ELŐZETES KOCKÁZATBECSLÉSI ELJÁRÁSOK MÓDSZERTANI ALAPJAI ÉS SAJÁTOSSÁGAI

Az eltérő értékelési rendszerekkel működő testreszabott előzetes kockázatbecslési eljárások valamennyi módozata közös módszertani alapokra támaszkodik.

A mennyiségi kockázatfelméréshez hasonlóan az előzetes kockázatbecslés is a kockázatáltalános definíciójából indul ki, miszerint a kockázatot anem kívánt eseménybekövetkezési valószínűsége és az eseménykedvezőtlen következményének súlyossága, illetve a keletkező kár nagysága jellemzi. A nem kívánt eseményt a forrásból kiszabaduló szennyezőanyagok környezetbe történő bejutása, a kedvezőtlen következményt pedig a környezet elszennyeződése és az ennek következtében kialakuló környezeti, egészségi és ökológiai károsodások, károk jelentik. Ennek megfelelően a kockázatalakulási folyamat az alábbi függvénnyel írható le:

V = veszélyforrás + anyagkiszabadulás/környezetbe történő bejutás valószínűsége

A kockázatelemzés során valamennyi módszer a fenti függvényt a kockázatalakulásban részt vevő parciális folyamatokra bontja, melyek a következő láncolatban kerülnek értékelésre:

Veszélyforrás Ţ Anyagkiszabadulás és környezetbe történő bejutás valószínűsége Ţ

illetve összetett formában: Veszélyforrás Ţ Expozíció Ţ Receptorok.

A szennyeződésnek mindig van forrása, amely a kockázat keletkezési helyének tekinthető. Ennek megfelelően a kockázatbecslést a földrajzilag azonosított és lehatárolt szennyezőforrásból indítják, legyen az tényleges vagy potenciális szennyezőforrás.

Felszámolt szennyezőforrások esetén a kockázatbecslés kiinduló pontja a már megszűnt forrás helyszíne. Csak akkor kényszerülnek eltérni ettől az elvtől, ha a forrás helye nem azonosítható. Ebben az esetben a vizsgálatot a szennyeződés megjelenési helyén kezdik.

Veszélyforrást a szennyezőforrás helyszínén fellelhető, illetve a történelmi múlt alapján ismert vagy feltételezett szennyezőanyagok jelentenek, amelyek e helyen folyó vagy már megszűnt tevékenység(ek)hez kapcsolódnak. A tevékenység és az anyag kapcsolata sokrétű lehet. Ettől függően az anyagok lehetnek nyers- és technológiai anyagok, termékek, melléktermékek és hulladékok, amelyek termelésük, gyártásuk, hasznosításuk, újrahasznosításuk, kezelésük, tárolásuk vagy elhelyezésük kapcsán kötődnek az adott helyszínhez.

A veszélyforrás jellemzését és értékelését előzetes kockázatbecslési eljárásokban az anyag potenciális veszélyessége alapján végzik. Egyes eljárások anyag helyett, illetve azzal együtt figyelembe veszik a tevékenységet is, amely alapján – adatok hiányában – közvetett módon a lehetséges anyagok azonosíthatók.

A veszélyforrás jellemzésében kockázatmódosító tényezőként részt vesznek az anyag mennyiségi mutatói is.

Az anyag forrásból történő kiszabadulásának és a környezetbe történő bejutásának valószínűségét elsősorban a forrás helyén létrehozottműszaki védelmi rendszerbiztonsági mutatói határozzák meg.

Tárolt anyagok esetén a forrásból történő kiszabadulásukat a csomagolás módja és állaga is befolyásolja.

Egyes eljárások ebben a vizsgálati szakaszban számolnak az anyag-mobilitás járulékos hatásával is.

A környezetbe bejutott anyagokkölcsönhatásba lépnek abefogadó és közvetítő közeggel, aminek következtében megindulnak a

Az előzetes kockázatbecslési eljárások gyakorlatilag csak a transzport folyamatok leegyszerűsített elemzésére képesek, mégpedig a környezeti közegek természetes védettsége, illetve sérülékenysége szemszögéből. A vizsgálatba vont tényezők köre értelemszerűen nem csak kockázatbecslési modellenként, hanem környezeti elemenként (talaj, felszíni víz, felszín alatti víz, levegő) is változik, de rendszerint tartalmazza az olyan alapvető terjedés-befolyásoló paramétereket, mint a talaj áteresztő képessége, vízszint, víztároló kőzet vízvezető képessége, szélviszonyok, felszíni és felszín alatti víztípusok. Gyakran figyelembe veszik a transzportot mobilizáló erőket is (meteorológiai- hidrometeorológiai tényezők, domborzat, elöntések.).

Receptorok, Hatások : az előzetes kockázatbecslési módszerekben a receptorokat a természeti és művi védett értékek mellett a területhasználatok képviselik. Ezek köre módszerenként változhat. Azonban minden módszerben hangsúlyt kap a humánegészség, amelyet a lakosságra és annak egyes érzékeny csoportjaira vetítve vonnak be a vizsgálatba. Emellett általánosnak mondható az ivóvízbázisok bevonása a védett értékek körébe. A receptorok veszélyeztetettségét érzékenységük alapján minősítik. Az ebből eredő parciális kockázat nagyságát a már bekövetkezett szennyeződés, károsodás, illetve a potenciális hatások jellege és súlya befolyásolja.

Az ismertetett részfolyamatokból álló kockázatalakulási folyamat elemzését és értékelését a különböző előzetes kockázatbecslési eljárások saját módszertani megközelítésben végzik, de valamennyiükre a következő közös tulajdonságok a jellemzők:

Egységesített értékelési rendszer alkalmazása azt jelenti, hogy a különböző típusú és jellegű szennyezőforrásokat és szennyezett területeket egységes kritériumok alapján értékelik a kockázatalakulás teljes folyamatában. Ez lehetővé teszi e területek összehasonlítását és rangsorolását az ily módon becsült kockázati értékek alapján. Egységesített értékelés következtében azonban az előzetes kockázatbecslés nem képes figyelembe venni a vizsgált területek egyedi tulajdonságait és jellegzetességeit, ami eleve rontja a kockázatbecslés megbízhatóságát.

Az egységes értékelés kondícióit és kritériumait az egyszerűsített kockázatbecslési modell írja le, amelynek tartalmát a kockázatalakulási folyamatban résztvevő tényezők kiválasztott köre határozza meg.

A kockázat kifejlődése során lezajló bonyolult folyamatok, kölcsönhatások és működésbe lépett hatásmechanizmusok értékeléséhez az egyszerűsített modell – precízebb fizikai-matematikai modellezés helyett – a kockázati tényezők súlyozását alkalmazza. A súlyozási arányokat relatív pontszámok vagy egyes esetekben minőségi kategóriák (pl. alacsony, közepes, magas) fejezik ki.

Az egyes részfolyamatok parciális kockázatait és az ezekből összetevődő integrált kockázatot a modell egyszerű számítási modulok segítségével határozza meg (pontszámok összeadásával és/vagy szorzásával, egyes esetekben a súlyozás differenciáltságát növelő szorzók alkalmazásával).

A relatív minőségi értékelés alapját a kockázatbecslési modell értékelési tartománya adja meg, melynek határait az adott értékelési rendszerre kiválasztott minimális és maximális kockázatok pontszámértékei, esetleg minőségi kategóriái határozzák meg. A modell szerkesztése során ebben a tartományban történik az egyes kockázati tényezők és részfolyamatok egymáshoz viszonyított súlyozása aszerint, hogy azok milyen arányban befolyásolják a kockázatalakulási folyamatot.

A szennyezőforrások és szennyezett területek minősítési szakaszában a modell értékelési tartománya képezi azt a viszonyítási sávot, amelyen belül a vizsgált területek kockázati szintjei összehasonlíthatók.

Az egyszerűsített modellek szerkezete rendszerint mátrixhoz hasonlítható, melynek függőleges mezőiben a parciális kockázatalakulási folyamatok szerint csoportosított kockázati tényezők foglalnak helyet. A tényezőkhöz opciók tartoznak, amelyeket vízszintes mezőkbe helyeznek el. Ezek gyakorlatilag “előregyártott” válaszalternatívákat jelentenek. Értékelés során ezek közül választható ki a vizsgált területre jellemző válasz (opció). Minden opciót súlyozott pontszám osztályoz.

Az egy-egy kockázati tényezőt minősítő opciók száma a modellben kettőnél nem lehet kevesebb.

Az opciókat mennyiségi tartományok vagy minőségi osztályok szerint definiálják. Ennek következtében a területet nem az adott tényező tényleges értéke, hanem egy értéksáv alapján minősítik (ld. elvi példa a 2.1. táblázatban )

Például:
Tényező	Opció	Pontszám
Tárolt anyag mennyisége	0 t >0 – 10 t 11 – 100 t 101 – 1000 t 1001 – 10 000 t 10 001 – 100 000 t >100 000 t	0 1 2 3 4 5 6
A tényező értékeléséhez meg kell keresni a vízszintes mezőkben megadott opciók közül a megfelelőt, és le kell olvasni a hozzátartozó pontszámot. Elvi példánkban a vizsgált területen 5000 t hulladékot tárolnak. Ez a mennyiség 1001–10 000 t tartományba esik, amelynek relatív pontszáma 4, a 0–6 pontszámtartományon belül. Tehát a “tárolt anyag mennyisége” megnevezésű tényező 4 pontot kap, ezzel vesz részt a további értékelésben.

Az egyszerűsített kockázatbecslési modellek szerkezetileg vizsgálati blokkokból (vizsgálatba vont környezeti elemek vagy természeti rendszerek), vizsgálati szakaszokból (kockázatalakulási részfolyamatok), az ezeket jellemző kockázati tényezőkből és opciókból épülnek fel.

Ebben a hierarchikus rendszerben a területek kockázatbecslése és minősítése a következő sorrendben történik:

A blokkokra vetített kockázatok összevonása – aggregációs torzítások elkerülése érdekében – leggyakrabban a legkedvezőtlenebb eset elve alapján történik, ami azt jelenti, hogy a terület integrált kockázati szintjét a legmagasabb kockázati értékű környezeti elem (vagy több elemből álló természeti rendszer) alapján jellemzik.

Egyes modellekben az integrált kockázat értékét a járulékos tényezővel növelt maximális kockázat adja meg:

A kockázatok összevonásának kérdése a kockázatbecslés és területminősítés során más modellezési, illetve értékelési fázisokban is felmerülhet (például az anyagok, illetve tevékenységek veszélyességi mutatóinak összevonása kapcsán, az egy telephelyen belül önállóan vizsgált egyes szennyezőforrások kockázatainak összevonásánál a telephely integrált kockázati szintjének meghatározásához). Ezekben az esetekben is a fenti két megoldást alkalmazzák.

Az előzőekben már utaltunk arra, hogy a területekre számított kockázati indexek értékeit adatminőségi és módszertani bizonytalanságok terhelik.

Mivel ezeket a bizonytalanságokat az egyszerűsített modellek nem tudják hatékonyan kezelni, a kockázatbecslés rész- és végeredményeit a megfelelő szakmai felkészültséggel és helyismerettel rendelkező szakértők bizonyos mértékig korrigálhatják. Ezt a munkafázist szakmai szubjektív megítélésen alapuló értékelésnek nevezik. A feltevéseket és ezek alapján bevezetett módosításokat, illetve korrekciókat a szakértő mindenkor köteles megindokolni.

Másfelől – mivel az egyedi kockázatok bizonytalansága mindig valószínűsíthető – a külföldi eljárások a prioritások meghatározására kizárólag osztályba sorolást alkalmaznak.

Az osztályozási rendszer elvi példáját a 2.2. táblázatban mutatjuk be.

Kockázati osztály jele	Kockázati osztályok pontszám- tartománya		Kockázati osztály minősítése	A beavatkozás szükségességének valószínűsége
I	76-100 pont		nagyon magas kockázat	beavatkozás szükséges
II	51-75 pont		magas kockázat	beavatkozás szükséges
III	21-50 pont		közepes kockázat	nagy valószínűséggel szükséges a beavatkozás
IV	8-20 pont	alacsony kockázat		beavatkozásra valószínűleg nem lesz szükség
V	0-7 pont	nagyon alacsony kockázat		beavatkozás nem szükséges
N	Kockázati értékł30%-a	nem értékelhető terület		Adatok pótlása és ellenőrzése szükséges

A példában a modell 0-100 pontok közötti értékelési tartományán belül öt kockázati osztályt jelöltek ki, amelyeket minőségi fokozatokkal is jellemeznek. Egy-egy osztályba azok a területek sorolhatók be, amelyeknek kockázati indexei az adott osztály pontszámtartományába esnek. Például a közepes kockázati fokozatú III. osztályba 21-50 pontszámértékű területek kerülnek. Az egyes osztályokba besorolt területeket – kockázati fokozatuknak megfelelően – a beavatkozási szükségesség valószínűsége szerint is minősítik. Ez a fajta minősítés azonban nem általános.

Az “N” osztály az adathiány/adatbizonytalanság miatt nem értékelhető területek kimutatására szolgál, és a hiányzó adatok pótlásának, illetve kérdéses információk ellenőrzésének szükségességére hívja fel a figyelmet.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a bemutatott rendszer csak elvi példa az osztályozási rendszerek felépítésére és tartalmára. A különböző működő eljárásokban alkalmazott osztályozási rendszerek ettől több ponton is eltérhetnek (értékelési tartomány, osztályok száma, ezek tartományai, a fokozatok definiálása, az intézkedésekre vonatkozó javaslatok ismertetése).

A kockázatbecslési modellek és osztályozási rendszerek egy része kifejezetten manuális felhasználásra készült. Ezek alkalmazását legfeljebb táblázatkezelő programok támogatják.

A nagyobb számú tényezőkkel és bonyolultabb számítási modulokkal működő kockázatbecslési eljárások már gépi adaptációval rendelkeznek. A szoftverek kifejlesztésénél figyelembe veszik az előzetes kockázatbecslési modellek azon tulajdonságát, hogy teljesen automatizált működésre nem alkalmasak, így biztosítaniuk kell a szubjektív megítélésen történő értékelés feltételeit és felhasználó-barátnak kell lenniük.

Egyes számítógépes modellek ezen túlmenően interaktív kapcsolatot biztosítanak a gépi inputadatbázissal.

Multidiszciplináris jellegüknél fogva, az előzetes kockázatbecslési eljárások mind a fejlesztési, mind a felhasználói munkafázisokban megkövetelik a különböző érintett szakterületeket képviselő szakemberek közreműködését (hidrogeológus, hidrológus, levegőtisztaságvédelmi szakértő, vegyész, technológus, toxikológus, informatikus).