VIII. Minőségbiztosítás

Mint minden módszer, a légifényképek tematikus interpretációja is tartalmaz bizonytalanságokat és hibalehetőségeket, ezért egy kitűzött feladat megoldása során törekedni kell minimalizálásukra.

Egy részük objektív, lényegében véve kiküszöbölhetetlen okokra vezethető vissza. A káros tevékenységek és szennyezőforrások felismerhetőségének leginkább a nem kellően megfelelő felbontóképesség szab gátat. Emiatt bizonyos interpretációs bélyegek kiolvashatatlanok, és ez megakadályozza az objektum felismerését, funkciójának, anyagi összetételének megbecslését. Ezek a tulajdonságok terepi pontosítás után sem ismerhetők fel, mint pl. hordók lerakatai, vagy illegálisan lerakott hulladékok halmai kis méretarányú légifényképeken. A bizonytalanság vonatkozhat egyes objektumokra is, mint pl. kis a méretű, de nagy potenciális veszélyességű épületek (pl. mezőgazdasági üzemek méregraktárai, fáradt olaj és olajos rongy tárolóhelyek), amik a felvételeken ugyan láthatók, de veszélyességük csak egyéb módszerekkel, például adatgyűjtéssel, terepi azonosítással deríthető fel.

A talaj- és talajvíz szennyezéseket okozó vegyi anyagok közvetlenül felismerhetetlenek, mint a Hg és egyéb nehézfém szennyezések gyártelepeken, vagy a bemosódó kemikáliák a mezőgazdaságban. Ez a szennyezőforrás csoport vagy a környezetre gyakorolt, közvetett hatásán keresztül, vagy csak terepi mintavételekkel deríthető fel, bár a terület felszínborítottságának tanulmányozása ebben az esetben is rávilágíthat a potenciális veszélyre.

Minőségbiztosításról tehát csak az észlelhető források tekintetében lehet beszélni; cél a minél részletesebb és pontosabban meghatározott számbavétel elérése. A megfelelő képanyag megválasztása, a sztereo szemlélés lehetősége és az értelmezési gyakorlat általános követelmény. Ezen túlmenően azonban számos helyen van lehetőség belső egységesítés és ellenőrzés beillesztésére a kiértékelési folyamatba. Ezek között kézenfekvő olyan adatlapok egységes formátumú használata akár hagyományos, akár táblázat- vagy adatbázis-kezelő program segítségével, amelyik tartalmazza az összes lényeges hely azonosítót, a szennyező források leírását, a földtani, hidrogeológiai helyzet leírását, a tulajdoni viszonyokat, kapcsolattartásra kijelölt személyek adatait, stb. Ez az adatlap természetesen a terepi vizsgálatok eredményeit is magába foglalja. A legcélszerűbb olyan adatlap formát kialakítani, amelyik összhangban van az Országos Környezeti Kármentesítési Program, veszélyeztetett, szennyeződött, illetve károsodott területek, potenciális és tényleges szennyezőforrások országos számbavételhez kialakított Bejelentő adatlapjával.

A kiértékelés minőségi megbízhatósága általában lényegesen fontosabb, mint geometriai pontossága. Ezért a kiértékelést a kritikusabb helyeken többszörösen is meg kell ismételni: a munkafázis iteratív tevékenység legyen, ahol az első kiértékelés támaszkodjon a saját tapasztalatokra és meglévő referenciák adataira, mint pl. a topográfiai térképek minősítéseire a kiértékelés számára fontosnak ítélt objektumoknál. A helyszínelés és egyéb adatforrások feldolgozása után vissza kell térni az előzetes kiértékelés anyagára, majd ezután lehet véglegesíteni és térképeken ábrázolni a szennyező forrásokat. Az optimális eredmény a többszöri kiértékelés, a helyszínelés és a meglévő adatállományok kombinációjával érhető el.

A grafikus pontosság követelménye másodlagos ahhoz képest, hogy valamely potenciálisan veszélyes tevékenységet, vagy közvetlen szennyező forrást a kiértékelő kimutasson. A tematikus tartalom átrajzolása és esetleges térinformatikai adatbázisba helyezése akár analóg módon átrajzolva, akár néhány illesztőpont felhasználásával digitálisan transzformálva általában kielégíti a tematikus térképek grafikus pontossági követelményeit, amelynek nagysága kb. megegyezik 0,5mm térképen mért távolsággal.

Ha ortofotók is rendelkezésre állnak, javasolt a transzformálatlan képekről átvezetni az interpretált pontokat és vonalakat, mert ez garantálhatja az ortofoto geometriai pontosságának megfelelő grafikus adatátvitelt. Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy magát a kiértékelést mindenképpen célszerű sztero képpárokon elvégezni, mert a domborzat és általában a térbeliség hiánya az interpretáció minőségét erősen lecsökkenti, ugyanakkor az interpretálás során keletkezett vonalak geometriai pontosságának növekedése általában nincs arányban az ortofotók előállítási költségeivel.

A tematikus tartalom részletessége meghatározó fontosságú a feldolgozás méretarányának, és ehhez kapcsolódva a legalkalmasabb méretarányú távérzékelési anyagnak a megválasztásában. A feldolgozás méretaránya, vagyis az a méretarány, ami mellett a tematikus tartalom kellően elvárható ábrázolási sűrűséggel kerül térképe, adott jelkulcsi kategóriák megválasztásával jár együtt. A jelkulcsi tartalom hierarchikusan struktúrált, a méretarány csökkenésével egyre növekvő terjedelmű logikai kategóriákba vonódható össze. A méretarány növelése a jelkulcsi kategóriák terjedelmének csökkenésével jár együtt, ami az egyre részletesebb felbontás felé, evvel párhuzamosan az egyre részletgazdagabb tematikájú térkép felé mutat. A kiértékelések folyamatában a méretarány növelése természetszerűleg magával vonja, hogy a fotografikus anyag mellett egyre inkább előtérbe kerülnek az egyéb adatforrások. Míg a potenciális szennyezőforrások kimutatását elsősorban áttekintő méretarányokban, felszínborítottság térképekre alapozva végezhetjük el, itt a távérzékelési illetve fotografikus anyag kiértékelése a domináns. Helyességének ellenőrzésére elegendő nagy méretarányú légifelvételeket vizsgálni, a helyszíni ellenőrzést, verifikálást pedig csak a kritikus helyekre, szúrópróba-szerűen kell tervezni. A méretarány növelésével az arányok fokozatosan eltolódnak az egyéb adatforrások irányába, s az ötezres méretarány esetében a légifényképekből további hasznos információk gyakorlatilag már nem olvashatók ki.

A számbavétel léptékétől függően bizonyos követelmények számszerűsítve is meghatározhatók, ezeket a 2. Táblázatban foglaljuk össze. Az adott értékek tájékoztató jellegűek, az alapvető tendenciákat jelzik. A százalékos megoszlás a munkaidő-ráfordítás közelítő arányait tükrözi vissza.

A kiértékelés megbízhatóságának terepi ellenőrzését 2-3 fő esetében maguk a kiértékelők végezhetik, jelentős programok kivitelezésekor azonban célszerű 5-6 főhöz nagy gyakorlattal rendelkező, vezető kiértékelőt megbízni, aki a kiértékelők munkáját irányítja és ellenőrzi. Számukra előzetes terep bejárásokat szervez, továbbá a kiértékelendő terület kb. 10%-áról – hasonlóan a topográfiai felméréseknél alkalmazott módszerekhez – önálló kiértékelést és terepi ellenőrzést is végez. Az ellenőrző vizsgálatok eredményei mutatják azután meg, illetve bizonyítják, hogy a kiértékelés megbízhatósága, pontossága valóban megfelel az előírt követelményeknek.

A fenti minőségbiztosítási javaslatok nem az egyre terjedő ISO minősítések követelményeire vonatkoznak, hanem a munka megfelelő szakmai színvonalának elérésére. Emellett a számbavétel adminisztratív dokumentálásának természetszerűen összhangban kell lennie a végrehajtó intézmény elfogadott ISO előírásaival.