

IV. Ny-i légakna területe

A IV. Ny-i légakna Baranya megyében Kővágótöttös külterületétől 2,5 km-re északkeletre helyezkedett el.

A létesítmények felszámolásának első lépése az épületek gépészeti és villamos kiszerelése volt.

Az épületbontás során keletkezett törmeléket elszállították a III. sz. meddőhányóra.

A IV-es légakna területén veszélyes hulladékként kellett kezelni a nagy teljesítményű fázisjavító kondenzátorokat is, amelyeket más üzemi területről ide szállítottak.

A területen visszamarad egy kövezett ásott kút. A monitoring tevékenységhez kapcsolódóan megfigyelő fúrást mélyítettek.az aknatoronytól északkeletre a bányaüreg vízfeltöltődését

A tájrendezési műveletek (radiológiai vizsgálatok [alapfelmérés], bontások, kármentesítés, bevágások–feltöltések létesítése, a terv szerinti utak kialakítása) elvégzése után a növénytakaró létrehozása céljából a tervezett földterítéssel lefedett felületet részben gyepesítették, részben cserjésítették.

Sugárvédelmi szempontból a területegy része korlátozott, másik részekorlátlanul hasznosítható.

A területen mélyített 852,13 m mély akna tengelyétől számított 25 m sugarú körön belül fekvő teljes zóna általános építési korlátozás alá esik.

IV. sz. Bányaüzem területe

A IV. sz. Bányaüzem Kővágószőlős község külterületén a településtől 2,5 km-re északra helyezkedett el.

Az aknaudvar területén lévő szénhidrogén-származékokat tároló tartályokat elszállították.

A művi létesítmények teljes körű felszámolása következtében a területen infrastruktúra nem maradt vissza.

Az aknaudvar és környezete kármentesítésének és tájrendezésének befejezése után a területen sugárzó anyag a bontási síkhoz (mely a rendezett terephez viszonyított 1,00 m volt) számítva nem maradt vissza.

A tájrendezési műveletek (radiológiai vizsgálatok, terv szerinti út kialakítása) elvégzése után a növénytakaró létrehozása céljából a tervezett földterítéssel lefedett felületen részben gyepesítésre, részben cserjésítésre került sor.

Sugárvédelmi szempontból az ingatlanokkorlátozott hasznosíthatóságúak.

A rekultivációt követően a MECSEKÉRC Rt. a területen továbbra is környezetvédelmi célú tevékenységet folytat, melynek keretében gondoskodik a tájrendezett területek fedőrétegének kezeléséről  –  beleértve az erózióvédelmet és a növényzet gondozását, szükséges pótlását.

V. sz. légakna területe

Az V. sz. légakna Abaliget külterületén a településtől 2 km-re délnyugatra helyezkedett el.

Az épületbontási engedély értelmében a ventilátorgépház, a szívócsatorna, valamint a kisebb épületek anyaga az aknába került tömedékelés céljából.

A visszamaradó meddő és a meddővel takart üzemudvar 1 m, a meddőtől megtisztított eredeti terep 0,5 m vastag földterítést kapott.

A biológiai helyreállítás során mielőbbi záródást biztosító – ezért a talajeróziót gátló – a környező természetes erdőtársulásba illeszkedő növényzetet telepítettek.

A meddőhányó területén művi létesítmények nem maradtak vissza. Az aknaudvar területén jelenleg meglévő és hosszú távon fenntartandó művi létesítménynek tekinthető az aknát lezáró beton fedlap és az azt megközelítő útszakasz.

A területkorlátlan hasznosíthatóságú. A sugárzási szintek a természetes határértékeknél nem nagyobbak.

		8.3.Meddőhányók és környezetük rekultivációjának koncepciója és az elvégzett munkák

8.3.1.Meddőhányók rekultivációs koncepcióterve

Az uránércbányászati meddőhányók (fejtési- és bányameddők egyaránt) kezeletlen, alacsony uránérctartalmú kőzetből állnak, radioaktivitásuk nagymértékben, fizikai-kémiai jellemzőik kevésbé változók.

A rekultiváció célja a bányameddő dombok hosszú idejű stabilizálása, a csapadékinfiltráció, a fizikai, kémiai és radioaktív szennyezők környezetbe kerülésének csökkentése, ellenőrzése, valamint a meddőhányók tájba illesztésével a vizuális hatás javítása.

A tervezés és kivitelezés alatt figyelembe kellett venni a következőket:

• a radioaktív és nem radioaktív szennyezők környezeti kibocsátása a rekultiváció alatt és után nem haladhatja meg a határértéket, és olyan alacsonynak kell lennie, ami ésszerűen elérhető (ALARA), figyelembe véve a gazdasági és szociális tényezőket,
• a rekultiváció utáni állapot ellenőrzésének, az előírt követelmények betartásának eszköze a monitoringrendszer,
• a rekultivációt úgy kell megtervezni és kivitelezni, hogy a várható szennyezőanyag- kijutás az engedélyezett határérték alatt legyen,
• a növényzetnek – amely a porképződést és eróziót csökkenti, növeli a lejtő állékonyságát, kedvezőbbé teszi a vízelvezetést, elősegíti a tájba illesztést és a területfelhasználást – önfenntartónak kell lennie és alkalmazkodnia kell a helyi viszonyokhoz is,
• a rekultiváció tervezésével és kivitelezésével biztosítani kell a kármentesített terület karbantartási igényének csökkentését,
• a meddőhányókat földtakaróval kell borítani az infiltráció, gammasugárzás, oxidáció, radonkiáramlás, kiporzás, emberi beavatkozás és az erózió korlátozása, valamint növénytakaró létrehozása céljából. A földtakaró vastagságát úgy kell megválasztani, hogy az biztosítsa a növényzet megtelepülését, valamint a tervezett, ill. hatóságilag előírt radiológiai paraméterek elérését hosszú időn keresztül. E célból a terv 1 m tömör talajtakaró-vastagsággal számol,
• a meddőhányókon átszivárgó és a fejtési meddőkőzetből U, Ra, SO₄ ^-- -kat kioldó vizek összegyűjtésére, ellenőrzött kezelésére övárokrendszert kell kiépíteni.

8.3.2.Meddőhányók és környezetük tájrendezése

Az uránércbányászat és ércfeldolgozás során kialakított 9 meddőhányó mintegy 90 hektár nagyságú területén közel 10 millió m ³ meddőanyag került elhelyezésre.

A megvalósítás néhány területen -költségtakarékosság miatt, vagy hatósági kötelezésre -eltért a Beruházási Programban tervezettől. Ez utóbbira példa a III. sz. meddőhányó funkciójának megváltozása. A Környezetvédelmi Engedély -a felszín alatti vizek védelme érdekében -előírták, hogy a III. számú meddőhányó területén kell elhelyezni a helyben gazdaságosan nem rekultiválható meddőhányók kőzetanyagát, valamint ugyanitt kell lerakni minden olyan bontási, ipari, technológiai hulladékot, amely radioaktív anyaggal szennyezett, és a meddőhányónak ezt a funkcióját a későbbiekben is fenn kell tartani.

I. és II. sz. meddőhányó

Az I. és a II. sz. meddőhányók rekultivációját a MECSEKÉRC Rt. jogelődje, a MÉV még a Beruházási Program kezdete előtt, 1991–1995-ben végezte el. Ennek során megtörtént a meddőanyag terv szerinti áthalmozása, a felület földtakarása -mintegy 0,3 m vastag talajréteg felhordásával -és növényesítése. Megépült a területek egy részéről elfolyó szennyezetlen felszíni vízfolyások, valamint a meddőhányóról lefolyó vagy alóla kifolyó  –  radioaktív és más elemekkel szennyezett  –vizek elvezetésének és kezelésének rendszere.

A termőréteg sekélysége miatt az erdősítés mindkét meddőhányón sikertelennek bizonyult. Az erdészeti szakemberek bevonásával megvalósított növényesítési kísérlet, illetve a részben ennek tapasztalatait is felhasználva elkészített tanulmány további talajréteg terítését tartaná szükségesnek. A tanulmány a takarásra felhasználható föld tulajdonságainak megadása mellett a tömörített takaróréteg minimális vastagságát 0,6 m-ben határozta meg.

Az 1996-ban befejeződött a meddőhányó Ny-i oldalának az áthalmozása, földtakarás került rá és növényesítése is befejeződött. Ezen munkákkal párhuzamosan kivitelezésre került a teljes területen a szennyezetlen felszíni vizek, valamint a meddőhányóról lefolyó vagy alóla kifolyó -radioaktív és más elemekkel szennyezett -vizek elvezetésének és kezelésének rendszere. 1995-ben kezdődött el a Perkoláció-I. (ÉDÜ) területéről mintegy 1,3 millió m ³ perkolációs meddőanyag átszállítása a meddőhányó K-i oldalára. Az I. Bányaüzemi depresszió megfigyelésére mélyített fúrások eredményei alapján lehetőség nyílt arra, hogy a Perkoláció-II. területéről további mintegy 4 millió m ³ perkolációs meddőanyagot helyezzenek át. (A perkolációs meddőanyagok III. sz. meddőhányóra való elhelyezését a pellérdi és a tortyogói vízbázisokhoz való közelségük, az azokra jelentett veszély indokolta.)

Az 1998-ban kiadott Környezetvédelmi Engedély előírta a III. sz. meddőhányó területének kiterjesztését. Ezzel együtt az övárokrendszert -a korábbihoz képest 250 m-rel keletre kellett áthelyezni, illetve a csurgalékvizek meddőhányó alóli elvezetésére drenázsréteget kellett megépíteni 100-300 mm szemnagyságú terméskőből.

Csővezetéképítés

A csővezeték a III. üzemi tárószinten kifolyó szennyezett vizek elvezetésére szolgál. A vízjogi engedélyeztetést követően a talajban 1,20-1,50 m mélységben elhelyezett, 1610 m hosszúságú csővezetékpár építése 1998-ban fejeződött be, ezt követően megtörtént az üzembe helyezése.

Övárok-áthelyezés

Megvalósult az övárok, illetve a Zsid-patak medrének áthelyezése is. 2001–2002-ben megépültek a meddőhányót É-i és D-i oldalon határoló övárkok is.

Migrációs vizsgálatok

Már a Beruházási Program is számolt az átszállított perkolációs meddőből kioldódó radioaktív elemek megkötésének lehetőségével. A program elkészítését követően elvégzett laboratóriumi vizsgálatok még inkább megerősítették egy égetett mész alapú migrációs gát alkalmazásának szükségességét, melynek megépítését a III. sz. meddőhányó K-i oldalának tájrendezési tervét engedélyező határozat is előírta (8.3.2a-d ábra). A kísérlet eredményeit felhasználva készült el a perkolációs meddőből kioldódó radioaktív elemek megkötésére az alkalmazott technológia.

A drenázsréteg kialakítása

Drenázsréteg kialakítását a Beruházási Program még nem tervezte, de a III. meddőhányó kiterjesztéséhez adott vízjogi engedély már előírta azt. Ennek megfelelően a III. meddőhányó tájrendezési tervében szerepel a régi övárok mentén a meddőhányó alatt összegyűlő vizek elvezetésére szolgáló drenázsréteg kialakítása, nagy darabos terméskőből. A drenázsépítés célja az, hogy elősegítse a meddőhányóba bejutó víz összegyűjtését és övárokba juttatását, ahonnan az a meddőhányó felületéről lefolyó csapadékvizekkel együtt a felszíni víztározóba, majd az S-4 nyelőkúton keresztül az I. üzemi üregrendszerbe juthat. Innen, a 0/6-os aknán kiemelve a Kajdács-patakba vezethető a tisztított víz.

A drenázsépítést megelőzően a terület felső talajtakaró rétegét (humuszrétegét) felszedték és a két övárok közötti felső szakaszra szállíttatták. A kivitelezés 21.000 m ³ mennyiségű, 10-30 cm átmérőjű darabos terméskő felhasználásával, a tájrendezési tervben foglaltak szerint valósult meg 1998–1999. években. ÉK felől ebbe a drenázspaplanba 5 ponton 10-10 m hosszban kapcsolódva összességében 450 m hosszú, 100 mm átmérőjű perforált acélcsőrendszert építettek be a drenázspaplannal el nem látott terület vizeinek elvezetése céljából. Az acélcsövek alá teherelosztás céljából homokterítést tettek.

Földszállítás

A Beruházási Program mintegy 450 ezer m ³ föld beszállítását tervezte a 2001–2002-es évekre, de az átszállított perkolációs meddőanyag mielőbbi takarása miatt már 1998-ban megkezdődött a meddőhányó felületén az 1 m vastag, tömörített földréteg kialakítása. Ennek megfelelően - az egyéb üzemi területekről ideszállított, radioaktív szennyezettségű anyagok elhelyezésével párhuzamosan -2001. végéig mintegy 271 ezer m ³ földet helyeztek el a meddőhányón.

Növényesítés

A Beruházási Program 2001–2002-re tervezte a III. sz. meddőhányó akkor 33 ha nagyságú területének növényesítését. A földtakarás időpontjának előbbre hozása miatt -elsősorban az eróziós károsodás lehetőség szerinti csökkentése céljából -a növényesítést is minél előbb meg kellett kezdeni. Ennek megfelelően 1998-2001. között mintegy 18 ha nagyságú felületet növényesítettek be. A már növényesített területek környezetvédelmi-biológiai felügyeletének ellátását, a szükségessé váló növénypótlási és karbantartási munkák irányítását erdész, biológus képzettségű szakemberek végzik.

IV. és V. sz. szállítóaknai meddőhányók

A meddőhányók anyagát részben az aknák tömedékelésére, részben az üzemudvarok visszatöltésére használták fel. Mindkét meddőhányót teljes mértékben leművelték az eredeti talajig.

A biológiai helyreállítás fő célja az volt, hogy a terület újra erdő legyen -ha nem is olyan termőképességgel, mint többé-kevésbé természetes elődje volt. A telepítésnél gyorsan növő fajokat alkalmaztak, hogy a növényzet az esetlegesen fellépő eróziós folyamatokkal szemben minél előbb védelmet nyújtson.

IV. légaknai meddőhányó

A IV. légaknai meddőhányó tájrendezése mintegy 0,3 m vastag talajtakaró felhordásával és a terület növényesítésével már 1991–92-ben megtörtént.

V. sz. légaknai meddőhányó

A meddőhányó tájrendezése 1999-ben kezdődött meg. A meddőkőzet egy részét az aknaudvarok feltöltésére, másik részét az akna tömedékelésére használták föl. Az így kialakított felület földtakarására került sor a talajtakaráshoz szükséges mintegy 16 ezer m ³ mennyiségű és a tájrendezési terv szerinti növényesítésre megfelelő minőségű föld beszerzésével, kitermelésével, helyszínre szállításával és előírt módon való elterítésével, tömörítésével. A növényesítéssel fejeződött be a munka.

Frici-tárói meddőhányó

A Frici-tárói meddőhányó tájrendezése áthalmozásból, földtakarásból, növényesítésből állt. Az áthalmozás során 16 ezer m ³ meddőanyagot mozgattak meg. A meddőanyag terv szerinti áthalmozását követően mintegy 39 ezer m ³ föld beszállításával megtörtént a 3,3 ha nagyságú felület földtakarása, majd ezután a tájrendezési tervben jóváhagyott technológia szerint, az előírt fűmagkeverék, cserje- és fafajok felhasználásával növényesítették a területet.

Tótvári meddőhányó

Az Tótvári-meddőhányó rekultivációja még a Beruházási Program megkezdése előtt megtörtént. Leművelésre és elszállításra került 107 ezer m ³ meddőanyag, amit a III. sz. meddőhányóra szállítottak. A visszamaradt talajfelszínt növényesítették. Tekintettel a meddőhányó elhelyezkedésére, leginkább a vadkárok elhárítása, illetve a viszonylag meredek rézsűk miatt az eróziós károk kijavítása jelentett feladatot.

		8.4.Perkolációs dombok és környezetük rekultivációja és az elvégzett munkák

8.4.1.Perkolációs meddők rekultivációjának koncepciója

Az üzemelési állapot jellemzése

A perkolációs uránkinyerési eljárás során az érctöretet fóliával szigetelt medencékben helyezték el. A fóliaszigetelés izolálta a környezetet az urántartalmú technológiai oldatoktól, azonban teljes védelmet nem nyújtott és kisebb mennyiségű oldat a medencékből a talajrétegekbe jutott.

A perkolációs meddő lényegesebb jellemzői a rekultiváció szempontjából:

• mintegy 60 g/t koncentrációban tartalmaz uránt,
• fajlagos g-aktivitása (Ra-ekv.-ben ) 1,5-2,0 Bq/g,
• szulfidtartalma alacsony és csak tizedszázalékokat tesz ki,
• a pórusvizek kisebb mennyiségben technológiai eredetű vegyületeket (nátrium-szulfátot, nátrium-hidrokarbonátot stb.) tartalmaznak, melyek fajlagos mennyisége 1,0 kg/t körül van, urántartalma 10-20 mg/dm ³ , rádium-226 tartalma 1-2 Bq/dm ³ .

A perkolációs uránkinyerés befejezésével a rekultiváció után is folytatódnak azok a kémiai folyamatok, amelyek következtében az urán kinyerhetővé vált a perkoláció során,. Ennek az az oka, hogy a perkolációs meddőben található pórusvíz kisebb mennyiségben tartalmaz karbonát-ionokat, és a visszamaradó kőzet is tartalmaz oxidálható szulfidot. Bár a szulfid mennyisége nem számottevő, azonban ennek lassú oxidációja és ezzel együtt a kőzet egyes ásványainak oldódása is folytatódik. Ezért azzal kell számolni, hogy a rekultivált meddőn átszivárgó oldatok elsősorban a szulfidok oxidációja következtében (de a levegő szén-dioxid-tartalmának hatása miatt is) kioldódó komponensekkel, uránnal és rádiummal, valamint egyéb ásványi anyagokkal szennyezettek lesznek.

Az eddigi tapasztalatok és a kőzet kémiai összetétele alapján a nehézfémek jelenléte kizárható. Az oldott anyag nagy részét elsősorban a dolomit oldódásából származó magnézium- és kalciumionok teszik ki (szulfátok formájában). A szivárgó vizek ²²⁶ Ra-tartalma valószínűleg néhány tized Bq/dm ³ körül lesz. Természetesen az egyes komponensek abszolút koncentrációja függ a szivárgás mértékétől.

Perkolációs meddő rekultivációjánál abból kell kiindulni, hogy a meddő kőzeten átszivárgó vizek uránt, rádiumot és kisebb mennyiségű egyéb vegyületet tartalmazhatnak, amelyek nagy része természetes migráció révén tovább terjed.

A perkolációs meddők végleges elhelyezése, a terület helyreállítása

A koncepció gyakorlati megvalósítása legegyszerűbben úgy biztosítható, ha a perkolációs meddő teljes mennyisége a III. sz. meddőhányóra, vagy annak közvetlen közelébe kerül. Ez a terület az I. sz. Bányaüzem üregrendszerének depressziós hatása alatt áll, így a meddőhányóról elszivárgó víz nagy része ezen üregrendszerbe (és nem a tortyogói vízbázis vízadó rétegeibe) kerül, ahonnan a szivattyúval történő kiemelés és uránmentesítés után juthat csak ki a környezetbe.

Az általános koncepción belül a perkolációs meddő rekultivációját a következők figyelembe vételével végezték:

• a tortyogói és pellérdi ivóvízbázis közelében lévő, P-I területen tárolt meddőt a III. sz. meddőhányóra elszállítani,
• megfelelő területet találni a P-II délnyugati részén tárolt meddő végleges elhelyezésére, mert a tárolási terület túlnyomó részén nem érvényesül az I. Bányaüzem üregrendszerének depressziós hatása, s így a szivárgó vizek hosszú távon szennyezhetik a környező talajvizet és ezen keresztül az ivóvízbázist is,
• a perkolációs meddő fedése mind radiológiai, mind növényesítési szempontból 1 m vastag földtakarót igényel.

Perkolációs medencék felszámolása

A perkolációs meddő elszállítása után a medencék kisebb-nagyobb mértékben szennyezettek maradhatnak, ezért számolni kell azzal, hogy a medencékből mintegy 0,5-1,0 m-nyi vastagságú meddőréteget kell eltávolítani.

A perkolációs meddő elszállítása után visszamaradó medencékbe földtakarót kell elhelyezni, a tájba illesztés és a növényzet megeredése céljából.

8.4.2.A perkolációs területeken elvégzett kármentesítési-rekultivációs munkák

Perkoláció-I.

A Mecseki Ércbányászati Vállalat a perkolációs technológiával történő uránkinyerést 1965-ben kezdte az Ércdúsító Üzemtől K-re eső – ezt követően Perkoláció-I vagy P-I nevű – területen, ahol korábban különböző minőségű uránércet tároltak.

A P-I területen 2,2 millió t alacsony urántartalmú, 0-30 mm szemnagyságú kőzet került elhelyezésre, a 14 ha-os területen, lefóliázott aljzatú medencékben 10-12 m magasságú perkolációs prizmákban. Ezekből a MÉV-nél kidolgozott technológiával 210 t uránt vontak ki. Az uránkinyerés során 11 ezer t szódát használtak fel. A perkolációs prizmák anyagából 110 ezer tonnát tömedékelésre és egyéb célokra elszállítottak, s így kb. 2,09 millió t perkolációs meddő maradt a területen. Az uránkinyerést 1987-ben beszüntették, ezt követően a perkolációs dombokat csapadékvízzel és részben a kiemelt bányavízzel mosták át.

Rekultiváció előtti vizsgálatok

A perkolációs technológia alkalmazását követően több vizsgálatot végeztek el, amelyek célja a prizmákban tárolt anyag fizikai, kémiai, radiológiai jellemzőinek valamint, a környezet szennyezettségének térbeli és nagyságrendi megismerésére, a rekultiválandó területek horizontális és vertikális lehatárolása volt.

1993–94-ben az első vizsgálat során mintavételezés céljából öt ponton átfúrták a perkolációs dombot majd a medencék fóliaszigetelését és 15 m mélyen a medencék alatti talajt. A perkolációs terek körül 3 fúrást mélyítettek le a környező területek szennyezettségének megállapítása céljából.

A vizsgálatok megállapításai ameddőanyagravonatkozóan az alábbiak:

• A meddő nedvességtartalma 7-8% közötti, ami csak a szemcsékhez tapad, pórusokhoz, ill. a szemcsék felületéhez kötött. Tehát az anyag szállítása során fellépő gravitációs hatásokra sem szorul ki a pórusokból. Nem kell tartani oldatveszteségtől és ebből adódó szennyezéstől.
• A meddő urántartalma átlagosan 70 g/t. A kiindulási urántartalom, amit a perkolációs dombok kialakításakor mértek, 136 g/t volt.
• A meddő fajlagos aktivitása 1,5 és 2,3 kBq/kg között változott rádiumra vonatkoztatva, azaz közel áll a III. sz. meddőhányóra kijuttatott bányameddő és osztályozási meddő fajlagos aktivitásához.
• A meddő a homokkőre jellemző komponenseket tartalmaz, kéntartalma 0,2-0,3%, tehát alacsonyabb az eredetileg kijuttatott anyag kéntartalmánál.
• A meddő nem tartalmaz toxikus anyagokat.
• Csapadék hatására uránon kívül más nehézfémek kioldódásával nem kell számolni.
• A pórusvíz urántartalma 30-50 mg/dm ³ , az urán utánoldódása miatti csökkenése csak lassan következhet be.
• A meddőhöz kötött oldat összes oldott anyag tartalma 1 kg/t-ra becsülhető, számított koncentrációja a pórusvízben 18 g/dm ³ .
• Az oldott anyag döntő része nátrium-szulfát, kisebb része nátrium-hidrogén-karbonát.

A vizsgálatok megállapításai akörnyezetrevonatkozóan:

• A terület É-i részén a medencék fóliaszigetelése alatt nem, vagy csak kismértékben szennyezett. A terület D-i része és az attól D-re lévő erdősáv valószínűsíthetően néhány m mélységig mind uránnal, mind oldott anyaggal szennyezett lehet. Ez a perkolációs tevékenység eredményeként is létrejöhetett, de része lehet benne annak is, hogy az ÉDÜ érctározó területének nem volt megoldva a vízelvezetése, ezért az elfolyó magas urántartalmú vizek itt szivárogtak a talajba.

A vizsgálat eredményeként készült tanulmány a kémiai kezelésre javaslatokat tett, a perkolációs meddő káros környezeti hatásainak csökkentését célozva (savas vagy mésztejes eljárást).

A későbbiekben megvalósított meddőanyag-átdeponálás során a kísérletekkel kialakított technológia alkalmazásával a meszes eljárást alkalmazták.

A Perkoláció - I. terület felszámolására 1995-ben készült el a műszaki üzemi terv, melyben elvetették a meddőnek a zagytereken történő elhelyezését, mivel ott tovább növelné a kioldódó urán terhelést, és potenciálisan növelné a tortyogói vízbázis veszélyeztetését.

A helyben való rekultiválás lehetőségét is elvetették, mivel a földdel való letakarás után is folytatódhat az átszivárgó víz hatására az urán kioldódási folyamata, ami a valószínűleg károsodó fóliaszigetelésen keresztül a talajba jutna és veszélyeztetné a tortyogói vízbázist.

A P-I. terület rekultivációjának első lépéseként a meddőanyag III. sz. meddőhányóra való elszállítására került sor, ami több szempontból is a legjobb megoldásnak bizonyult:

• A meddő elszállítása után a teljes P-I. terület rehabilitálható, teljes mértékben megszüntethető a tortyogói vízbázis veszélyeztetése.
• A III. sz. meddőhányó területéről elszivárgó vizek az I. sz. bányaüzem föld alatti üregeibe jutnak, ahonnan folyamatos vízemeléssel kialakított depresszióval, a kiemelt víz uránmentesítésével biztosítható a tortyogói vízbázis védelme.

Perkolációs meddő elszállítása

1995–1998-ban megtörtént a P-I. területen tárolt összesen 2,257 millió tonna perkolációs meddő átszállítása a III. sz. meddőhányóra.

A szállítási munkával párhuzamosan továbbra is folytak a kutatások. A környezet szennyezettségének meghatározására és lehatárolására vizsgálták a kutatóárok oldalfalából és fúrásokból vett mintákat. A vizsgálati eredmények szerint a fóliaszigetelés alatt csak csekély mértékben szennyeződött a talaj, a rádium- és urántartalom alig haladta meg a határértéket. A talaj pórusvíz urántartalma jelentősebb volt. Ezek alapján elegendőnek látszott a fóliaszigetelés alól 10-15 cm-es mélységben felszedni a talajt, majd újabb vizsgálatokat folytatni a szennyeződés lehatárolására.

Vizsgálatok a perkolációs meddő elszállítása után

A perkolációs meddő elszállítását követően 1998-ban a 14 ha-os területen kutatási hálóban 43 ponton történt mintavétel 1 m mélységig. A mintákat 30-30-40 cm-enként értékelték kémiai és radiológiai szennyezettség szerint. Ugyanebben az évben 21 ponttal geoelektromos VESZ-mérés is történt 10 m mélységig.

A vizsgálatokkal megállapították, hogy a terület kb. 10%-án a talaj urántartalma a néhány tíz g/t értéket is eléri az 1 m-es mélységben is. Ezek a helyek a terület K-i oldalán, és a DK-i sarokban vannak. Ez utóbbi szennyeződés a korábbi ott tárolt érces kőzetdeponálásra vezethető vissza.

Az egész területen kimutatható nem nagy mértékű kémiai szennyeződés. A terület fajlagos vezetőképessége a középső 5.000 – 15.000 μS/cm-es értékű mintegy 2 ha összterületen.

A radiológiai és a kémiai szennyezettség nem esik egybe.

A szennyezettség megszüntethető helyi mérések alapján irányított max. 1,5 – 2,0 m mélységű talajfelszedéssel.

Tájrendezés, vízrendezés

A rekultiváció során a cél P-I. terület korlátlan hasznosítású területté való minősítése volt, hogy a Ny-i oldalon szomszédos ÉDÜ területtel együtt ipari területként kerülhessen a későbbiekben hasznosításra. Ennek megfelelően a szennyezett talajt olyan mértékben kellett eltávolítani, hogy az alábbi határértékek teljesüljenek.

A rekultiváció következő lépése a megadott határérték feletti szennyezett talaj felszedése és III. sz. meddőhányóra szállítása volt. Ezt folyamatos helyszíni műszeres mérésre támaszkodó irányítás mellett végezték. A munka során 47.532 m ³ szennyezett talaj átdeponálása történt meg. A munka során igazolódtak a szennyezettségre vonatkozó kutatási eredmények, átlagosan 0,8 m mélységig kellett a talajt felszedni, de helyenként – főleg a terület DNy-i részén, ahol korábban érctárolás folyt – 2-3 m mélyen kellett eltávolítani a szennyezett talajt.

Ezt követően megtörtént a terület szennyezettségének ismételt felmérése, ami igazolta a kármentesítő munka eredményes elvégzését.

Az ÁNTSZ által történt inaktívvá minősítés után alakították ki a terület morfológiáját, az eredeti egyenletes 1 ⁰ -os D-i irányú lejtéssel. Ez a területen belüli áthalmozással és külső anyagnyerő helyről történő inaktív anyag beszállításával valósították meg.

A terület vízrendezéséhez az É-i, K-i és Ny-i oldalon továbbá a terület közepén nyugat-keleti irányú burkolás nélküli övárkokat alakítottak ki. Ezek a vizeket a D-i oldalon épített és természetes vízfolyásba kötött burkolt övárokba vezetik. A burkolt övárok gyűjti és vezeti el a területről lefolyó csurgalékvizeket is.

A tájrendezés utolsó fázisában 2000-ben megtörtént a terület 10 cm-es termőfölddel való takarása és füvesítése.

A Perkoláció-I. területhez hasonlóan fóliával szigetelt medencékben kialakított 10-13 m magas prizmákban halmozták fel az alacsony urántartalmú 0-30 mm szemnagyságú perkolációs meddőt, amin keresztül nátrium-hidrokarbonát oldat átszivárogtatásával oldották ki az uránt.

A 33 ha nagyságú területen 1979-től 1987-ig négy prizmacsoportban együttesen
közel 2,54 millió m ³ -nyi kőzetet helyeztek el, amiből 300 t uránt vontak ki a P-II. nevű terület D-i részén felépített üzemben. 1987 után a prizmák vízzel való átmosása folyt csak, ami további – de már lényegesen kisebb mennyiségű – uránkinyerést eredményezett. Ennek már rekultivációs célja volt, mert a III. sz. meddőhányóra áthalmozandó meddőanyag urántartalmát csökkenteni kellett.

Rekultiváció előtti vizsgálatok

A P-I. területhez hasonlóan itt is végeztek vizsgálatokat, amelyek a prizmákra vonatkozó paraméterek, a medencék alatti talaj és a környező területek szennyezettségének megismerését, lehatárolását szolgálták. Mintát vettek a prizmák, és prizmák körüli területek furataiból. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a talaj szennyezettsége lényegesen kisebb, több helyen nem is mérhető a medencék szigetelő rétege alatt, azaz a meddő elszállítását követően valószínűleg nem kell olyan mennyiségű szennyezett talajt elszállítani, mint a P-I-es területről. Jelentősebb talajvíz- szennyezést a terület közepén mutattak ki, ami feltehetően az ott szigeteletlenül tárolt szóda talajba szivárgásából adódott.

A rekultivációt előkészítő vizsgálatokhoz tartozott az a kísérleti mérési sorozat, amit abból a célból végeztek, hogy megtudják milyen módon, milyen mennyiségű égetett mész adagolásával lehet ún. migrációs gátat kialakítani az áthalmozandó perkolációs meddőben, hogy az urán migrációja, lecsökkenjen.

Ideiglenes vízrendezés

A P-II. területet a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szennyezett övezetnek minősítette, ezért gondoskodni kellett a perkolációs meddő elszállítása előtt a területről lefolyó vizek összegyűjtéséről és kezeléséről. Az itt tárolt meddő elszállítása a korábbi években megtörtént, így ez a hely a visszamaradt gátakkal, és a terület súlypontjától D-re, azaz lejtésirányban való elhelyezkedésével kiválóan megfelelt a vízkezelő rendszer kialakítására. 1998-ban megépítették az észak-déli és kelet-nyugati árokrendszert, ami a csapadékvizeket az 1. sz. prizmacsoport helyén kialakított fólia szigetelésű ideiglenes gyűjtőmedencébe vezette, ahonnan azt elvezették. Ez az ideiglenes szennyezett övárok rendszer a perkolációs meddő és a szennyezett talaj elszállításáig üzemelt.

A terület szennyezettsége miatt szükség volt gépkocsik dekontaminálását biztosító gépkocsimosó megépítésére is. Ezt a célt szolgálta a perkolációs területről kivezető úttestbe süllyesztett kerékmosó is, amin a szállítást végző, területről kifelé menő teherautók áthaladtak.

Perkolációs meddő szállítása

1999–2000-ben történt meg a perkolációs tereken tárolt meddőanyag egy részének átszállítása a III. sz. meddőhányó K-i oldalára. Az összes átszállított meddő mennyisége 2,54 millió m ³ volt. A migrációs gát kialakításához a III. sz. meddőhányón 6.840 t égetett meszet használtak fel. A meddő lerakása 3 m-es magasságú művelési homok építésével kezdődött, majd a kialakított teraszokon elterítették a mészréteget, amit a kiporzás megakadályozása érdekében azonnal letakartak egy vékony perkolációs réteggel.

A meddőt felszedték a fóliaszigetelésig úgy, hogy a medencék körüli és a medencék közötti gátak megmaradtak.

A szállítási munka során a kivitelező szükség szerint végezte a szállítási útvonalak locsolásos pormentesítését. Havi rendszerességgel végeztek radiológiai méréseket a területen és a munkagépek vezetőfülkéiben. A dolgozók átlagos sugárterhelése 2-3 mSv/év között mozgott, tehát nem haladta meg a sugárveszélyes munkahelyre megengedett 20 mSv/év éves dózisteljesítmény értéket.

Vizsgálatok a perkolációs meddő elszállítása után

A meddőanyag elszállításával párhuzamosan, az egyes medencék kitakarítását követően fúrásos mintavételezéssel folyamatosan vizsgálták a medencék alatti talajt és a visszamaradó gátak földanyagát. A vizsgálati eredmények tájékoztatást adtak a szennyezettség mértékéről és kiterjedéséről.

Medencealjzat és környező területek vizsgálata

1999-ben a D-i prizmacsoport kiürített medencéjének területén 15 db 2-5 m mély fúrás készült talaj- és talajvíz vízmintavétel és elemzés céljából. Vizsgálták a minták urántartalmát, és a fajlagos vezetőképesség alapján a sótartalmát.

2002-ben tovább folytatták a mintavételezést az É-i prizmacsoportok területén. Ismételt mintavétel történt a korábban vizsgált prizmacsoport medencéiben is, abból a célból, hogy a kb. egy éve üresen álló – szennyezőanyagtól megtisztított – medencék aljzatában a talaj- és talajvíz minőségében milyen változások következtek be.

A medencék közötti és körüli területeken is vettek fúrásos mintákat a szennyeződés lehatárolására.

A vizsgálatok szerint a terület közepén található olyan szennyezett talaj, ahol a fajlagos aktivitás meghaladja a 360 Bq/kg értéket.

A medencék területéről nyert maganyagokban az urántartalom nem haladta meg a 80 g/t-t.

A Cr, As, Ba esetében magasabb koncentráció – földtani, ásványtani, geokémiai eredetű – nincs összefüggésben a perkolációs technológiával.

A talajvizek vizsgálata alapján megállapítható volt, hogy csak a felső víztartó szennyezett, két területrészen jelentkezik uránszennyezés, a talajvíz összes oldottanyag-tartalma az egész területen 2 g/l feletti.

Földgátak vizsgálata

A meddő elszállítása után a medencéket elválasztó 1-6 m magas földgátak maradtak vissza, amelyeket építésükkor a területen lévő földanyagból készítettek el. A földgátakat – a medencealjzathoz hasonlóan – fóliaszigeteléssel borították. A kezdetben különálló, gáttal körülvett prizmák később tovább épültek, a végállapotban a prizmák közti elválasztó gátak is lefedésre kerültek. Az eltelt idő és a meddő beszállítás hatására várható volt a gátakat borító fóliaszigetelés sérülése, ami a gátak anyagának elszennyeződését okozhatta. Ezért a gátakat körülbelül 100 méterenként teljes magasságukban átfúrták, és
0,5–1,0 m-enként mintavétel és elemzés történt az urántartalom és a sószennyezettség felderítésére. Kb. 250 kutatófúrás mélyült és kb. 800 db minta elemzése történt meg.

A vizsgálatok azt bizonyították, hogy kevés helyen sérült meg a gátak fóliaborítása, így a gátak teljes anyagmennyiségének (170 000 m ³ ) csak kb. 10%-át kell elszállítani a szennyezettség miatt. A többi földanyag felhasználható a terület tájrendezésénél.

Tájrendezés, vízrendezés

A P-II. terület rekultiválásánál az volt a cél, hogy olyan mértékben kerüljön megszüntetésre a szennyezettség, hogy a továbbiakban a terület korlátozott mértékben legyen hasznosítható, vagyis a Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség által előírt alábbi paraméterek teljesüljenek:

A fenti értékek eléréséhez a szennyezettséget felderítő kutatások eredményeire támaszkodva összesen mintegy 47 ezer m ³ szennyezett talaj és útalap felszedése és elszállítása történt meg.

A rekultiváció során a területen belül épített üzemi utakat és azok meddőből lévő útalapját is fel kellett szedni, mintegy 5.000 m ³ mennyiségben, mivel urántartalma a megengedett értéket meghaladta.

A terület tájrendezése, a morfológia kialakítása, az inaktív földet tartalmazó gátak anyagának felhasználásával történt meg. A valamikori medencék K-Ny-i irányú kontúrvonalait követve teraszos jellegűen került kialakításra a domborzat, csökkentve ezzel a csapadék okozta eróziós hatás mértékét.

A földtakarás után a területet füvesítették.

2001-ben befejeződött a terület vízrendezése észak-déli és kelet-nyugati irányban, betonelemekkel burkolt árkok épültek, amelyek a csapadékvizeket gyűjtik és a P-II. területtől Ny-ra lévő Rókás-patakba vezetik.

A terület kármentesítése

A perkolációs meddő elszállítása után a felszín alatti vizek szennyezettségét a furatokból vett minták elemzésével állapították meg. A kármentesítési koncepció szerint a területen 3-6 db termelőkutat alakítottak ki. Ezzel biztosították a szennyezett talajvíz kiemelését a területre megállapított határértékek eléréséig.

		8.5. Zagytározók és környezetük rekultivációja és az elvégzett munkák

8.5.1.Zagytározók rekultivációjának koncepciója

Az uránbányászati zagytározók több ok miatt sem hagyhatók magukra: ezen okok közül elsősorban a fokozódó radonkiáramlást (a meddő víztartalmának fokozatos csökkenése miatt) és a zagytározók térségébe kikerült jelentős mennyiségű szennyezett vizet kell figyelembe venni. Ezért a zagyterek rekultivációja elkerülhetetlen feladat csakúgy, mint a világ egyéb országaiban.

A zagyterek rekultivációja, helyreállítása általában azok inaktív kőzettel való lefedését, letakarását és vízrendezéssel egybekötött vízkezelését jelenti.

Zagyterek letakarása

A zagyterek lefedésére, nem radioaktív eltérő fizikai tulajdonságú anyaggal, kőzettel rétegesen kell lefedni olyan mértékben és olyan műszaki megoldással – hogy afedőrétegaz alábbi célok elérését biztosítsa:

• A rekultivált meddők felületéről a radon-222 fluxus 0,74 Bq/m ² s alatt maradjon. Ezzel együtt biztosítani kell, hogy a zagytereken mért levegőben elnyelt g-dózisintenzitás értéke az eredeti háttérértéknél legfeljebb 250 nGy/óra értékkel legyen nagyobb (ami kb. 400 nGy/óra ténylegesen mért g-dózisintenzitást jelent).
• A rekultivált zagyterekre hulló csapadék felszínről elfolyó része (szennyezőket várhatóan nem tartalmaz) a zagytér szivárgó rendszerén kijutó szennyezett oldatoktól elkülöníthetően összegyűjthető legyen.
• Alacsony szivárgási tényezőjű takaróanyagok alkalmazásával biztosítani kell, hogy a zagytereken maradó feldolgozási meddőn keresztül minimális mennyiségű víz szivároghasson át, ezzel védve a talajvizeket és rétegvizeket a zagytereken található oldott vagy könnyen kioldódó szennyezésektől.
• A növényzet révén radioaktív anyag ne kerüljön ki a zagyterekről a környezetbe.
• A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően a rekultivált zagyterek hosszú távú stabilitása biztosítható legyen (ezer, de legalább kettőszáz évig).

E célok elérése érdekében atakaróréteg:

• töltse be a biológiai és a radonmigrációs gát szerepét,
• megfelelő vízzáró tulajdonságokkal rendelkezzen, ami agyagréteg létrehozását igényli; e réteg nedves állapotban radonmigrációs gát szerepét is betölti,
• biztosítsa a felső talajrétegen átszivárgó víz jelentős részének kivezetését, továbbá csökkentse az erózió veszélyét,
• szolgáljon megfelelő táptalajként az eróziót megakadályozó növényzet (fű) gyors kialakulásához és fejlődéséhez.

A takaróréteg végleges kialakításához számítógép-modellezést és helyszíni kísérletet kell végezni.

A fenti réteges lefedést alkalmazva a rekultivált zagyterekről elszivárgó víz mennyisége várhatóan nem haladja meg az évi 50 000 m ³ mennyiséget, amellyel elérhetővé válik, hogy a zagyterekből kiáramló szennyezőanyag mennyisége a talajvíz összes oldottanyag-tartalmát legfeljebb néhány tized g/dm ³ értékkel növelje.

Szennyezett vizek kiemelése

A zagyterek által okozott szennyezés továbbterjedésének mérséklése és az ivóvízbázis vízminőségének védelme érdekében elkerülhetetlen az elszennyeződött talaj- és rétegvizek egy részének eltávolítása. Sem a hagyományos gátfal létesítése, sem a geokémiai migrációs gát megépítése önmagában nem eredményezi a terület vízminőségi rehabilitációját.

Az elvégzett számítások alapján évente mintegy 400-1100 m ³ szennyett vizet kell kiemelni, ezért szükség van a megfelelő vízkiemelő rendszer kialakítására.

A kiemelt víz mennyiségének tervezésénél figyelembe kellett venni a Pécsi Vízmű Rt. víztermelésére gyakorolt hatást.

Zagyterek vízrendezése és a szennyezett vizek kezelése

A zagytéri szabad víz és a rekultiváció során felszabaduló pórusvíz, valamint a zagyterek környezetéből kiemelt szennyezett víz tisztítására víztisztító művet kell üzemeltetni a rádiumot magasabb koncentrációban tartalmazó vizek rádiummentesítése és részleges sómentesítése céljából.

Morfológia kialakítása

A zagytározók morfológiájának kialakításánál a meglévő terepviszonyokat vették figyelembe törekedve a minimális mértékű anyagmozgatásra, áthalmozásra. Azért, hogy a környezet porterhelése a rekultivációs munkálatok során alacsony szinten maradjon, a rekultivációt végző dolgozók pedig határérték alatti radioaktív terhelést kapjanak.

Az elfogadott változat szerintI. sz.zagytározón, amely legnagyobb részt befelé lejt, az anyag belső átrendezésével olyan térszín alakítható ki, amelyről, a csapadékvizek két ágban, két vápában összegyűjthetők és a zagytározó D-i oldalán nyílt árokban kivezethetők . Ennek biztosítására a D-i oldal töltéseit részben el kell bontani. Az átrendezés tehermentesíti is ezt a területet, így a stabilitást nem befolyásolja.

AII. sz.zagytározóna depónia lejtés viszonyait a déli oldalon (hegy felőli oldalon) felszedett anyagból alakítják ki. Így a zagytározó területe 80 000 m ² -rel csökken.

A rendezett terület nagyobb része a D-i oldalon vízteleníthető: a lejtők összemetsződésében kialakított árokkal, amely mintegy 300 m-es szakaszt kivéve az eredeti terepszinten halad,

A munkák a II. sz. zagytározóval kezdődtek. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a rézsűkön a csapadék miatt ugyan esetenként jelentős eróziós károk keletkeztek, azonban ezek megfelelő karbantartási munkával megszüntethetők. Természetesen a növényesítés, amely az első lépcsőben füvesítést jelent, nagymértékben csökkenti az eróziós károkat.

Felületstabilizáció munkafelület biztosítása céljából

Az előzőekben említettük, hogy a meddőzagy zagytározókra való kijuttatása során végbement a szilárd anyag szegregálódása és kis felületi stabilitású iszapzóna alakult ki, amely az I. sz. zagytéren iszapmag formájában jelent meg. A magas víztartalmú és kis felületi stabilitású, alacsony nyírószilárdságú zónát a takarás előtt alkalmassá kellett tenni, hogy felületén földmunkagépek közlekedjenek.

Az iszapmag stabilizálására alkalmas módszer a Phare-program keretében került kialakításra. A nemzetközi gyakorlatban is kiterjedten alkalmazott módszer lényege, hogy a szabad víz eltávolítása után visszamaradt és kissé megszikkadt iszapfelületre geoanyagok kerülnek, amelyre azután drenázsként is működő terhelő réteget helyeznek el, célszerűen a zagytér saját anyagának (durva homokot tartalmazó anyagrész) felhasználásával. Indokolt lehet a függőleges drének beépítése is.

Mivel a II. sz. zagytér közel egy évtizede üzemen kívül volt és felülete kellő mértékben megszilárdult, a felületstabilizálási módszer alkalmazására nem volt szükség.

A szabad víz eltávolítása után az I. sz. zagytározón is gyorsabbá vált a konszolidáció, amit a felületen megjelenő repedések is mutattak, azonban az iszapmag mintegy 12 hektárnyi területét stabilizálni kellett. A 12 ha-nyi felület teljes egészét geotextíliával és georáccsal fedték le. Az így lefedett felületre helyezték az iszap víztelenítését elősegítő, jó vízvezető tulajdonságú terhelő réteget, amelyet a gáttest végleges formájának kialakításánál felszabadult, alacsony iszaptartalmú homokból nyertek.

A geotextíliával és georáccsal lefedett felületre a gáttestből kitermelt homok került 0,8 m vastagságban, amely egyrészt terhelő anyagként szolgál (vízkiszorítás), másrészt a kialakított drén felé vezette a kiszorított vizet, azaz a rendszer valóban jelentősen gyorsította az iszap konszolidációját, ami a további földmunkák biztonságos végzésének előfeltétele.

Az I. sz. zagytéren kialakított két vápa alatti térrész fokozottabb víztelenítése céljából ún. mélydrént fektettek be az iszapba.

Földmunka

Az I. sz. zagytározón végzett földmunka a gáttest felső részéből és a vízkivezető árok kiképzésével kapcsolatos kiemelt meddő, lényegében finom homok, (iszap közberétegzettséggel) kitermeléséből és rövid távolságra történő szállításából tevődött össze.

A II. sz. zagytéren a földmunka döntő részét a zagytér D-i oldalán felszeddett meddő és az alatta található, vélhetően szennyezett termett föld kitermelését és szállítását jelentette.

Zagyterek lefedése, takarása

A zagytározók rekultivációjának egyik leglényegesebb része azok megfelelő lefedése. A nemzetközi gyakorlatban rendszerint többrétegű takarást alkalmaznak azért, hogy a takaróréteg összességében hosszú távon is biztosítsa a lefedett hulladék biztonságos izolálását a környezettől.

A nemzetközi gyakorlattal összhangban határozta meg a Környezetvédelmi Engedély is a réteges lefedést és minimális összvastagságra 1,5 m-t írt elő.

A zagyterek lefedésénél alkalmazandó optimális rétegrend kialakítására a társaság számos kísérletet végzett. Más cégekkel modellszámításokat végeztetett annak vizsgálatára, hogy az előírt radiológiai paramétereket és az elfogadható mértékű vízbeszivárgást milyen rétegrenddel, és az anyagok milyen talajfizikai tulajdonságai mellett lehet a legalacsonyabb költséggel teljesíteni. A fedőréteg jelentőségét mutatja az, hogy összességében a két zagytározó 163 hektárnyi területének 1,5 m vastagságban való lefedéséhez 2,3 millió m ³ anyagra volt szükség.

A feladat megoldásánál az első döntési pont az volt, hogy milyen anyagok felhasználását célszerű tervezni. A nemzetközi gyakorlatot is figyelembe véve, valamint a vízbázis közelsége miatt is további környezeti terhelést nem okozó, csak a szennyezőanyagoktól mentes természetes anyagok felhasználására kerülhetett sor. A fedőrétegrend tervezésénél számos opciót vizsgáltak a radiológiai paraméterek, illetve a vízháztartási jellemzők tekintetében is (HELP-modellel végzett számítások).

Szigetelő réteg kiválasztása

A koncepcióterven és a Környezetvédelmi Engedélyben meghatározott radiológiai és vízbeszivárgás minimalizálására vonatkozó követelmény teljesítésére egyebek között vizsgálták a természetes agyagok, a bentonittal javított lösz és a bentonitpaplanok felhasználási lehetőségét is.

A nagyüzemi méretű kísérletek lefolytatása után a költség elemzés alapján az agyagot fogadták el szigetelőanyagként, amellyel szemben a legfontosabb követelmény, hogy beépített állapotban a k-tényező értéke minimum 1,0x10 ^-9 m/s legyen. Az agyagréteg fölé tömörített védő löszréteg beépítését javasolták.

Drén szerepének vizsgálata

Az átszivárgó víz mennyiségének csökkentésére homokdrén alkalmazását javasolták. E réteg azonban csak a konszolidált felületen való elhelyezés esetén tudja betölteni szerepét. A nem kellően konszolidált felületen az egyenetlen felületsüllyedés következtében olyan felületrészek alakulhatnak ki, amelyekről a drén nem képes a vizet a tervezett hatékonysággal elvezetni.

A viszonylag konszolidált felülettel rendelkező II. sz. zagytéren homokdrén beépítését javasolták, míg az I. sz. zagytéren homokdrén nélküli rétegrendet fogadtak el. Ez utóbbi esetben a beszivárgás mértékét 1,6 m vastag fedőréteggel és mélyebb gyökérzónájú (80-100 cm) növényzet telepítésével csökkentik a kívánt 30-40 mm/év értékre.

A két rétegrend összetevői a fentieknek megfelelően:

II. sz. zagytérre (felszíntől a zagy felé haladva):

• 60 cm lösz (a növényzet megtelepedése számára)
• 30 cm homokréteg (k_min=5E-5 m/s)
• 30 cm tömörített lösz (k~2E-8 m/s)
• 30 cm agyagréteg (k_max.=1E-9 m/s)

I sz. zagytérre:

• 45 cm laza löszréteg (k~8E-8 m/s)
• 45 cm enyhén tömörített löszréteg (k_max=4E-8 m/s)
• 40 cm tömörített védő löszréteg (k~2E-8 m/s)
• 30 cm tömörített agyagréteg (k_max.=1E-9 m/s)

A zagytározók takarásához mintegy 2 millió m ³ löszre volt szükség. Ezt a nagy mennyiségű anyagot a MECSEKÉRC Rt. a II. sz. zagytérhez tartozó, de zagytárolásra fel nem használt részéből termelte ki. Ennek a külszíni anyagnyerő helynek a megnyitása nagymértékben megkönnyítette a zagytározók lefedését.

Zagytározók vízrendezése

A vízrendezés kb. 380 ha nagyságú területet érint a szennyezett és a tiszta vizek szétválasztására irányul. Elsősorban a szivárgó rendszeren keresztül kikerülő víz zárt rendszerben történő gyűjtését jelenti, ezért a szivárgó csöveket külön vízgyűjtő rendszerbe kell kötni, és az így összegyűjtött vizet a víztisztító műbe kell juttatni további kezelés céljából.

A vízrendezés keretében kellett megtervezni a rekultiváció közben a felületen, részben már a letakart felületen, összegyűlő víz elvezetését és szükséges mértékű kezelését. Figyelembe kellett venni, hogy az áthalmozások, nyitott felületek és a növénytakaró eltávolítása következtében szabaddá vált felületekről lefolyó vizek fokozott szennyeződésének veszélye állhat fenn.

Növényesítés

Az eróziós károk csökkenése és egyéb szempontok miatt a lefedett zagytereket megfelelő gyökérzetű növényekkel kell betelepíteni.

A két zagytér ebből a szempontból különbözik egymástól:

• a II. sz. zagytéren a kis mélységre lehatoló gyökérzetű növények telepítésére volt szükség a víztározó zóna viszonylag kis vastagsága miatt (60 cm),
• az I. sz. zagytározón a beszivárgás mértékének csökkentése céljából a 80 cm gyökérlehatolású növényzetet kellett telepíteni.

		8.6. A mecseki uránércbányászat vízgazdálkodási rendszere

A mecseki uránércbányászat működése időszakában az öt mélyművelésű bányából több mint 69 millió m ³ bányavizet emeltek ki. A bányavíz jelentős részét különböző technológiai célokra használták fel (pl. ércfeldolgozás, perkoláció, bányafúrás, zagyszállítás), a felesleget felszíni befogadókba bocsátották. Az uránércbányászat földtani- vízföldtani környezete meghatározta a működéshez szükséges vízgazdálkodást. és a bezárást követően szükségessé váló vízkezelési feladatokat. A kezdetben alacsony oldott radioaktív tartalmú bányavizek koncentráció értéke a művelés előrehaladtával fokozatosan a megengedett határérték fölé emelkedett. A befogadóba vezetés előtt gondoskodni kellett a vizek tisztításáról, így az érctermeléssel párhuzamosan, fokozatosan fejlődve kialakult a vízkezelési technológia. A bányászat felhagyását követően továbbra is szükség van a szennyezett vizek kezelésére, így a bányabezárási terv többféle vízkezelési technológia hosszú távú fenntartásával, üzemeltetésével számolt.

8.6.1 A bányászat vízföldtani környezete

A Ny-mecseki uránércbányászat a felső-perm korú Kővágószőlősi Homokkő Formáció törmelékes üledékes kőzeteiben található előfordulásra irányult. Vízföldtani értelemben az ércbányászat a nagy vastagságú (1500-1600 m) perm-triász repedésvizes összlet képződményeit érintette közvetlenül. Egy kivételtől eltekintve valamennyi akna, valamint táró, vágat és fejtési üreg csak ezt, a több földtani egységet magába foglaló alsó-triász és felső-perm korú, főleg homokkő és konglomerátum rétegekből felépülő vízföldtani egységet harántolta. Az ércet tartalmazó homokkő porózus és egyben repedezett, úgynevezett kettős porozitású rendszer. A vizet döntően a tört zónákban vezeti, de a vízkészlet túlnyomó része az igen gyenge vezetőképességű homokkő pórusaiban tározódik.

Mivel a Ny-Mecsek a környezetéből kiemelkedő szigethegység, a felszíni vízfolyások elnyúltan sugárirányúak. A fő vízválasztó kelet–nyugat irányú. A felszíni vízfolyások zöme a Dráva, kisebb része a Kapos vízgyűjtő területéhez tartozik.

A felszín alatti vizek regionális áramlási iránya hasonlóan sugárirányú.

A Ny-mecseki antiklinális É-ÉK-i szárnyán középső-triász karsztvíztároló mészkőrétegek települnek. A magasfedőben elhelyezkedő karsztvíztömeg a 80-350 m vastag köztes vízzáró Hetvehelyi Formáció agyagos-gipszes rétegeinek köszönhetően, a bányászatra karsztvízbetörés veszélyt nem jelentett. A mélységi vizek kommunikációs lehetőségét erősen korlátozza, sőt valószínűleg lehetetlenné teszi, hogy az összekötő tektonikus zúzott zónák az agyagos-gipszes összletben elzáródnak. Korábbi vizsgálatok szerint az orfűi Vízfő-forrás 15,3 km ² vízgyűjtő területéből mintegy 24%, az Abaligeti-barlang 6,4 km ² -éből 42% nem karsztos, zömében a perm-triász repedésvizes összlet felszínéről jut be a karsztba. A vízválasztótól É-ra csak kisebb, többnyire inaktív kőzetből álló – elsősorban aknamélyítési – meddő található, ezért a karsztvíztározóra veszélyforrást csak két üzem területe jelentett.

A másik jelentős vízbázis a Ny-Mecsek déli–délkeleti előterében, egy közel K-Ny-i csapású, tektonikusan preformált neogén medence területén helyezkedik el. A medencét északról, a Ny-Mecsek paleo-mezozoós törmelékes és mezozoós karbonátos képződményeinek kiemelt vonulata, délről a Görcsönyi hátság paleozoós kristályos tömege határolja. A medencét és közvetlen környezetét negyedidőszaki és pannóniai képződmények előfordulása jellemzi, a víztározás elsősorban a felső-pannon homok- rétegekben történik. Erre a vízbázisra települt Pécs város ivóvízellátásában döntő szerepet játszó-tortyogói és pellérdi vízbázis közel száz ivóvízkúttal.

Az uránércbányászat szinte valamennyi jelentősebb felszíni objektuma a két vízbázis hidrogeológiai védőterületén helyezkedett el. Ez az üzemelés időszakában jelentős önellenőrzési feladatokat rótt a bányászatra, megalapozva ezzel egy gyakorlatilag 1958-tól működő, kiterjedt hidrogeológiai megfigyelő- (monitoring) rendszert, ugyanakkor jelentős faladatokat adott a bányabezárás időszakában, hogy a vízbázisok megóvása hosszú távon is biztosítható legyen.

8.6.2 Bányavízemelés

A mecseki uránércbányászat működése során az öt mélyművelésű bányából mintegy 71,9 millió m ³ bányavizet emeltek ki. Az üzemek közül az I. Bányaüzem üregrendszere nem kapcsolódott a többi üzemhez, így vízemelő rendszere is önálló volt. Az É-i Bányaüzemek (II.-III.-IV.-V. sz. üzemek) üregrendszere a felszín alatt általában több szinten is kapcsolatban állt egymással, a vízmentesítő rendszer által több lépcsőben emelt víz egy ponton jelent meg a külszínen.

A bányatérségekben fakadó vizek szerkezeti zónákhoz vagy erőteljesen repedezett kőzettömegekhez kötődtek. A vízmegjelenések rövidebb-hosszabb idő alatt általában kiszáradtak, de legalábbis hozamuk jelentősen lecsökkent. Ezért a feltárt terület méretének növekedése ellenére a fakadó víz hozama gyakorlatilag nem emelkedett. A nagyobb vízhozam-növekedések rendszerint az aknamélyítések időszakához voltak köthetők.

A bányavíz-kiemelés következtében a bányaüregek fölött jelentős depressziós terület alakult ki. A déli szárnyon a volt I. üzem szivattyúzása következtében a kb. 2,5 km ² nagyságú depressziós tölcsér +65 m-es mélyponttal (kb. 110 m a felszín alatt). Ez ma is létezik. Az É-i Bányaüzemek fölött egy 42 km ² nagyságú, a felszíntől számított 100-400 m mélységű depressziós tölcsér alakult ki, ami Kővágószőlős és Cserkút egyes területein bányakárt (vízelvonást) is okozott. A vízemelés hatására az üregek környezetében kialakult depresszió hidraulikai hatása a Ny-Mecsek szinte valamennyi vízföldtani egységében kimutatható volt. A felszín alatti víz eredetileg dél felé irányuló mozgási iránya megváltozott, és a depressziós tölcsérek mélypontja felé irányul.

8.6.3 Ipari vízgazdálkodás a működés időszakában

A bányászat kezdeti időszakában a kiemelt bányavíz nagy részét elvezették. Később az ércfeldolgozási technológia kiépítése, továbbá a bányászati tevékenység technológiai fejlődése – pl. vizes fúrási technológia bevezetése – mind több iparivíz-felhasználást igényelt, így idővel a bányavíz mind nagyobb hányadát használták különböző technológiai folyamatokhoz.

Az ipari vízellátás biztosítása érdekében kiépült a közel 10 km hosszúságú ipari vízhálózat, két, egyenként 1000 m ³ -es puffertározóval, amely a két ponton megjelenő bányavizek nagyfokú kormányozhatóságát tette lehetővé. A rendszer összekötötte a III. és I. Bányaüzemet, a két perkolációs területet, az Ércdúsító Üzemet és a zagytereket.

A jelentősebb ipari célú bányavíz-felhasználási területeket röviden az alábbiakban foglalhatjuk össze.

8.6.4 Az ércfeldolgozás technológiája

Az uránérc vegyi feldolgozását végző üzem a Központi Fizikai Kutatóintézetben, a Fémipari Kutatóintézetben és a Szovjetunióban végzett kutatások, továbbá a Kísérleti Hidrometallurgiai Üzemben 1959–62 között végzett félüzemi kísérletek alapján 1960-tól 1962-ig épült fel. Ezt követően a technológia jelentősen korszerűsödött, és az így kialakult végső technológia többéves továbbfejlesztés eredménye lett.

1958-tól 1963-ig, illetve 1964-ig a dúsítómű fizikai dúsítással áruércet exportált. 1962-ben megindult a vegyi feldolgozás is, és 1963-ban illetve 1964-ben az export egyre nagyobb része már vegyi koncentrátum formájában történt. 1965-től a dúsítómű csak vegyi koncentrátumot exportált.

A kénsavas ércfeldolgozási technológiához az üzemelés időszakában összesen mintegy
32 millió m ³ friss vizet használtak fel, amelyből a technológiai célra vételezett ivóvíz mindössze 1,5 millió m ³ volt. A maradék 30,5 millió m ³ szükségletet a közvetlen bányavíz- felhasználásból elégítették ki. A feldolgozott érc maradékát zagyszállítással az Ércdúsítótól 2 km-rel D-re, az aljzatszigetelés nélkül kialakított két darab zagytározóra jutatták. A művelethez szintén bányavizet, illetve a későbbi időszakban a zagyterek felszínéről visszavezetett returvizet használták fel.

8.6.5 Iparivíz felhasználás – Vízkezelés

A bányavíz tisztításának igénye először az 1960-as évek közepén merült fel, a bányabeli technológiai víz – elsősorban fúróvíz – biztosítása céljából. Az adott időszakban fúróvízként ivóvizet használtak, amelynek ipari vízzel való kiváltása akkoriban a város ivóvízgondjainak enyhítését is jelentette.

A bányavíztisztítás elsődleges célja a fúróvízszükséglet biztosítása volt. Az e célra felhasználható ipari vízre vonatkozóan max. 0,6 mg/l megengedhető urántartalmat, a
0,11 Bq/l rádiumtartalmat és a bakteriológiailag nem fertőző vízminőség biztosítására kötelezték az üzemet. Az I. sz. Bányaüzemből kiemelt víz e feltételeknek nem tett eleget, ezért e vizet tisztítani kellett (8.6.5 ábra).

A fenti követelmények teljesítésére a következő elvi technológiát alakították ki:

• uránmentesítés Varion AP anion-cserélő gyantával,
• rádiummentesítés mangán-dioxiddal aktivált szén,
• fertőtlenítés klórgázzal vagy nátrium-hipoklorittal 0,2 mg/l szabad klór koncentrációig.

Az ipari vízre a rádium maximálisan megengedhető koncentrációját 1,11 Bq/l értékre emelte. Ha bányavíz rádiumtartalma ennek csak a fele vagy még kisebb volt, a rádiummentesítés elmaradhatott. A megépült víztisztító rendszer tehát uránmentesítésre és a víz csírátlanítására volt alkalmas.

Ugyancsak erre az időszakra esik az I. sz. Bányaüzem termelésének befejezése is. A KBF a bányaüzem bezárását követően – a tortyogói vízbázis védelme érdekében – előírta a megfelelő depressziós állapot fenntartását (+62 mAf). Ezt csak úgy lehetett megvalósítani, ha a közben művelés alá vont bányaüzemek iparivíz-szükségletét meghaladó mennyiségű vizet emeltek ki a bányaüzemből. A később szigorodó szabályozás kibocsátási korlátja is szükségessé tette az I. sz. Bányaüzemi vizek uránmentesítését.

A technológiai rendszerrel kezdetben napi 200-300 m ³ vizet uránmentesítettek. A ipari vízigény növekedése, majd az előírt vízszint tartása fokozatos bővítést tett szükségessé, így a kilencvenes évek közepére a napi tisztítókapacitás elérte a 3500-4000 m ³ -t. 1978-ban az előírt vízszint tartása érdekében szükségessé vált a vízkivétel növelése, ezért a vakaknára külszínről fúrást mélyítettek le a XI. szintig (S-1), amelyből 1979-től kezdve ugyancsak vízkiemelés történt.

A 0,2-0,4 mg/l urántartalomig uránmentesített vizet nátrium-hipoklorit adagolással előklórozták, majd kondicionálótartályba vezették, ahol vas(III)-kloridot adagoltak a vízbe a finom csapadék koaguláltatása végett. A lebegő anyag eltávolítása szedimentszűrőkön át történt, majd utóklórozás következett. Az így előkezelt vizet a III. sz. Bányaüzemben ipari célra, az ÉDÜ technológiájában hasznosították, vagy közvetlenül a befogadóba vezették.

8.6.6 Perkolációs technológia

A szódás perkoláció lényegében egy zárt technológiai rendszer volt, amelyben a 10-12 m magas prizmákban felhalmozott, 30 mm-re aprított alacsony minőségű (U< 300 g/t) ércet fokozatosan átnedvesítették 30 g/dm ³ nátrium-karbonátot tartalmazó oldattal. Az oldat átszivárgott az érctöreten, és az érctöret, valamint a fóliázott terület között ún. nagydarabos meddőből (140 - 200 mm) kialakított drenázson keresztül a lejtősre kialakított medencében összegyűlt. Innen az oldatot egy cirkulációs szivattyú segítségével visszajuttatták a prizma tetejére, illetve az oldat az ioncserélő oszlopokra került, ahol az uránt az oldatból kivonták, majd az oldatot ismét visszavezették a prizmákra.

A szódás perkolációs technológiával 1966–1990 között összesen kb. 7000 kt töretet dolgoztak fel, amelyet két különálló területen helyeztek el: a P-I terület 1973-ig az ÉDÜ-től K-re egy kb. 14 ha területen, míg a P-II terület 1973–1990 között a volt Szolgáltató Üzem szomszédságában, attól Ny–ÉNy-ra kialakított 33 ha területre helyezték. A szódaoldat előállításához, a prizmák átmosásához, illetve az elpárolgott víz pótlására bányavízet használtak fel az üzemelési időszakban mintegy 2 milló m ³ mennyiségben.

8.6.7 A bányabezárást követő időszak vízkezelési koncepció terve és feladatai

A bányabezárás Koncepciótervét megalapozó vizsgálatok egyik lényeges megállapítása volt, hogy az uránércbányászat felhagyását követően hosszú időn keresztül számolni kell a szennyezett vizek megjelenésével, amelyeket a hatósági előírások értelmében kibocsátás előtt tisztítani szükséges. Ugyanakkor az uránércbányászat felhagyására vonatkozó Környezetvédelmi Engedély előírta, hogy a rekultivációs időszaktól kezdődően valamennyi vizet egy ponton, szabályozott és ellenőrzött módon lehet csak a felszíni befogadóba vezetni.

Az elkészített vízkezelési koncepcióterv megállapította, hogy hosszú távon kétféle szennyezett víztípussal kell számolni:

• Az egyik típus az üregeket kitöltő bányavizek, valamint a meddőhányókon átszivárgó vizek, amelyek elsősorban a magas oldott urántartalommal jellemezhetők.
• A másik típusba az ércfeldolgozási technológiák során különböző szervetlen sókkal szennyezett oldatok tartoznak – technológiai oldatmaradékok, továbbá a zagyterekből a felszín alatti vizekbe kijutott szennyezett vizek – amelyek főleg magnézium-szulfátos, nátrium-kloridos szennyezőanyag tartalommal jellemezhetők.

A fentiekből következik, hogy az uránércbányászat felhagyását és a rekultivációs munkálatok befejezését követően hosszú távon is szükség van a kétféle vízkezelési technológia fenntartására.

A bányabezárást követő időszakban az eddigi adatok alapján az alábbi szennyezett vízmennyiségekkel kell számolni:

8.6.8 Az egységes vízelvezető rendszer

A bányabezárás vízkezelési koncepciótervében kidolgozottak értelmében a korábbi ipari vízrendszer berendezéseinek felhasználásával kialakították az egységes vízelvezető rendszert, amely lehetővé tette a szükséges vízkormányzást annak érdekében, hogy valamennyi technológiai víz a megfelelő kezelő műbe kerülhessen.

Az egységes vízelvezető és kezelő rendszeren a különböző szennyezett vizek egységes és ellenőrzött rendszerben történő kezelését és kormányzását értjük, amely biztosítja, hogy a környezetre, illetve a tortyogói és pellérdi ivóvízbázisra közvetlen veszélyt jelentő víz, csak a jogszabályokban előírt határérték alatti szennyezőanyag koncentrációban kerülhessen ki a Pécsi-vízbe, mint felszíni befogadóba.

A rendszer biztosította:

• a különböző objektumokból származó vizeknek a megfelelő kezelés céljából történő összegyűjtését,
• a megfelelő kezelőműbe történő vezetését és
• a kezelést követően egy ponton, szabályozott és ellenőrzött módon a felszíni befogadóba történő vezetését.

A hatóságok a rekultivációs időszakra egyedi határértéket határoztak meg az össz oldottanyag-tartalomra vonatkozóan. Előírták, hogy egy megadott szelvényben a befogadó fajlagos vezetőképesség értéke a megadott határértéket ne haladja meg. A rendszer ellenőrzése, és részbeni vezérlése PC-s folyamatirányítási rendszer segítségével történt. Ez egyben biztosította a hatósági ellenőrzési és adatszolgáltatási feladatok ellátásához szükséges adatok tárolását is.

8.6.9 A Bányavízkezelő Üzem

A Bányavízkezelő Üzem feladata a rekultivációs és az azt követő időszakban az összegyűjtött magas oldotturán-tartalmú vizek tisztítása.

A kezelt víz két területről származik, egyrészt a bányaüregeket kitöltő öregségi vizek, másrészről a meddőhányók szivárgó árkain összegyűjtött vizekből. A bányavizek közül jelenleg az I. Bányaüzemi üregekből, az ivóvízbázisok védelme érdekében hatósági előírás szerint történő kiemelt víz uránmentesítése folyik. Az É-i Bányaüzemek üregrendszere várhatóan 25-30 év alatt telik fel, majd a bányavíz az É-i tárón szabad kifolyással jelenik meg. Amennyiben a megjelenő víz oldott uránkoncentrációja indokolja, a Bányavízkezelő Üzem ezeket a vizeket is fogadja, illetve kezeli. A meddőhányók szivárgó vizeit a rekultivációs munkálatok során kiépült övárokrendszerek gyűjtik össze, és részben felszíni, részben felszín alatti – az I. Bányaüzem üregrendszerébe bevezetve – átmeneti tárolást követően a bányavizekkel együtt uránmentesítik.

Az új vízkezelő üzem nagyobb laborméretben a már korábban is működő bányavízkezelő szorpciós rendszer szomszédságába települt. A kivont urán feldolgozási technológiája a korábbi ércfeldolgozási technológiától csak kismértékben, a végtermék – elsősorban környezetvédelmi megfontolásokból kiválasztott – peroxidos formájában tér el.

Az összegyűjtött, kezelést igénylő vizek mennyisége erősen csapadékfüggő, így a meglévő tározó mellett jelentős többlettisztító-kapacitás kiépítésére volt szükség. Ez jelenleg 3000-4000 m ³ /d, de az üzemszerű működés során ennek kb. a felét használták ki. A tisztított víz az egységes vízelvezető rendszeren keresztül az egységes kibocsátási ponton keresztül kerül a felszíni befogadóba.

8.6.10 Kémiai vízkezelés

A leltári adatok szerint a perkolációs technológiai vizek, a zagytározói szabad vizek, valamint a zagyterek környezetéből kitermelésre kerülő vizek összes oldottanyag-tartalma lényegesen meghaladta a 2 g/l értéket. Ugyancsak tisztítani kellett a folyamatosan képződő zagytározói szivárgó vizeket is.

A víztisztítás az említett vizek esetében a rádium leválasztását (bárium-klorid adagolással), illetve mésztej felhasználásával történő részleges sótalanítást, a leválasztott csapadék ülepítését és szűrését jelenti. Természetesen feladat a felhasznált vegyi anyagok megfelelő előkészítése, oldása is.

Időközben az ÉDÜ bontási munkáinak gyorsítása érdekében előre kellett hozni a zagytéri víztisztító mű létesítését. Fel kellett hagyni az ÉDÜ-ben kialakított rendszert. A víztisztítás 2000. közepéig folyt az ÉDÜ-ben, ezt követően pedig a megépült új víztisztító üzemben végzik a szabad technológiai vizek, a zagytéri szivárgó vizek, valamint a 2002. év második negyedévétől a zagyterek környezetéből kiemelt vizek tisztítását is.

A zagytéri kármentesítő rendszer elkészült I. üteme 15 db talaj-, illetve rétegvíztartóra szűrőzött víztermelő kútból és mintegy 2,7 km össz hosszúságú, három különálló szakaszból álló, a talajvíztartóba fektetett drénszivárgó rendszerből épül fel. A mentesítő rendszer feladata a zagytározók felszín alatti környezetébe kijutott szennyeződés terjedésének megakadályozása, a felszín alatti vizek kármentesítése, a tortyogói és pellérdi ivóvízbázisok hidraulikai védelmének biztosítása.

A rendszer éves szinten mintegy 700 ezer m ³ szennyezett víz kiemelését biztosítja, amelyből mintegy 500 ezer m ³ vizet kezelnek kibocsátás előtt. A különbség – amely csak kismértékben szennyezett rétegvíz – a kármentesítő rendszer hidraulikus moderálását szolgálja.

		8.7. Az infrastruktúra rekonstrukciója és átalakítása

A szolgáltatási feladatok összefüggésére jellemző volt, hogy a bányászati területen szorosan koordinált rendszerben kellett biztosítani a villamosenergia-ellátást, bányaszellőztetést, bányavíz-mentesítést, sűrített levegőt, hírközlést, valamint a szociális ellátáshoz szükséges hő-, ill. vízellátást. (Ugyanez vonatkozott az ércfeldolgozással kapcsolatos területekre, természetesen a bányaszellőztetés kivételével.)

Az előbbiekben fő feladatként megfogalmazottak mellett hasonló szolgáltatásokat kellett és kell továbbra is biztosítani a területen működő mintegy 100 gazdasági társaság részére.

A műszaki berendezés állomány sajátossága hogy tervezéskor, megépítéskor a bányászat igényeihez igazodó teljesítőképességgel készült el és az egyre növekvő mennyiségi igények kielégítését célozta. Így méretei, kiterjedése jelentősen eltér más átlagos felhasználókat figyelembe véve.

A berendezésekre, eszközökre jellemző, hogy műszaki paramétereik is a bányászat sajátos igényeihez igazodtak. Erre legjellemzőbb a villamosenergia rendszerben a 35 kV-os érték, de bizonyos mértékben a 6 kV-os feszültségszint is, amelyek nem használatosak az áramszolgáltatói gyakorlatban.

A műszaki berendezéseknek további általános jellemzője, hogy nagy részük már hosszú idő óta üzemelt és így a beszerzéskor, üzembe-helyezéskor meglévő műszaki színvonalat képviselték. Az uránbányászat megszüntetésének gondolata 1989-ben vetődött fel, és ettől az időtől kezdve nem került sor új berendezések vásárlására, jelentősebb felújításra.

Az uránbányászat termelő tevékenységének befejezése után (1998. január 1.), a bányabezárás és rekultiváció folyamatához nélkülözhetetlen és kiemelkedő fontosságú infrastrukturális ellátást a megmaradó igényekhez kellett igazítani.

A bányabezárás után a területen teljes mértékben megszűnt a bányaszellőztetés, a sűrítettlevegő-ellátás, és a föld alatti bányavízmentesítés. A külszínről történő bányavízmentesítés pedig átalakításra került.

A megmaradt infrastrukturális szolgáltatások, villamos energia, hírközlés, hőszolgáltatás, vízellátás, szennyvízkezelés közül a nagy kapacitások miatt viszonylag nagy veszteségeket okozó szolgáltatási területet  –   avillamosenergia-ellátást és a hőszolgáltatástalakították át a gazdaságos üzemeltetés érdekében.

8.7.1 A villamosenergia-rendszer rekonstrukciója

Az 1960–1997 közötti időszakban szükséges fogyasztási volumen mellett célszerű volt az olyan vállalati villamosenergia-rendszer kialakítása, amely az országos alaphálózati (120 kV) feszültségszinten vételez az áramszolgáltató rendszeréről, az annak megfelelő alacsonyabb áram- és teljesítménydíjakon. A további feszültség-transzformációk és a belső hálózat üzemeltetésének költségeivel együtt egységnyi energiára vonatkoztatva ez a megoldás volt a leggazdaságosabb. A föld alatti területek ellátása a bányabiztonság szempontjából más műszaki előírásoknak megfelelő, és külön szervezeti működtetést igényelt.

1999-ben, a MECSEKÉRC Rt. újabb elemzést végzett a villamos energia rendszerről. Az áramszolgáltató által készített tanulmányterv szerinti átalakítás helyett, (amely a teljes energiarendszer áramszolgáltatói feszültségszintre való átállását javasolta) újabb tanulmány készítéséről döntöttek a megmaradó – 120/35/6/0,4 kV-os – energia- rendszer felújítására és annak gazdaságos üzemeltetésére vonatkozóan.

Az elkészült tanulmányban megállapították, hogy a MECSEKÉRC Környezetvédelmi Rt. energiaigényének nagyságát, elsősorban a bányavíz-, és zagyvíztisztító üzemek fogják meghatározni.

A tanulmány és tervek vizsgálata után látható volt, hogy a feladatok elvégzését célszerű a 2000–2001. években elvégezni. Így a 2000. évben a villamos jellegű, műszaki tartalommal, 2001. évben pedig az épületek és hálózati, kültéri állomások állagmegóvásának munkái készültek el.

A továbbra is hosszú távon üzembiztos, biztonságos és gazdaságos üzemeltetés megvalósítása érdekében a rendszeren az alábbi rekonstrukciós feladatokat kellett ellátni:

• Az Ércdúsító területén lévő “ÉDÜ 120/35 kV-os” transzformátorállomáson elvégzett feladatok:
• 3 db 120 kV-os SIEMENS gyártmányú megszakító beépítése,
• a 120/35 kV-os transzformátorállomáson Pi ági 2 db szakaszoló komplett cseréje,
• a 120/35 kV-os tr.állomáson 2 db 120 kV-os áramváltó cseréje,
• a megmaradó mérőváltók közül el kellett végezni a 2 db 120 kV-os feszültségváltó és 1 db 120 kV-os áramváltó hitelesítését. (OVIT, Mérésügyi Hivatal),
• ki kellett cserélni a 120/35 kV-os transzformátor állomáson belüli vezetékek szigetelőit,
• az állomáson fel kellett szerelni a hiányzó túlfeszültség levezetőket,
• ki kellett cserélni a 120 kV-os távolságvédelem és hozzá tartozó autonóm zárlati tartalék védelmet.
• A 6 kV-ra való áttéréssel kapcsolatosan elvégzett feladatok:
• az új, lebontásra került transzformátor állomások elosztóinak átszerelése az ÉDÜ 6 kV-os, már elavult elosztóinak helyére,
• el kellett készíteni négy transzformátor állomáson a 35 kV-os gyűjtősín kerülésével a 6 kV-os gyűjtősínre való kábeles rácsatlakozásokat, a 6 kV-os hálózat és a leágazások védelmeinek cseréjét az új hálózatképnek megfelelően valamint a hálózat és az állomások 6 kV-os túlfeszültségvédelmét ki kellett alakítani.
• a 35 kV-os légvezetéken a hibás és elöregedett szigetelőket ki kellett cserélni, valamint a 35 kV-os légvezeték hálózat megmaradt vasoszlopainak korrózió védelmét el kellett végezni.
• az épületek és kültéri transzformátor állomások állagmegóvó munkái (2001. évben fejeződött) be.

8.7.2 A hőszolgáltatás rekonstrukciója

A hőszolgáltatásra vonatkozóan is igaz, hogy a berendezéseket, így a fűtési rendszereket is, a bányászat illetve ércdúsítás viszonylag magas teljesítmény igényéhez igazodva alakították ki.

A berendezésekre jellemző nagyságrendek: öt üzem területén a kommunális és ipari hőszolgáltatás kielégítéséhez telephelyenként 4-5 db 870-1400 KW teljesítményű, az ércdúsítás fokozott hőigénye miatt az ércdúsító üzemben 4 db 12000 kW teljesítményű pakura tüzelésű kazán üzemelt.

A bányaüzemek területein az aknatömedékelés után további hőigény nem jelentkezett, ezért ezeken a területeken a hőszolgáltatás befejeződött. Az ércdúsító területén a nagy teljesítményű kazánok, nagy hőveszteséggel üzemeltek 1999–2000. éves fűtési szezon végéig, a rendszer megszüntetéséig.

Az I. sz. telephelyen a központi fűtés gazdaságosságát a kiépített kapacitás kihasználatlansága rontotta. Fenti arányok szerint a rendszerbe kapcsolt helyiségek kb. 28%-a üzemelt fűtéssel. Ugyanakkor működtetni kellett a kazánház összes segédberendezését, gyakorlatilag az összes szabadtéri fűtési vezetéket, amelyek hossza a kis fogyasztók területi szétszórtsága folytán mintegy 3500 m.

Az épületek hőszigeteltsége rossz volt, amelyen sem a tulajdonosok, sem a bérlők rövid megtérülési idő reményével nem tudtak javítani.

A területen a hőszolgáltatási rendszer megszüntetése az 1999–2000. évi tavaszi fűtési idény végén megtörtént.

A 2000. év első félévében átadták a MECSEKÉRC Rt. Környezetvédelmi, Vízkezelő Bázisát (a kazánházzal egybeépített épület), ahol a kommunális és technológiai hőigények mintegy 800 kW nagyságrendben jelentkeztek. A korábbi igényeket kielégítő nagy teljesítményű pakura tüzelésű kazánok közül 1 db 1200 KW és 1 db 1400 kW (tartalék) teljesítményű kazán gázégőfejes átalakításával fűtési és melegvízrendszert korszerűsítették. Az elavult nagy veszteségekkel üzemelő kazánokat, a tényleges energiaigény figyelembe vételével kiváltották, 2001. október 1-től a kazánokat kiszolgáló új segédberendezésekkel, és épület átalakításával. A beépített 2 db Buderús típusú 550 kW-os kazán megfelelő segédberendezésekkel, illeszkedő fűtési rendszerrel, automatikákkal ellátva szabályozza, a szükség szerint felmerülő és felhasználásra kerülő hőigényt.

		8.8.A rekultivált és kármentesített területek és létesítmények ellenőrzési rendszere - monitoring

A 2001. évtől a különböző szakterületek vizsgálati módszereit, illetve ellenőrző tevékenységeit annak a célnak megfelelően hangolták össze, hogy egy komplexebb értelmezési tevékenységet is lehetővé tevő, költséghatékonyan működőEgységes Környezetellenőrzési Monitoring Rendszer (EKMR)alakuljon ki.

A monitoringtevékenységet a MECSEKÉRC Rt. EN ISO 9001:2000 minősítési és a NAT által az MSz EN 45001:1990 szabvány szerint lefolytatott, a Környezetvédelmi Bázis Vizsgáló Laboratóriumai akkreditált tevékenységét szabályozó Minőségügyi Kézikönyv szabályozásai alapján hajtják végre.

Az ellenőrzési feladatok végzése az alábbi csoportosítás szerint történik:

• bázismonitoring, amely az egyes bányászati objektumok környezetében és a teljes hatásterületre telepített állandó, több éven keresztül üzemeltetendő ellenőrzési pontok rendszerét foglalja magába;
• rekultivációs monitoring,amelynek feladata az egyes rekultivációs tevékenységek során bekövetkező kibocsátások ellenőrzését szolgálja. E csoportba tartozó ellenőrzési feladatokat gyakran nem lehet pontosan előre tervezni, így az ellenőrzés vagy a meglévő állandó hálózat elemeinek gyakoribb mintázásával, mérésével, vagy ideiglenes (ellenőrzési) pontok bevonásával történik. Ide tartoznak, pl. a környezetvédelmi tervezések, kísérletek, felmérések során vizsgált objektumok, az áthalmozások, átépítések időszakában történő kibocsátások, és a bányabezárási munkálatok során kialakított ideiglenes mintavételi pontok ellenőrzése.

8.8.2 Hidrogeológiai monitoring

A hidrogeológiai ellenőrzési feladatok az alábbiak szerint csoportosíthatók:

Vízszint-ellenőrzési feladatok

• a bezárt É-i bányaüzemek feltőltődésének nyomon követése és az okozott depresszió ellenőrzése;
• az I. sz. Bányaüzem üregrendszeréből szivattyúzott víz szintjének, illetve a vízemelés hatására kialakult depresszió ellenőrzése;
• a zagytározók környezetében működő kármentesítési rendszer depressziós területének ellenőrzése;
• a különböző víztartók vízszintjének ellenőrzése a víztípusok kommunikációjának vizsgálata, különös tekintettel a perm-triász repedésvizes összlet és a karszt, illetve a perm/pannon kapcsolatára;

Vízhozam-ellenőrzési feladatok

• bányavíz-emelési adatok, adatgyűjtés, ellenőrzés;
• a zagytéri kármentesítő rendszer által kiemelt szennyezett vízmennyiség ellenőrzése, regisztrálása;
• felszíni vízfolyások vízhozamának ellenőrzése;
• állandó és ideiglenes kibocsátások ellenőrzése.

Vízminőségvédelmi feladatok

• a bányászati objektumok környezetében, illetve az azt elhagyó felszíni és felszín alatti vizek minőségének ellenőrzése;
• a bányászat objektumainak hatása a környezet vízminőségére;
• a környezetkárosító hatások vizsgálata, nyomon követése (irány, sebesség, mérték);
• a rekultivált objektumok és környezetük ellenőrzése;
• a rekultivációs munkafolyamatok hatásainak ellenőrzése.

Ezek mellett további feladatokat jelentenek:

• A megfigyelőrendszer üzemeltetése és állandó korszerűsítése, a fejlesztés tervezése, döntéselőkészítés a hidrogeológiai környezetvédelem területén.
• A vállalat ipari vízgazdálkodásával kapcsolatos adatok összegyűjtése, feldolgozása és jelentése a hatóságoknak. Ezek keretében a negyedévente kötelező “Vízkészlet-járulék” alapját képező ipari vízmérleg, illetve bevallás elkészítése, majd az éves bejelentés köteles frissvíz- és iparivíz-felhasználás mérlegének elkészítése.
• A vízminőség-ellenőrzési adatok feldolgozása és az engedélyekben előírt adatszolgáltatás az illetékes hatóságok felé.
• A vállalat tevékenységével kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárások lefolytatása.

Az ellenőrzési terv – a bányászat közel negyven éve alatt – a különböző hatóságok által kiadott kötelezéseken, és a bányabezárási tevékenység biztonságos folytatásához szükséges adatgyűjtési feladatokon alapul. A jelenlegi ellenőrzési tervdokumentáció, az EKMR vízjogi engedélyeztetési eljárás alapdokumentációját is jelenti.

8.8.3 Radiológiai monitoring

• Bázismonitoring: Az összes sugárterheléssel összefüggő paraméter hosszú távú vizsgálata. Független az aktuális műveletektől, állandósított mérőhelyeken éves rendszerességgel végzett megfigyelések, az eredmények éves értékelésével és jelentésével (gyakorlatilag megegyezik a korábbi évek monitoring-programjával).

• Rekultivációs monitoring az alábbi részfeladatokra tagolható:

–Szennyezettségi állapotfelmérésaz adott rekultiválandó objektum (üzemi terület, meddőhányó, zagytározó stb.) meglévő radiológiai szennyezettségi állapotának felmérése, a szennyezőanyagok területi és mélységi lehatárolása. A kiértékelt mérési eredmények a rekultiváció beruházási és kivitelezési műszaki tervének alapjául szolgálnak.

–Operatív méréseka rekultivációs munkálatok technikai irányítását szolgálják (pl. áthordási munkáknál a szemmel nem látható szennyezések lehatárolása stb.). Ez mindennapi tevékenységet és adatszolgáltatást jelent.

–Környezeti monitoringa rekultivációs munkálatok környezetterhelésének tanulmányozására szolgál, különösképpen, ha az eredetileg stabilizálódott szennyezettségi állapotot megbolygatják (pl. épületbontások, meddő áthordások stb.). Ez a monitoring metodikailag hasonló a bázismonitoringhoz, azonban térben és időben korlátozott (az adott rekultivációs munkák területére és időtartamára).

• Rekultivált területek alapfelmérésetöbbé-kevésbé a szennyezettségi alapfelmérés megismétlése (mind metodikailag, mind a mérési háló tekintetében) a rekultivációs munkálatok befejeztével. Ennek alapján minősíthető az adott rekultivációs munka eredményessége. Az összes határértéknek nagy biztonsággal teljesülnie kell.
• Sugárvédelmi monitoring: A ténylegesen vagy potenciálisan sugárveszélyes munkahelyek rendszeres vizsgálata. Az összes sugárterhelést jelentő komponens mérése és a dolgozókat ért éves effektív dózisterhelés számítása és nyilvántartása. A monitoring mérési eredményei alapján megtehetők a szükséges sugárterhelés csökkentésére.
• Kibocsátási monitoring a vállalat területéről kibocsátott anyagok (vizek, ipari hulladékok stb.) paramétereinek ellenőrzése a megadott határértékek szerint.

8.8.4 Környezetföldtani (talajtani) monitoring

A Környezetvédelmi Engedély előírásai alapján vizsgálni kell az uránércbányászat és az ércfeldolgozás során érintett mezőgazdasági területeket. A mezőgazdasági művelés alatt álló és a jövőben is élelmiszer-termelés céljára szolgáló területekre ki kell terjeszteni a rendszeres talajvédelmi célú ellenőrző vizsgálatokat a bázismonitoring keretében. A Baranya Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomással egyeztetve 2000-ben kialakítottak egy talajtani monitoringtervet, ami alapján 2000- és 2001-ben megtörténtek a mintázások és elemzések.

A mecseki felső-perm korú uránérc genetikai típusából adódóan az U-ásványokat kísérő elemek a következők: Cu, V, Cr, As, Zn, Pb, S, Mo, Ni, Fe, Mn, Ba, Sr, Co, Se.

A kalkofilelemek (Cu, As, Zn, Pb, Mo, Ni, Co és Se) szulfidként (pl. galenit, pirit, kalkopirit, fakóércek), illetve a Cr és V az ércesedést kísérő speciális agyagásványok formájában (Cr-, V-illitek, hidrocsillámok, melyek az U-t is dúsítják) vannak jelen.

Az elemeknek azon hányada, amely az uránérc vegyi dúsítására alkalmas részében kísérte az ércet a feldolgozás után a zagytározókba került (ahol már a kémiai reakciók után más vegyületekként lehetnek jelen).

Egy másik része ezen elemeknek a perkolációs dombokra került a gyenge uránércet kísérve (ebben az esetben a gyengébb minőségű uránérchez kapcsolódva).

A vegyi feldolgozásra alkalmatlan (a határérték alatti) uránércekhez, a tulajdonképpeni meddőkhöz kapcsolódó maradéka ezen elemeknek a meddőhányóra került. A meddőhányókról, a perkolációs dombokról, a zagytározókról az elemek kikerülhettek a környezetbe a szél általi szállítással (por formájában), vagy kioldódva.

Rekultivációs monitoring

A talajtani monitoring magába foglalja az éppen rekultiváció alatt álló objektumok területén a kárfelmérés során feltárt szennyezett területrészek kármentesítése utáni talajmintázást és elemzést. Ezen feladatok közül legfontosabbak a perkolációs területek, és az Ércdúsító Üzem (ÉDÜ), valamint, az ÉDÜ-t a zagytározókkal összekötő csővezeték melletti területek rekultivációja során végzett ellenőrzések.

A talajtani monitoringnak szerves részét képezi a már rekultivált objektumok (elsősorban meddőhányók) talajtakaróján kialakulható eróziós jelenségek megfigyelése és nyomon követése.

A MECSEKÉRC Rt. jogelődeinek uránércbányászati és -feldolgozási tevékenységével összefüggésben az öt bányaüzemben, valamint a vegyi feldolgozóüzem működési zónájában jött létre bányatelek. A bányatelkek törlésére mindaddig nem kerülhet sor, amíg a bányavállalkozó hitelt érdemlően igazolni nem tudja, hogy a korábbi tevékenysége kapcsán már nem várhatók a különböző környezeti elemekre káros mértékben és módon ható folyamatok.

A bányászati tevékenység következtében fellépő felszínmozgások is ebbe a körbe tartoznak. Így – az összes környezeti elem ellenőrzésére létrehozott komplex monitoring részeként – a felszínmozgási megfigyelőrendszer kialakításának és működtetésének alapvető célja, hogy a bányatelkek törlésére irányuló kérelmet szakmailag megalapozza.

Geotechnikai, geofizikai monitoring

A Környezetvédelmi Engedély előírásai, illetve a bázismonitoring nem tartalmaz geotechnikai jellegű méréseket, azonban ilyen irányú vizsgálatoknak a rekultivációs monitoring keretében konkrét objektumokhoz kötődően a rekultiváció során kiemelt jelentősége van. A zagytározók tájrendezési munkálatai során a fedő, terhelő réteg elhelyezése és a földáthalmozások során napi in-situ mérésekre (nyírószilárdság, süllyedés, tömörség mérés, k-tényező meghatározás) van szükség, a munkálatok irányításához szükséges további döntések megalapozásához.

A zagytározó és környezetének rekultivációjához kapcsolódik a víztelenítés hatásának geoelektromos ellenőrzése, sószelvényezés multielektródás módszerrel stb.

Az Ércdúsító Üzem rekultivációja

Az Ércdúsító Üzem rekultivációja 2001. január 1-jén kezdődött.

A rekultiváció előtti kárfelmérés a radioaktív szennyezés mellett számos nehézfémmel, olajszármazékokkal, savval szennyezett területrészt mutatott ki.

A radioaktív szennyezettségű talaj elhordását folyamatos, helyszíni gamma-dózis teljesítménymérések alapján irányítják. Az elhordás után talajmintázást végeznek. Ha a kémiai folyamat során a rádiumtól elvált urán szennyezi a területet jelenléte a helyszíni gamma-dózis teljesítménymérésekkel nem mutatható ki. Ezért a radiológiai mérések alapján inaktívnak minősített területek még uránnal szennyezettek lehetnek. Azaz szükséges a begyűjtött talajminták össz U-tartalmának a meghatározása is.

A nehézfém-szennyezések (As, Zn, Pb, Cu, Cd, Cr) lehatárolását felszíni és fúrásos mintázását az alapállapot-felmérés alapján végzik. Az eredmények alapján folytatható a lehatárolás.

Hasonló módszerrel, helyszíni és laboratóriumi TPH-IR, és TPH-GC elemzésekkel ellenőrizve történt a volt kerozin- és gázolajtároló tartályok környezetének rekultivációja. A felszín alatti víz határérték alatti szennyezettsége miatt kármentesítést nem igényelt, a talajt viszont elhordták.

A savval szennyezett terület felmérése és a rekultiváció (szennyezett talaj elhordás) helyszíni pH-mérés mellett történt, a méréseket végző operátor folyamatos jelenléte mellett és irányításával.

Az Ércdúsító Üzemet a zagytározókkal összekötő csővezeték környezetének rekultivációja

Az ércdúsítóban feldolgozott zagy csővezetéken került ki a zagytározóba. A zagyban az urán kinyerése után minden az U-ércet kísérő, környezetre veszélyes nyomelem ottmaradt, azonkívül a zagyban megtalálható a kémiai feldolgozás során alkalmazott anyagok maradéka is. A vezeték üzemelése alatt többször volt csőtörés és ilyenkor a kiömlött zagy elszennyezte a talajt. A csővezeték környezetében a radiológiai felmérés (gamma-dózis teljesítmény) erős talaj szennyezettséget mutatott. A szennyeződés mélységének lehatárolására átlagban 3 m-es fúrásokban 0,5 méterenként fajlagos aktivitásmérések történtek, amely alapján megszerkeszthetővé váltak a szennyeződés kiterjedését mutató izovonalas térképek. Ezek alapján az operátor folyamatos helyszíni irányítása mellett történt a szennyezett földtömeg kitermelése és elszállítása. A rekultiváció végén felszíni gamma-dózis mérések igazolták a beavatkozás sikerességét.

A zagytározói hidraulikai kármentesítő rendszer ellenőrzése

2000-ben elkészült a hidraulikai kármentesítő rendszer első fázisa. A munka során 3 db
3 km hosszú drénszivárgót (6 db aknakúttal) és 14 db kármentesítő kutat (7 réteg és 7 talajvízre szűrőzve) létesítettek.

A kármentesítő rendszer működésének vizsgálata lehetővé teszi a környező talaj- és rétegvizekre gyakorolt depressziós hatás figyelemmel kísérését. Negyedévente a zagyterek környezetében átfogó vízszintmérés történik: a rendszer 48 órás folyamatos üzemét követően azonos időpontban vízszintméréseket végeznek a 20 db termelőkútban, valamint az e célra kijelölt 45 db figyelőkútban. A kapott adatok alapján a talaj- és rétegvízre olyan vízáramlási térképek szerkeszthetők, amelyek jól mutatják a kármentesítő rendszer környezetre gyakorolt vízelvonó hatását.

A kármentesítő rendszer egységei által termelt víz minőségének vizsgálatára negyedévente átfogó vízmintázás történik, amely során adatokat gyűjtenek a rendszer egyes elemei által kitermelt víz minőségének időbeli változásáról.

8.8.6 Sugárvédelmi monitoring

A munkahelyi sugárvédelmi méréseket a társaság működése során kialakított gyakorlat alapján végzik azokhoz a tevékenységekhez kapcsolódóan, ahol a munkálatok tárgyát képező anyagok radioaktivitása ezt indokolttá teszi (pl. radioaktív meddőanyag szállítása, bontási munkálatok stb.) A leginkább exponált helyeken (zagytározók tájrendezési munkálatainál) a 16/2000. (VI. 8.) Eü. min. rendelet előírásai szerint személyi dozimetriai ellenőrzést is végeznek azon dolgozóknál, akik legalább 400 óra (2 hónap) munkaidőt töltenek a kritikus területen. A 2 hónapos ciklusidejű filmdózismérőket az országos dozimetriai rendszerben az OSSKI laboratóriuma értékeli.

A munkahelyi sugárvédelmi mérésekre mobil dozimetriai szolgálatot hoztak létre, amely az összes fontosabb dózisösszetevő in situ meghatározására alkalmas. A sugárvédelmi mérési komplexum az alábbi elemekből tevődik össze:

• Levegő gamma dózisteljesítménymérés a külszíni munkaterületen, a szállítási útvonal mentén, valamint a szállítást-rakodást végző munkagépek vezetőfülkéjében.
• Felületi radioaktív szennyeződésmeghatározása a dolgozók munkaruháján, a munkagépek vezetőfülkéjében és a közvetlenül kezelt berendezéseken.
• Levegő ²²² Rn, valamint aeroszol- és porkoncentrációés az ebben lévő rövid (radon-termék) valamint hosszúéletű radioaktív bomlástermékekösszes alfasugárzó aktivitáskoncentrációjánakmeghatározása a munkaterületeken és a szállítási útvonal mentén.

Porterhelés-mérések

A zagytározói tájrendezési munkálatokhoz és a saját területen lévő löszbányászathoz kapcsolódóan rendszeres porterhelés-vizsgálatot végeznek. Az ÁNTSZ szakvéleménye alapján kialakított rendszer szerint hetente 5 alkalommal kell ellenőrzést tartani a munkálatok aktuális előrehaladása szerint a por szempontjából leginkább kritikus területeken, ill. munkahelyeken. A méréssel a szállópor összes mennyiségét és respirábilis (4 mm alatti frakció) komponensét is meghatározzák. A porméréseket erre a célra beszerzett, korszerű Casella (angol) gyártmányú személyi pormérőkkel végzik. Havi rendszerességgel ellenőrzik a szállópor kvarctartalmát és összevetik a szabványban meghatározott határértékekkel. Jelentősebb porképződés esetén műszaki intézkedéseket tesznek a porképződés és/vagy a személyi terhelések csökkentésére. A porterhelés-monitoringot az ÁNTSZ szakmai felügyelete mellett végzik.

		8.9 A Környezetvédelmi Bázis

A Környezetvédelmi Bázis a MECSEKÉRC Rt. azon része, amely a BeruházásiProgramban leírtak alapján rövid és hosszú távon biztosítja az uránbányászat és dúsítás során keletkezett környezeti károk felmérését, a szennyeződések idő és térbeli nyomonkövetését, a vizsgálati eredmények folyamatos értékelését, archiválását valamint a hatóságok rendelkezései, az ide vonatkozó törvények és az Rt. vezetése által szabályozott módú nyilvánosságra hozatalát.

A Bázis feladata az uránipari tevékenység következtében szennyeződött vizek tisztítása, az urán és egyéb kémiai szennyeződés mentesítése. A Bázis szervezetét, gazdálkodását úgy irányítják, hogy 2004 után is képes legyen a fenti feladatok hosszú távú, versenyképes ellátására.

A Környezetvédelmi Bázis tevékenysége:

• részvétel az uránipari rekultiváció befejezésében a Beruházási Program szerint
• a megfigyelőrendszer üzemeltetése révén a hosszú távú beavatkozások (víztisztítás, vízkormányzás) költséghatékony biztosítása
• korszerű információs rendszer üzemeltetése a beavatkozások és a tájékoztatás (hatósági éslakossági) gyors és eredményes biztosítása érdekében
• teljes körű együttműködés (hatóságokkal, önkormányzatokkal, vízszolgáltatókkal) a vízbázisokhosszú távú védelmében
• közös fellépés a térség környezetvédelmi programjainak kialakításában és a szükséges pályázati források (ISPA, PHARE, NKFP, stb.) megszerzésében
• nyílt, teljes körű tájékoztatási rendszer működtetése az önkormányzatokkal és civil szervezetekkel
• környezetvédelemmel foglalkozó tudományos, oktatási intézmények részére együttműködés, gyakorlati oktatási lehetőség biztosítás (Veszprémi Egyetem, Miskolci Egyetem stb.)