VI. A TERÜLETHASZNÁLATOK MEGHATÁROZÁSÁNAK MÓDSZERTANA

Az értelmezés általános menete – hasonlóan az egyéb, tematikus interpretációs folyamatokhoz – jól elhatárolható munkafázisokból tevődik össze, ezek egymásutánisága módszertanilag és a munkák szervezését illetően is világosan elkülönül. Az egyes fázisok végrehajtásában ugyanakkor jelentős eltérések lehetnek, mert a rendelkezésre álló képanyagokban, a feldolgozásuk technikai hátterében és a segítségként felhasználható egyéb forrásokban nagy különbségek lehetnek.

Nem mindig különíthető el a teljes földhasznosítási rendszer minden kategóriája a rendelkezésre álló képanyagokon. Ennek leglényegesebb indoka a felbontóképesség korlátozó voltán túlmenően a szignifikáns külső bélyegek hiányára vezethető vissza. Ide sorolható a veszélyes anyagokat felhasználó, kibocsátó és eredményező technológiák képi megjelenésének jellegtelensége, pl. fedett, kisméretű épületek, földalatti tározók, stb. Ugyanakkor a kategóriákba csoportosított objektumok esetenként a rendszeres felbontásnál részletesebben is elkülöníthetők, ami a szennyező források számbavétele szempontjából előnyös jellegzetesség, hiszen a földhasznosítási kategóriák gyakran túl általánosak a tematikus kiértékelés számára.

A képanyag helyes megválasztása az adott feladat függvénye. Az áttekintő, regionális méretű számbavételek során kis méretarányú légifényképek, esetleg űrfelvételek is alkalmasak lehetnek. Egy ivóvízbázis vizsgálatakor azonban sokkal részletesebb felbontóképességre van szükség, mert ebben az esetben lehet kielégítő geometriai pontosságot elérni, továbbá ekkor tárulhatnak fel olyan részletek is a képeken, amik a potenciális és valós szennyező források sajátosságait megmutatják. Ezért a lehetőségekhez mérten a nagy méretarányú (kb. 1:5 000 - 1:10 000), sztereo átfedésű képek használatára kell a munkákat alapozni. Részletező munkák esetén, valamilyen okból kiemelt fontosságú helyeken ezek jelentősen felnagyított részleteire is szükség lehet, amik méretaránya az 1:2 000-1:5 000-et is elérheti.

Módszertanilag a színes képek adják a legtöbb vizuális információt, színhelyességüknél fogva ugyanis megkönnyítik a kiértékelő dolgát, mert a valósághoz közeli megjelenés fontos interpretációs bélyeg lehet. A színes, infravörös képek (CIR – Colur InfraRed) bizonyos előképzettséget tételeznek fel az értelmezőtől, mert ezek a szem számára érzékelhetetlen hullámhossz tartományban adnak képi információt, melynek értelmezéséhez gyakorlatot kell szerezni. Ezek a képek elsősorban a növényzet állapotáról, valamint a növényzetmentes helyeken a talaj nedvességállapotáról, a talajok erodáltságáról adnak kvalitatív felvilágosítást.

A másik fontos tényező a képanyag készítési ideje, mert aktualitását az idő múlásával fokozatosan elveszti. Kivételt jelenthet bizonyos korábbi állapotok tisztázásának igénye, ahol a korábbi, archív felvételek beszerzésével akár több közbülső állapotot is nyomon lehet követni. A felszínen zajló változások nyomon követésére, az un. monitoringra nyújt példát a 10. melléklet. Ugyanannak a területnek a különböző időkben rögzített felszín állapotát követve kirajzolódik egy engedély nélküli kavicskitermelés fokozatos előrehaladása a parti szűrésű kutak termelésére alapozott vízmű védterületének irányába (Győrújfalu).

A legkedvezőbb és leghatékonyabb, a felmérés idején fennálló helyzetet legpontosabban visszatükröző kiértékelést nyilvánvalóan egy frissen készített légifelvétel sorozatra támaszkodva lehet elvégezni. Ennek időbeli és pénzügyi korlátjai lehetnek. Az időbeli korlátokat egyfelől az szabja meg, hogy bizonyos átfutási időre van szükség, ami magába foglalja a felvételezés tervezésének, engedélyeztetésének idejét, a megfelelő meteorológiai viszonyok bekövetkezéséhez, valamint a laboráláshoz és minősítéshez szükséges időket, stb. Másfelől bizonyos évszakbeli megkötések is lehetnek, mert hóborítottság, más esetekben a növényzet hiánya, esetleg éppen az erős növényzeti borítottság akadályozhatja fontos interpretációs bélyegek kiolvasását.

Egy repülés alkalmával célszerű színes és a színes infra felvételeket is készíteni (két kamerás felvételezés), így a különböző filmanyagok előnyei együttesen jelentkeznek.

A kiértékelés célja olyan képi információk felismerése, azonosítása és lehatárolása, amelyek alapján az egyes területhasználati kategóriák meghatározhatók és szétválaszthatók egymástól. Ezen keresztül körvonalazhatók a hozzájuk kapcsolható potenciális szennyező források és közvetlenül kijelölhetők olyan objektumok, ahol a hozzájuk kötődő tevékenységek miatt potenciális szennyező források fordulhatnak elő. Bizonyos, kiterjedt és vizuálisan is észlelhető szennyezések esetén maga a forrás is kimutatható.

A minősített kategóriák elkülönítésekor meg kell határozni az egyes foltok minimális területi és szélesség szerinti méreteit. Általánosságban a végső, kiadási méretarány szabja meg méretüket, ennek mérete 1*1mm grafikus méretnél kisebb nem lehet. Ha a fontosság miatt mégis szükség van valamely objektum feltüntetésére, azt pontszerű jellel kell megtenni. Vonalas kiterjedésű objektumok esetén a szélességnek grafikusan legalább az 1mm–t el kell érnie.

Az egyes kategóriák szétválasztása során az előzőkben ismertetett CORINE klasszifikációt javasoljuk követni, mert annak beosztása illeszkedik a nemzetközi felosztásokhoz, és a szennyezések szempontjából elkülönülő összes fontosabb kategóriát magába foglalja.

Bizonyos térképolvasási és helyismeretre alapozva gyakorlatilag mindenki képes a térképszerű, színhelyes, közel függőleges kameratengelyű kis torzulású képekből azonosítani és minősíteni a természetes és ember alkotta objektumokat. Az objektumok felismerésekor az objektumra jellemző méret, alak, rajzolat, szín és tónus mellett segítséget adhat az árnyékok tanulmányozása, a sztereo képek adta domborzat és az egyes objektumok magasság szerinti megjelenése.

A méret, pontosabban a fénykép méretaránya melletti nagyság, valamint a környezetben előforduló egyéb objektumokhoz viszonyított nagyság a felismerés egyik legfontosabb eszköze. Az alak felülnézetben jelenik meg, ezért a térképolvasási gyakorlat jelentős segítséget ad a kiértékelőnek. A mesterséges objektumok alakjára gyakran jellemző a szögletes, derékszögű forma, vagy a geometrikus, egy irányban hosszan kiterjedt, megnyúlt forma. A természetes formák, – lényegében a terep természetes összetevői – szabálytalan, lekerekített formákban jelennek meg, és a geomorfológiai, földtani, hidrogeológiai értelmezés legfőbb forrásai.

A rajzolat, vagy mintázottság a térben lévő, ismétlődő objektumok jellegzetes rendje. A természetes objektumok esetében ide sorolható a földtani képződmények keletkezésére utaló irányítottság, a folyóvízi üledékek fonatossága, vagy a természetes körülmények között fejlődő erdők rajzolata, ami az egyes fák, mint önálló objektumok halmaza. A mezőgazdasági talajművelés, vagy a szeletekben művelt tőzegtelepek irányított rajzolata fontos interpretációs ismérv lehet. A textúra gyakorlatilag egyedileg felismerhetetlen objektumok halmazából kirajzolódó, jellegzetesen érdes felület, ami azonban a környezettől való elkülönülést lehetővé teszi. Ilyen különleges textúrát adhat a halmokban lerakott feltöltés, hordók halmaza, vagy a kertes házakat körülvevő gyümölcsös-zöldséges kertek egybefolyó területe.

Jelentős segítséget adnak a fekete-fehér fényképeken a felismerhető tónusok, a színes képeken pedig a színárnyalatok. A színhelyes képek használata jelentősen megnöveli a kiértékelések hatékonyságát, mert az egyes objektumok a természetben megfigyelhető színhez hasonlóan jelennek meg, és az emberi szem többezer színárnyalat elkülönítésére is képes. A színes, infra képek vagy a több hullámsávban mért intenzitásból színkeveréssel előállított színkompozitok hamis színes képeket adnak, ahol a kapott színek általában nem vethetők egybe a valóságban észleltekkel, de a színeltérések ugyanakkor alkalmasak a különféle mesterséges és természetes objektumok karakteresebb megjelenésére, és ezáltal jobb azonosítására. Ha csupán fekete-fehér kép áll a kiértékelő rendelkezésére, az összes színárnyalat mintegy kétszáz tónus fokozatba kerül bele, ezért e felvételek elsősorban a topográfiai elemek kiértékelésére alkalmasak, tematikus kiértékelésekhez kevesebb interpretálási bélyeget szolgáltatnak.

Az árnyékhatás elsősorban a terep plasztikusságát emeli ki, ezért a geomorfológiai értékeléseknek, a jelenkori felszínalakító folyamatok kimutatásának és a felszíni földtani képződmények lehatárolásának elősegítő tényezője. Alkalmas ezen kívül mesterséges objektumok pontos meghatározására, ahol a felülnézet magáról a térbeli alakról keveset árul el. Hidroglóbuszok, távvezetékek, tájékozódásra alkalmas, kimagasló épületek azonosítását lehet az árnyékuk segítségével elvégezni.

Közelítő adatok nyerhetők fasorok, erdők átlagmagasságának megadására is, ha figyelembe veszik a repülés évszakát és a repülés időpontját, mert ezek szabják meg a vízszintes síkon az árnyékok hosszát.

A térbeli szemlélés lehetősége jelentősen megemeli a kiértékelés megbízhatóságát. Ez a légifényképek esetében gyakorlatilag minden képtípus esetén biztosított.

Fotografikus leképzésű űrfelvételek esetében, valamint a SPOT képek készítése során szintén lehet térmodellt előállítani és szemlélni. Az egyéb űrfelvételek, vagy raszteresre konvertált légifényképek esetében a raszteres képet digitális terepmodellre feszítve szintén előállítható térbeli kép.

A kiértékelés általában sztereo átfedéssel készült képpárokon történik. Ennek eszköze a sztereoszkóp, ami számos optikai készülék központi része akkor is, ha az interpretálás eredményét egy fényképre rögzített, átlátszó fóliára viszik át, de akkor is, ha a kiértékelést egy mechanikusan, vagy digitálisan vezértelt átrajzoló szerkezettel térképre viszik át. A sztereo kiértékelés jelenlegi élenjáró módszerei egy képernyőn is működnek, ahol a jobb és bal képet nagy sebességgel váltogatják és azt vagy poláros fénnyel teszik láthatóvá hol az egyik, hol a másik szem számára, vagy a váltogatással szinkronban, infravörös fénnyel vezérelve sötétítik el a szemüveg egyik vagy másik lencséjét. Eközben a gyors képváltoztatás miatt, akár a mozgófilm esetében, a kiértékelő térbeli modellt érzékel.

Az interpretáció fontos eleme a minősített foltok határainak kijelölése után azok térképi átvitele. Ebben a tekintetben egyetlen, követendő módszert nem lehet kijelölni, mert az értelmezők technikai felszereléseiben is rendkívül jelentős eltérések lehetnek. A lehetőségek az egyszerű, fóliáról topográfiai térképre átrajzolástól az illesztőpontokkal, digitálisan átvitt beltartalomig, képernyő előtti, ortofotó képeken történő, közvetlen térinformatikai rendszerbe (GIS) vitelig terjedhetnek. Gyakorlatilag minden jelentősebb térinformatikai szoftver rendelkezik olyan modullal, ahol közös fényképi és térképi illesztőpontok alapján a tematikus tartalom kellő pontossággal bármilyen koordinátarendszerbe betranszformálható. A grafikus objektumokhoz tartozó táblázatos, egyéb grafikus –raszteres és vektoros-, vagy szöveges adatokat tartalmazó adatbázisok szűrhetők, logikai és aritmetikai műveletek végezhetők bennük, s végül grafikusan, térképszerűen megjeleníthetők.

A kiértékelés Magyarországon már nem egy olyan elzárt tevékenység, ahol nincsenek helyi ismeretek, referenciák, vagy részletes topográfiai térképek, amik utalhatnának az egyes objektumok funkciójára. A térképek közül erre a legjobban a tízezres méretarányú EOTR topográfiai térképek alkalmasak, melyeknek jelkulcsa gyakran pontosan utal a potenciálisan veszélyes tevékenységek lehetőségére. A friss légifényképek ebben az esetben is adnak értékes információt, mert a térkép készülte óta történt előrehaladó, megálló, megszűnő, esetleg funkcióváltásból eredően megváltozott, viszonyok az összehasonlítás révén kimutathatók.

Az egyéb referencia anyagok közül kiemelt fontosságúak a területileg illetékes szakhatóságok, elsősorban a környezetvédelmi felügyelőségek és a vízügyi igazgatóságok. Ezek adatai már nem a területhasznosításra, vagy a potenciálisan veszélyes tevékenységekre adhatnak adatokat, hanem a rögzített és ügyiratként számontartott szennyező forrásokról is. A pontos adatgyűjtéshez hozzájárulhatnak az önkormányzatok, kamerák, stb. nyilvántartásai is.

A méretarány és a részletesség növelésével egyre fontosabb szerepet kap a területhasznosítás osztályainak (kategóriáinak) meghatározásán túlmenően a potenciálisan veszélyes tevékenységek részletes kimutatása és rendszerezett felmérése. E munka során igazodni kell az Országos Környezeti Kármentesítési Program célkitűzéseihez. A felderített szennyezőforrások és potenciálisan veszélyes tevékenységek pontos rögzítésére mindazon információkat meg kell adni, amik a “Veszélyeztetett, szennyeződött, illetve károsodott területek, potenciális és tényleges szennyezőforrások országos számbavétele, Bejelentő adatlap” ASZF jelű adatlapon szerepelnek. Ezért minél alaposabb helyszíni bejárásokat kell tervezni és elvégezni. Ez tízezres méretarányú terepi felvételnek megfelelő részletességnél gyakorlatilag a lakott területek utcahálózatának teljes bejárását jelenti, amit a külterületek légifelvételek alapján kitűzött helyszínelése egészít ki.

A bejárás során az összes tevékenységet mérlegelni kell veszélyessége alapján, meg kell vizsgálni, folyik-e bármilyen, akár az adott intézmény jellegétől eltérő tevékenység, és eközben útba kell ejteni a kiértékelés során kimutatott, főleg a közterületeken és a külterületen észlelt hulladékfelhalmozási helyeket.

A pontos adatnyerés érdekében a jelentősebb intézményeknél személyes látogatásokat célszerű szervezni. Ezek során az aktuális állapot felvételén, a jelenlegi tevékenységek számbavételén túl kitérhetnek olyan fontos, de a kiértékelés során nem észlelhető szennyező forrásokra is, amik nélkül hiányos az adatgyűjtés. Ilyen adat vonatkozhat például a korábban nagyvállalatként működő intézmény belső üzemanyagtöltő állomásaira, ideiglenes hulladéklerakóira, salakfeltöltéseire, akkumulátor töltő telepeire, termelőszövetkezetek vegyszer- és műtrágya tárolóira, felszámolt állattartó telepeinek helyeire, stb. Ide sorolható a kapcsolatfelvétel a jelentősebb vállalkozások környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó referenseivel.

E helyszíneléseknek és interjúknak nagyon fontos a szerepe a meglévő adatbázisok felfrissítése érdekében. A tapasztalatok szerint oly gyorsan változhatnak meg az egyes intézmények gazdálkodási feltételei, tevékenységi területei és gyakran a tulajdoni viszonyai is, hogy a szakhatósági és önkormányzati ügyiratok ezek változásait képtelenek teljes egészében nyomon követni.

A helyszínelés elvégzése után célszerű a kiértékelést az így nyert adatokkal megismételni és kiegészíteni, majd úgy elkészíteni a grafikus adatbázist, hogy a területhasznosítás önálló rétegeként ábrázolt potenciálisan veszélyes tevékenységek azonosítókon keresztül kapcsolódjanak a számbavétel szöveges adatlapjaihoz.

A kiértékelés és helyszínelés együttese alapján pontosítható az átlagot, hátteret, esetleg a maximumot reprezentáló mintavételek helye, fajtája, és a kiterjedés függvényében a mintavétel sűrűsége, eloszlása.