BEVEZETÉS

Az előzetes kockázatbecslési eljárások fogalma az 1990-es évek elején tűnt fel a környezetvédelmi gyakorlatban, amikor számos fejlett országban állami támogatással létrehozták a tartós környezeti károk szervezett felszámolását célzó kármentesítési programokat.

A programok előkészítési szakaszában végzett felmérések során nagyszámú – környezetet veszélyeztető – szennyezőforrást, valamint a szennyeződésre gyanús és már károsodott területet regisztráltak országos szinten. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a több tízezres nagyságrendet is kitevő szennyezett helyszínek kármentesítése óriási ráfordítások mellett hosszú időt vesz igénybe, és ennek megvalósítása csak egy meghatározott prioritási sorrendben képzelhető el.

A prioritások meghatározásához szükséges a területek minősítése és összehasonlítása, mindenekelőtt a területekről származó környezeti és humánegészségi kockázat nagysága alapján.

Abban az időben erre a célra csak az úgynevezett mennyiségi kockázatfelmérési módszerek álltak rendelkezésre, melyek alkalmazása – az ipari kockázatok elemzése és kezelése kapcsán – már bevonult a környezetvédelmi gyakorlatba.

Ilyen módszerek felhasználására például az USA-beli SUPERFUND kármentesítési programban került sor, már az 1980-as évek közepén.

Európában elsőnek Hollandia kezdte el az országos szintű kármentesítés megszervezését és a kockázatfelmérés alkalmazását a kármentesítési gyakorlatban.

A szennyezett területek egyedi kockázatelemzését végző mennyiségi kockázatfelmérési eljárások azonban terjedelmes inputadatbázist igényelnek, amelyhez részletes helyszíni feltárásokra, mérésekre, vizsgálatokra és megfigyelésekre van szükség. Ezen túlmenően a szükséges információk köréhez tartoznak a statisztikai és kísérleti adatbankok is.

Az inputadatbázis létrehozáshoz szükséges költséges helyszíni kutatások – főleg nagyszámú terület esetében – lényegesen drágítják és lassítják a kármentesítési tevékenység előkészítését. Ezzel együtt a kármentesítési folyamat kezdeti szakaszában még nincs szükség a túl precíz meghatározásokra. A döntéshozók a prioritások meghatározásához ilyenkor gyakorlatilag olyan segédeszközre tartanak igényt, amely segítségével – viszonylag kevés ráfordítással és rövid időn belül – az alábbi két kérdésre kapnak választ:

1. a nyilvántartásba vett területek közül melyeknél valószínűsíthető a kármentesítési beavatkozás szükségessége és
2. az utóbbiak esetében a beavatkozásokat, illetve az azokat megalapozó intézkedéseket milyen sürgősségi sorrendben kell megtenni.

Ennek figyelembevételével a kármentesítési programokat lebonyolító országok többsége kifejlesztette a kockázatalakulási folyamatok egységesített minőségi értékelésén alapuló úgynevezettelőzetes kockázatbecslési eljárásokat,amelyek minimalizálták a helyszíni mérések szükségességét, és főleg a meglévő adatokra támaszkodnak

E módszerek a különböző országokban eltérő nevet kaptak: relatív kockázatbecslési eljárás, egyszerűsített kockázatbecslési modell, egységes veszélyértékelő eljárás, a szennyezőforrások és szennyezett területek nemzeti osztályozási rendszere, stb. A megnevezések mindegyike helytálló, és tulajdonképpen az előzetes eljárások jellegzetes módszertani sajátosságaira utalnak.

Az előzetes kockázatbecslési módszerek először Németországban és Kanadában terjedtek el. Valamivel később Franciaország is kifejlesztette a szennyezett területek prioritási besorolására alkalmas egyszerűsített kockázatbecslési modellt és osztályozási rendszert.

Irodalmi hivatkozások alapján a hasonló elveken alapuló előminősítési módszereket alkalmazzák Finnországban, Svédországban, Svájcban és más országokban is.

Hollandiában a területek előminősítésére elsősorban a tevékenység- és anyagveszélyesség értékelési rendszerét használják, de egyes projektekben teret kapnak az előzetes kockázatbecslési módszerek is.

Nagy Britanniában a klasszikus mennyiségi kockázatfelmérést részesítik előnyben, nagy valószínűséggel azért, mert ott még nem került sor az államilag támogatott országos szintű kármentesítési program megszervezésére.

Az USA-beli kármentesítési gyakorlat a 90-es évek közepén ismerte el a kockázatbecslési eljárásokat, nevezetesen ezek alkalmazására az USA Védelmi Minisztériumának támogatásával folytatott katonai eredetű szennyezőforrások felszámolására irányuló kármentesítési programban került sor.

Magyarországon az előzetes kockázatbecslési módszerek kifejlesztése 1994-ben kezdődött meg a felszín alatti vizeket veszélyeztető pontszerű szennyezőforrások tervezett számbavételéhez és minősítéséhez. Az Országos Környezetvédelmi Kármentesítési Program (OKKP) keretében eddig három kockázatbecslési módszerváltozat került kidolgozására, de jelenleg is folynak ilyen irányú fejlesztések.

A közel tízéves eredményes nemzetközi múlttal rendelkező előzetes kockázatbecslés Magyarországon még mindig a kevésbé elismert értékelési eljárások közé tartozik. A kockázatbecslési módszer kifejlesztése és alkalmazása nagy viták kíséretében zajlik annál is inkább, mert jelentős nézeteltérések vannak az előzetes kockázatbecslés értelmezése, használata és e módszerrel szembeni elvárások terén.

Ez a füzet az előzetes kockázatbecslési eljárások módszertani elveit és alkalmazási sajátosságait ismerteti a nemzetközi tapasztalatok alapján.

Ehhez kapcsolódóan – rövid összehasonlító elemzés során – feltárja az előzetes kockázatbecslés és a részletes mennyiségi kockázatfelmérés jellegzetes vonásait és jelentősebb módszertani, alkalmazási különbségeit.

Néhány nemzetközi példa alapján bemutatja a lehetséges módszertani megoldásokat és rávilágít az ezek között kimutatható – stratégiai céloktól és elvi megközelítéstől függő – eltérésekre.