1. BEVEZETÉS

A hazai környezetvédelemben a kilencvenes évek eleje óta alkalmazzák azokat a kármentesítési technológiákat, amelyekkel a haváriák esetén végzett beavatkozások (ún. "gyorsintézkedések") mellett, a földtani közegek és a felszín alatti vizek kármentesítése, illetve a bekövetkezett károk mérséklése eredményesen végrehajtható. Ezen munkák közül ki kell emelni a volt szovjet katonai objektumok területén és környezetében bekövetkezett környezeti károk mérséklését és felszámolását.

Az előzetes felmérések szerint, a szennyezett területek száma Magyarországon meghaladja a húszezret.

Az Országos Környezeti Kármentesítési Programmal és annak Alprogramjaival a 90-es évek közepétől, központi keretek biztosításával lehetőség nyílt, a szennyezett területek felmérésére és a bekövetkezett károk felszámolására. A rendelkezésre álló központi keretekből - a "szennyező fizet" elv érvényre juttatása mellett - az állam elsősorban az ún. hátramaradt szennyeződések felszámolását támogatja.

A nemzetközi gyakorlathoz igazodóan, a hazai szakemberek egységes szemléletét útmutatók és kézikönyvek segítik a felmérési, kármentesítési, ill. az ezzel kapcsolatos államigazgatási feladatok végrehajtásában.

A már megjelent kiadványok mellett a Kármentesítési Technológiák Kézikönyve az alapok ismertetése után a szennyeződött földtani közegek és a felszín alatti vizek kármentesítésének technológiáit ismerteti a jelenleg legteljesebbnek tekinthető US Department of Defence (DoD) Remediation Technologies Screening Matrix and Referenc Guide (1997) alapján. A kézirat lezárása óta eltelt több, mint egy év alatt bekövetkezett változásokat, a technológiákban bekövetkezett korszerűsödési folyamatokat igyekeztünk átvezetni, ezzel is aktualizálni a kiadványt. Az új technológiák fejlesztését és bevezetését is figyelemmel kísérve elmondható, hogy mintegy tíz fejlesztés-bevezetés alatt álló új technológiai eljárás vált ismertté az elmúlt két-három évben, amelyek közül ma már több iparszerűen is alkalmazott (pl. a kőzetfagyasztásos eljárás).

E kiadvány remélhetően hozzájárul - a hazai szakemberek figyelmének felkeltésén, a széles nemzetközi szakirodalom és a korszerű adathordozók felhasználásán túl - a hazai környezetben is alkalmazható új hatékony eljárások kidolgozásához és bevezetéséhez. Hangsúlyoznunk kell, hogy egy kármentesítési technológia bevezetését, alkalmazását a fő és kapcsolódó szennyezőanyagok, a szennyezett terület (földtani közeg, felszín alatti víz) alapos ismeretében, a járulékos hatások tudatában kell megtervezni és végrehajtani.

Budapest, 2001. május hó

		1.1. A kármentesítés helye, szerepe a környezetvédelemben

A levegőben és a felszíni vizekben előforduló szennyeződéseket, szinte azonnal lehet észlelni. A talajban és a felszín alatti vizekben viszont a szennyeződések felismerésére legtöbb esetben csak a szennyeződések bekövetkezte után évekkel-évtizedekkel később kerül sor. A talaj és a felszín alatti vizek szennyeződései a környezetre és ezen keresztül az emberi egészségre közvetlen veszélyt jelenthetnek.

Az ipari, a mezőgazdasági tevékenységek, a természeti katasztrófák és balesetek okozta talaj- és talajvíz-szennyeződések a 70-es években a fejlett nyugati országokban, majd a 80-as évek elejétől a kelet-európai országokban is a szennyeződések számbavételére, a kárfelmérések, majd a kármentesítések felé terelték a figyelmet.

A szennyezett természeti elemek (földtani közeg, felszín alatti vizek) állapotának megismerése, a megtisztításukra irányuló tevékenység az eltelt két évtizedben rohamos fejlődésnek indult. A fejlődést a megismert szennyeződések gyarapodó száma, az egyre pontosabb tényfeltárási módszerek, a szennyezést okozó kockázatos anyagok viselkedésének, hatásmechanizmusának kutatási eredményei és nem utolsó sorban a gyakorlati tapasztalatok, a talaj és a felszín alatti vizek tisztítási eljárásainak széles körét eredményezte. A fejlesztést a technológiák alkalmazásában rejlő piaci lehetőségek tovább növelték. Így, a környezetvédelem keretein belül a kármentesítés fokozatosan sajátos iparággá fejlődött ki, amely iránt fokozódó társadalmi és gazdasági igény jelentkezik.

A Kármentesítési Technológiák Kézikönyve az általános alapok ismertetése mellett a leggyakrabban alkalmazott technológiák bemutatására törekedve a nemzetközi és a hazai gyakorlatban bevált módszereket, mutatja be.

		1.2. A kármentesítés nemzetközi gyakorlata

A 70-es években a szennyvízkezelési technológiák mellett fokozatosan alakultak ki a szennyezett felszín alatti vizek tisztításának módszerei és technológiái, ill. a szennyezett földtani közeg lokalizálásának, kezelésének eljárásai.

A szennyezett földtani közegek és felszín alatti vizek, számbavételével egy időben, vagy azt követően a szennyezett területek kármentesítését számos országban törvénnyel (pl.: USA - Superfund Program), vagy alacsonyabb rangú jogszabályokkal szabályozták.

A törvények, jogszabályok országok szerint változnak. Egyes országokban - és főként a kezdeti időszakban - a finanszírozást jórészt az állam biztosította a termék- és hulladékadók, környezetvédelmi járulékok és bírságok újra leosztásá-val. Más országokban az ipari-gazdasági tevékenységet végzők bevonásával, vagy társadalmi erők mozgósításával finanszírozzák és végzik a szennyezett területek megtisztítását.

A kármentesítési tevékenységeket általában az egyes államok minisztériumai illetve a kormányhoz közel álló szervezet(ek) irányítják. Nem nélkülözhető az egyes régiók, nemzetek összefogását segítő programok kimunkálása és megvaló-sítása a fejlődési irányok előrejelzése, és a fejlesztések összehangolt támogatása sem.

Az elmúlt évek nyugat-európai és amerikai gyakorlata a kármentesítések területén - az állami felügyelet megtartása és a kiemelten fontos ill. gyors intézkedést kívánó feladatok elvégzése mellett - fokozatosan a vállalkozási alapon működő táj-, területrehabilitáció került előtérbe. A kármentesítési technológiák megválasztását a kockázat, a részletes gazdaságossági számítások, a döntésben érdekeltek bevonása mellett alapvetően a jövőbeni területhasználat befolyásolja.

		1.3. A Nemzeti Kármentesítési Program

1.3.1. Az Országos Környezetvédelmi Kármentesítési Program

Magyarországon a földtani közeg és a felszín alatti víz kármentesítésének szükségességére a 80-as évek elején észlelt felszín alatti vízszennyezések irányították a figyelmet(pl.: a Vác Déli ivóvízbázis Chinoin-gyár okozta szennyezése).

A 80-as években az egyre nagyobb számban végzett vízkárelhárítások, szennyeződés lokalizálások, majd a 90-es évek elején a szovjet csapatok kivonulását követő kárfelmérések a földtani közeg és a felszín alatti vizek kedvezőtlen környezeti állapotáról adtak képet. A számbavétel folyamatát felgyorsították az ipari nagyüzemek környezetvédelmi állapotfelméréséhez végzett környezetvédelmi felülvizsgálatok, amelyek az üzemek átalakulásához, a felszámolásához illetve privatizációjához készültek.

A felmérések eredményei sürgették a környezeti kárenyhítést, a károk felszámolását. A felelősségi körök tisztázása során a kárt okozó intézmény, iparvállalat stb. felelőssége mellett felvetődött az állami felelősség kérdése is. A felelősségi körök tisztázása összetett, bonyolult feladat, amelyet a folyamatos tulajdonjogi változások még bonyolultabbá tettek és tesznek napjainkban is.

A felszámolt iparvállalatok, a megszűnt katonai objektumok által a földtani közegben és a felszín alatti vízben, vagy egyszerre mindkettőben okozott szennyeződések, a potenciális, vagy jelenleg is ható szennyezőforrások, a szennyezett területek számbavétele és a károk felszámolása érdekében készült el és került kiadásra a Országos Környezeti Kármentesítési Program, amellyel kapcsolatos feladatokat a 2205/1996. számú (VII. 24.) és a 2304/1997. számú (X. 8.) Korm. rendeletek határozzák meg. A Nemzeti Kármentesítési Program eredményesebb végrehajtását segíti elő a 2000. június 7-től hatályos a felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló 33/2000. sz. Korm. rendelet (a továbbiakban Rendelet), valamint a 10/2000. (VI.2.) sz. KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendelet.

A Korm. rendelet 4.§ szerint:

(4) Ha a (2) és (3) bekezdések alapján az állam köteles a kármentesítésre, akkor a feladatokat az Országos Környezeti Kármentesítési Program és annak Alprogramjai (a továbbiakban együtt: OKKP) keretében kell végezni az e rendeletben foglalt tartalmi követelmények betartásával.

(5) Az OKKP célja a Rendelet alkalmazásában
a) a felszín alatti vizek, a földtani közeg veszélyeztetésének, szennyezettségének, károsodásának a megismerése,
b) a veszélyeztetett területeken a szennyezettség kockázatának csök-kentése,
c) a szennyezett területeken a szennyezettség csökkentése vagy megszüntetésének elősegítése.

(6) Az OKKP tartalmazza a program irányításához és összehangolt végzéséhez szükséges feladatokat, továbbá a kormányzati munkamegosztás szerinti felelős miniszter irányítása alá tartozó Alprogramokban az állami felelősségi körbe tartozó egyedi kármentesítési beruházási feladatokat.

(7) Az OKKP-val kapcsolatos országos és általános feladatok ellátásáról a (környezetvédelmi) miniszter gondoskodik az érintett miniszterekkel együtt-működve.

(8) A (környezetvédelmi) miniszter, illetve az érintett miniszterek közzéteszik a kármentesítések irányításával megbízott szervezet megnevezését.

(9) A (8) bekezdés szerinti szervezet a szennyezőforrásokra, szennyezett területekre, az OKKP által kialakított módszer szerint, előzetes egyszerűsített relatív kockázatbecslés és előminősítés alapján meghatározott fontossági sorrend és a források figyelembevételével állítja össze, és évente aktualizálja az érintett miniszter felelőségi körébe tartozó kármentesítési feladatok végrehajtási ütemtervét.

1.3.2. A kármentesítés szakaszai

A környezet veszélyeztetéssel, szennyezéssel, vagy károsítással kapcsolatos jogi felelősség általános alapjait a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 101.-105.§-ai tartalmazzák, tehát a hivatkozott paragrafusok adnak iránymutatást a kármentesítésre kötelezhető természetes, vagy jogi személy meghatározására vonatkozóan.

A Korm. rendelet 18.§. (1) bekezdése szerint a kármentesítés szakaszai a következők:
a) tényfeltárás, amely felderítő és részletes vizsgálatból állhat,
b) műszaki beavatkozás,
c) utóellenőrzés.

A Kézikönyv jellege ebben a fejezetben csak a tényfeltárás szakaszának részletesebb tárgyalását teszi szükségessé, hiszen a további fejezetek a műszaki beavatkozás széleskörű és részletes bemutatásával foglalkoznak.

A tényfeltárás felderítő és részletes vizsgálatból állhat, amennyiben a földtani közeg és/vagy a felszín alatti víz szennyezettsége (a szennyezés jellege, a veszélyeztetés mértéke, kiterjedése stb.) indokolja a felderítő és részletes vizsgálati szakasz elkülönítését, a tényfeltárás értelemszerűen felderítő vizsgálattal indul.

A felderítő vizsgálat célja meghatározni a szennyezőanyag(ok) milyenségét. A szennyezett terület feltárásához legalább 3 db fúrás mélyítése szükséges. A talaj, kőzet és felszín alatti vízminták kémiai vizsgálatával meg kell állapítani, hogy a szennyezettség meghaladja-e a felszín alatti víz és a földtani közeg minőség-védelméhez szükséges határértékekről szóló 10/2000. (VI. 2.) KöM-EüM-FVM-KHVM együttes rendeletben foglalt (B) szennyezettségi határértékeket.

Amennyiben a kémiai vizsgálatok szerint a szennyezőanyagok koncentrációja nem haladja meg a (B) szennyezettségi határértéket, úgy a részletes tényfeltáró vizsgálatok végzésétől a környezetvédelmi hatóság eltekinthet. Abban az estben ha a vizsgálati eredmények értékei meghaladják a hivatkozott együttes rendelet (B) határértékeit úgy a környezetvédelmi felügyelőség elrendeli a részletes tényfeltáró vizsgálatok végzését.

A részletes vizsgálat során megtörténik a szennyező forrás helyének, valamint a szennyezőanyag milyenségének további pontosítása, a szennyezett földtani közeg és a felszín alatti vizek vertikális és horizontális lehatárolása. Meghatározásra kerül a (C) intézkedési határérték felett szennyezett kőzet (talaj) és a felszín alatti víztest tömege. Meg kell határozni továbbá a szennyezett földtani közeg fizikai paramétereit (szemcseeloszlás, plasztikus index, szabad hézagtérfogat, szivárgási tényező, talaj/kőzet szorpciós tulajdonságai).

A földtani közeg és a felszín alatti vízminták kémiai vizsgálatának olyan mélységűnek kell lenni, hogy a szennyezést okozó anyagra meghatározható legyen a szennyezettség nagysága (koncentrációja). Meg kell határozni továbbá a leggya-koribb szennyezést okozó szénhidrogének esetében a szennyezett felszín alatti víz mozgási irányát, a szabad fázisú szénhidrogének szivárgási irányát és sebességét. A rendelkezésre álló adatokat terjedési modellek segítségével pontosítani kell, mivel az ismereteknek elégségeseknek kell lenni ahhoz, hogy vizsgált terület besorolható legyen a Korm. rendelet 2/1. számú mellékletében tárgyalt C1, C2, és C3 területi szennyeződés érzékenységi kategóriákba és meghatározható legyen a (D) kármentesítési szennyezettségi határérték. Az adatoknak alkalmasnak kell lenni arra is, hogy a kármentesítés műszaki beavatkozás fázisában a leghatékonyabb kármentesítési megoldások kiválaszthatók legyenek.

A kármentesítés műszaki beavatkozási szakaszában a cél a földtani közeg és a felszín alatti víz olyan mértékű megtisztítása, hogy a (D) kármentesítési szennyezettségi határérték elérhető legyen. A (D) szennyezettségi határérték szennyezőanyagonként kerül meghatározásra, az előzetes és a részletes vizsgálatok során nyert adatokon alapuló szennyeződésterjedési modellezés, mennyiségi kockázatfelmérés, valamint a szennyezett terület jövőbeli használatának figyelembevételével. A (D) kármentesítési szennyezettségi határértéket a környezetvédelmi felügyelőség határozatban írja elő a kármentesítésért felelős természetes, vagy jogi személy részére.

A részletes tényfeltárás végzése összhangban a Korm. rendelettel a következő lépésekből áll:

• a tényfeltárási terv elkészítése és engedélyeztetése az illetékes környezetvédelmi hatósággal,
• az engedélyezett tényfeltárási munkálatok elvégzése,
• a záródokumentáció elkészítése és benyújtása az illetékes környezetvédelmi hatósághoz.