A határértékek szükségessége

A Kármentesítési Program közvetlen előzményének tekinthető a volt szovjet laktanyák környezeti kárfelmérése és az ott megindult kármentesítés. Már a kezdeti lépéseknél kiderült, hogy a károsodás mértékének megállapítása a rendelkezésre álló jogi és műszaki szabályozási eszközökkel bizonytalan, illetve ellentmondásos, de főleg nem egységes. A bizonytalanságnak több oka is volt, hiszen a károk felmérési metodikája is hiányzott, de ami jelen esetben számunkra érdekesebb, a feltárások során mért értékeket nem volt mihez viszonyítani, vitathatóvá vált, hogy az adott koncentráció érték valóban szennyeződést jelent, vagy az elviselhető terhelés kategóriájába tartozik, és szükséges-e egyáltalán kármentesítéssel foglalkozni. A hiányzó szabályozást a Környezetvédelmi Főfelügyelőség igyekezett szakmai állásfoglalásokkal pótolni, ami az adott helyzetben sikeres rendteremtésnek bizonyult, mivel a kárfelmérés költségeit a környezeti elem teljes helyreállítására kellett meghatározni.
Ugyanakkor megindult egy folyamat - főleg a nyugati szakirodalom tanulmányozására alapozottan - a különböző határértékek, határértékrendszerek magyarországi alkalmazására. A Főfelügyelőség állásfoglalása alapján is a legnépszerűbbé a "holland lista" vált, de több helyen alkalmazták a berlini és az Eikmann-Kloke listát vagy az EPA, kanadai stb. listákat az adott szakember nyelvismeretétől, kapcsolataitól függően, ami önmagában még nem jelentett problémát. Fennállt viszont a veszélye az alkalmazás "bürokratizálódás"-ának, mert a rendszerek filozófiája és tudományos alapjainak ismertetése hiányzott, vagy a sürgető napi feladatok miatt egyszerűen nem maradt idő és energia annak részletes tanulmányozására. A kialakult helyzet viszont nyilvánvalóvá tette, hogy a szabályozás hiányzik, megalkotására jogos igény van a következő, nemcsak szakmai indokok alapján:

• Gyors döntéseket kell hozni, amiket bizonyos esetekben nemzetközi fórumokon is meg kell védeni;
• A környezetvédelemben új szemlélet kezd kialakulni, ami a környezetvédelmi törvényben öltött formát;
• A törvény végrehajtása megköveteli a határértékek kidolgozását;
• Magyarországon nincs számottevő gyakorlat és kapacitás a kockázatelemzések végzésé-ben, amivel bizonyos esetekben a szabályozási hiányokat át lehet hidalni;

A felsorolás valószínűleg nem teljes, de talán jól jelzi azokat a bizonytalanságokat, nehézségeket, amelyeket a szabályozás hiánya okozott és részben okoz ma is általában a szakmai, ezen belül és emellett a hatósági munkában.
A környezetvédelmi törvény a következő határértékeket definiálja:

• igénybevételi határérték: a környezet vagy valamely eleme jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékű igénybevétele, amely kizárja a környezetkárosítást;
• kibocsátási határérték: a környezetnek vagy valamely elemének jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékű terhelése, amely kizárja a környezetkárosítást;
• szennyezettségi határérték: a környezet valamely elemének olyan - jogszabályban meghatározott - mértékű szennyezettsége, amelynek meghaladása - a mindenkori tudományos ismeretek alapján - környezet- vagy egészségkárosodást idézhet elő;

A Kármentesítési Program jelenlegi szakaszában a szennyezettségi határértékek érdekesek a számunkra. A szennyezett területek, szennyezőforrások országos számbavételének előrehaladásával megnövekszik majd az igénybevételi és különösen a kibocsátási határértékek szerepe. Ez utóbbiak közül az igénybevételi határértékek értelmezése lesz különösen nehéz, a kibocsátási határértékek értelmezésében elvi nehézségek kevésbé adódnak, konkrét megadásuk viszont bizonyos esetekben már komoly gondot jelenthet.
A határértékeket, a meghatározásukkal kapcsolatos feladatokat természetesen több szempontból is lehet osztályozni. A csoportosítási lehetőségekről általában azt mondhatjuk, hogy döntő az elérni kívánt cél. Addig, amíg a környezeti elem általános védelméről beszélünk a határértékek meghatározása egyértelműen a környezetvédelem feladata, de ahogy a cél konkrétabbá válik - pl. ivóvíz szolgáltatás -, úgy tevődik át a hangsúly más szakterületekre, a példánál maradva a vízügyre és minősítés esetén a közegészségügyre. A környezetvédelem feladata ebben az esetben annak előmozdítása, hogy a speciális határértékek betartásának a feltételei a környezeti elemek oldaláról a lehető legkedvezőbbek legyenek.
Magyarország egyébként ezeknek a speciális határértékeknek a kialakításában áll jobban, részben ebből is következik, hogy a határértéket általában egy merev, áthághatatlan korlátként értelmezzük, amit ha mégsem sikerül betartani, akkor valamilyen szankció következik - a vízszolgáltatás felfüggesztése, szennyvízbírság stb. A speciális - felhasználási célra orientált - határértékek esetében ez általában helyes is, azaz, ha a határértéket nem sikerül betartani, akkor annak közvetlen hatásai vannak: műszaki beavatkozásra van szükség. Természetesen ezek is határértékrendszerek, még az egészségi határértékek (pl. ivóvíz minősítés) esetében is, hiszen figyelembe vesznek bizonyos területi adottságokat (védett vagy nem védett vízadó), illetve kiváló és tűrhető értékeket állapítanak meg, nem zárnak ki teljesen bizonyos mérlegelési lehetőségeket sem.
A megközelítés a szennyezettségi határértékek esetében kezd változni. Ezek egyértelműen immissziós határértékek, a környezeti elemek kívánatos vagy mint látni fogjuk, valamilyen minősített állapotát jelzik. Nem állnak előzmény nélkül, hiszen a vízminőségi kárelhárítás a vízügyi gyakorlatban is már jelentős múlttal rendelkezett, vagy a mérőhálózatok fejlesztése kapcsán egyre több nagyvárosban van lehetőség a szmogriadó tervek elkészítésére. Mindkét esetben immissziós határértékrendszerek érvényesülnek, nem kis szerepe van a gazdaságosság mérlegelésének, és ha nem is mindig tudatosan, a környezeti vagy egészségi kockázat felmérésnek.
A határértékrendszerekben szereplő konkrét értékek meghatározása kockázatfelmérésen kell, hogy alapuljon. Itt azonban egy komoly ellentmondás jelentkezik. Nagyon nehéz általában beszélni egy vegyi anyagnak a környezeti kockázatáról, különösen nehéz, ha az kijutott valamilyen körülmények közé. Ekkor a kockázat már helyspecifikus. Nem részletezzük itt a helyspecifikus kockázatfelmérés problémáit, de meg kell állapítani, hogy részben azokból is fakadóan szinte mindenütt a világon az egységes jogalkalmazás érdekében megalkotják a maguk határérték rendszerét. Ez egy adott esetre alkalmazva a valóságos helyzethez képest tulajdonképpen kompromisszum, ezért a határértékeket a legújabb tudományos eredmények figyelembe vételével rendszeresen felülvizsgálják, korrigálják.
Az előbbiek alapján a Kármentesítési Program eredményes folytatásához, az egységes szemlélet kialakításához első ütemben a szennyezettségi határértékek illetve határérték rendszer megalkotására van szükség. Tekintve, hogy a Kármentesítési Program a tartós környezetkárosodások felszámolását szolgálja, a határérték rendszert azokra a környezeti elemekre kell kidolgozni, amelyeknél ez előfordul. Nem részletezve az indokolást, a föld és a felszín alatti víz esetében fordul elő tartós környezeti kár. (Megjegyezzük, hogy egyelőre vitatott a felszíni vizek üledékében akkumulálódott szennyeződés megítélése, több országban erre külön határérték rendszert kidolgoztak ki.)
Ahhoz, hogy megalkossuk a számunkra szükséges határérték rendszert, előbb még tisztázni kell az elérni kívánt célokat.