H Í R A R C H Í V U M


2019. február 21.
Kedves Kollégák!

A Felszín Alatt Vizekért Alapítvány meghívja Önt és kedves Kollégáját a 2019. március 26-27-én megrendezésre kerülő

"Almássy Endre XXVI. Konferencia a Felszín Alatti Vizekről" című rendezvényre.

Meghívó

Jelentkezési lap

Menü

Program

Tájékoztató a továbbképzéshez

Előadások összefoglalója

Szeretettel Várjuk!


2019. január 30.

Idén is Víz Világnapi fotóposzter pályázat!

Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karával, és a

MHT Borsodi Területi Szervezettel

közösen.

Előzetes kiírás.

Jelentkezési lap

A korábbi évek pályamunkái megtekinthetőek az alábbi oldalon.

2019. január 28.

Kedves Kollégák!

A “Felszín Alatti Vizekért” Alapítvány évente megrendezi a  

Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karával , és a

MHT Borsodi Területi Szervezettel

közösen a

Víz világnapi fotóposzter pályázatot

A 2018-as év eredményei elérhetőek a linken.

A korábbi évek pályamunkái megtekinthetőek az alábbi oldalon.

2019. január 4.

Kedves Kollégák!

A “Felszín Alatti Vizekért” Alapítvány Kuratóriumának nevében értesítjük arról, hogy 2019-ben is

megrendezésre kerül Siófokon, a Hotel Magistern-ben az

„Almássy Endre, XXVI. Konferencia a felszín alatti vizekről”

melynek időpontja: 2019. március 26-27. (kedd-szerda)

 
A konferencia gyakorlati tudnivalóit (jelentkezési lap, szállás és étkezés) a második hírlevélben tesszük közzé februárban. Ezt követően a konferencián való részvételét 2019. március 8-ig szíveskedjék jelezni e-mailben, Tóth Sándor részére, e-mail: fava@kdtvizig.hu.

Az előadások anyagát Tóth Sándor címére (fava@kdtvizig.hu) 2019. február. 8-ig kérjük megküldeni.

Részletek az I. hírlevében.

2018. november 20.

Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy

Prof. Dr. hc. Dr. Juhász József

okl. mérnök, a műszaki tudományok doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, professzor emeritus
a hazai hidrogeológus mérnök képzés megalapítója, a Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Tanszék volt vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság korábbi elnöke, Kvassay Jenő, Vásárhelyi Pál, Signum Aureum Universitátis, Szent-Györgyi Albert díjas, Miskolc város Gálffy Ignác életmű díjasa

2018. november 6-án, életének 91. évében lelkét visszaadta teremtőjének.

Búcsúztatása 2018. november 26-án 16:00 órakor lesz a budapesti Szent Gellért plébánia urnatemetőjében. (1115 Budapest, Bartók Béla út 149.)




2018. szeptember 17.


Az Alkotmánybíróság 13/2018. (IX. 4.) AB határozata a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvénynek a vízkivételekkel összefüggő módosításáról szóló törvény 1. §-a és 4. §-a alaptörvény-ellenességének megállapításáról (80 m-es kutak, engedély nélküli fúrás)


2018. szeptember 10.


A Magyar Talajtani Társaság
Talajszennyezettségi Szakosztálya és 

az Országos Közegészségügyi Intézet

közös szervezésében megrendezésre kerül a 

PhD Hallgatók 3. Környezettudományi Konferenciája

A  konferenciára  olyan  PhD  hallgatók  előadásait  és  posztereit várják, akiknek  kutatási  témája a talajtan környezetvédelmi és környezettudományi vonatkozásaival kapcsolatos.

A  konferencián elhangzó előadásokat a Tudományos Bizottság értékeli, és az első három helyezett oklevélben részesül.

A  konferencia  előadói igazolást kapnak előadásuk megtartásáról, továbbá a konferencia  előadásait  tartalmazó  internetes  kiadvány  felkerül  az MTT honlapjára, a Talajszennyezettségi Szakosztály oldalán elérhető lesz.

A Konferencia helyszíne:
Országos Közegészségügyi Intézet
„A” épület félemeleti Nagytanterem
1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6.

A Konferencia időpontja: 2018. október 17. (szerda) 10:00 h

Részvételi  díj:  A  konferencián  a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Jelentkezési lap letölthető.

2018. augusztus 25.

 2018. augusztus 22-25. között került
megrendezésre a

Felszín Alatti Vizekért Alapítvány
Miskolci Egyetem
Technical University of Kosice
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

közös szervezésében a

"14th International Scientific
Conference on Mineral Waters
of the Carpathian Basin"

konferencia a Szlovákiai Bártfafürdőn (Bardejovksé Kupele)

3 országból 40 résztvevővel.

A részletes program elérhető itt.

Lénárt László képei megtekinthetőek itt.

2018. május 15.


A Felszín Alatti Vizekért Alapítvány 

 2018. április 17-18-én megrendezett jubileumi

"Almássy Endre XXV. Konferencia a Felszín Alatti Vizekről"

25 év - 25 előadás

A képek elérhetőek itt.



2018. január 10.

A Magyar Hidrológiai Társaság
Borsodi Területi Szervezete
(MHT BTSz) és a
Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar (ME MFK)
közös pályázati kiírása a

2018. évi Víz Világnapi Fotóposzter Pályázatra

A kiírás megtaláható itt.

A jelentkezési lap letölthető innen.



2018. január 8.

A Magyar Hidrológiai Társaság
Borsodi Területi Szervezete
(MHT BTSz) és a
Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar (ME MFK)
közös pályázati eredményhirdetése a

2017. évi Víz Világnapi Fotóposzter Pályázatról

Az eredmények letölthetőek itt.


2017. április 11.

"Almássy Endre XXIV. Konferencia a Felszín Alatti Vizekről"

Képei


2016. február 18.

 

2015. április 24.

"XXII Konferencia a Felszín Alatti Vizekről"


2015. március 2.

Felhívás - Támogatói logó elhelyezése


2014. április 6.

"XXI Konferencia a Felszín Alatti Vizekről"

Előadások

Képek


2013. december 21

Megjelent
"A Kárpát-medence ásvány- és gyógyvizei" könyv.


2013. december 11.

KÉRDŐÍV
        Az alapítvány keresi a működésének jövőbeli formáit, a
finanszírozásban és szakmai kérdésekben. Ennek kialakításához az Önök segítségét kértük. Ehhez a nyár folyamán kérdőívet küldtünk      ki. Sajnos kevesen   válaszoltak, így ismételten megkérjük a résztvevőket, hogy a kérdőív kitöltésével segítsék a kuratórium munkáját. A kérdőív a honlapról itt letölthető.


        A  kitöltött  kérdőíveket  2014.  március  8.-ig  kérjük megküldeni a fava@kdtvizig.hu címre.

Köszönjük a korábbi adományokat, amelyek lehetővé tették, hogy konferenciánkat jó körülmények között tarthassuk. Ezekre az Alapítvány jelenlegi helyzetében még inkább szükség van, ezért kérjük támogatásukat.

Örömmel értesítjük a támogatókat,
 hogy a 2012 évi 1%-os SZJA felajánlásokat a NAV  átutalta 82,175 Ft értékben.

Az előző balatonfüredi és siófoki konferenciák anyaga a tevékenységünk oldalon érhető el.

 

 

XX. Jubileumi Konferencia a felszín alatti vizekről

Siófok, Hotel Magistern

2013. április 16–17.

 program és előadások

A FAVA konferenciát élőben közvetítettük, amiről felvétel is készült.

 

Az

IAH Magyar Nemzeti Tagozata nemzetközi konferenciát szervez

termálvizes témában

2013. május 8-10.

között Mórahalmon.

 

bővebb tájékoztatásért kattintson ide

 

Horváth István 1938 - 2012

A “Felszín Alatti Vizekért”

Alapítvány Kuratóriumának

nevében értesítem arról, hogy 2012-ben

Siófokon, a Hotel Magistern-ben

került megrendezésre a

 

„XIX. Konferencia a felszín alatti vizekről”

melynek időpontja: 2012. március 27-28 (kedd-szerda)

Magyar Geotermális Egyesület szakmai napja,
Magyar Állami Földtani Intézet dísztermében került megrendezésre, folyó év május 3-án.

program

Megrendült szívvel tudatjuk a szomorú hírt.

Megrendült szívvel tudatjuk a szomorú hírt.

A VII. Nemzetközi Tudományos konferencia a Kárpát-medence ásványvizeiről 2010. augusztus 27-29-én került megrendezésre.  második körlevél, program

A XVII. Konferencia a felszín alatti vizekről 2010 március 24-25.-én került megrendezésre Siófokon
( meghívó, program)

Megrendezésre került a VI. Nemzetközi Tudományos Konferencia a Kárpát-medence ásvány - és termálvizeiről  Miskolctapolcán 2009. szeptemberben. A korábbi konferenciák anyagai is letölthetők lesznek, jelenleg csak a II. konferencia anyaga érhető el.  Mindhárom konferencia anyagából nyomtatott példányok igényelhetők >>