Bevezetés

A szennyezett területek mennyiségi kockázatfelmérése, mint a környezetvédelmi intézkedések előkészítésének hatékony döntéstámogató eszköze – összhangban a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvénnyel – a 33/2000. (III. 17.) Kormány rendelettel került a magyar jogszabályi környezetbe. A mennyiségi kockázatfelmérés módszerei nemzetköziek, de szerepe országonként változhat, az adott ország környezeti jellemzőitől, környezetvédelmi stratégiájától, az ország jogrendszerétől függően. Mindez eljárásjogilag lehetőséget ad a környezeti prioritásokat figyelembe vevő, költséghatékony környezetvédelmi intézkedések térnyeréséhez. A mennyiségi kockázatfelmérésnek – amely a (D) kármentesítési szennyezettségi határérték kialakításának egyik meghatározó eszköze – a magyar környezetvédelmi jogrendbe való integrálási folyamata során meg kell teremteni annak struktúráját, szempontrendszerét, jogosultságát, tisztázni kell a szerepéhez kapcsolódó bizonytalanságokat. A jogi lehetőség megteremtése mellett a kockázatfelmérés módszereinek és eljárásának magas színvonalú szakmai megalapozása szükséges, figyelembe véve a hazai környezeti sajátosságokat.

Az útmutató bemutatja a módszer alapelveit, a gyakorlati feltételeket és korlátokat, az alkalmazási területeket, valamint a kapcsolatait a szennyezett területek számbavételéhez, a kármentesítésére vonatkozó nemzeti program elemeihez, illetve az egyes szennyezett területek kezelésére irányuló intézkedések sorához. Az eljárás részletes bemutatása lehetőséget nyújt arra, hogy a kockázatokat csökkentő intézkedések szükséges mértékének meghatározását szolgáló kockázatfelmérés módszertana és egyes lépései az összes érdekelt fél részére teljes mértékben átláthatóak, követhetőek és reprodukálhatóak legyenek.

A szerzők szándéka szerint az útmutatóban leírt kockázatfelmérési módszer a környezeti elemekkel kapcsolatba kerülő humán- és ökológiai rendszerek mellett a környezeti elemek, elsősorban a felszín alatti víz mint stratégiai fontosságú tényező védelmét is célul tűzi ki.

		1.1 A környezeti kockázatokról és a megtett intézkedésekről

Az emberi egészséget és az ökoszisztémát veszélyeztető felszín alatti környezetkárosodások – elsősorban az ipari termelés növekedése, a kemizált mezőgazdaság, továbbá a motorizált közlekedés következményei – túlnyomórészt az elmúlt 50 évben következtek be. Ennek utolsó évtizedében a környezetvédelem szempontjából előnyös változások is történtek:

• a vegyi anyag kibocsátástól mentes szolgáltatások részarányának növekedése a szennyező ipari tevékenységek rovására,
• a környezetvédelmi jogszabályok hatályba lépése,
• a környezettudatos vállalatirányítási rendszerek térhódítása.

Ezek következményeképpen a környezeti állapot romlásának mértéke számos területen mérséklődött.

A kormány a Nemzeti Környezetvédelmi Program részeként 1996-ban indította el az Országos Környezeti Kármentesítési Programot (OKKP). Az OKKP célja egyrészt a szennyezett területek, szennyező források azonosítása, számbavétele és rangsorolása a nemzeti kármentesítési prioritási listán (NKPL), másrészt pedig a prioritási lista szerint sorrendben a szennyezett területek mentesítése vagy a hozzájuk kapcsolható környezeti kockázat csökkentése. Az OKKP keretén belül közel 18 ezer szennyező forrást és potenciálisan szennyezett területet azonosítottak, azonban csak töredékükről nyertek helyszíni diagnosztikai adatokat. A magyar állam környezeti felelősségéből eredő kötelezettségei meghaladják az ország teherbíró képességét, tehát a források szűkössége miatt fontos rangsorolni az eseteket, és kockázati alapon, valamint költség-haszon elemzés útján meg kell választani a műszaki beavatkozások, kockázatcsökkentő intézkedések típusát, azok sürgősségét és szükséges mértékét.

A környezeti kockázatok értékelése meghatározott hierarchikus rendben történik.
A szennyezett területek relatív rangsorolását szolgálja a kvalitatív kockázatbecslési eljárás, amely hatékony eszköz a relatív sorrend megállapítására. A szennyezett területek mennyiségi kockázatfelmérésekor minden egyes szennyezőanyag koncentrációját ismerni kell, hogy meghatározhatók legyenek az adott területen elérendő kármentesítési határértékek. A mennyiségi kockázatfelmérés alkalmazását a 33/2000. (III. 17.) Kormány rendelet írja elő a földtani közegre és felszín alatti vízre.

A mennyiségi kockázatfelmérés végeredménye (a földtani közegre és felszín alatti vízre vonatkozó mentesítési célkoncentráció) nagymértékben függ a területhasználat típusától. Gyakorlati példán át szemlélve, egy kiemelten érzékeny ivóvízbázis területén alacsonyabb koncentrációk, azaz szigorúbb határértékek figyelembevétele szükséges, mint egy földtanilag kevésbé érzékeny területen, ha mindkét területen ugyanazon típusú és mértékű a szennyezettség. A kármentesítés költsége pedig a mentesítési célkoncentráció növekedésével általában csökken. A környezeti kockázat elfogadható szintje szorosan kapcsolódik a területhasználathoz, illetve a területfejlesztéshez, ingatlanfejlesztéshez. Esetenként a felszín alatti környezet állapota meghatározza a területfejlesztés, ingatlanfejlesztés irányát.

Az elmúlt száz évben leginkább iparosodott és vélhetően leginkább szennyezett városi körzetekben (Budapest, Észak-Magyarország), a korábbi ipari jellegű peremterületek tekintélyes része már központi helyzetűvé vált, miközben eredeti funkcióit zömmel már elvesztette. E körzetek, az ún. “rozsdazónák” vagy “barnamezők” területfejlesztési rehabilitálása nemzetgazdasági jelentőségű. A korábbi funkcióikat elvesztett, gyakran felszín alatti szennyeződésekkel terhelt iparterületek fejlesztése, a területhasználat megváltozása ökológiai és gazdasági előnyökkel járhat. Ezen fejlesztések környezetvédelmi szempontból is kielégítő megvalósításához a kockázati alapú megközelítés hatékony eszköz.

A szennyezett területek relatív rangsorolását, valamint a beavatkozás szükséges mértékének meghatározását szolgáló kockázati alapú értékelést különös gondossággal és szakértelemmel kell elvégezni, mivel a nem kellő körültekintéssel végzett értékelés félrevezető eredményeket adhat, és alapjául szolgálhat a “tudományos köntösbe bujtatott szubjektivizmus” vádjának. Ezért az értékelés során különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a kockázatot növelő és csökkentő tényezőket és folyamatokat fokozott mértékben vegyék számításba, valamint arra, hogy az értékelés módszertana és egyes lépései az összes érdekelt fél részére teljes mértékben átláthatóak, követhetőek és reprodukálhatóak legyenek.

		1.2 A tanulmány célja és tárgya

A tanulmány célja

• egyrészt a nemzetközi, (elsősorban európai) és hazai kutatási eredmények és gyakorlati tapasztalatok alapján a gyakorlatban alkalmazott környezeti és humánegészségi mennyiségi kockázatfelmérési módszerek bemutatása,
• másrészt az előzőekre építve a hazai sajátos földtani-vízföldtani, környezetegészségügyi viszonyok és jogszabályi környezet figyelembevételével a mennyiségi kockázatfelmérés hazai módszerének kidolgozása.

A nemzetközi eljárások alapján levont következtetések segítségével a 33/2000. (III. 17.) Kormány rendelethez illeszkedve olyan módszer kidolgozása volt a cél, melynek segítségével logikus és szabályozott rendszerben határozható meg a szennyezett felszín alatti vizekre és a földtani közegre vonatkozó kármentesítési szennyezettségi határérték: a (D) érték.

Jelen munka tárgya a szennyezett területek károsodott felszín alatti környezetéből fakadó emberi egészségkockázat és az ökológiai kockázatok mennyiségi meghatározása, de nem tárgya a felszíni eredetű levegőszennyezésből, felszíni vízszennyezésből, a helytelen szennyvízkezelésből, a rossz munkaegészségügyi körülményekből származó, az élelmiszerbiztonsági és a kémiai biztonsági előírások be nem tartásából közvetlenül adódó kockázatok értékelése és felmérése. A második fejezet a nemzetközi kockázatfelmérési gyakorlatokat foglalja össze, hangsúlyt helyezve az ökológiai kockázatfelmérési típusok és a felszín alatti vizek védelmében alkalmazott megoldások bemutatására. A harmadik fejezet a külföldi eljárások Magyarországon is alkalmazható elemeinek figyelembevételével összeállított magyar mennyiségi kockázatfelmérési módszert mutatja be.

Ez az útmutató segítségére lehet minden érdekelt félnek, aki a szennyezett területek kezelésének folyamatában ügyféli jogkörrel bír. Így a terület tulajdonosa, az eljáró hatóságok képviselői, az önkormányzatok, társadalmi szervezetek, és nem utolsó sorban a kockázatfelmérést készítő szakemberek számára egyaránt iránymutató. A bemutatott alapelvek és az adatigény megadása megkönnyíti a hatóságok feladatát a kockázatfelmérések és az így meghatározott kármentesítési szennyezettségi (D) határértékek ellenőrzésében és elbírálásában.