Bevezetés

Az elmúlt mintegy száz év alatt hazánk is átalakult. Különösen a II. világháborút követően felgyorsult az iparosodás, városiasodás, közúti közlekedés, valamint a mezőgazdaság kemizálása és gépesítése. Ugrásszerűen nőtt a környezeti elemek mint a levegő, víz, talaj szennyezése, különösen az ország ipari centrumaiban. A szennyezettebb területek aránya mintegy 10 % körüli, azonban a koncentrált ipar és a nagyvárosi népsűrűség nyomán itt él a lakosság közel fele.

Napjainkra tudatosult a környezet megóvásának fontossága, országos kárfelmérési és kármentesítési program indult. Azonnali cselekvésre van szükség, hiszen a szennyezők a talajba és a vizekbe jutva veszélyeztetik egészségünket és az egész élővilágot. Ugyanakkor nem készült el a kármentesítéseket tudományosan megalapozó módszertani útmutató. Szükséges volt összefoglalni a hazai és nemzetközi tapasztalatokat, kidolgozni a beavatkozásokhoz, döntésekhez szükséges határértékeket, rögzíteni a szükséges mintavételi (analitikai) veszélyeztetettséget megítélő eljárásokat.

A Környezetvédelmi tárca e célból életre hívta a Talajvédelmi Szakértői Bizottságot, mely a talajvédelemhez kapcsolódó szakterületek ismert és tapasztalt szakembereit reprezentálta és a feladatok jellegéből adódóan tudományközi megközelítést tett lehetővé. Az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézete koordinálásával és szerkesztésében e Bizottság kidolgozta a szennyezett területek vizsgálatára és minősítésükre alkalmas módszertani útmutatót, egy kézikönyvet, mely a talajvédelemben és a kármentesítési programban érintettek számára eligazítást, a hatósági döntésekhez és beavatkozásokhoz tudományos alapot nyújthat.

A kármentesítés feladata óriási és hosszú távú koncepcionális kezelést igényel. A tapasztalatok és az újabb kutatási eredmények alapján szükséges lesz az útmutatóban foglaltakat időről időre pontosítani, a határértékeket ellenőrizni. Beavatkozásaink hatékonyságát a háttérkutatások ill. a hazai tapasztalatok mennyisége és minősége szabja meg. Ide értendő a kármentésben részt vevők szakmai felkészültsége. A Bizottságra és a hazai kutatásra további feladatok várnak. Általánosan érvényes határértékek nincsenek, ismernünk kell hazánk geológiai, talajtani, vízrajzi, gazdálkodási viszonyait ahhoz is, hogy a nemzetközi eredményeket adaptálhassuk.

Budapest, 1988.