BEVEZETÉS

Magyarországon a 70-es évek végéig, a 80-as évek elejéig a gazdasági növekedés, különösen az erőteljes iparfejlesztés, szigorú környezetvédelmi szabályok korlátozó hatása nélkül ment végbe. Noha ezt követően a környezetvédelem jogi szabályozása felzárkózott a kor követelményeihez, az előírások betartása még bő évtizedig kifejezetten elmaradt a határértékek és más előírások elvi szigorától. Ebben az időszakban, a gazdasági gondok közepette a környezetvédelemre fordítható összegek is szűkösek maradtak. Ez a helyzet a nem lebomló vagy lassan lebomló szennyezések fokozatos felhalmozódására vezetett az olyan környezetei elemekben, mint a felszín alatti vízkészlet vagy a talaj.

Az országban mintegy tízezerre becsülhető az olyan szennyezett területek száma, amelyeknél a károk elhárítása éveken, évtizedeken keresztül váratott magára. Ezeknek csak egy töredékéről van biztos - ám közel sem kimerítő - információja a környezetvédelmi hatóságoknak, önkormányzatoknak, esetleg más szervezeteknek. A talaj és a felszín alatti vízszennyezések nyilvánvalóan kevésbé észrevehetőek, mint egy füstölgő gyárkémény, a benzingőzös nagyvárosi szmog, vagy az olajfoltos folyóban elpusztult halak látványa, de káros hatásuk nem marad el. Jobbik esetben "csak" az elszennyeződő közüzemi kutak kiváltásának költségét kell megfizetnünk - megjegyzendő, hogy Magyarországon a lakossági vízhasználat több mint 90 %-a felszín alatti vízből ered - , rosszabb esetben a szennyezett víz, vagy a kertben termesztett zöldségfélék fogyasztása, de akár az ilyen területen folytatott aktív pihenés is hozzájárulhat az ember egészségének romlásához . Mindamellett előfordul, hogy a szennyezések bemosódnak a felszíni vízbe, avagy a lerakott veszélyes hulladék "kiporzása" a levegőn keresztül fenyegeti a környezetet. Ezek a tartós környezeti károsodások a lakosság egészségi állapotát - végső soron a várható élettartamot - kedvezőtlenül befolyásoló környezetszennyezés egyik tényezőjét képezik.

Gyöngyösoroszi, Bence-völgyi tározó -átszivárgás - 1996. február 20.
(Fotó: Deseő Éva)

A tartós károsodások jelentős részénél nem lehetséges a szennyezésért felelős személyt (jogi személyt) a kármentesítésre kötelezni. Ilyenkor a kármentesítések érdekében állami források összehangolt felhasználására van szükség.

		NEMZETKÖZI TAPASZTALATOK

A fejlett nyugati országokban is viszonylag későn, körülbelül 10-15 éve ismerték fel, hogy a szennyezett területek fokozatos kármentesítésére sort kell keríteni. A problémára Németország (NSZK), Hollandia, Dánia, az Egyesült Államok reagált az elsők között, míg jelenleg már szinte valamennyi EU-tagállamban folyamatban van egy magas szinten koordinált program végrehajtása, de legalábbis tervezése.

A feladat óriási, még a leggazdagabb országok számára is. Mindez nem volt rögtön nyilvánvaló: előfordult, hogy a végrehajtás költségeinek kezdeti becslését később már meg kellett tízszerezni. Valamennyi ország évtizedesnél hosszabb programot tervez. Már a tervezéshez is szükséges a talaj- és vízvédelmi stratégiák, jogi-műszaki-közgazdasági szabályozások kidolgozása. A programok szervezői számos komoly társadalmi vitát kiváltó kérdéssel szembesültek, mint a felelősség megállapítása, ezzel összefüggésben a munkák finanszírozása (mely feladatok hárulhatnak a károk okozóira és melyek a közpénzek kezelőire?), a beavatkozási prioritások elvei, a beavatkozások ésszerű célállapotai (közismertté vált a kérdés: how clean is clean?) vagy az ingatlanok értékére gyakorolt hatás figyelembevétele.

A programok tervezése során általában korán tudatosult, hogy az első lépés az alapos felmérés kell legyen, ami lehetővé teszi az összehasonlításokat és az egységes prioritási számításokat. Ennek hiányában a károk felszámolására fordítható összegek nem hasznosulnak hatékonyan, helyenként pazarlás, másutt pénzhiány tapasztalható.

A tisztítási célállapotok és a beavatkozási határértékek meghatározásában kezdetben különböző elvi kritériumok érvényesültek. Az Egyesült Államokban az egyes vizsgált területekre szabott egyedi kockázatelemzések készültek, illetve készülnek, amelyek eredményétől függ a konkrét teendő. A holland gyakorlat hűen követte az Európai Talaj Chartában megfogalmazott elvet a talaj multifunkcionalitásának követelményéről: minden esetben olyan tisztasági állapotot kell elérni, ami minden ökológiai és emberi tevékenyégnek megfelel. Németországban, de másutt is, a területhasználati igények szerint kategorizálták a határérték-listát, hozzátéve hogy ez csupán kiindulópont az egyedi értékelés számára.

A gyakorlatban ma már a legtöbb ország abban az irányban halad, hogy határértéket (vagy határértékeket) alkalmaz a szennyezés feltárásának első fázisában és egyedi kockázatelemzést a részletes vizsgálat keretében. A finanszírozást illetően színes a paletta, de lényegében dominál az állami költségvetési keret. Az eltérés abban van, hogy ennek fedezetét milyen bevételi konstrukció hozza létre: termékdíjak, hulladékadók, környezetvédelmi jellegű járulékok, bírságok, vagy esetleg - ritkábban - nincs külön forrás: a költségvetésen keresztül teljes a közteherviselés. A környezetvédelemben általánosan elfogadott "szennyező fizet" elv itt alkalmazató a legkevésbé, az okozói felelősség ugyanis sokszor nem érvényesíthető.

		HAZAI ELŐZMÉNYEK

A hazai Kármentesítési Program kiindulópontjának a kormány 1991 évi rövid és középtávú intézkedési terve tekinthető, amelyben megjelent a felhalmozott környezetszennyezések felmérésének, feltárásának és megszüntetésének feladata. Ugyanitt szerepel a kiürített szovjet laktanyák és gyakorlóterek környezeti problémáinak megoldása is.

Főleg pénzügyi forrás hiányában 1995-ig csak az utóbbi feladat elvégzése indult meg a környezetvédelmi tárca háttérintézete, a Környezetgazdálkodási Intézet szakmai irányításával. A kiemelt jelentőségű szennyezéseknél a volt szovjet ingatlanok kármentesítése 1-2 éven belül befejeződik.

A privatizációs tapasztalatok - sok külföldi befektető aggodalma a vagyonhoz fűződő, "örökölt" környezeti károk kockázata miatt -, az ingatlanforgalom élénkülése, a csőd- és felszámolási hullám tapasztalatai és (remélhetőleg) a környezetvédelem "társadalmi" pozíciójának erősödése végül is mind a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium eredeti kezdeményezésének indokoltságát támasztották alá, így 1996-tól a kormány elindította az Országos Környezeti Kármentesítési Pprogramot a szennyezett területek számbavételére, valamint ezek közül az állami felelősségi körbe tartozó károsodások feltárására és kárfelszámolására.

Nyírlugos
A volt malom és fűrészüzem területén 20 m-es kút, a szennyező forrás feltételezett helye (fotó: Ilyés Emese)

A Kármentesítési Program beépült a Nemzeti Környezetvédelmi Programba, melynek elfogadásával országgyűlési jóváhagyást nyer majd.

		AZ ÁLLAMI FELELŐSSÉG

Az új környezetvédelmi törvény rögzíti, hogy a jelentős környezetkárosodások következményeinek felszámolása, ha a kötelezettség másra át nem hárítható, a kormány környezetvédelmi feladata.

Pereszteg
A tevebőr-depónia az ártalmatlanítási munkálatok megkezdése előtt - 1996. november 20.(Fotó: Berta Gabriella)

A törvény bizonyos feltételek mellett a szennyezést okozó személy és azon terület tulajdonosának egyetemleges felelősségét állapítja meg, ahol a szennyező tevékenységet folytatják, illetve folytatták. Ez az előírás hosszabb távon csökkenti annak esélyét, hogy a konkrét felelős helyett az okozott károkat állami finanszírozással kell elhárítani. Ha tehát az okozó

• ismeretlen (vagy a vélelmezett okozóra a felelősséget nem sikerül rábizonyítani), vagy
• jogutód nélkül megszűnt, esetleg
• jelenleg már felszámolás alatt áll, és a felszámolási vagyon bizonyítottan nem elégséges a kármentesítési feladatok elvégzéséhez,

a szennyezést állami felelősségi körbe kell sorolni, és a Kármentesítési Program keretei között kell gondoskodni az adott területen a kár felszámolásáról.

Természetesen állami feladat az olyan tartós károsodások kármentesítése is, amelyet valamilyen állami költségvetési szerv okozott.

		A PROGRAM CÉLJA

A Kármentesítési Program célja, hogy az állami felelősségi körbe tartozó, hátrahagyott, tartós környezetszennyezések károsító, veszélyeztető hatását megszüntesse.
Ennek érdekében első lépésként a tartós környezetkárosodások (szennyező források, szennyezett területek) átfogó számbavételét el kell végezni.

		A PROGRAM FOLYAMATA

A kármentesítés fogalma a folyamat egészét átfogja.
A kármentesítési Program első lépéseként 1995-től kezdve a környezetvédelmi felügyelőségek az ország egész területén felmérték azokat a szennyezéseket, melyek felszámolása kiemelten fontos feladat. Ennek eredményeként mintegy 200 területet vettek nyilvántartásba. A regisztrált szennyezéseket jól jellemzi, hogy a talajt és a felszín alatti vizeket 86 %-ban veszélyeztetik, a levegő és a felszíni víz veszélyeztetése kisebb mértékű.
A szennyező források és szennyezett területek számbavétele terjedelmes és részletesebb munkát igényel, olyan tartalommal, hogy az eredmények gépi adatbázisú nyilvántartásba vehetők legyenek. A nyilvántartási adatokból előzetes értékelés segítségével a Kármentesítési Prioritási Lista I. változata összeállítható.

Ha a rendelkezésre álló adatokból - további feltárás nélkül is - sürgős beavatkozás szükségessége érzékelhető, ún. gyorsintézkedést kell végrehajtani, ami általában a szennyezés lokalizálását, a veszélyes szennyező forrás kiküszöbölését (pl. a területen található veszélyes hulladékok elszigetelését vagy eltávolítását) jelenti.

Békéscsaba, Békés Megyei Patyolat Vállalat Az északkeleti kerítés környéke a gyorsintézkedés befejezésekor

Több sorban egymásra helyezett hordók fóliával borítva a telep északkeleti kerítése mentén (Fotó: Schultz Péter)

A tényfeltárási munkák a szennyező forrás feltárását, a szennyezett környezeti elem (talaj, felszín- és felszín alatti víz, mederüledék stb.) károsodásának megismerését, lehatárolását, a szennyeződés terjedésének modellezését, valamint a kárfelszámolás megvalósíthatósági tanulmányának elkészítését ölelik fel. A tényfeltárás végére általában megvalósulnak a további megfigyelést szolgáló monitoring létesítmények. A feltárás két fázisra tagolódhat: a diagnosztikai, felderítő fázisra, és a részletes feltárásra. A feltárási eredmények ismeretében elkészül az adott terület kockázati értékelése, prioritásának megállapítására a terület felkerül a prioritási lista II. változatára.
A szennyezett környezeti elemek kárfelszámolása során megtörténik a szennyezettség megszüntetése vagy mérséklése (ha a teljes megszüntetés nem lehetséges, vagy a kockázatszámítással megállapított célállapot ezt nem indokolja). A szennyező anyagoktól a talajt / vizet meg kell tisztítani, a megszabott kármentesítési határértékeket kielégítve. Ha a beavatkozás nem jelenti a szennyezés teljes megszűntetését, újabb kockázatelemzést, ill. -értékelést követően a terület a Kármentesítési Prioritási Lista III. változatára kerül fel.
A beavatkozások eredményességének folyamatos ellenőrzését az utóellenőrzés biztosítja. Az utóellenőrzés a megfigyelő-létesítmények adataira támaszkodva több évig tarthat.
A program folyamatában - ha a kármentesítés várhatóan több évre nyúlik - a környezetvédelmi felügyelőségek intézkednek a tartós környezetkárosodás ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetéséről, illetve az utóellenőrzés befejezésével a bejegyzés törléséről.

		A PROGRAM PRIORITÁSA

A kármentesítés során az optimális megoldást döntően az emberi egészség és az élővilág védelme érdekében kell kialakítani. A kockázatszámításokban így a környezet-egészségügyi szempontok az elsődlegesek, ugyanakkor a költséghatékonyság követelményei is beépülnek az értékelésekbe.
A felszín alatti vizek tekintetében prioritást élveznek az ásvány-, gyógy- és ivóvízbázisok utánpótlódási területén lévő vízkészletek, azok típusától (talaj-, karszt-, parti szűrésű vagy rétegvíz) függetlenül. A sérülékeny földtani környezetben lévő vízkészleteknél a beavatkozási prioritások erősebbek.
A kármentesítések végrehajtásánál alapvető követelmény, hogy az egyik környezetei elemről ne tevődjön át a szennyezés a másik környezeti elemre.

		A PROGRAM FELADATCSOPORTJAI

A program három egymástól elkülönülő tevékenységi kört ölel fel.
Az általános feladatok közé tartozik a program működtetése, irányítása, koordinációja. Visszatérő feladat az éves prioritási listák összeállítása, továbbá - a munkák nagyságának megfelelően általában közbeszerzési eljárással - a feltárási és a kárfelszámolási teendők vállalkozóinak pályáztatása. Stratégiai feladatként idetartozik a program igényeit kielégítő kutatás és műszaki fejlesztés, a jogi, műszaki gazdasági szabályozás továbbfejlesztésének megalapozása. A program társadalmi elfogadásához nélkülözhetetlen a kidolgozott kommunikációs stratégia, PR-tevékenység kialakítása, oktatási programok szervezése, szakmai kiadványok szerkesztése, közzététele. Általános feladatnak minősül a kétszintű (központi és regionális) informatikai rendszer fejlesztése.
1996-ban a program pénzforrásainak 16 %-a szolgált általános feladatok teljesítésére. Az országos feladatok legfontosabbika a szennyező források, szennyezett terültek teljes körű számbavétele. Itt jelentkezik a tartós károsodások ingatlan-nyilvántartásokba való bejegyeztetése (országosan egységesen alkalmazott eljárásrendben), valamint a monitoring rendszer központi szintjének működtetése, a felszín alatti vízminőségi és a Talajvédelmi Információs Monitoring (TIM) fejlesztése.

Országos feladat végül az ún. alprogramok kidolgozása azokra a kármentesítésekre, amelyek elvégzése az állami szervezetek jogszabály szerinti - vagy esetleg szerződésből adódó - kötelezettsége.

1996-ban a program pénzforrásainak 6 %-a szolgált országos feladatok teljesítésére.

Az egyedi feladatok az állami felelősségi körbe sorolt, hátrahagyott károsodások feltárási ill. kárfelszámolási feladatainak folytatását jelentik, a helyi monitoring feladataival együtt, a prioritásoknak megfelelő ütemezésben.

		KAPCSOLAT MÁS PROGRAMOKKAL

1996-ban a program pénzforrásainak 78 %-a szolgált egyedi feladatok teljesítésére. A kormány által 1995-ben elfogadott ivóvízbázis-védelmi program azt célozza, hogy mind az üzemelő, mind a távlati, sérülékeny környezetű vízbázisok biztonságba kerüljenek. E program diagnosztikai vizsgálatai során modellezéssel megállapítják a vízbázis utánpótlási térségeit (meghatározott elérési időn belül milyen területről juthat el az esetleges szennyeződés a vízkivétel helyére). A vízbázis eszerint lehatárolt védőterületén számba veszik a potenciális szennyező forrásokat, majd kialakítják a szükséges megfigyelő és ellenőrző (monitoring) rendszert. A védőterület kialakításának, fenntartásának költségeit távlati vízbázis esetén az állam, egyébként a vízkészletet igénybe vevő engedélyes viseli. A potenciális és a tényleges szennyező források elkülönítését követő állapotértékelésre támaszkodva kidolgozzák a biztonságba helyezés alternatíváit. Az egyes alternatívák költség / haszon elemzését is figyelembe véve döntés születik a biztonságba helyezéshez - a megfigyelőrendszer kialakításán túlmenően - szükséges intézkedésekről. Ide tartozhat a már meglévő talaj- vagy felszín alatti vízszennyezettség vagy annak kiváltó okának megszüntetése is.

Mind a számbavételi és nyilvántartási feladatokat, mind a tényleges kárfelszámolásokat illetően jól érzékelhető a Kármentesítési Program és az Ivóvízbázis-védelmi Program közötti koordináció szükségessége. A kapcsolatot az adatforgalom és a tényleges kármentesítési döntések előkészítése terén biztosítják a két Program végrehajtásának felelősei.

Sajóládi vízbázis
Alsózsolcai kavicsbányató - potenciális szennyező forrás - 1996. október 20.
(Fotó: Deseő Éva)

Ugyancsak szoros kapcsolat alakul ki a Nemzeti Környezet-egészségügyi Program (NEKAP), amely célul tűzi ki a legfontosabb környezet-egészségügyi problémák áttekintését, rangsorolását, megoldási lehetőségeik országos, regionális és lokális szintű áttekintését. Ennek részeként a NEKAP-nak is célja a szennyezett terültek közös adatbázisának létrehozása, valamint a tervezett beavatkozások rangsorolása.

A rangsorolást a NEKAP a környezet-egészségügy kockázat értékelésével, a helyi sajátosságok és lehetőségek figyelembevételével végzi. Néhány mintaterület esetében a kockázat méréséhez egészen részletes elemzések - pl. környezetepidemiológiai vizsgálatok végzésére is sor kerül. A NEKAP eredményei a Kármentesítési Program szempontjából leginkább az átfogó prioritási számítások jobb megalapozását szolgálják.

		A PROGRAM SZAKASZAI

A program rövid távú szakaszának a működés első két éve tekinthető (1996-1997).
A program megalapozásának, módszertani kialakításának időszakában elkezdődött a kutatási, informatikai, szabályozási és monitoring rendszerek kialakítása. Tisztázódott az állami felelősségi kör, ill. az állami szerepvállalás tartalma. Összeállításra került a program középtávú szakasza. Megkezdődött az országos számbavétel folyamata, valamint az egyedi feladatok sorában gyorsintézkedések, feltárások végrehajtására, kárfelszámolások megkezdésére került sor. A kapcsolódó alprogramok előkészítése 1997-ben folyamatban van.

A fenti terület a hulladékok elszállítását követően (Fotó: Schultz Péter)

Kállósemjén, ELFÉM Kft. A telepen tárolt veszélyes hulladékok felmérése (Fotó: Schultz Péter)

A program középtávú szakasza (1998-2002) öt fő elemből tevődik össze:

• Az általános feladatok ellátása során továbbra is különös hangsúlyt kap az informatikai háttér fejlesztése, valamint a kutatási és műszaki fejlesztési feladatok: így például a kárfelszámolásban leginkább alkalmazható, korszerű technológiák "leltárának", jellemzőinek összeállítása és közzététele, avagy a kockázatértékelési és költség / haszon számítási módszertan fejlesztése.

A kármentesítések prioritási sorrendjét meghatározó számításokat az előkészítettség különböző fázisaiban - eltérő mélységű információk alapján - kell elvégezni, így a számítási módszereknek is több változatban kell alkalmazhatónak lenniük.
Általános feladatnak minősül a mindenkori ismeretekre támaszkodó tárgyévi prioritási lista összeállítása, ami alapján kijelölhetők az adott évben elvégzendő (vagy megkezdődő) feltárások és kárfelszámolások.
A középtávú szakasz egyik fontos feladata a Kármentesítési Program finanszírozási rendszerének kidolgozása. Itt nemcsak azt kell figyelembe venni, hogy a középtávú szakaszban tervezett feladatok forrásigénye meghaladja a 20 milliárd Ft-ot, hanem, hogy a 2002. évet követően is még évtizedekig tart majd az ugyancsak évtizedek alatt keletkezett környezeti károk felszámolása, várhatóan százmilliárdos nagyságrendű költségteher mellett.

• Az országos feladatok keretében komoly teendő a tartós környezetkárosodást okozó potenciális, illetve tényleges szennyező források teljes körű számbavétele, és az eredmények nyilvántartása a környezetvédelem információs rendszerébe integrálódó ún. Kárinfo-rendszer kialakításával. Erre támaszkodva készül el az országos Kármentesítési Prioritási Lista legalaposabb változata 2002-re, ami természetesen nem nevezhető végső változatnak, mivel később is gondoskodni kell az adatok folyamatos karbantartásáról, illetve időközben is keletkezhetnek - bár remélhetőleg egyre kisebb számban - tartós környezetkárosodások.

Az országos számbavétel során az állami és a nem állami felelősségi körbe tartozó szennyező források felderítése egyaránt megtörténik. Ennek részeként a különböző szervezeteknél (minisztériumoknál, központi vagy területi hatóságoknál, intézeteknél stb.) meglévő, a programban hasznosítható adatokat összegyűjtik, feldolgozzák. Ilyen adatállomány hasznosítható pl. a természetvédelmi területek veszélyeztető szennyezések korábbi felméréséből, a Balaton-vízgyűjtőre vagy a Duna-Tisza közére irányult szennyezőforrás-felmérésből, vagy az ún. vízbázisatlasz tartalmából. A légi- és űrfotó feldolgozások is nagyon sokat segíthetnek: a talaj vagy a talajvíz szennyezettsége néha erősebb nyomot hagy a növényzet űrfotókon megfigyelhető és elemezhető állapotán, mint a hatósági irattár tartalmán. A számbavétel további lépése a helyszíni adatfelvétel, az információk kiegészítése, aktualizálása és nem utolsósorban az ismeretlen szennyezések felkutatása. A számbavételből nyert adatok a Kárinfo számítógépes adatbázis-kezelő rendszerében regionális, illetve országos adatbázisokba kerülnek, amelyek a közérdekű adatokra vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően nyilvánosan hozzáférhetők lesznek.

Inota, Bakony Metál Kft. A Paxitraktárban felhalmozott fémhordók

A veszélyes hulladékot tartalmazó aszódi konténerek a paxitraktár előtti betonozott területen (Fotó: Zákány Gábor)

• Az egyedi kármentesítési teendők az állami felelősségi körbe sorolt szennyezések feltárási, ill. kárfelszámolási feladatainak folytatását jelentik, a prioritásoknak megfelelő ütemezésben.

A középtávú szakasz időtartama alatt - amennyiben a program pénzügyi forrásai terv szerint alakulnak - mintegy 200 területen végezhető el a diagnosztikai vagy a részletes tényfeltárás.
Az ún. gyorsintézkedések igénye eleinte még növekszik, később az ilyen beavatkozások már kevésbé lesznek jellemzőek, eszerint összesen kb. 50 esetben lehet számítani gyorsintézkedés szükségességére.
A tényfeltárást követő kárfelszámolások éves száma ezzel szemben fokozatosan növekszik majd, 2002-ig kb. 50-80 szennyezett terület kárfelszámolása becsülhető előre. Az utóellenőrzési igény szempontjából ez azzal jár, hogy a monitoring rendszer részeként mintegy 1000 megfigyelőkút (vagy hasonló létesítmény) beruházása valósul meg 2002-ig.

• Az állami felelősségi körbe sorolt szennyezések kármentesítésének jelentős részét az alprogramok keretében kell végrehajtani. Az egyes alprogramok az állami tulajdonban lévő vagyon kármentesítését célozzák a megfelelő állami vagyonkezelők irányítása alatt.

Ágfalva Népi Akadémia - olajtartály- 1997. január 21.
(Fotó: Schreiner Viktória)

Ilyen alprogram keretében kezdődik meg pl. a MÁV Rt. környezeti szennyezéseinek felszámolása, illetve folytatódik az állami bányászatból visszamaradt károk elhárítása. Alprogram készül a honvédségi vagyonhoz fűződő környezeti károk mentesítésére, valamint más tárcák, költségvetési intézmények vagyonkezelésében lévő szennyezett területek, ingatlanok "megtisztítására" is.

A tervek szerint két "speciális" alprogram gazdája lesz az ÁPV Rt.-nél a kármentesítési teendők nemcsak a meglévő állami tulajdonra irányulnak, hanem a már értékesített vagyonelemekre is, amelyek után környezetvédelmi garanciát vállalt az eladó szerződés vagy jogszabály alapján. Az egyik alprogram keretében folytatódnak a volt szovjet ingatlanokra vállalt állami kármentesítési teendők, a másik az ún. társasági privatizációs alprogram, amely átfogja az eddig inkább csak eseti döntésekkel megállapított - az értékesítési alkufolyamatban kialakult - környezetvédelmi garanciákat is. A társasági privatizációs alprogram végrehajtása hozzájárul néhány olyan társaság privatizálásához, ahol eddig a befektetői érdeklődést a cég környezetvédelmi problémái, így a felhalmozott szennyezésekből adódó, túlzottnak ítélt kockázat mérsékelte.

Az alprogramok felelős irányítói ugyanazt a számbavételi, nyilvántartási, kockázatértékelési módszertant alkalmazzák, mint ami az egyedi beavatkozások prioritási sorrendjét is megszabja. A különböző alprogramokban feltárt károk így egymással, illetve az egyedi kármentesítési igényekkel összevethetők lesznek. Az átfogó prioritásszámításon alapuló ütemezést némileg befolyásolhatja az adott alprogram sajátossága (pl. a honvédségi vagyon használati módja), elkülönült pénzügyi-költségvetési helyzete, vagy a már vállalt teendők határidői (az ÉPV Rt. esetében).

• Elkerülendő, hogy a jövőben újabb tartós környezeti károsodások kerüljenek állami felelősségi körbe, a program középtávú szakaszában ki kell alakítani és folyamatosan fejleszteni egy megelőzési eszközrendszert. A megelőzést leginkább a környezetvédelmi törvényben már nevesített olyan szabályozók bevezetése szolgálhatja, mint a környezeti felelősségbiztosítás, valamint - a várható környezetvédelmi kiadások arányában - vagyoni biztosíték megkövetelése. A környezeti szempontból kockázatosabb tevékenységek végzőit (mint pl. a veszélyes hulladékok kezelőit), vagy a hosszabb határidejű hatósági kötelezések szenvedő alanyait ez a szabályozás ugyan tovább terheli, de a tervezett kiadások céltartalékba állítását más oldalról a társasági adózási szabályok kedvezményezik. Ezzel a szabályozással remélhető, hogy ha a vállalkozás pénzügyileg megrendül, akkor is legyen - legalább részleges - elkülönült fedezet a kármentesítésre, vagy a kártérítési igények kielégítésére, és a kármentesítéseket ne a program állami forrásaiból kelljen elvégezni.

Debrecen folyékonyhulladék-lerakó - olajos medence - 1997. február 20.
(Fotó: Schreiner Viktória)

A megelőzés további lehetőségét jelenti, ha a fedezethiányos vállalkozásokkal szemben előírt kármentesítést a hatóság költség-megelőlegezéssel elvégezteti.
Erre építhető egy sajátos pénzügyi-szabályozási konstrukció. Lényegesen leegyszerűsítve: a környezetvédelmi kötelezettség helyébe így a hatóság pénzügyi követelése lép, annak rugalmas kezelése és a Központi Környezetvédelmi Alap esetleges támogatásának bekapcsolása révén pedig elkerülhető, hogy a vállalkozás - döntően a korábbi évek, de inkább évtizedek "környezeti adóssága" miatt - felszámolás alá kerüljön, a felszámolási vagyonból nem fedezhető kármentesítési feladatok pedig a programot terheljék. A konstrukció alkalmazásának egy lehetséges példája: Budapesti Vegyiművek Rt. felelősségének érvényesítése a Garén tárolt veszélyes hulladékai után. (Nyilvánvaló, hogy sem gazdasági, sem környezetvédelmi szempontból nem lenne megfelelő megoldás a társaság felszámolásba kényszerítése).

		A PROGRAM FINANSZÍROZÁSI FORRÁSAI

A program első két évében az éves költségvetési törvény alapján a központi Környezetvédelmi Alap 1-1 milliárd Ft-ot kapott a végrehajtásra. Az összeget a privatizációs bevételekből az ÁPV Rt.-nek kellett átadnia. Középtávon, a privatizációs bevételek megszűnése miatt is, rendszerű finanszírozás szükséges. A környezetvédelmi törvény meghatározza, hogy az ilyen kiadásokra a központi költségvetésnek és a környezetvédelemben érintett elkülönült állami alapoknak együttesen kell fedezetet teremteniük.

A Központi Környezetvédelmi Alap saját forrásainak bevonására - az előzetes elképzelések szerint -akkor nyílik lehetőség, ha bevezetik a környezetterhelési díjakat.

		IRÁNYÍTÁS, ELLENŐRZÉS

A Kármentesítési Program koordinálását az érintett tárcák, a szakmai, tudományos szervezetek bevonásával a környezetvédelmi tárca végzi. A programot a környezetvédelmi felügyelőségek bevonásával a Környezetgazdálkodási Intézet keretei között kialakított Kármentesítési Programiroda működteti, az iroda tevékenységét pedig a KTM helyettes államtitkára ellenőrzi. Munkáját a tárca különböző főosztályairól delegált szakemberek munkacsoportja segíti. A program végrehajtásáról a KTM rendszeresen beszámol a kormánynak.

		AZ EGYEDI KÁRMENTESÍTÉSEK EDDIGI KONKRÉT EREDMÉNYEI

1996-ban A Kármentesítési Programiroda 15 terültre írt ki diagnosztikai feltárásra irányuló nyílt pályázatot, illetve ezen belül 8 terület esetében gyorsintézkedés végrehajtását is külön pályáztatták. A közbeszerzési felhívásokra közel száz ajánlat érkezett.

A gyorsintézkedések az 1996. év végére két kivétellel befejeződtek, míg a diagnosztikai feltárásokra a nyertes ajánlattevőkkel 1997. elején kötött szerződéseket a Kármentesítési Programiroda. A feltárások általában 1997. júniusra teljesültek.

A program legelső (gyors)intézkedései többnyire megszűnt, felszámolt vállalkozásokból hátrahagyott szennyezések ártalmatlanítására irányultak.

Törökbálint
Mechanikai Művek Rt.
Mentesítés az 1. Sz. veszélyeshulladék-lerakón,háttérben a triklór-etilénes hordók
(Fotó: Schultz Péter)

Szekszárd Tischler, a gyorsintézkedés befejezése után 1996. december 9.
(Fotó: Maján György)

Összességében 1997 II. fél évében 17 területen kerül sor KTM-kármentesítési beruházás indítására. Ezek közül 9 újabb terülten kezdődnek tényfeltárási vizsgálatok, 4 terülten szükséges gyorsintézkedés. Az előző évben indult kármentesítések közül - négy kivételével - a munkálatok részletes feltárással, kiegészítő gyorsintézkedéssel és / vagy a kárfelszámolással folytatódnak.