Termálvízkészleteink, hasznosításuk és védelmük

A HÉVÍZTÁROLÓK REGIONÁLIS NYOMÁSCSÖKKENÉSE ÉS KÖRNYEZETI HATÁSAI

A természetes termálvíz-előfordulások, források közelében gyakran fúrtak kutakat, hogy több melegvízhez jussanak. A természetes úton felszínre lépő vízhozamot azonban nem lehet következmények nélkül növelni. Az új hévízkutak kezdetben csak a források hozamát csökkentették, s csak helyi nyomáscsökkenést okoztak.

A megcsapolások átrendeződése lehűlést és vízminőségváltozásokat is eredményezett azoknál a forrásoknál, ahol a beavatkozás a különböző összetételű és hőmérsékletű vizek keveredési arányát megváltoztatta (pl. Budapesten a Lukács fürdőnél). A természetes hévforrás-körzetek környezetébe telepített kutak működése általában csökkenti az eredeti források hozamát. Ezt tapasztalva, az eredeti hozam helyreállítása vagy növelése céljából gyakran áttérnek a természetes forrás szivattyús termeltetésére. Így a forrás szivattyúzással és a kutakkal együttesen kitermelt vízhozama már meghaladhatja az utánpótlódás mértékét; ez tartós nyomáscsökkenést okoz.

Ha a nyomáscsökkenés bekövetkezik, elkezdenek a körzetbe áramolni a környezet hidegebb (és esetleg szennyezett) felszín alatti vizei a forrásvíz lehűlését és elszennyeződését okozva. Ilyen folyamatok játszódtak le a budapesti termálkarsztrendszer egyes forrásai esetében .

A helyzetet súlyosbította, hogy ezeknek a forrásoknak a természetes vízgyűjtőjét jelentő Dunántúli-középhegységben nagy, koncentrált vízelvételeket hoztak létre főleg a bányászati tevékenység biztonsága érdekében: a főváros közelében Dorog, Tatabánya, Mány, Nagyegyháza és Csordakút körzetében, Hévíz mellett pedig a nyírádi térségben. Ezek a meleg termálkarsztrendszerekkel hidraulikai kapcsolatban lévő hideg karsztvíztárolókat csapolták meg és – a hidraulikai kapcsolat miatt - lerontották a hegységperemeken lévő termálkarszt-előfordulások nyomásállapotát is.

A bekövetkezett állapotromlásban - az említett beavatkozások mellett - szerepe volt a közelebb fekvő vízellátási és gyógyászati célú vízkivételeknek és a 80-as évekre jellemző csapadék-, illetve beszivárgás-hiánynak is. A bányászati vízkivételeket ugyan időközben leállították, de a karsztrendszer regenerálódása több évtizedet vesz igénybe.

Harkány és Eger térségében ugyancsak a hévíztárolóval összefüggő hidegvizű karsztvíztároló túlzott, vízellátási célú igénybevétele okoz problémát.

A medencebeli porózus hévíztárolók a felszínközeli utánpótlási forrásokkal lazább kapcsolatban vannak, mint az előbb említett termálkarsztos tárolók. Ezekben a hévíztermelés hatására természetszerűen jelentősebb nyomáscsökkenés jött létre. Minél mélyebb és zártabb jellegű a tároló, annál nagyobb mértékű a nyomáscsökkenés.

A medencebeli hévíztárolóinkban – az eddigi termelés hatására – átlagosan 10 m, de sok helyen már 50 m vízoszlopnak megfelelő mértéket is meghaladó nyomáscsökkenés jött létre. Ez a nyomáscsökkenés a szabadkifolyású termelést jelentősen csökkentette, sőt megszüntette.

Medenceterületeink nagy részén a hévíztermelés jelentősen meghaladja az utánpótlásnak a mértékét. Ez azt jelenti, hogy a termeléssel előidézett nyomáscsökkenés hatására sokkal több víz szivárog le a felszínközelből a hévíztároló rétegekbe, mint korábban, a kitermelés előtt, miközben a mélyebb fekvésű területeken az említett, felfelé történő szivárgás megszűnt.

Ahol a termálvíztermelés nagyobb, mint a felszín felől érkező utánpótlás, ott tartós nyomáscsökkenés és vízszintsüllyedés indul meg. Ennek jelei mutatkoztak a Duna-Tisza közén, ahol a tartós többméteres talajvízszint süllyedés egyik oka a délalföldi hévíztermelés is lehet, bár a fő ok az aszályos időjárásban (az utóbbi csapadékosabb évek során a talajvízszint süllyedés megállt), valamint a sekélyebb rétegekből történő, ivóvízellátási célú víztermelésben keresendő.

A vertikális hidraulikai kapcsolatok miatt a talajvízháztartás egyensúlyának megtartása más területeken is korlátját képezheti a mélyebb rétegek, s köztük a hévíztárolók igénybevételének.

Ahol a hévíztároló rétegek a felettük települt hidegebb vizű rétegektől hidraulikailag el vannak szigetelve, ez a környezeti probléma nem lép fel. Ilyen helyeken viszont az utánpótlódás hiánya miatt a nyomáscsökkenés nagymértékű és tartós lehet.

A hévíztárolók regionális és lokális nyomáscsökkenésének következménye volt, hogy az újonnan létesített hévízkutak kezdeti kútfejnyomása egyre csökkent, s növekedett azoknak a kutaknak az aránya, amelyek nyugalmi vízszintje már építéskor sem emelkedett a terepszint fölé. Az 1985 után létesített hévízkutaknak már a fele sem volt pozitív. A korábban létesített hévízkutak kezdetben többször 10 m-es a terepszint fölé emelkedő nyugalmi vízszintje sok helyen oly mértékben lecsökkent, hogy ezek a kutak a korábbi szabadkifolyás helyett ma már csak szivattyúval vagy kompresszorral üzemeltethetők (4. ábra). A hévíztárolók nyomáscsökkenése a vízszintészlelő kutakon is követhető (5.ábra).

A hévízkutak időszakos kútfelülvizsgálatai alapján összefoglalva megállapítható, hogy az Alföld

• 500 m-nél kisebb mélységben települt hévízadó képződményeinél évenként 0,2-0,6 m (átlagosan 0,4 m),
• az 500-1000 m közötti mélységszakaszban 0,3-1,1 m (átlagosan 0,6 m),
• az 1000 m-nél mélyebben települt rétegeket megcsapoló kutaknál pedig általában 1-2 m vízoszlop süllyedések mutatkoztak a 70-80-as években.

Kisalföldön is előfordultak m-es nagyságú éves süllyedési trendek és 0,5 m körüli éves süllyedési trendek a dunántúli hévízkutak esetében is. A nyomáscsökkenés különösen az Alföld hévíztárolója esetében mutatkozott egységesen.

A nyomáscsökkenések üteme az utóbbi évtizedben a felszín alatti vízkitermelés (hideg-, langyos- és termálvizek) visszaesése miatt mérséklődött.

A hegységperemi termálkarsztos előfordulások nyomás- és hozamviszonyai nem vizsgálhatók az azokkal összefüggő hidegvizes karsztrendszerek nélkül. A budapesti és a hévizi karsztrendszer nyomáscsökkenése a 90-es évek elején megállt, ami nagyrészt a bányabezárásoknak, illetve az ezzel kapcsolatos bányászati vízkivétel-csökkentéseknek tudható be.

Jelenleg a Hévízi-tó hozama a környező karsztvízszintekkel a Dunántúli-középhegységben – az 1989. évi előrejelzésekkel megegyezően – emelkedő tendenciát mutat, a budapesti termálkarszt esetében is növekednek a karsztvízszintek (6. ábra).

4. ábra
Szeged, Székelysori hévízkút kútfejnyomás változása
(szerk. Dr. Török J.)

5. ábra
Az alföldi hévíztároló nyomásváltozása

6. ábra
A Budapesti termálkarszt hozam- és vízszintváltozásai